Farkasnevelés - 3. Tágul a világ

El tudják képzelni, milyen ijesztő lehet eltévedni egy kispárnahuzatban? Rebeka megtapasztalta ezt az élményt. Zsófi mellett pihent a kanapén, és egyre mélyebbre fúrta magát a díszpárnák közé. Eközben beletévedt az egyik huzatba, és hiába küzdött, mászott kétségbeesetten, de elszántan, nem sikerült kitalálnia. A hol itt, hol ott feltűnő dombocska bejárta a kispárna földkerekségét, mire Zsófi végre kimentette Rebekát. Eljött az az idő, amikor a szoba már nem volt végtelen tér a kis állatok számára. Tíznaposan már percek alatt képesek voltak egy teljes kört megtenni a szobában, annak ellenére, hogy a feneküket még nem tudták felemelni a hátsó lábaikra, és így hason kúszva közlekedtek. Ekkoriban történt, hogy éjjel kettőkor ébresztette fel Enikőt egyik családtagja, kérdezvén, normális-e, hogy a kisfarkas a fürdőszobában tartózkodik. Valóban, ekkor már Enikő is meghallotta a sírást, ami miatt az aznap matekérettségi előtt álló rokon fantáziája percek óta mindenféle hangelnémító metódusokkal foglalkozott. Nos, természetesen semmiképpen nem volt normálisnak nevezhető, hogy Minka a meleg és puha ágy helyett onnan öt méterre a hideg padlón csúszkál, ezért Enikő sietve begyűjtötte állatkáját, és közben némi zavart érzett, amiért egy fiú füle hamarabb vette a panaszhangokat, mint az ő elvileg erre kalibrált készüléke. Persze lehet, hogy csak az érettségi hangulata okozta az ingerküszöb-eltolódást.

Barnus új gazdát kap

Farkasnevelés - 2. Eszünk, alszunk, utazunk

Ugrás a tartalomjegyzékre

Megérkeztek

Minka

Május ötödikére virradóra megszülettek a kölykök, ötnaposak voltak, amikor hozzánk kerültek. Kicsit meghökkentünk, amikor megpillantottuk őket. Hogyan fogjuk megkülönböztetni őket? A testvérek a legteljesebb mértékben egyformák voltak, a két fiú talán egy icipicivel nagyobb a lányoknál. 50-55 dekát nyomtak a kis állatok, a két karunkon elfért valamennyi. Rövid, sűrű, tömött, erős szagú, fekete bundácskájuk volt, egyetlen mintájuk egy-egy babszem alakú sötétszürke folt szorosan zárt szemeik fölött. Fülük aprócska volt és nagyon puha, kis háromszög, ami teljesen hátrasimult a fejükre. Annak ellenére, hogy csak hason tudtak csúszni, hihetetlen elszánással törtettek arrafelé, ahonnan meleget és jó illatokat éreztek.

Az egyforma állatkák közül nehéz volt választani, de még nehezebb volt nevet adni nekik. Zsófi végül Rebekának nevezte el a maga kis porontyát, Enikő pedig a Minka nevet választotta. A két fiúcska neve Barnus és Jimmy-Joe lett.

Tanuljuk a farkasanyaságot

A kutyaelme rejtelmei

Nincs még vége, de máris nyugodtan állíthatjuk, hogy 2009 történelmi dátum a kutyaviselkedés kutatói számára. Kezdjük ott, hogy a világ egyik legjobb egyetemén, a Harvardon, selyemmajmocskák helyett ezentúl elsősorban kutyákkal dolgoznak. És, bármilyen hihetetlen, a kutatók legfőbb inspirációját egy magyar kutatócsoport adta. A nevezetes csoportot, amely nem más, mint az ELTE Etológia Tanszék Családi Kutya Programja, Csányi Vilmos alapította kerek tizenöt esztendeje. Az alapítás kétségkívül forradalmi tett volt, mert 1994-ben komoly kutató gyakorlatilag sehol a világon nem foglalkozott a kutyák mentális képességeinek kutatásával. Talán Csányi professzor úr is csak azért mert ilyen nagyot lépni, mert már volt ilyesmiben gyakorlata. Ő elismert vegyészből lett az evolúcióbiológia, a magatartásgenetika szakértője és a hazai etológia atyja. A "bátraké a szerencse" közmondás ezúttal bevált. De kétségkívül kellett hozzá szaktudás és gyakorlat is. A kutya azért számított tabunak a viselkedéskutatók körében, mert "mesterséges" fajnak tekintették, amelyet az ember hozott létre. Mivel a kutya így is, úgy is fennmarad az emberek hathatós támogatásának köszönhetően, egy biológus számára nem tűnt különösen csábító problémának az, hogy ugyan mit szeretnek az emberek a kutyában, mi a szerepe egy-egy magatartásformának a fajfenntartásban. A viselkedésbiológust sokkal inkább az érdekelte, hogy a maga természetes közegében mitől lesz sikeres egy egyed, mitől lesz több leszármazottja, mint másnak. Csányi professzor elévülhetetlen érdeme az, hogy felismerte: a kutyának is megvan a maga természetes környezete, ha mégoly speciális is. Ez pedig maga az emberi család. Az, amit korábban a kutya hátrányának véltek, a változatos emberi környezet, amiben él, valójában óriási előny, hiszen ennek köszönhetően a kutya vizsgálata olyan kérdésekre adhat választ, amiben az ember esetében nincs lehetőség. A titok tehát az volt, hogy olyan kutyákat kell bevonni a vizsgálatba, amelyek családi kutyaként élnek, nem pedig egy laboratóriumban, és a vizsgálat során legyen jelen a gazda is – kivéve persze, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogyan hat a vizsgálati alanyra a szeparáció.Az sem véletlen, hogy ez a módszertan éppen Magyarországon alakult ki. Feltűnően olcsó ugyanis. Nem kell hozzá állatház, gondozó, állatorvos, nagy laboratórium, speciális műszerek. Elegendő egy üres szoba, egy ritkán látogatott park, egy jegyzetfüzet vagy egy videókamera. De mindenekelőtt kutyagazdákra van szükség, akik érdeklődnek a kutatások iránt, és hajlandóak egy kis időt áldozni furcsa feladatokra. Szerencsére a kutyás ember többnyire olyan fajta, aki nagyon szívesen veszi, ha mások is értékelik kedvencük különlegességét…A kutyás kutatásoknak van persze sok buktatója is. Sokszor szinte semmit nem tudunk a kutyák előéletéről, pedig igen tanulékony fajról van szó, és a korábbi tapasztalatok mélyen beépülnek a viselkedésbe. A mintegy négyszáz fajta genetikai öröksége is óriási változatosságot visz az eredményekbe. Mind a kísérletek megtervezése, mind az egyedek kiválogatása nagy gondosságot kíván. Ehhez pedig kezdetben bizonyára jól jött a mintegy húszévnyi, paradicsomhalakon szerzett gyakorlata a Családi Kutya Program kutatóinak: Miklósi Ádámnak, Topál Józsefnek és Dóka Antalnak.
A stafétabotot idővel Csányi professzor Miklósi Ádámnak adta át. Az egyre szaporodó tudományos publikációk hamarosan nemzetközi érdeklődést váltottak ki, és így, miként Hauser, világszerte – nem csak Európában, de Japánban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Dél-Amerikában - mind többen fordultak a kutyák felé. Olyannyira, hogy ez a közelmúltban végül a Science című, rendkívül rangos tudományos folyóirat újságírójának is feltűnt. Virginia Morell körbeutazta az egész világot, és számtalan kutatót interjúvolt meg arról, miért lett a kutya a kognícióval, vagyis a gondolkodási folyamatokkal foglalkozó tudományág új sztárja. Az általánosan levonható következtetés az, hogy a kutya jelentősége az emberközpontúságában rejlik. E tulajdonságára vélhetően az emberrel való tizenötezer éves történelme során tett szert, és ennek köszönheti, hogy olyan remekül, szinte észrevétlenül képes beilleszkedni az emberek világába. Hasonló életkörülményeink okán a kutya viselkedésének vizsgálatával az emberi magatartásformákról is bővül a tudásunk. A különböző kutyafajták öröklött genetikai rendellenességei pedig emberi betegségek okainak feltárásához vihet közelebb. A kutya és a farkas genetikai, viselkedési különbségeinek leírása pedig az emberi evolúció nyelv előtti szakaszának feltárásában is segíthet.
A Science cikke augusztus végén jelent meg. Aktualitását két, a Családi Kutya Program és együttműködő intézetek (MTA Pszichológiai Intézet, CEU, Wolf Science Center) munkatársai által jegyzett közlemény adta. Az egyikben Gácsi Márta és munkatársai azt emelték ki, hogy a kutya figyelmének középpontjában kölyökkorától fogva az ember áll, míg a farkasnak hosszú tanulási folyamatra van szüksége ahhoz, hogy feladathelyzetekben hajlandó legyen együttműködni az emberrel, és kontrollálja egyébként harcias viselkedését. Egy héttel később jelent meg Topál József és munkatársainak publikációja, szintén a Science-ben. A cikkben kutyák, farkasok és kisgyerekek viselkedését hasonlították össze. Az eredmények ismét azt igazolták, hogy a kutyák, a kisgyerekekhez hasonlóan, de a farkasokkal ellentétben, készséggel elfogadják az ember iránymutatását, még akkor is, ha emiatt esetleg közvetlenül hátrány éri őket, vagyis a feladathelyzetben elesnek a jutalomtól. A vizsgálat különös szépsége, hogy ugyanakkor rámutat a kutyák és a gyerekek közötti különbségekre is: míg a kutyák csak annak a személynek a jelenléte esetén mondtak le a jutalomról, akivel már a kísérlet kezdetétől fogva kapcsolatot létesíthettek, a gyerekek általánosították tapasztalataikat az emberek között.
Az, hogy a Science két, egymást követő héten is magyar kutatók kutyás kutatásaival foglalkozott, igazi tudományos szenzáció. Meghaladta a hazai sajtó ingerküszöbét is: számos orgánum foglalkozott ezzel a sikerrel. Morell tudósításában elismerte, hogy a kutya újra-felfedezését a világ Magyarországnak köszönheti, a képszerkesztő pedig Miklósi Ádám, egy magyar vizsla és egy mudi féloldalnyi, közös portréjával támasztotta alá ezt az állítást. Az Etológia Tanszék jelenlegi vezetője valószínűleg nem csak az általa irányított kutyás csoport érdemei miatt kapott különleges figyelmet. Ő a szerzője ugyanis az eddigi legátfogóbb, a kutyák evolúcióját, viselkedését és kognícióját tárgyaló tudományos műnek, amit a brit Oxford University Press adott ki két évvel ezelőtt.
Persze a világ nem olyan, hogy bármi is egyértelmű lehetne. Akad, aki azt tartja küldetésének, hogy megszabadítsa a kutyakutatást az "antropomorfizálástól", vagyis attól, hogy a kutatók az emberi vonásokat keressék a kutyákban. A behavioristák, az etológusokkal ellentétben az állatokat mindig is laboratóriumban, tökéletesen kontrollált környezetben vizsgálták, és abban hittek, hogy kifinomult technikákkal az állatok bármire megtaníthatók. Szerintük a kutya különlegesnek mondott viselkedése kizárólag kondicionálásnak, vagyis tanulási folyamatoknak a terméke. A kutya tehát nem is más, mint szelíd, jól szocializált farkas. Természetesen óriási vita indult meg a két tábor között, és kölcsönösen igyekeznek megtalálni egymás gyenge pontjait. A behavioristák szószólója egyébként történetesen egy szakmai folyóirat szerkesztője, és ő is a 2009-es évet látta megfelelőnek ahhoz, hogy különszámot szenteljen a kutyakutatásoknak.

