2013. április 4.

Az ember második legjobb barátja: a hűséges házigörény

W
Bizonyos elméletek szerint az ember törzsfejlődése az állatok háziasítására emlékeztet, ezért vagyunk sokkal békésebbek és kommunikatívabbak, mint az emberszabású majmok. A háziasítás ugyanis vadon élő őseikhez képest elsősorban emberkedvelővé tette a háziállatokat, mivel csak azok az egyedek fejlődtek és szaporodtak optimálisan, amiket nem zavart az emberek közelsége. A ház körül élő állatokban így generációról-generációra felszaporodtak az emberhez vonzódást és az emberrel való együttműködést elősegítő gének. Van, aki kételkedik ebben az elméletben, és úgy véli, csak a környezeti hatások miatt válnak emberközpontúvá a háziállatok. A vitás kérdés kézenfekvő megoldása a házi- és a vad formák összehasonlítása lenne, de utóbbiakat többnyire már kiirtották. Szerencsére nem ez a helyzet  a több mint kétezer éve háziasított vadászgörény esetében, aminek őse, a közönséges görény még ma is előfordul Európa legtöbb országában. Az azonos módon tartott vad és a házi görények összehasonlításával kideríthető, milyen genetikai változások történtek a háziasítás során. Az MTA és az ELTE munkatársai fejlett szociokognitív képességeiről már jól ismert kutyákat, házigörényeket és – szelíd közönséges görények hiányában – a vad vérvonalat is hordozó görényhibrideket hasonlítottak össze olyan tesztekben, amelyekkel jól vizsgálható, hogyan viszonyulnak az állatok az emberhez. Nos, a házigörények és a kutyák nagyon hasonlóan viselkedtek: a vadgörény-hibridekkel ellentétben jól tolerálták, ha a gazdájuk felemelte őket és a szemükbe nézett; szívesebben fogadtak el egy jutalomfalatot a gazdától, mint az idegentől, és sikeresebben követték az emberi mutatást. A háziasítás tehát hasonlóan hatott a görények és a kutyák társas viselkedésére. Mindkét faj egyedei megkülönböztetett módon viselkednek a gazdájukkal szemben – ami a kötődés alapja – és fogékonnyá váltak az emberi gesztikuláris jelekre. Úgy tűnik tehát, hogy a háziasítás valóban olyan géneket mozgósított, amelyek révén – legalábbis a társként tartott – háziállatok együttműködhetnek az emberrel és könnyebben beilleszkedhetnek az emberi közösségekbe (Hernádi et al., 2012, PLoS One)
Mindennapi Pszichológia, 2012/5