2019. november 24.

Kutyafajták evolúciója és a játékos viselkedés

Hogyan zajlik az evolúció egy fajon belül? Hogyan hat a közös leszármazás, illetve a populációk közötti génáramlás a viselkedési jegyekre? Erre keresték a választ az ELTE Etológia Tanszék, az Ökológiai Kutatóközpont és a Stockholm Egyetem munkatársai 138 kutyafajta "játékosságának" és genetikai kapcsolatainak összevetésével. Tanulmányuk a Journal of Evolutionary Biology című lapban jelent meg. A Garamszegi László által vezetett kutatás eredményei szerint a fajták közötti különbségek 75%-a a közös ősöktől eredő genetikai rokonságnak köszönhető, 15% pedig a génáramlásból származó haplotípusoknak (mutáció-kombinációk mintázatának). A vizsgálat további mikroevolúciós összehasonlításokhoz jelent fontos módszertani alapot. 

Eredeti cikk: Garamszegi, L. Z., Temrin, H., Kubinyi, E., Miklósi, Á., & Kolm, N. (2019). The role of common ancestry and gene flow in the evolution of human‐directed play behavior in dogsJournal of Evolutionary Biology.

2019. november 17.

Dogs’ brain never rests

(Hungarian text below/Magyar szöveg lejjebb)

The latest research of the Senior Family Dog Project, Eötvös Loránd University, published in Scientific Reports, investigated resting-state networks in awake dogs. Resting-state networks provide information about the large-scale functional organization of the brain. To describe them researchers utilized functional Magnetic Resonance Imaging (fMRI), a neuroimaging method which allows for indirectly collect information about brain activity in a harmless way. The participants were family dogs who participated in a special, reward-based training for at least half a year to be measurable awake and unrestrained in this special setup. The measurements have been conducted at the TTK Brain Imaging Centre.

2019. október 31.

A kutyaöregedés genetikai kutatása

Mi a kutyák szerepe az öregedés genetikai kutatásában? Erről a témáról jelent meg Sándor Sára és Kubinyi Enikő (ELTE Etológia Tanszék) összefoglaló cikke a Frontiers in Genetics című lapban 2019 októberében. Az elmúlt évtized genomikai forradalma számtalan új lehetőséget nyitott meg arra, hogy jobban megismerhessük az ember és más fajok életfolyamatainak örökletes szabályozását. A kutya faj éppen a fejlődő technológiának köszönhetően vált és válik egyre inkább vizsgálhatóvá a molekulák kutatóinak számára – hiszen a társként tartott kutyák esetében a klasszikus laborállatoknál alkalmazott, úgynevezett invazív technikák szóba sem jöhetnek. Az új eljárásokhoz, például a teljesgenom szekvenálásához viszont már nincs szükség ilyen technikákra – csak sok résztvevő egyedre, és azok minél több tulajdonságának ismeretére. Ahogy az ezt az igényt kielégíteni igyekvő (pl. állatorvosi) adatbázisok egyre növekednek, újabb és újabb területek nyílnak meg a kutatók előtt, hogy a kutyákat bevonják a genetikai vizsgálatokba. Az öregedéskutatás ma az egyik legígéretesebb azok közül a területek közül, melyekben a kutya kiemelt szerepet nyerhet, mint „modellállat”. Ugyanis társként tartott kutyáink sokkal jobban hasonlítanak ránk életmódjukban, mint bármely laborállat, és még az emberi demenciához nagyon hasonló időskori kórképek is megfigyelhetők náluk. Ennek köszönhetően egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az öregedéskutatók részéről a kutyák irányába, hogy segítségükkel jobban megérthessük például az emberi Alzheimer kór kialakulását is, vagy már időskori betegségekét. Ámde azokat a géneket, melyekről eddig sejtik, hogy kapcsolatban állhatnak e betegségekkel, még alig vizsgálták a kutyában. És így van ez még több száz olyan génnel is, melyeket valamilyen módon, más fajokban már összekötöttek az öregedéssel. Ahhoz, hogy a kutya jó modellje legyen az emberi öregedésnek, fontos lesz, hogy a fajra jellemzően is feltárjuk az érintett gének pontos funkcióit. Csak ezt követően lehetünk biztosak abban, hogy a funkciók tényleg minden génre nézve párhuzamba állíthatók az emberi génekkel. Az Etológia Tanszék Szenior Családi Kutya Programjának munkatársai az ilyen irányú kutatások elősegítése és szorgalmazása céljából az öregedés genetikájáról eddig publikált irodalom alapján összeszedték és rendszerezték azokat a genetikai és sejt-szintű útvonalakat, mechanizmusokat, melyek szerepet játszhatnak a kutyák (és emberek) öregedésében. Az összefoglaló cikk az egyes gének esetében azt is bemutatja, hogy milyen információk állnak eddig rendelkezésre kutyás kutatásokból, és hogy milyen potenciális kutatási irányok lehetnek kecsegtetőek a kutyák bevonásával.