Kutya Szövetség 2009/11

Kutyaszemélyiség és genetika

Az egyik kutya félős, a másik „rámenős”, a harmadik túláradóan barátságos – olyan hétköznapi fogalmak ezek, amelyeket anélkül használunk, hogy belegondolnánk, jogosan tesszük-e vagy tévedünk a megítélésében. Mégis, az állatok személyiségével, vagyis az időben és különböző helyzetekben is állandó, az egyedre speciálisan jellemző érzelmi- gondolkodási- és viselkedésmintázattal a kutatók egészen az utóbbi évekig nemigen foglalkoztak. Ma már tudjuk, milyen izgalmas terület ez, sőt, azt is sejtjük, hogy a kutya vizsgálata az emberi személyiség megismeréséhez is hozzájárulhat.

A kutyabarátok ugyan eddig sem gondolták másképp, de napjainkra már számos tudományos kísérlet is igazolja, hogy a kutya viselkedését tekintve sok mindenben hasonlít az emberhez. Olykor azonban nem csak a viselkedés hasonló, hanem az azt részben meghatározó genetikai háttér is. Jelenleg mintegy negyven olyan genetikai eredetű betegséget ismerünk, amelyeknek a kialakulásáért ugyanaz a géntermék felelős a kutyákban és emberekben is. A kutyagenetika fejlődésének nagy lendületet adott 2003-ban egy uszkár teljes genetikai anyagának leírása, ami nagyban megkönnyíti az egyes gének azonosítását.

Az állati személyiség kutatása
A személyiség tulajdonképpen az egyediséget, egyéniséget jellemzi. Személyisége mindenkinek van, de hogy ezen belül ki milyen jellegzetességekkel rendelkezik, az egyszeri és megismételhetetlen. Ez az egyedi sajátosság egyrészt neveltetésünk és környezetünk függvénye, de kétségtelenül örökletes tényezők is szerepet játszanak benne. Ami az embereket illeti, a személyiségkutatás komoly előzményekre tekinthet vissza, az állati személyiség kutatása azonban gyakorlatilag csak az elmúlt években kezdődött. A kutatók sokáig kerülték a „személyiség” fogalom használatát az állatok esetében, lényegében azért, mert tagadták, hogy az állatoknak is lennének érzelmeik, és képesek lennének a gondolkodásra. A kognitív etológia és az idegrendszer vizsgálati eljárásai azonban gyorsan fejlődésnek indultak, ennek köszönhetően ma már tudjuk, hogy ez nincs így, és az utóbbi tíz évben ennek megfelelően a nemzetközi szakirodalomban elterjedt a „személyiség” (personality) koncepció használata az állatokkal kapcsolatban is. Egyre megkerülhetetlenebbé vált ugyanis az a megfigyelés, hogy az állatok nem képesek minden körülményhez rugalmasan alkalmazkodni, hanem viselkedésüknek korlátai vannak. Az pedig, hogy milyen helyzetben hogyan viselkednek, egyedileg jellemző. Az egyedekre jellemző viselkedésmintázat különböző személyiségprofilokat vagy -típusokat rajzol ki. Egy faj számára, különösen, ha változékony körülmények között él, kedvező, ha sokféle típusú egyed alkotja, hiszen így mindig lesz néhány, amely fennmarad, szaporodik és tovább örökíti a faj génkészletét.

Egyik kutya, másik eb
Ha a kutya személyiségét az embereknél általánosan elterjedt módon vizsgáljuk, akkor azt kapjuk, hogy az emberre jellemző öt faktor közül négy megvan (nyitottság: félős-merész; együttműködés: ingerlékeny-jó természetű; érzelmi reaktivitás: nyugodt-szorongó; extraverzió: visszahúzódó-szociábilis); a lelkiismeretesség (gondos-gondatlan) viszont hiányzik.
Vannak kutatók, akik szerint az eredményeket túlságosan befolyásolja, hogy milyen mérőrendszert alkalmazunk. Ha csak a viselkedés megfigyelésére hagyatkozunk, akkor a kutyák vonásai jellemzően két átfogó dimenzióban csoportosulnak: félénkség-merészség és agresszivitás. Vagyis egy merész kutya nagyon aktív, nem mutat félelmet, ha új tárgyakkal vagy helyzetekkel találkozik és jól képezhető. A bátortalan kutya nem szívesen játszik, visszahúzódó, óvatos, új szituációkban kitér.

Gének a háttérben
A személyiségvonások genetikai hátterének vizsgálatát megnehezíti, hogy rengeteg gén játszik szerepet kifejeződésükben. Minden gén két példányban van jelen az örökítőanyagban (kivéve hímneműekben azokat, amelyek a nemi kromoszómákhoz kötöttek). Egy egyedben két ugyanolyan, vagy két eltérő változata (allélje) lehet egy génnek, a populációban azonban a gén sokkal több változatban is létezhet. Szinte lehetetlen felderíteni, hogy például a barátságos személyiség hátterében milyen génváltozatok hogyan hatnak egymás kifejeződésére. Vannak azonban olyan speciális gének, amelyek bizonyos alléljeinek jelenléte a rendkívül összetett hálózat egy-egy jól meghatározható kimenetére utal – egy genetikailag egyébként homogén populáción belül. Vagyis, ha egy x gén összesen ötféle, eltérő hosszúságú változatban fordulhat elő a populációnkban, és azt találjuk, hogy a leghosszabb változatot hordozó egyedek barátságosabbak, mint a többiek, akkor – akár függetlenül attól, hogy x génnek van-e ténylegesen hatása a barátságosságra – már egy újszülött esetében is tudni fogjuk, hogy hajlamos-e a barátságos viselkedésre, ha megvizsgáljuk, hogy milyen génváltozatot hordoz. Ezeket a speciális géneket „kandidáns”, vagyis jelölő géneknek nevezzük: azt jelölik, hogy az adott változattal rendelkező egyed bizonyos valószínűséggel mutat egy adott viselkedési fenotípust (például a barátságosságot).
Mivel esetünkben viselkedésről van szó, amit az idegrendszer irányít, nem meglepő, hogy a személyiséget érintő kandidáns gének általában az idegrendszer ingerületátvivő anyagainak vérbeli koncentrációját, szintézisét, illetve kölcsönhatását befolyásoló gének. Emberek esetében évtizedek óta kutatják a kandidáns gének és a viselkedés kapcsolatát, és számos összefüggésre derítettek fényt. A gyerekek édesanyjuk iránt mutatott kötődési viselkedése, és az egyik ingerületátvivő anyag, a dopamin jelfelfogó készülékének (receptorának) génje között például először éppen Magyarországon sikerült kapcsolatot találni. Állatoknál azonban ezek a vizsgálatok még gyerekcipőben járnak.

