Kutyaetológia konferencia

Az 1994-ben, Csányi Vilmos professzor, Miklósi Ádám professzor, Dr. Topál József és Dr. Dóka Antal által alapított MTA-ELTE Családi Kutya Kutatási Program legnagyobb támogatói kétségtelenül a gazdák, akik mindvégig önként, ellenszolgáltatás nélkül vettek részt kutyáikkal a viselkedéstesztjeinkben. A kísérletekből írt szakcikkek viszont gyakran csak évekkel később jelennek meg, az angol szakszöveg viszonylag nehezen érthető, ezért a résztvevők sokszor nem is értesültek róla, hogy mi lett a végeredménye a közreműködésükkel zajlott teszteknek. Ezért -- az MTA Magyar Tudomány Ünnepe sorozatán belül -- 2013 óta minden év novemberében konferenciát szervezünk, ahol magyarul, ingyenesen és közérthetően ismerkedhet meg bárki az utóbbi egy évben megjelent publikációinkkal.
A konferenciák helyszíne az ELTE TTK (Budapest, Pázmány P. sétány 1/C).
A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A konferenciát 2015-től angolul is megtartjuk ugyanekkor. Az előadásokat mindkét nyelven on-line, élőben közvetítjük.

Védnök: Csányi Vilmos, az MTA r. tagja, prof. em.



A 2013-as konferencia résztvevői Csányi Vilmos professzor úrral és Janka kutyával



Helyszín:

ELTE Pázmány Péter sétány 1/c nagyobb térképen való megjelenítése