A cikk elérhetősége:
Sándor, S., & Kubinyi, E. (2019). Genetic pathways of aging and their relevance in the dog as a natural model of human aging. Frontiers in Genetics10, 948.

2019. július 19.

"Vigyél haza!" tekintet

Gyerekkoromban volt egy kutyás naptáram, aminek a képeit kitettem a falra. Sokat nézegettem ezeket a képeket, és közben azon gondolkodtam, hogy miért tűnik mindegyik kutya olyan szomorúnak. Most, harminc évvel később tudtam meg a választ, amikor brit és amerikai kutatók kutyák és farkasok szem körüli izmait hasonlították össze. Kiderült, hogy a kutyáknál a 33 ezer éves háziasítás során kialakult egy olyan izompár, ami megemeli a szemöldök belső csücskét, amitől nagyobbnak és szomorúbbnak tűnik a kutya szeme. A nagy babaszemek és a szomorú tekintet gondoskodást vált ki az emberekből. Mérhetően nagyobb gondoskodást, hiszen menhelyekről gyakrabban viszik haza azokat a kutyákat, akik gyakrabban adják elő ezt a tekintetet. Ez arra utal, hogy az emberek, ugyan valószínűleg öntudatlanul, de szelektáltak erre a jellegzetességre, jobban vigyáztak az ilyen kutyákra és szívesebben segítették a szaporodásukat.
A kutatók 4 farkas és 6 kutya tetemének szem körüli izomzatát hasonlították össze, de élő állatokat, 9 farkas és 27 menhelyi kutya ember irányába mutatott tekintetét is vizsgálták.

2019. május 16.

Dominanciaviszonyok kutyák között


A kutyák között vannak magabiztos, rámenős példányok, akik tovább és erősebben ragaszkodnak az elképzeléseikhez, akikhez határozottabb fellépésű gazda kell. Ezeket a kutyákat nevezi a köznyelv „dominánsnak”. Az etológiában viszont a dominancia nem jellemvonás, hanem két egyed kapcsolatának jellemzője, amely harcias jellegű összeütközések során alakul ki. Az az egyed, amely ezeket az összecsapásokat sorozatosan megnyeri, domináns lesz, amelyik pedig behódol, alárendelt. A dominanciahierarchia, vagyis a rangsor kialakulása hasznos, hiszen lehetővé teszi, hogy a csoportban élő állatok a sérülés veszélye nélkül eldöntsék, melyikük férhet hozzá elsőként bizonyos erőforrásokhoz. Például ha a csoport elejt egy zsákmányt, először a domináns ehet belőle, a szaporodás is a dominánst illeti, éppúgy, mint a legjobb pihenőhely. Ehhez képest mi a helyzet az egy háztartásban élő kutyákkal? Az életben maradásért nem kell versengeniük és a  szaporodásuk ügyében sem hozhatnak önálló döntéseket. Mi maradt a hierarchiából a kutyacsoportokban és mit vesz észre ebből a gazda? Ezt vizsgálták az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológusai.