Az emberi személyiség modellje
Kutatásaink célja az volt, hogy az embereknél jól bevált genetikai vizsgálati módszereket kutyára alkalmazzuk, ami több előnnyel is járhat. A kutya személyiségének vizsgálatával olyan eljárások is elérhetővé válnak, amelyek emberek esetében nem alkalmazhatók: például keresztezéses vizsgálatok vagy a kölyökállatok más szülők általi adoptációja. Társas viselkedése sokkal alkalmasabbá teszi a kutyát arra a modell-szerepre, amit általában a rágcsálók töltenek be a genetikai vizsgálatokban. Másrészt ne feledjük, hogy a háztartások 40%-ában él kutya, így viselkedésének vizsgálata sok haszonnal járhat. Személyiségük szakszerű leírása lehetővé teszi, hogy mindenki a saját adottságainak megfelelően választhasson kedvencet, elkerülve így a csalódást, problémás viselkedésformák kialakulását, harapásokat. Nem beszélve arról, hogy sok munkakutya-kiképző telepen rengeteg energiát és pénzt lehet megspórolni azáltal, hogyha bizonyos munkafeladatokra a legjobb adottságú kiskutyákat választhatják ki (például segítő kutyának a leginkább képezhető, nyugodt, barátságos egyedeket, rendőrkutyának pedig az aktív, bátor példányokat).
Kutatásainkkal a kutyák ingerületátvivő anyagokkal kapcsolatos génváltozatai és személyiségvonásai között igyekszünk kapcsolatot találni. Három kérdőívet és egy viselkedésteszt-sorozatot dolgoztunk ki, amellyel viszonylag rövid idő alatt fel lehet mérni egy kutya jellemző viselkedését, anélkül, hogy a gazda véleményére kellene hagyatkoznunk. Mivel egy kutya mintegy húszezer génnel rendelkezik, mi pedig ezek közül csak néhányat, és azoknak is csak egy-egy szakaszát vizsgáltuk, fontos számunkra, hogy más szempontból a kutyák a lehető legkevésbé különbözzenek egymástól. Ha nem így lenne, a rengeteg egyéb génhatásból eredő különbség elmosná azt a kis hatást, amit keresünk. Ennek érdekében vizsgálatunk alanyául csak fajtatiszta kutyákat választottunk. Jelenleg német juhászkutyákon, belga juhászkutyákon és szibériai huskykon folytatunk vizsgálatokat. A genetikai vizsgálathoz a kutyák pofájának belső oldalához gyengéden fültisztító pálcikát dörzsölünk, ez egyáltalán nem okoz fájdalmat. Az így vett mintából a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani Intézetében, Dr. Sasvári-Székely Mária vezetésével határozzák meg a kutya genotípusát (vagyis azt, milyen génváltozatokat tartalmaz a genetikai mintája).

Aktivitás és kutya-ember kapcsolat
Eredményeink igazolták azt a várakozásunkat, hogy a dopaminnal kapcsolatos gének, akárcsak az embernél, a kutya esetében is kapcsolatban vannak az aktivitással és az impulzivitással. Sőt, arra is utalnak adatok, hogy az aktivitás hatása más vonásokra, például a kutya szociális viselkedésére is hatást gyakorol, hiszen az aktívabb kutya általánosságban intenzívebben mozog, és így például gyakrabban léphet kapcsolatba partnereivel.
A dopamin D4-es típusú receptorgénjének egyik szakaszát, amelyről géntermék is készül, különösen sokat vizsgáltuk. Ez az úgynevezett DRD4 exon 3 szakasz hétféle, hosszúságban eltérő változatban fordulhat elő a kutyákban. A belga juhászkutyában ezekből az allélekből mindössze kétfélét találtunk meg. Ez arra vezethető vissza, hogy a fajta alapító egyedei csak ezekkel a változatokkal rendelkeztek, és a folyamatos beltenyésztés fenntartotta a leszűkült genetikai változatosságot. Német juhászkutyákban ugyanazok a változatok voltak jelen, mint a belga juhászkutyákban, de elvétve egy hosszabb változatot is találtunk, ami szibériai huskykban és farkasokban gyakori volt. Elképzelhető, hogy a hosszabb változat olyan viselkedésformákkal jár együtt, amit a modernebb juhászkutyákból kiszelektáltak, de a farkasőshöz genetikailag közelebb álló fajtákban, mint amilyen a husky, megmaradt. A viszonylag változatos küllemű és viselkedésű német juhászkutyákba esetleg a farkassal való visszakeresztezéssel vagy egyéb fajtákkal történő keveredéssel is kerülhetett a hosszú változat.
Bár önmagában a fajták, illetve a fajtaváltozatok közötti genotípus különbségek is érdekesek, sokkal fontosabb célunk volt összefüggést találni az említett génváltozatok és a viselkedés között. Az ORFK Dunakeszi Kutyavezető-képző Központja által kiképzett szolgálati német juhászkutyák közül azok az egyedek, amelyek a vizsgált gén kétféle gyakori allélja közül a hosszabbat is hordozták, aktívabbak és impulzívabbak voltak a gazdájuk által kitöltött kérdőív szerint, mint azok, amelyek csak a rövidebb változattal rendelkeztek. Szánhúzó szibériai huskyknál is hasonló eredménnyel találkoztunk. Családi kutyáknál ez a hatás nem jelentkezett, feltehetően azért, mert a munkakutyákénál változatosabb környezeti hatások felülírták a kandidáns gén hatását.
Viselkedéstesztünk azonban néhány szempontból érzékenyebbnek bizonyult, mint a kérdőíves módszer. Használatával a családi német juhászkutyáknál is többféle kapcsolatot találtunk egyrészt az aktivitás, másrészt az emberek iránt mutatott érdeklődés és többféle kandidáns gén között. Például a megvizsgált 96 német juhászkutya közül azok, amelyek a DRD4 hosszabb változatát hordozták két szakaszon is, hajlamosabbak voltak arra, hogy egy feléjük közeledő barátságos idegen elé szaladjanak, és tovább tartózkodtak mellette, mint a rövidebb változattal rendelkező egyedek.
A viselkedéstesztek további részletes elemzése feltehetően még sok meglepetést tartogat. A kutyák egyedi jellegzetességeinek hasonló elemzésével egyszer eljutunk oda, hogy a megvásárolni kívánt kiskutyáról nem csak kiállítási és egészségügyi információink lesznek, hanem egy rövid genetikai teszt elvégzésével megismerhetjük viselkedési hajlamaikat is.

Élet és Tudomány, 2009

I. Kutyaviselkedés-terápia Konferencia

2008. június. 9.

ELTE Etológia Tanszék – Canine Science Forum szatelit rendezvény

9.00 Megnyitó – prof. Csányi Vilmos etológus és Dr. Jakab László állatorvos

9.20 – 9.40      Ujfalussy Dorottya

Egészséges/normális vs abnormális viselkedés családi kutyáknál

9.40 – 10.10     Dr. Sátori Ágnes

Viselkedési anomáliák kutyáknál: orvosi vagy nevelési problémák? (Félelmek-stressz, kontroll- és eliminációs problémák) Elképzelések és valóság a megoldás tükrében.

10.10 – 10.30   Kávészünet

10.30 – 11.00    Dr. Gácsi Márta  

Agresszió: természetes viselkedés vagy magatartászavar?

Hierarchia a falkában és a családban - dominancia és tévhitek

11.00 – 11.30    Dr. Csikós Károly

Az agresszió kezelésének dilemmái a hazai állatorvosi gyakorlatban: ivartalanítás, viselkedésterápia, gyógyszeres kezelés, eutanázia.

11.30 – 11.50    Klausz Barbara

Az agresszió neurális mechanizmusai: normális és abnormális agresszió, Rage-szindróma

11.50 – 12.20    Dr. Topál József – Dr. Demjén Zsófia

Szeparációs stressz: gazdájuk után vonító, lakásromboló kutyák viselkedésének etológiai elemzése  

12.20 – 13.30   Ebédszünet

13.30 – 14.00    Dr. Vas Judit

A kutyák öregedésével járó immunológiai, élettani, anatómiai és viselkedési változások

14.00 – 14.30    Dr. Kubinyi Enikő

Modern módszerek a viselkedésterápiában 1.

A legfrissebb kutatási eredmények ismertetése a CSF-en bemutatott prezentációk alapján

14.30 – 14.50    Kávészünet

14.50 – 15.20    Dr. Pongrácz Péter

Modern módszerek a viselkedésterápiában 2.

A legfrissebb kutatási eredmények ismertetése a CSF-en bemutatott prezentációk alapján

15.20 – 15.40    Dr. Gerencsér Ferenc

A viselkedésterápia szakmai kompetenciája – jogi kérdések

Zárszó – Dr. Balogh Lajos                     

                                                                                                      
Az agresszió kezelésének dilemmái a kisállat praxisban

Dr. Csikós Károly Miklós

Összefoglalás

Az agresszió a kutyák leggyakrabban jelentkező viselkedési zavara. Jelentősége egyre növekszik a kisállat praxisok életében, annak ellenére, hogy a viselkedészavarok ismertetése nem képezi az állatorvosi alapképzés részét, csupán autodidakta módon vagy továbbképzéseken sajátítható el. Az előadásban tárgyalásra kerülnek a kutyák agressziójának okai és funkcionális formái, a viselkedészavar előfordulása, diagnosztikája és kórjóslata is. A kezelés lehetőségei közül a konfliktuskerülés, a viselkedésterápia több eleme, a környezet megváltoztatásának szerepe, a gyógyszeres kezelés és az ivartalanítás kerül bemutatásra, ami kiegészül az eutanázia szükségességének összefoglalásával. A szerző röviden bemutatja egy tipikusan offenzív és egy defenzív agresszió teljes kezelési protokollját, emellett tárgyalja a megelőzés lehetőségeit is. 

