2022. december 13.

Kutyatartás Magyarországon


Cofidis sajtóközlemény az ELTE kutatásai alapján

A magyar háztartások közel harmadában van kutya, a gazdik 65 százaléka családtagként tekint négylábú kedvencére, sőt 16 százalékuk szerint a kutya egy „szőrös gyerek”. Karácsony közeledtével különösen megdöbbentő tény, hogy 10-ből 1 magyar kutyatartó számára kedvence rendkívül, akár mindenkinél fontosabb az életében – derült ki a Cofidis Kutyaszemmel program által támogatott friss felmérésből, amit az ELTE TTK munkatársai végeznek. A szoros kötődés azonban nem csak az emberi kapcsolatok terén vet fel kérdéseket, de a kutya természetes igényeit sem minden esetben veszi figyelembe.

Kutyaszerető nemzet vagyunk

Átfogó kutatás  zajlik az ELTE Etológia Tanszék, valamint az ELTE Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék szervezésében: azt vizsgálják, hogy a családtagként tartott házikedvencek milyen hatással vannak az ember társas viselkedésére, és e körülmény milyen kihívások elé állítja az evolúció során nem feltétlenül erre az életformára felkészített kutyát.

2022. december 1.

Viselkedésbiológia Nektek-Veletek - Kutyák, malacok és gyerekek kutatását bemutató filmsorozattal jelentkeztek az ELTE Etológia tanszék kutatói




Az ELTE Etológia Tanszék kutatásai szakterületükön évtizedek óta a világ élvonalában állnak. Új, hatrészes videósorozatukban tanszék kutatói bemutatják a viselkedéskutatási módszereket és a nagyobb kutatócsoportokat. A hiánypótló kisfilmsorozat diákok, a vizsgálatok résztvevői és mindenki számára kínál új információt, akit érdekel a viselkedéstudomány. A filmek ingyenesen elérhetők a legnagyobb videómegosztón és közösségi oldalon.

A nemzetközi sajtóban az ELTE a leghíresebb hazai egyetem, egyértelműen a kutyás kutatásai miatt. Évtizedek óta tartja vezető pozícióját a kutyaviselkedés területén, munkatársai több ERC és Lendület pályázatot is nyertek. Teljesítményükben fontos szerepe van annak, hogy sikeresen vonják be a hazai kutyatartókat a vizsgálataikba és az ismeretterjesztésre is nagy hangsúlyt helyeznek. Ennek jegyében készítették el a „Viselkedésbiológia Nektek – Veletek” filmsorozatot, ami az etológia módszertanát és tanszékhez tartozó Szenior Családi Kutya Programot, Alfa Generáció Labort, Neuroetológia és Lendület Társállat Kutatócsoportot mutatja be. A kutyákon kívül más társállatfajokkal, sőt még gyerekekkel is találkozhatnak a nézők az átlagosan 16 perces részekben. A záró epizódban a tanszék alapítója, Csányi Vilmos és tanítványa, a jelenlegi tanszékvezető, Miklósi Ádám beszélgetnek arról, hogyan fejlődtek a kutatások. "Behívtam négy embert - Ádámot is - és mondtam, hogy válasszanak: el lehet menni vagy lehet velem kutyázni. Nagyon savanyú képet vágtak és mondták, hogy jó, akkor kutyázunk veled. Mondjam meg, hogyan? Mondom, fogalmam sincs. Így indult. És aztán kitaláltuk együtt." - meséli Csányi Vilmos a filmben. A riport hosszabb verziója december második hetében lesz elérhető az etológusok videócsatornáján.

2022. október 11.

Memory and novel object tests for monitoring the cognitive decline of old dogs


Understanding how active, healthy ageing can be achieved is one of the most relevant problems today. Dogs can be used as model animals for studying ageing, and their welfare is also a public concern. Now researchers found a simple way to test age-related memory performance and the fear of new objects in dogs.

The lifespan of pet or companion dogs has been increasing over the past decades. Consequently, behavioural and physical deficits in old age have become more prevalent. To better understand age-related declines, researchers have developed various behavioural tests. However, these tests have some shortcomings. They may require lengthy training and, therefore, cannot be repeated over a short period, which makes it impossible to use them to monitor age-related behaviour changes over time. Others rely on social interaction, which different dogs may perceive differently depending on the partner. In addition, cognitive tests designed to measure positive affective states have replicability issues and may not be reliable in ageing dogs due to the extensive learning required. Therefore, clinicians still need standardised testing for positive emotions in senior animals.

2022. május 4.

Az öregedés során inkább mennyiségi és nem minőségi változások történnek a génkifejeződésben


Az ELTE kutatói a világon először vizsgálták meg családi kutyákban az örökítőanyag aktivitásának változását az életkorral. Alig találtak olyan géneket, amelyek csak a fiataloknál vagy csak az időseknél fejeződtek ki. Viszont 3436 olyan gént azonosítottak, melyek aktivitása eltért a két korcsoport között. Ezek jellemzően más gének aktivitásának szabályozásában, az immunválaszok kialakításában, illetve az idegrendszeri folyamatok irányításában játszanak szerepet. Utóbbi csoportban számos gén az emberéhez hasonló, míg a rágcsálóktól eltérő változást mutatott a kutyák agyában. Az eredmények szerint az öregedés során inkább mennyiségi és nem minőségi változások zajlanak a génkifejeződésben.

Nincs még egy olyan állat, ami annyi gondoskodást váltana ki az emberekből, mint a kutya. Ez a gondoskodás meghosszabbította a családi kutyák életét – az utóbbi három évtizedben három-négy évvel. Emiatt az idős állatok száma is megnőtt, Európában körülbelül 15 millióra. Legalább 14%-uk időskori kognitív hanyatlás tüneteit mutatja, ami hasonlít az emberi demenciához. Ez a szomorú tény nagyon értékes állatokká tette a kutyákat az öregedéssel foglalkozó kutatók számára is. A laboratóriumi állatkísérletekben használt egereknél, patkányoknál és más fajoknál ugyanis természetes módon nem alakul ki időskori kognitív hanyatlás, ezért kevéssé alkalmasak arra, hogy a demencia kezelésére alkalmas gyógyszereket fejlesszenek ki a segítségükkel. „Úgy véljük, hogy a kutyák megoldást jelentenének erre a problémára. A hatékony gyógyszerek nem csak az embereknek, hanem a kutyáknak is segítenének, hiszen több millió állat szenvedését előzhetnék meg vagy csökkenthetnék. Ehhez azonban meg kell ismernünk molekuláris szinten is, hogyan öregednek a kutyák” – érvel Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia tanszék Szenior Családi Kutya Program és MTA Lendület csoportjának vezetője. Munkatársaival legfrissebb, a GeroScience folyóiratban megjelent tanulmányukban azt vizsgálták, hogy vannak-e életkorral összefüggő mintázatok a kutyaagy homloklebenyében működő gének kifejeződésében, szakszóval génexpressziójában.