Dominancia kutyacsoporton belül

Többkutyás háztartásokban általában van versengés a kutyák között – ki tud kicsikarni több dédelgetést a gazdától, kié lehet a konyhapultról odadobott maradék, ki száll először be és ki az autóból, és így tovább. Vajon ezek közül a helyzetek közül mi függ össze, melyek azok, amikben következetesen az egyik kutya nyer és tekinthető-e dominánsnak?
"Több mint 700, közös háztartásban élő kutyapár gazdáinak véleményét összegezve először is meglepődtünk, milyen sokan jelölték meg az egyik kutyájukat dominánsnak. Tíz gazdából csak egy állította azt, hogy a kutyái közt nincs rangsor. A dominánsnak tartott kutyák jellemzően elsőként férnek hozzá bizonyos erőforrásokhoz, vagyis megszerzik a jutalomfalatokat, ha tehetik elsőként esznek, elfoglalják a jobb pihenőhelyet. Sajátos személyiségük van, mivel képezhetőbbek, agresszívabbak, impulzívabbak, mint a párjuk. Emellett igyekeznek védelmezni a csoportjukat, többet ugatnak, séták során elöl járnak." -  – mondta el Kubinyi Enikő, a kutatás vezetője. "Az etológiában ismert dominanciajelek a viselkedésükben is megjelennek, felüljelölik a másik vizeletét, összetűzésnél ők nyernek, az alárendelt pedig gyakran nyalogatja a szájukat, ez a behódolás egyik jele. A kutyapárosok harmadánál egyébként nem fordul elő se szájnyalogatás, de verekedés."
Bármilyen furcsának tűnik, a nagyobb, erősebb kutyák nem lesznek automatikusan dominánsak. Viszont ha szuka és kan él együtt, akkor gyakoribb, hogy a szuka a domináns. "Ennek talán az az oka, hogy a szukákat gyakran ivartalanítják, ami ennél a nemnél a szakirodalmi adatok alapján nagyobb agresszivitással jár." – fejtegeti Lisa Wallis, a PeerJ szaklapban megjelent közlemény másik szerzője.




Csak a kor számít?

A kutatók a Szenior Családi Kutya Programban kutyák öregedésével foglalkoznak, ezért különösen érdekelte őket a kor szerepe a dominanciaviszonyokban. Az idős kutyák általában dominánsak a fiatalok felett, ezt a mostani tanulmány is megerősítette. Sok kutyás szakember emiatt vitatja is a dominancia szerepét a kutyáknál, szerintük a korkülönbség elég magyarázat az egyedek viselkedésének eltérésére. De alighanem tévednek, mert az adatok világosan mutatták, hogy a rangsorban elfoglalt pozíció jobban magyarázta a különbségeket, mint a kor.


Eredeti közlemény: Kubinyi E, Wallis LJ. 2019. Dominance in dogs as rated by owners corresponds to ethologically valid markers of dominance. PeerJ 7:e6838 https://doi.org/10.7717/peerj.6838

2019. január 18.

Kiszagolják-e a félelmet a kutyák?

Ne félj tőle, mert megérzi - jól ismert, remek tanács. Hogyan kellene nem félni és ugyan mire alapozódik a bölcsesség - ez homályban maradt. Egészen mostanáig, mivel olasz kutatók kiderítették, hogy a kutyák kizárólag szag alapján is azonosítják a félelmet, sőt a vidámságot is.

A kutyák nagyon figyelnek az emberekre (jobban, mint a kutyaként nevelt farkasok), emiatt az érzelmi állapotukhoz is gyorsan alkalmazkodhatnak, erről már sok kísérleti adat összegyűlt. Ha a gazda sír, sok kutya nyugtalanná válik, keresi a kontaktust, bökdös, nyüszög, fejét a gazda ölébe teszi. A síró ember speciális hangot ad ki, a testtartása, arckifejezése is megváltozik, és a hormonális változások miatt bizonyára a szaga is. Vajon a szag megváltozására is érzékeny a kutya vagy csak a hangok, a látvány indítja arra, hogy "megvigasztalja" gazdáját? Lehetséges, hogy az érzelmek észlelését nem csak a szemük, fülük, hanem az orruk is segíti? Úgy sejtjük, igen, hiszen nem véletlenül szagolgatják nagy hévvel a kutyák egymást és az embereket is. De egészen a közelmúltig tudományos kutatás nem vizsgálta a kérdést, hiszen nem olyan egyszerű szétválasztani a kommunikációs csatornákat egymástól.