Az előadó 

Dr. Csikós Károly Miklós 1985-ben végzett az akkor még Állatorvos-tudományi Egyetemen, Budapesten és a rendszerváltás óta kizárólag a kisállat praxisban tevékenykedik. A 90-es években Tolna megye legnagyobb állatorvosi praxisát hozta létre Szekszárdon. Leginkább a diagnosztika, a sebészet és a viselkedészavarok foglalkoztatták, mely utóbbiról itthon és külföldön is szerzett tapasztalatokat, többek között amerikai specialisták munkájának megfigyelésével. A kutyák agressziójáról cikket is jelentetett meg a MÁL-ban. 2003-ban sikerrel teljesített az ECFVG vizsgakövetelményeit és ezzel jogot nyert az Egyesült Államokban praktizálni. Két évig ott, majd másfél évig Nagy-Britanniában praktizált, aztán hazatérve Újpesten alapított állatorvosi rendelőt.

A viselkedésterápia szakmai kompetenciája - jogi kérdések

Dr. Gerencsér Ferenc

Összefoglalás

A kutya és viselkedésének jogi megítélése

A kutya mint dolog – a dolog fogalma, a dologkénti minősítés jogi következményei

A kutya viselkedésének polgári jogi következményei:

·       birtokvédelem – a birtok és védelmének fogalma, a birtokvédelem módjai, a kutya által okozott birtokháborítás

·       kártérítés – a kártérítés fogalma, a kutya által okozott kár megítélése és az érte való felelősség

A kutya viselkedésének büntetőjogi következményei

·       a testi sértés fogalma és kategóriái (könnyű és súlyos testi sértés, maradandó fogyatékosságot vagy súlyos egészségromlást okozó testi sértés, halált okozó testi sértés)

·       a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés

·       az emberölés

·       a gondatlanság és a szándékosság fogalma, büntetőjogi jelentőségük

·       a bűncselekménnyel okozott kárért való felelősség

Az előadó

Dr. Gerencsér Ferenc 1991-ben végzett az Állatorvos-tudományi Egyetemen, majd 1993-ban természetvédelmi szakmérnök diplomát szerzett a Pannon Agrártudományi Egyetemen. 2000-ben elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karát és szerzett jogász diplomát. 1993-tól 2000-ig állatorvosként dolgozott a kisállat praxisban. 2001-től ügyvédjelöltként majd ügyvédként dolgozik elsősorban büntető-, polgári- és közigazgatási perekben.

Az agresszió neurális mechanizmusai: normális és abnormális agresszió, Rage-szindróma

Klausz Barbara

ELTE Biológiai Intézet Etológia Tanszék

klauszbarbara@yahoo.com

Összefoglalás

Az agresszió idegi mechanizmusaival kapcsolatos ismereteinket főként rágcsálókon és főemlősökön végzett vizsgálatokból nyertük. Hasonló kutatások emberi alanyokon csak csekély számban állnak rendelkezésünkre, melyek elsősorban szerzett agysérülések, léziók viselkedésre gyakorolt hatásának elemzésére terjednek ki.

Az agresszió szabályzásáért felelős idegi áramkörök más szociális viselkedéseket is regulálnak. Valójában az agresszív viselkedésre tekinthetünk úgy, mint a szociális viselkedési hálózat egy kilépő részletére. Ez a hálózat magában foglalja a mediális preoptikus areát, a laterális szeptumot, az anterior hypothalamust, a ventromediális hypothalamust, a periaqueductalis szürkeállományt, a mediális amigdalát és a stria terminalist. Az agyléziókon és agytérképezésen alapuló tanulmányok szerint a humán reaktív agressziót szabályozó idegi körök nagyban átfednek a nem humán emlősök agressziót reguláló idegi hálózatával.

Az agresszivitás mind a kezdeményező, mind a szenvedő fél számára jól belátható kockázattal jár, mindkét fél szenvedhet súlyos sérüléseket. Emiatt a valódi agresszív választ sok esetben a kevésbé veszélyes, ritualizált agresszív viselkedés váltja fel. Erre jellemző, hogy a felek támadáskor kerülik a sebezhető testtájakra irányuló támadásokat, valamint az ellenfél szubmisszív magatartása erős gátló hatást gyakorol a támadó agressziójára. Mindezen „szabályok” figyelmen kívül hagyása maladaptív, és abnormálisnak tekinthető. A patológiás agresszió kritériumai a következők: nincs összhang a provokáció és az arra adott válaszreakció mértéke között, az abnormálisan viselkedő állat az ellenfél szociális jeleivel szemben érzéketlen, és támadásait partnere sebezhető testtájaira irányítja. Az agresszió e patológiás formáját mutatták ki kutatók krónikus glükokortikoid elégtelenségben szenvedő patkányok esetében. Ez a deviáns agresszió-forma mind megnyilvánulásában, mind az érte felelős idegrendszeri struktúrákban leginkább a predációs agresszióval mutat hasonlóságot, míg az intraspecifikus agressziótól számos ponton eltér.

Itt kell megemlítenünk egy kevéssé ismert, ám annál több gondot okozó kórképet, mely néhány ponton átfedést mutat az agresszió patológiás formájával. A rage-szindróma kifejezést gyűjtőfogalomként használják a bizonyos fajtákat (elsősorban az angol cocker és springer spánieleket) feltűnően gyakrabban érintő „dühöngő” viselkedés-együttes leírására. Megoszlanak a vélemények arról, vajon létezik-e egyáltalán a szindróma, vagy mindössze a dominanciaagresszió egy eltúlzott formájáról van szó. Vannak, akik úgy vélik, ez egyfajta epilepsziás roham, mások szerint egy neurológiai, bipoláris zavar, mely leginkább a skizofréniához hasonlít, de az is lehetséges, hogy a tüneteket mutató kutyák tényleges agyi elváltozástól szenvednek (pl. csökkent szerotonin szint). Az érintet állat hirtelen, kiszámíthatatlan módon, és durván támad, mindenféle figyelmeztetés nélkül, támadás közben tekintete kifejezéstelen, és látszólag nincs tudatában a körülötte zajló eseményeknek. Mivel az angol cocker spániel fajtán belül is az egyszínűek a terheltebbek (főként az arany színváltozat), erős genetikai hátteret tulajdonítanak a rendellenességnek. Mivel a kórkép forrása is vitatott, az alkalmazott kezelések az egyes esetekben eltérőek lehetnek. Újabban bíztató eredményekről számolnak be a szerotonin elégtelenség kezelésére használt gyógyszerek rage-szindróma tüneteire gyakorolt pozitív hatásairól.

Az előadó

Klausz Barbara a Pécsi Tudományegyetemen szerzett biológus diplomát, PhD tanulmányait a POTE Anatómia Intézetében kezdte. 2006-ban került az ELTE Etológia Tanszékre, ahol bekapcsolódott a kutya emberrel szembeni agresszív viselkedésének elemzésével foglalkozó kutatócsoport munkájába. A SZIE Anatómia Tanszékével és az Uppsala Egyetem Evolúciós Tanszékével folytatott kooperáció során megismerkedett a kutya neuroanatómiájával, és elsajátította a cerebrectómia módszerét. A fennálló kooperáció keretei közt viselkedési teszteken átesett, embert életveszélyesen, esetenként halálosan megsebzett kutyák agyának egyes régióiban vizsgálják a génexpressziós mintázat különbségeit kontroll állatok adataival összehasonlítva.

Modern módszerek a viselkedésterápiában 1.

A legfrissebb kutatási eredmények ismertetése a Canine Science Forumon bemutatott prezentációk alapján

Dr. Kubinyi Enikő

ELTE Biológiai Intézet Etológia Tanszék

kubinyie@gmail.com

Összefoglalás

Magyarországon még éppen csak a szárnyukat próbálgatják azok a szakemberek, akik kutyák problematikusnak tartott magatartásformáinak korrigálásában nyújtanak segítséget. Vajon milyen problémákra számíthatnak elsősorban? Olasz kutatók (Stefanini és mtsai) egyetlen viselkedési tanácsadó hölgy 96 esetének vizsgálata alapján arra jutottak, hogy a gazdák 48%-a agresszióval kapcsolatos problémákkal küszködik (főként a gyerekes családok), 19% nem tudja behívni a kutyáját, 16% képtelen ebét pórázon sétáltatni. Sajnálatos módon a viselkedési tanácsadó diagnózisa mindössze 26%-ban egyezett meg a gazda véleményével, tehát a kutyatulajdonosak nem tudták jól megítélni kutyájuk problémáját, ami a kutyaviselkedés ismeretének általános hiányára utal. A terápia megindulásával átlagosan 7 találkozásra volt szükség a kívánt eredmény eléréséhez.

Érdekes, hogy a szorongással kapcsolatos problémák nem szerepeltek az olasz specialista Top3 listáján, holott egyébként gyakori panasz a túlzott vihar- vagy petárdafélelem. Amerikai kutató (Dreschel) eredt annak a nyomába, hogy a krónikus hipotalamusz-hipofízis-mellékvese rendszer stimuláció hogyan befolyásolja a kutya élettartamát és egészségét. Öt év alatt 721 kutyatulajdonos töltött ki egy kérdőívet az interneten. A válaszok alapján úgy tűnik, hogy a nemszociális félelemre és/vagy szeparációs szorongásra panaszkodó gazdák kutyáinál gyakoribbak voltak a bőrproblémák, és a kutyák rövidebb ideig éltek.

Szlovák kutatók (Kottferova és mtsai) arra hívják fel a figyelmet, hogy a kutya mindig egy család része, és ha a család nem megfelelően működik, a problémák gyakran a kutya (vagy a gyerek) viselkedésében bukkanhatnak felszínre.

A viselkedési problémák sokszor a kutya és a gazda személyiségének összeférhetetlenségéből fakadnak. Az a viselkedés, amelyik az egyik gazda számára problémás, nem biztos, hogy másvalaki számára is az. Az impulzivitás olyan átfogó viselkedési jegy, amit legtöbbször az agresszióval is összefüggésbe hoznak. Wright és munkatársai Angliában az impulzivitás és a szerotonin, dopamin rendszer összefüggéseit vizsgálta. A kutatók kidolgoztak egy olyan viselkedési tesztet, amely alkalmas az impulzivitás mérésére, és megállapították, hogy az impulzívabb kutyák kevesebb szerotonin és dopamin anyagcsereterméket ürítenek a vizeletükben.

A kutya és a gazda személyiségének megfelelő illeszkedéséhez gyakran javasolják, hogy a leendő kutyatulajdonos körültekintően válasszon fajtát, hiszen a fajták a tudatos szelekciónak köszönhetően megjósolható jellemvonásokat hordoznak. Ausztrál kutatók (Bennett és mtsai) arra voltak kíváncsiak, hogy vajon mennyire ismerik a fajtákat az emberek, pontosabban 249 pszichológus-hallgató. 28 gyakori kutyafajtáról mutattak a hallgatóknak képeket, és arra kérték őket, hogy nevezzék meg a fajtát, és ítéljék meg, milyen viselkedésjegyek jellemzők az adott fajtára. A kutyafajták közül 8-at azonosított be a hallgatók 80%-a, 8-at a 60-80%, és 12-t kevesebb, mint 60%. A fajtaleírások változatosak voltak, ami arra utal, hogy élnek bizonyos sztereotípiák a társadalomban, de a szerzők szerint nagyon sok még a tennivaló az ismeretterjesztés területén.

A viselkedési problémák gyakran odáig vezetnek, hogy a tulajdonos végső elkeseredésében beadja egy menhelyre kutyáját. Braun a legnagyobb osztrák menhely adatait elemezve arra jutott, hogy a menhelyre kerülő kutyák 50%-ától a gazdája vált meg, 30% befogott kutya (és 20% a gazda kórházi tartózkodása vagy bebörtönzése miatt ideiglenes vendég). Leggyakrabban a juhászkutyafélék, tacskók, rottweilerek, dobermannok, pitbull terrierek és labradorok kerülnek a menhelyre. Figyelemreméltó, hogy a menhelyi kutyák leggyakrabban feketék (13952 egyed). 6301 kutya barna, 3534 pedig fehér vagy sárga. 13797 kutya nagytermetű (több, mint 61 cm marmagasságú), 8256 kistermetű (kevesebb, mint 46 cm marmagasságú), 15282 közepes. A kutyák 40%-a 1 éve, 16% 2 éve, 13,5% 3 éve, 26% több, mint 4 éve van a menhelyen. A szerző megállapítja, hogy a menhelyek leggyakoribb lakói azok a fekete, 46 cm-nél nagyobb marmagasságú kan kutyák, amelyek fokozott agresszióval védik területüket és élelmüket. A fekete kutyák gyakori előfordulása emellett arra utal, hogy a menhelyről kutyát választó emberek kerülik e színt viselő egyedeket.

A fenti tanulmányokon kívül szó esik még másokról is, természetesen a kritikai élt sem nélkülözve.

Az előadó

Dr. Kubinyi Enikő az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszékének kutatója. Az ELTE biológus szakán szerzett diplomát, emellett biológia tanári és tudományos filmszerkesztő szakot is végzett. Doktori disszertációját 2004-ben Miklósi Ádám és Csányi Vilmos témavezetésével az Etológia Tanszéken írta „Interspecifikus szociális tanulás vizsgálata kutyán” címmel. 1994, a Családi Kutya Program indulása óta részt vett kutyák és szocializált farkasok egyedfejlődésének összehasonlító elemzésében; vizsgálta, hogyan hat az AIBO robotkutya gyerekekre és kutyákra, valamint francia kutatókkal együttműködve beépítette a klikkertréning alapjait egy robotok számára kidolgozott tanulási szoftverbe. Jelenleg egyes személyiségjegyek (például aktivitás) genetikai hátterét kutatja. 1996 óta a segítő és terápiás kutyákat képző Kutyával az Emberért Alapítvány önkéntese.

Modern módszerek a viselkedésterápiában 1.

A legfrissebb kutatási eredmények ismertetése a Canine Science Forumon bemutatott prezentációk alapján

Dr. Pongrácz Péter

ELTE Biológiai Intézet Etológia Tanszék

Összefoglalás

A kutyákkal kapcsolatos viselkedési problémák jelentős hányada az emberekkel, illetve a többi kutyával szembeni agresszió következménye. A problémának nemcsak a kutyatartóra vonatkozó jogi következményei vannak, hanem a kutyatartást és tenyésztést erőteljesen szabályozó intézkedések java része is a kutyák agressziójával hozható kapcsolatba. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy az agresszív magatartásformák szerves és természetes részét képezik a kutyák viselkedésrepertoárjának.

A kutyák agresszivitásával, domináns viselkedésével kapcsolatos tudományos vizsgálatok két fő csoportba sorolhatók: az egyikben a kutyák egymás közötti viselkedését elemzik, míg a másikban az ember felé mutatott agresszív magatartást vizsgálják. Az általános vélekedést, hozzáállást szondázó felmérések pedig egy további irányzatot képviselnek, hiszen ezeknél nem konkrét harapásos, támadásos eseteket elemeznek, hanem azt, hogy az emberek mit feltételeznek a kutyákról. Racca és Baudoin érdekes vizsgálata rámutatott, hogy a sok helyütt és sok kutyafajtánál kötelezően viselni kénytelen szájkosár látványa sokkal nagyobb félelmet vált ki az emberekből, mint ugyanannak a kutyának a megpillantása szájkosár nélkül. Az előítéletek kiépüléséhez tehát a biztonságot fokozni szándékozó beavatkozás maga járul hozzá. Marshall-Pescini és munkatársai pedig azt vizsgálták, hogy kisgyermekkortól kezdve mely bélyegek tesznek félelmetessé, illetve kedvessé egyes kutyákat az emberek számára. Minél idősebb korosztályhoz tartoztak a megkérdezettebbek, annál egyöntetűbben jellemezték a fényképen látott ebeket, a felálló fülek, nyitott száj és látható fogak általában a kutya „rossz” kategóriába sorolását eredményezték.

A kutyatámadásos esetek negatív „sztárjai” a pitbullok. Capra és munkatársai kiderítették, hogy más fajtákhoz tartozó, ám támadékony egyedekkel összehasonlítva a pitbullok agresszívabbak és kevésbé szociálisak egy embergyereket formázó babával, illetve más kutyákkal szemben, míg ilyen eltérés nincs felnőtt emberrel szemben. Az agresszív kutyák gyakran a menhelyen kötnek ki, és mivel új gazdára találásukat az agresszivitás erősen befolyásolja, sok helyen viselkedés teszteket alkalmaznak a támadó tendenciák kimutatására. Klausz és munkatársai úgy találták, hogy nem mindegy, milyen módon és mikor tesztelik a menhelyen a kutyákat: röviddel bekerülésük után ugyanis az ebek szinte semmiféle agresszivitást nem mutatnak, kéthetes menhelyi tartózkodást követően azonban egyeseknél már megjelenik az agresszív magatartás – mégpedig általában a csontelvétel tesztnél. A hagyományosan javasolt „hátára fektetés”, illetve értelemszerű fenyegető emberi közelítés azonban ilyenkor sem válik be az agresszív kutyák kiszűrésére.

Hollandiában viszont a rottweilerek tenyésztési programjába beemelték az emberekkel és kutyákkal szembeni félelmet és agresszivitást kiszűrő viselkedésteszteket. Van den Borg tanulmánya szerint ennek már meg is van az eredménye, mivel az új szabályok szerint törzskönyvezett almokban született rottweilerek kevésbé agresszívak emberrel és kutyával szemben, mint a nem törzskönyvezett rottweiler (szerű) kutyák.