2018 októberében azonban megjelent egy tanulmány arról, hogy képesek-e a kutyák emberi érzelem észlelésére kizárólag szag alapján, ha se nem látják, se nem hallják az embert, akihez a szagminta tartozik. A mintákat 21 év körüli férfi önkéntesektől gyűjtötték, akik megnéztek egy félelmetes vagy egy vidám filmet, nedvszívó párnácskával a hónuk alatt. A laboratóriumban ezeket az izzadtságmintákat, kiegészítve kontroll, emberi szag nélküli mintával, kutyák elé helyezték, és megnézték, hogyan reagálnak rájuk. A félelem szaga stresszviselkedést váltott ki a kutyákból (nyalogatták a szájukat, céltalanul szaladgálni kezdtek, megrázták magukat, vakaróztak, ásítottak, ugattak, lihegtek, ittak) és a szívritmusuk is megemelkedett. A "vidám" szagnál pedig jobban érdeklődtek az idegen kísérletvezető és kevesebbet a gazdájuk iránt, mint a félelem és a kontroll szag esetén. Összesen 40, igen barátságos és kevéssé félénk kutyát teszteltek, labrador és golden retrievereket, ezért izgalmas lenne megvizsgálni, hogy más fajtájú kutyák hogyan reagálnak az érzelmi állapottal együtt járó emberi szagokra.

A kísérletet egyébként először emberekkel végezték el - nők szagolgatták a férfiak izzadtságát. Az arcizmaik a várakozásnak megfelelően reagáltak, a "vidám" szagnál a mosoly, a "félelem" szagnál az ijedtség izmai aktivizálódtak. Ennek ellenére kérdésre a nők nem találták el, hogy milyen érzelmi állapotot kellene tükröznie a szagnak. A kutyáknak viszont nem kellett találgatniuk, így magasabb kognitív folyamatok, mint amilyen a vidámságot és félelmet kifejező szimbólumok közötti válogatás, nem árnyékolták be testük spontán reakcióit.

Ha a kutyákat ilyen nyilvánvalóan befolyásolja idegenek érzelmi állapota, vajon mit élhetnek át, ha gazdájuk szorong? Hogyan befolyásolja a szagkereső kutyát, ha erősen stresszes bűnözőt vagy eltűnt személyt keres? Sokan mesélik, hogy kórházban dolgozó terápiás kutyájuk nagyon elfárad munka után. Lehet, hogy a betegek szorongása részben rájuk is átragad?
Forrás:
D’Aniello, B., Semin, G. R., Alterisio, A., Aria, M., & Scandurra, A. (2018). Interspecies transmission of emotional information via chemosignals: from humans to dogs (Canis lupus familiaris). Animal cognition, 21(1), 67-78.

2018. december 13.

Ki az úr a háznál? A dominanciáról


Ha egy tudományos kifejezés köznyelvivé válik, általában veszít a pontosságából. Ez történt a dominancia kifejezéssel, sőt ennél több is: ma már a rátermett kutyagazda sokak számára egyszerűen „falkavezért” jelent, domináns egyedet a kutyából és gazdából álló „falkában”. A kutya-ember páros kapcsolata azonban lényegileg más, mint amilyenek a kutya- és farkasfalkán belül működnek. A kutya függő helyzetben van az emberhez képest, a kapcsolatuk nem egyenrangú. A közhiedelemmel ellentétben a legtöbb kutyának esze ágában sincs az ember dominanciáját megkérdőjelezni. Ha engedetlenül viselkedik, akkor egyszerűen csak elfelejtették neki megtanítani, hogy a helytelen viselkedés káros következményekkel jár.