Az agresszió megértésénél fontos lehet például az a felismerés, hogy az öregedő kutyák félelmi agresszivitásához a szellemi és érzékszervi leépülés is hozzájárulhat (Kudla és Kaleta). Fiatal kutyáknál pedig a gyermekekkel való szocializáció az első három hónapban méretően csökkenti a kutyák későbbi, gyermekekre mutatott félelmi és agressziós reakcióit (Arai). A felnőtt emberek magatartása is lehet a kutya agresszív reakciójának kiváltója: Hößler és munkatársai kimutatták, hogy nem minden emberi gesztus, érintési forma hat nyugtatólag és kellemesen a kutyára, amiről pedig általában azt hisszük, jól kell hogy essen az állatnak.

Végül pedig egy nagyon érdekes, Olaszországban elvadulva élő és szaporodó kutyák falkáin végzett megfigyelés azt mutatta ki, hogy a kutyák, rácáfolva a domesztikációs elméletekre, nem veszítették el azt a képességüket, hogy az ember hiányában hatékony, adaptívan működő csoportokat alkossanak, mely csoportok felépülésében az agresszív, dominanciát biztosító magatatás elemeknek is nagy szerep jut (Cafazzo és munkatársai).

Szeparációs stressz: gazdájuk után vonító, lakásromboló kutyák viselkedésének etológiai elemzése

Dr. Topál József¹, Dr. Demjén Zsófia²

1 MTA Pszichológiai Kutatóintézet

2 ELTE Biológiai Intézet Etológia Tanszék

Összefoglalás

Az ember felé megnyilvánuló kötődés és szociális vonzódás a kutya viselkedésének egy nagyon fontos szabályozó mechanizmusa, mely magán hordozza a többtízezer éves domesztikáció, az emberi szociális viszonyokhoz való alkalmazkodás jegyeit. Ebben az értelemben a kutya és ember viszonya egyedülálló, s rendkívül kifinomult evolúciós összehangoltságot mutató jelenség. Alapvetően meghatározza a kutya és ember együttélésének hétköznapjait, és nagy befolyással van számos, a gazdák életét megkeserítő viselkedési probléma kialakulására.

Közel 10 évvel ezelőtt kutatócsoportunk közölt először olyan megfigyelési eredményeket, amelyek etológiai módszerekkel mutatták ki a kutya és gazda közötti kötődés sajátosságait. A közölt eredmények szerint a kutya-gazda kötődési kapcsolat vizsgálható a gyerek-szülő kapcsolat mintájára, és a kötődési viselkedés elemzésére felhasználható egy, a gyerekpszichológiai kutatásoknál használatos teszt (Idegen Helyzet teszt) némiképp módosított formája. A kötődés etológiai leírásának lényege, hogy jól beazonosítható viselkedési kritériumok alapján zajlik (közelség- és kontaktuskeresés, kontaktus fenntartására való törekvés, gazdától való szeparáció hatására indukálódó stressz, melyek viselkedési indikátorai az újratalálkozás alkalmával megszűnnek), és ennek segítségével jól elemezhető párhuzamok, funkcionálisan analóg jelenségek mutathatók ki az anya-gyerek kapcsolattal.

További érdekes vizsgálatok utalnak arra, hogy a kötődési kapcsolat jellegzetességei befolyással lehetnek nemcsak a gazdától való szeparáció alkalmával mutatott viselkedésekre, de a kutya egyéb viselkedési jellemezőire is (irányíthatóság, szociális tanulási készség).  Kutyák és ember által felnevelt farkasok összehasonlító vizsgálatából az is kiderül, hogy a domesztikáció során e fajban egyedülálló módon alakult ki az emberhez való szociális vonzódás, és a kötődésre való képesség.

A kutyák viselkedési problémái gyakran kerülnek terítékre az állatorvosi rendelőkben, sajnos azonban az ilyen témákban való jártasságunk nem mindig ad lehetőséget arra, hogy kielégítő válaszokkal, hasznos tanácsokkal láthassuk el a kutyatulajdonosokat.

A gyakorló állatorvos sokszor találkozhat a szeparációs szorongás problémakörével, bár valószínűleg mind az ebtulajdonos, mind az orvos gyakran félreérti ennek kiváltó okait, vagy magát a jelenséget is.

Rövid bemutatónk célja az, hogy ráirányítsa a szakemberek figyelmét is erre a viselkedési anomáliára, és képet nyújtson kutatásaink célkitűzéséről, menetéről. Remélhetőleg eredményeink a későbbiekben segítenek majd a problémás viselkedés felismerésében, esetleges megelőzésében és kezelésében is.

Az előadók 

Dr. Topál József etológus, a biológia tudományok kandidátusa 1993-óta vesz részt a Prof. Csányi Vilmos által elindított kutya-etológiai kutatásokban. Vizsgálatai elsősorban a kutyák kommunikációs és gondolkodási képességeit érintették, de munkatársaival ő volt az, aki a világon elsőként sikerrel alkalmazta az anya-gyerek közötti kötődés pszichológusok által kidolgozott kísérleti eljárását a kutya és gazda közötti kapcsolat elemzésére. Az elmúlt 10 évben, előbb mint az MTA Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportjának kutatója, majd mint az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa több nemzetközi publikációban is részletesen leírta a kutya emberhez való kötődésének etológiai vonatkozásait, az emberhez való viszony specifikus jegyeit, és kialakította azokat a kísérletes eljárásokat, mely ismeretek felhasználásával ma már világszerte több kutatóhelyen folynak az ehhez hasonló vizsgálatok. Vizsgálatai sorában különösen fontosnak tekinthető az, hogy kutatócsoportjával sikeres összehasonlító vizsgálatokat végzett a kutyák és ember által felnevelt szelíd farkasok szociális vonzódásával és emberhez való kötődésével kapcsolatosan. E kutatások alapvetően hozzájárultak ahhoz, hogy megértsük a kötődésnek, mint a szociális viselkedés fontos biológiai szabályozó tényezőjének evolúciós kialakulását, és mind a domesztikáció (kutya kialakulása), mind pedig az emberré válás folyamatában játszott szerepét.

Eredményeit számos nemzetközi konferencián is ismertette, a hazai közönség számára is elérhető Miklósi Ádámmal közösen szerkesztett könyve, a Kutyagondolatok nyomában (Typotex, 2007), mely az Etológia Tanszék kutyával kapcsolatos kutatásainak részletes és közérthető áttekintését adja.

Kutatásai mellett egyetemi oktatóként számos, az állati viselkedés témakörébe tartozó tantárgy oktatásában is szerepet vállalt az elmúlt 15 évben.

Dr. Demjén Zsófia 1999-ben végzett állatorvosként az Állatorvostudományi Egyetemen, Budapesten. 2000-ben az Egyetem Belgyógyászati – illetve Sebészeti és Szemészeti Tanszékén és Klinikáján töltötte gyakornoki évét, 2001-től pedig egy budapesti állatorvosi rendelőben dolgozik. A klinikai munka mellett érdeklődése a kutyák viselkedéskutatása felé is fordult, s 2006-ban az ELTE Etológia Tanszékén dr. Topál József vezetésével megkezdte PhD kutatását, amelynek fő témája a kutyák viselkedési problémái, ezen belül is a szeparációs szorongás.

Egészséges, „normális” vagy „abnormális” viselkedés családi kutyáknál

Ujfalussy Dorottya Júlia

ELTE Biológiai Intézet Etológia Tanszék

ujfalussydori@freemail.hu

Összefoglalás

A kutyák, a faj kialakulása (azaz óvatos becslések szerint is min. 30. 000 év) óta az emberi környezetben élnek, ez a természetes életterük, ezért általában igen jól alkalmazkodnak hozzá. Az emberi társadalom, környezetünk, szociális struktúráink a közelmúltban rohamos változáson mentek keresztül, ám ennek ellenére kutyáink változatlanul fontos szerepet játszanak életünkben, családunkban. Híradásokból, állatorvosok tapasztalataiból úgy tűnik, a kutyák problémás viselkedése mind gyakoribbá válik, ám ennek oka lehet az „áldásos” szemléletváltás is, hogy egyre többen törekszenek kutyájuk problémás viselkedésének valamilyen módon történő megoldására, ahelyett hogy egyszerűen megválnának a kellemetlenné vált állattól. A kutyák viselkedési rendellenességeinek számos oka lehet, amelyek közül a fizikai okok, mint például az örökletes tényezők, a sérülések, egyes hormonális problémák, illetve fertőzések nem elhanyagolhatóak. Az ilyen esetekben a probléma diagnózisa és gyógyítása egyértelműen állatorvosi feladat.

Az esetek nagyobb részében azonban a kutya „abnormális” viselkedését valamilyen környezeti hatás, illetve közvetve vagy közvetlenül, a helytelen bánásmód okozza. Mégpedig ha ez a helyzet, akkor viselkedésterápiával, tudatos kezeléssel ezek a problémák orvosolhatóak.

A viselkedés esetleges korrekciójának legelső lépése azonban az, hogy el tudjuk dönteni, vajon a kutya viselkedése valóban „abnormális” -e. Fontos elkülönítenünk a problémás, a család, a társadalom számára nem kívánatos, de a kutya természetéből, evolúciós múltjából, fiziológiás szükségleteiből vagy ökológiájából fakadó viselkedéselemeket a valóban, még „kutya mércével mérve” is abnormális viselkedéselemektől. Ehhez a döntéshez nélkülözhetetlen a kutya természetes viselkedésének, ökológiájának, elmeműködésének minél részletesebb ismerete. A kutyákkal foglalkozó etológuskutatóknak elsősorban ez a célja.

Ha a gazda úgy dönt, hogy kutyája valamely viselkedése nem kívánatos, optimális esetben valamilyen szakemberhez, állatorvoshoz, kutyakiképzőhöz vagy kutyapszichológushoz fordul. Ilyenkor a megkeresett szakember a lehető legjobb tudása szerint, tapasztalatainak felhasználásával ad tanácsot a probléma megoldására, ám ebben az esetben egyetlen szakember véleményéről van szó.

A kutyák viselkedésével foglakozó biológusok természettudományos vizsgálatok révén, nagyszámú alany bevonásával próbálják feltárni a kutyák viselkedésének mozgatórugóit, kognitív képességeiket és működésüket. E vizsgálatok tagadhatatlanul szükségesek a kutyák viselkedésének megértéséhez, eredményeik azonban a legritkább esetben szolgáltatnak „receptet” az egyes problémák megoldására. Egyértelmű tehát, hogy jelenleg egy szakadék tátong a viselkedés etológiai vizsgálata, a terápia elméleti alapjai és a gyakorlati felhasználás között, amely felett legalábbis hidakat ácsolhatnak a mostanihoz hasonló konferenciák.

Az előadó

Ujfalussy Dorottya etológus kutató, szakdolgozatát az ELTE Etológia Tanszékén, kognitív térképek és térbeli kogníció témájában készítette, majd felvételt nyert az ELTE Biológia Doktori Iskolájába etológia témában. A tanszéken töltött idő alatt részt vett a farkasok és kutyák viselkedését tanulmányozó több éves munkában, amelynek során két farkast és egy kutyakölyköt nevelt fel pár napos kortól, és számos kísérletben vettek részt közösen. A farkasokat tanulmányozó projektet követően kilenc hónapot töltött a Konrad Lorenz Kutatóállomáson Grünau-ban, az ÖAD ösztöndíjával. Doktori tanulmányai során a tárgyi világgal kapcsolatos mentális reprezentációkkal, konkrétan a számosság és a tárgyállandóság reprezentációjával foglalkozott kutyák, farkasok és később varjúfélék esetében. Jelenleg az ELTE Etológia Tanszékén dolgozik a doktori fokozat megszerzésén.

A kutyák öregedésével járó immunológiai, élettani, anatómiai és viselkedési változások

Dr. Vas Judit

ELTE Biológiai Intézet Etológia Tanszék

jdt_vas@yahoo.com

Összefoglalás

Egy szervezet öregedése alatt a testi funkciók folyamatos romlását értjük, mely a homeosztázis fenntartásának nehézségével jár együtt (Reul és mtsai., 1991). Ugyanakkor jelentős különbségek lehetnek egyedek között a leépülő folyamat sebességében, valamint hogy mely területeket milyen arányban érint. Egyesek az emberekhez hasonlóan kutyáknál is megkülönböztetnek sikeresen öregedő, enyhén hanyatló és súlyosan hanyatló ebeket (Adams és mtsai., 2000).

Általánosan megfigyelhető, hogy az öreg kutyák kevésbé képesek a limfocita-termelésre, mint a fiatalok. Idős kutyákban több kortizol (stresszhormon) található, és az alvás-ébrenlét ritmusuk is felborul. Jelentős változások figyelhetőek meg a szervek állapotában, az agyban sorvadás is felléphet. Egyes kutyákban úgynevezett kognitív zavarok is jelentkezhetnek, melyek a tanulási, gondolkodási képességek gátoltságát jelentik. Az ilyen tünet-együttesben szenvedő kutyák sokszor a családtagokat sem ismerik meg, rossz az emlékező képességük és képtelenek új ismereteket elsajátítani. A gazdák által gyakran említett viselkedési probléma, hogy a kutya egyes környezeti ingerekre fokozattan érzékeny (például tapintásra), vagy másokra éppen csökkent reakciókészséget mutat (az ember kommunikációs jelzéseire). Valószínűleg az érzékenységi küszöb eltolódásának tudható be egyes öreg kutyáknál fellépő agresszió is.  A gazdák szembesülhetnek továbbá olyan kellemetlen tünetekkel is, mint a szobatisztaság hiánya, szeparációs félelem vagy hipoaktivitás.

Számos vizsgálat foglalkozik azzal, hogy az öregedés folyamatára, kezdetére illetve lefutására ható környezeti tényezőket vizsgálja. Az öregedés jeleit még kevéssé mutató ebek esetében célravezető lehet a kutya folyamatos tanítgatása, szellemi frissességének karbantartása, mely az öregedést késleltetheti. Ugyanakkor az idősödő kutyánál a táplálkozás is fokozott hangsúlyt kap, bizonyos antioxidánsok és vitaminok kiegészítésként való alkalmazása a folyamatot lassíthatja, vagy egy időre meg is állíthatja. Bizonyos gyógyszerkészítmények pedig az agyi anyagcsere-folyamatok serkentése révén járulnak hozzá a korosodó kutyák szellemi épségének fenntartásához.

Az előadás során bemutatásra kerülnek az öregedés során zajló testi folyamatok, és a kutyák viselkedésében tapasztalható változások. Részletesen foglalkozom továbbá azzal, hogy mit tehetnek a tudatos gazdák kutyáik testi és szellemi egészségének megőrzéséért, a leépülő folyamat lassításáért.

Az előadó

Dr. Vas Judit etológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezett biológus diplomát, majd az Etológia Tanszéken doktori fokozatot. Nyolc éve foglalkozik a kutyák viselkedésével, ennek során több mint ezer gazdával beszélgetett el kutyájáról. Főként a kutyák személyiségének és aktivitásának kutatása során szembesült az idősödő kutyák viselkedésének megváltozásával, és az ennek kapcsán kialakult problémáikkal. Ezért jelenleg a kutyák öregedésére ható tényezők vizsgálatával foglalkozik.

II-III. Kutyaviselkedés-terápia szimpózium: Az agresszió

2009. május 30 és október 3.
MÁOK továbbképzési pontérték: 40

Program:

 

09.00-10.00       REGISZTRÁCIÓ

10.00-10.15       Köszöntő, információk (Dr. Kubinyi Enikő, etológus, ELTE Etológia Tanszék)

10.15-11.45       Dr. Haller József (neurobiológus, MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet): Agresszió: ami elég, ami sok, és ami tűrhetetlen. Idegsejtektől a viselkedésig. A normális és abnormális agresszív viselkedés élettani háttere.

11.45-12.00       KÁVÉSZÜNET

12.00-13.30       Rózsa Mónika (pszichológus, Heim Pál Kórház Mentálhigiéniai Ambulancia): A körömrágástól a harapásig - mi rejtőzik az agresszív viselkedés hátterében? Viselkedési analógiák agresszív és magatartási, beilleszkedési problémákkal küzdő gyerekek és kutyák között.

13.30-14.15       EBÉDSZÜNET

14.15-15.45       Dr. Sátori Ágnes (állatorvos, SZIE Állatorvostudományi Kar): Az agresszió viselkedésterápiájának nehézségei. Agressziótípusok és a viselkedésterápia problematikus pontjai a kezelés során.

15.45-16.00       KÁVÉSZÜNET

16.00-17.30       Dr. Gácsi Márta (etológus, ELTE Etológia Tanszék): A kutyák ember elleni agressziója vizsgálatának etológiai megközelítése. Kitör a „farkasvér”, vagy a legjobb barátok is egymásnak eshetnek?

 

ELŐADÁSKIVONATOK

Agresszió: ami elég, ami sok, és ami tűrhetetlen.
Idegsejtektől a viselkedésig

Dr. Haller József, Ph.D., D.Sc.

Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, Budapest

Az agresszív viselkedés része az állatok és az ember viselkedési repertoárjának, és mint ilyen, normálisnak tekinthető. Számtalan olyan formája van azonban, amely összeegyeztethetetlen egyrészt azzal a funkcióval, amelyet az agresszió az állatok és ember életében általában betölt, másrészt a szociális élet normáival - embernél és állatnál egyaránt. Az előadás első felét a normális és abnormális agresszióformák elkülönítésének szentelem, különös tekintettel az embernél tapasztalható, különböző pszichiátriai kórképekhez kapcsolódó agresszióformákra. A későbbiek folyamán feltérképezem az emóciók és az agresszivitás komplex kölcsönhatásait, különös tekintettel az abnormális agresszióformákra. Az előadás második felében a különböző agresszióformák idegrendszeri hátterét hasonlítom össze, és végül az abnormális agresszió kezelésének különböző formáit elemzem. Az áttekintett irodalom - beleértve saját kutatásainkat - elsősorban nem kutyákra vonatkozik. Ahol lehetséges, kitérek a kutyáknál tapasztalható jelenségekre, ahol pedig nem áll elegendő ismeret rendelkezésre, más fajoknál végzett összehasonlító tanulmányok segítségével próbálom azonosítani azokat a mechanizmusokat, amelyek kutyákra is minden bizonnyal érvényesek.