Az etológiában a dominancia két egyed kapcsolatának jellemzője, amely általában harcias jellegű összeütközések során alakul ki. Az az egyed, amely az összecsapásokat sorozatosan megnyeri, domináns lesz, amelyik pedig behódol, alárendelt (szubordinált, szubmisszív). A dominanciahierarchia, vagyis a rangsor kialakulása roppant hasznos, hiszen lehetővé teszi, hogy a csoportban élő állatok a sérülés veszélye nélkül eldöntsék, melyikük férhet hozzá elsőként bizonyos erőforrásokhoz. Például ha a csoport elejt egy zsákmányt, először a domináns ehet belőle, a szaporodás joga is a dominánsé, éppúgy, mint a legjobb pihenőhely. A rangsor nem szilárd, hanem az aktuális helyzettől és az egyedek aktuális állapotától függően változik. Alakulását nemcsak az ellentétek, hanem a baráti, támogató kapcsolatok is jelentősen befolyásolják. Gyakran előfordul az is, hogy a dominanciaviszonyok nem térképezhetők fel a csoporton belül, mert az egyedek kerülik a konfliktushelyzeteket, vagy hol egyik, hol másik nyeri meg az ütközeteket.

Röviden ennyi a tudomány mondanivalója a dominanciáról. Állatcsoportokban az egyedek törekednek rá, hogy minél magasabb pozíciót foglaljanak el a rangsorban, hiszen így nekik jut a legtöbb, legjobb táplálék, és ők szaporodhatnak tovább a legnagyobb eséllyel. Ehhez képest hogyan kell tekintenünk a kutya és az ember kettősére? Van-e kétség bárkiben afelől, hogy ki az kettejük közül, aki rendelkezik az erőforrások felett, aki  szabályozza, hogy a másik mikor ehet, sétálhat, pihenhet, szaporodhat? Természetesen az ember hozza a meghatározó döntéseket. Mi, emberek korlátozzuk a kutya mozgását, szabályozzuk az ellátását, szaporodását – ezért is nevezzük a kutyát háziállatnak. A legtöbb kutya ezt gond nélkül tudomásul veszi, hiszen erre készítette fel a sokezer éves háziasítás. Az ember irányít, a kutya szót fogad. Ha a kutya veszi át az irányítást, az katasztrófához vezet. Az ilyen kutyát az ember nem tartotta és nem tenyésztette tovább, génjei kiszelektálódtak. A kutya tehát inkább szót fogad, csak hogy életben maradjon. Ennek megfelelően a normális, átlagos kutya-gazda kapcsolat tökéletesen mentes a dominanciaharcoktól.

A kutya nem szelíd farkas
A háziasítás tehát abba az irányba hat, hogy a kutya minél inkább együttműködő legyen a gazdájával, s szívesen alávesse magát utasításainak. Sokan mégis úgy vélik, hogy a háziasítás nem járt jelentős viselkedésváltozással, és a kutya alapvetően ma is farkas – hiszen szaporodhatnak egymással, és az utódaik is szaporodóképesek. Nos, ez nem elégséges érv – az amerikai bölény és a házimarha utódja is szaporodóképes, mégsem bölényeket tartunk az istállóban. Ugyanígy, aki a kutya és a farkas hasonlóságával érvel, próbáljon meg kiképezni egy farkast vakvezetésre, vagy akár csak tartson farkast a hátsó kertben. Sok engedélyt kellene beszereznie a farkastartáshoz, és nem véletlenül: számos tudományos kísérlet igazolja, hogy a legkörültekintőbb szocializálás sem teszi a farkast alkalmassá arra, hogy kellően együttműködő legyen az emberrel és beilleszkedjen egy emberi családba.

A neveletlen kutya
Ha a legtöbb kutya nem tör falkavezéri, vagyis alfa pozícióra, akkor vajon mi az oka a sok konfliktusnak, problémás viselkedésnek? Nagyon egyszerű: sokan vélik úgy, hogy a humánus bánásmód jegyében nem illendő határt szabni mások viselkedésének. A kutya viszont, akárcsak egy gyerek, könnyen visszaél a szelídséggel, engedékenységgel vagy határozatlansággal. Miért menne vissza a parkban a gazdájához, ha még szaladgálni szeretne, és a szófogadatlanságnak semmiféle következménye nincs? Miért ne morogna, ha a fenyegetéssel eléri, hogy a szemetesből kikotort fél szendvics nála maradjon? Ugrál a bestia? Persze, hogy felugrál mindenkire, milyen jó móka az! Kirohan a nyitott ajtón a gazda előtt? Hogyne rohanna, ha tele van kíváncsisággal? Nincs mit tenni, a viselkedésnek korlátot kell szabni. Az a kutya, amelyik megtanulja, mit lehet és mit nem, végül sokkal nagyobb szabadságot élvezhet, mint korlátok nélkül nevelt, zabolátlan, neveletlen társa.

A „kemény” kutya
A kutyák persze nem egyformák. Vannak magabiztos, rámenős példányok, akik tovább és erősebben ragaszkodnak az elképzeléseikhez, akikhez határozottabb fellépésű gazda kell. Ezeket a kutyákat nevezi a köznyelv „dominánsnak”. Született „alfák” azonban nincsenek. Úgy tűnik – bár ebben még nem határozott a tudományos álláspont – a dominancia nem jellemvonás. Előfordulhat, hogy egy egyed magas pozíciót foglal el egy fajtársi csoportban, de nem biztos, hogy máshol is kivívná ugyanazt a státuszt. Egy csivava lehet domináns saját tenyészcsoportjában, de nem valószínű, hogy túl sokra vinné egy huskyfalkában. Az persze igaz, hogy az öntudatos, magabiztos fellépésű kutyák nagyobb eséllyel kerülhetnek domináns pozícióba egy falkában, de még ők sem uralnak minden helyzetet. Könnyen lehet, hogy az a kutya, amelyik gond nélkül elmarja a többiek elől a csontot, hátránnyal indul a kanapéért való vetélkedésben. Farkasoknál is helyzetfüggő a dominancia: míg a táplálékkereséssel kapcsolatban a hím elsőbbsége érvényesül, a kölykök gondozása és védelme során a nőstényé.

Kényszerítő technikák

Ha egy kutyát nem tanítanak meg kölyökkorban arra, hogy adott helyzetben mi a helyes viselkedés, könnyen a gazda fejére nőhet. Ilyenkor jól jön a szakmai segítség, hogy helyrehozzák az elrontott kapcsolatot. A kutya alárendelt viselkedését kikényszerítő technikák azonban csak pillanatnyilag orvosolják a problémákat, hosszú távon akár károsak is lehetnek. A kutyában állandósulhat a szorongás, ami egészségügyi problémákhoz, illetve félelmi agresszióhoz vezethet. Mindkét fél számára örömteli kutya-gazda kapcsolat csak félelem- és agressziómentes lehet. Gondoljuk át alaposan a kanadai kutató, Simon Gadbois szavait: „Milyen kapcsolatot szeretnénk kialakítani a kutyánkkal? Olyat, ami konfliktuson, dominancián és egyenlőtlenségen alapul, vagy olyat, ami harmónián, játékon és kölcsönös megértésen? Túl sok évszázadon át foglalkoztunk azzal, hogy kiszelektáljuk a kutyákból a nemkívánatos viselkedésformákat ahhoz, hogy folytassuk ezt a szükségtelen erődemonstrációt. Azok az emberek, akik a feszültséget keresik, tartsanak rozsomákot vagy grizzlymedvét.” Akik képesek bizalmon alapuló, kiegyensúlyozott kapcsolat kiépítésére a kutyájukkal, halk szóval, szemvillanással is irányítani tudják. 

Dominancia kutyafalkán belül
Többkutyás háztartásokban elkerülhetetlen a versengés a kutyák között – ki tud kicsikarni több dédelgetést a gazdától, kié lehet a konyhapultról odadobott maradék, ki száll először be és ki az autóból, és így tovább. Ennek ellenére sok kutyatartó nem tudja megmondani, melyik kutyája a domináns, a nyílt összeütközések ritkák, a különböző helyzetekben pedig más-más eb jut nyerő pozícióba. Ha két kutya közül mégis következetesen az egyik fél tűnik dominánsnak és a másik alárendeltnek, akkor eltérő stratégiával működnek tanulási helyzetekben – derült ki Pongrácz Péter és munkatársai tanulmányából. A domináns jószág (amelyik előbb/többet ugat, ha idegen lép a házba; előbb eszik, ha ugyanakkor, ugyanazon a helyen kapnak enni, és általában győz a verekedések során) könnyebben, szívesebben tanul az embertől. A tesztben kétféleképpen lehetett megszerezni egy labdát.  A kutyák felének a kísérletvezető az egyik módszert mutatta be, felének a másikat. Kiderült, hogy míg a dominánsak a bemutatott módszer szerint szerezték meg a labdát, az alárendeltek önálló megoldással próbálkoztak. Egy korábbi viselkedéstesztből azt is tudjuk, hogy az alárendeltek inkább kutya-központúak: ha egy (idegen) kutya mutat be egy feladatot, akkor az alárendeltek lemásolják az akciót, a dominánsak viszont figyelmen kívül hagyják. Ezt a megfigyelést ma már kiképzők is szívesen használják: megtanítanak egy feladatot az idősebb, domináns kutyának, és vele mutatják be a feladatot a kiképzés alatt álló újoncoknak. Nagyon hatékony technika!
Hat, együtt élő kutyára GPS-t helyezve az is kiderítettük, hogy a domináns kutyát séta közben is követik a többiek. Ez a kutya idősebb és kontrollálhatóbb is volt, mint a többiek. Több mint 700, közös háztartásban élő kutyapár gazdáinak beszámolóit megvizsgálva szintén azt találtuk, hogy a domináns kutyák általában sétánál elöl járnak, képezhetőbbek, idősebbek mint az alárendelt társuk. Emellett elsőként férnek hozzá bizonyos erőforrásokhoz, védelmezik a csoportjukat (többet is ugatnak), sajátos személyiségük van (agresszívabbak, impulzívabbak, okosabbak) és a dominancia etológiában jól ismert jelei a viselkedésükben is megjelennek (felüljelölik a másik vizeletét, összetűzésnél ők nyernek, az alárendelt gyakran nyalogatja a szájukat). Sem a méret, sem a fizikai állapot nem befolyásolja a rangsorban elfoglalt pozíciót, de ha szuka és kan él együtt, akkor gyakoribb, hogy a szuka a domináns.

Falka vagy család?
Felmérések alapján a kutyatartók több mint 90 százaléka családtagnak tartja a kutyát, amire a kutya speciális kötődése, „hűsége” okot is ad. Stresszhelyzetben már egy kölyöknek is megnyugtatóbb hatású az ember, mint az anyakutya. Ez is a háziasítás során alakult ki, mert a szelíd farkasok egyáltalán nem kötődnek a nevelőjükhöz, bár határozottan kedvelik őket. Az is egyre inkább elterjedt, hogy a gazdák a kutya anyjának, apjának nevezik magukat, úgy gügyögnek a kutyához, mint egy kisbabához, elmosva a fajok közötti különbségeket. A kutyanevelés kétségtelenül hasonlít a gyerekneveléshez. Az a feladatunk, hogy időben és megfelelő módon megtanítsuk gyereknek, kutyának, milyen szabályok szerint kell élni a mi csoportunkban, csapatunkban, családunkban. Ehhez természetesen hozzátartozik az is, hogy a kutyát fajtársaival is megismertetjük – szocializáljuk –, mert csak így tanulhatja meg a helyes kutyaviselkedést. Ezáltal mi is jobban megértjük majd, mit szeretne közölni velünk a maga kutyanyelvén.


Dr. Kubinyi Enikő – az ELTE Etológia Tanszék tudományos főmunkatársa

A cikk rövidebb változata a Mindennapi Pszichológiában jelent meg.