Az előadóról

Dr. Haller József biológus, a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Magatartásélettan és Stressz Kutatócsoportjának vezetője. A csoport által alkalmazott vizsgálati módszerek a viselkedés kutatásától a hormonválaszok monitorozásán keresztül az idegrendszeri folyamatok tanulmányozásáig terjednek. A viselkedés kutatásában a jól bevált módszerek alkalmazása mellett figyelmet szentelnek új modellek kidolgozásának is, amelyek közül kettő, a glukokortikoid-diszfunkció által előidézett abnormális agresszió, és a traumás élmény által előidézett abnormális szorongás érdemel különleges figyelmet.

További információ:
http://www.koki.hu/main.php?folderID=895

A körömrágástól a harapásig –

mi rejtőzik az agresszív viselkedés hátterében?
Viselkedési analógiák agresszív és magatartási, beilleszkedési problémákkal

 küzdő gyerekek és kutyák között és terápiás lehetőségek

Rózsa Mónika

Heim Pál Kórház Mentálhigiéniai Ambulancia

Előadásomban a hallgatósággal közösen arra keressük a választ, hogy a gyermekeket jellemző agresszív viselkedésminták, illetve a kutyáknál megjelenő agresszív viselkedés hátterében találunk-e közös okokat, lehetséges kapcsolódási pontokat. Az elméleti hátteret a mindennapi életből vett példák felsorolása és további példák gyűjtése teszi életszerűvé.

Abból indulunk ki, hogy a felnőtt, átlagos képességű kutya több vonatkozásban eléri a 2,5-3 éves embergyerek kognitív és pszichés fejlettségi szintjét. Ennek megfelelően a gyermekkorban megjelenő agresszió és a hátterében feltételezhető pszichológiai, szociális és környezeti okokat tekintem át.

Az agresszió a latin agressio szóból származik, jelentése: támadás. A humán agressziót vizsgáló elméletek definíciójában agressziónak nevezünk minden olyan szándékos cselekvést, amelynek indítéka, hogy - nyílt vagy szimbolikus formában - valakinek vagy valaminek kárt, sérelmet vagy fájdalmat okozzon. A szándékosság az agresszió megítélésének legfontosabb kritériuma. Ember esetében az agresszió irányulhat tárgyakra is (rombolás), illetve a személyre saját magára is (autoagresszió). Etológiai értelemben agressziónak nevezzük azt a viselkedésformát, amely az erőforrások elérésére irányul vagy amikor fajtársak megpróbálják egymást valamilyen erőforrás közeléből eltávolítani, illetve megakadályozni, hogy a másik egyed a forrást elfogyassza.

A humán agressziót magyarázó elméletek közül Freud pszichoanalitikus elméletére, a frusztráció-regresszió- agresszió elméletére (Dollard-Miller), a szociális tanuláselméletre (Bandura), a kognitív elméletekre (Beck), illetve a stressz-elméletre (Selye) térek ki.

Freud az élet- és halálösztön fogalmi keretében magyarázza a fogalmat – ösztönök, azaz drive-ok irányítják a viselkedést. Amikor tehát egy személyt valami akadályoz bármilyen cél elérésében, agresszív drive keletkezik. Arra motiválja, hogy megsértse, vagy megsebesítse a frusztrációt okozó akadályt.

Bandura azt hangsúlyozza, hogy a szociális viselkedésformák és a normák többségét mások megfigyelése és utánzása révén sajátítjuk el az utánzást követő megerősítés révén.

Dollard-Miller a frusztráció (célja elérésében akadályozott) fogalmi keretében értelmezi a megjelenő agressziót. A céljaiban akadályozott személy kellemetlen érzelmi állapotot él át, melyre először regresszióval (egy korábbi fejlődési vagy megoldási szintre való visszaesés) majd agresszióval reagál. (Pl: óvodások, kisiskolások körében gyakran megfigyelhető – egy gyermek ellök egy másikat egy játéktól, aki elesik, megüti magát – először sírással válaszol, majd hirtelen agresszióba csap át a viselkedése és ő is ellöki az „elkövetőt”).

A stressz-elmélet szerint, ha valamilyen fenyegetettséget észlelünk, ha szervezetünket hirtelen valamilyen szokatlan terhelés éri, testünk automatikusan előkészül a veszedelemre. A fizikai reakciókat lélektani reakciók is követik. Hosszan tartó stressz esetén, amikor a pozitív megküzdési módok alkalmazása nem vezet sikerhez, depresszió, öngyilkosság is lehet a válasz a káros/kóros stressz szintjének a csökkentésére.

A stresszre adott leggyakoribb válasz a szorongás, és a félelem, illetve a harag, amely agresszióhoz vezet. Az elmélet szerint számos pszichés és testi betegségek oka, hogy a személy nem tudja kifejezni a benne felgyülemlő indulatokat – nem talál olyan tárgyat, amelyen kulturálisan elfogadható formában kitöltheti haragját. A visszafojtott sorozatos agresszió betegséghez vezethet. A torzítás miatt újabb rossz helyzetértékelés következik, mely növeli a feszültséget, egészen az agresszióig.

Folytatás a Függelékben

Az előadóról

Rózsa Mónika pszichológus. Nyolc éve dolgozik agresszív és magatartási problémákkal küzdő gyerekekkel, jelenleg a Heim Pál Gyermekkórház Mentálhigiéniai Ambulanciáján és a Pressley Ridge Magyarország Alapítványnál. Munkája során arra keresi a választ, milyen módszerekkel lehet segíteni a magatartási problémákkal küzdő gyerekek beilleszkedését. Egyéni és csoportos terápiás munkájában a magatartásmódosítás eszközeinek alkalmazása teszi lehetővé új viselkedésminták tanítását a gyerekek és szüleik számára egyaránt. Klinikai szakpszichológusi szakdolgozatában a különböző kötődési minták generációról generációra való átörökítéséről írt. A Népszigeti kutyaiskola programjával való megismerkedés ösztönözte a gyerekek és kutyák agresszív viselkedése közti kapcsolat és összefüggések feltérképezésére. Gyerekkora óta kutya mellett él, jelenleg egy border collie-val osztja meg mindennapjait.

Az agresszió viselkedésterápiájának nehézségei.

Agressziótípusok és a viselkedésterápia problematikus pontjai

a kezelés során

                                                                                           

Dr. Sátori Ágnes

Az Amerikai Egyesült Államokban évente mintegy 4,7 millió bejelentett kutyaharapás történik, a kutyák létszámát 2007-ben 74,8 millióra becsülték (APPMA, dogbitelaw.com ). Magyarországon a kutyák száma 2 millió körül lehet (PMA), s a harapásokról bár pontos információ nincs, összesítések alapján, közel napi 13 kisebb nagyobb kutya okozta sérüléssel számolhatunk. Amerikában, de hazánkban is elmondható, hogy a harapások előfordulásának gyakorisága ennél lényegesen több lehet, hiszen a családban történt, 'kisebb balesetek' legtöbbször nem kerülnek bejelentésre. Magyarországon a kedvencként tartott kutyák létszáma, és feltehetőleg ezzel együtt a bejelentett harapások száma is – növekvő tendenciát mutat. A felmérésekből az is körvonalazódik, hogy a viselkedési problémák miatti exterminációk tekintetében az agresszió, mint ok, első helyen szerepel!

Mivel nincs egységes bejelentési ’protokoll’, így arról sincs pontos képünk, a harapások milyen szituációban, kikkel szemben, milyen fajta kutyák ’közreműködésével’ történnek leggyakrabban. Pedig, ez nem csak a tisztánlátás, de a megelőzés miatt is, igen fontos lenne!

A felmérések azt erősítik meg, hogy leggyakrabban 1-3 év közötti, kan kutyák követnek el támadásokat, leginkább városi környezetben. Egyes fajták gyakrabban érintettek, ilyenek a cocker spánielek, az őrző-védő fajták. A gyermekek ellen másfélszer annyi támadás irányul és háromszor gyakrabban igényelnek kórházi ellátást, mint a felnőttek. Adams és Clark 1985-ös vizsgálata (id.Lindsay) arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyermekek elleni támadások gyakorisága, azok kimenetele függ az életkortól és a gyermekek nemétől is. A fiúkat a kutyák kétszer gyakrabban támadják meg, Sacks 1989-es felmérésében a halálos kimenetelű támadások 80%-a fiú volt. Az 1-4 év közti gyermekek azért kiemelten veszélyeztetettek, mert náluk a támadás leginkább az arcra, fejre irányul, ezért több a fatális kimenetelű baleset. Az 1-4 éveseknél a támadások többsége leginkább a predációs-agresszió kategóriájába sorolható, a nagyobb gyermekeknél már felmerül a ’féltékenység’ miatti támadás, a védelmi-agresszió, a birtoklási agresszió, illetve a rangsor-vita miatti domináns agresszió is.

Jones és Beck 1984-es felmérése szerint minden 2. gyermeket a ’szomszéd-kutyája’ támad meg, s nagyjából minden 3. ellen saját, családi kutyája támad.(id. Lindsay) A támadások gyakorisága az évszakok, napszakok tekintetében is eltérést mutat. A harapások többsége késő tavasszal, nyáron és hétvégeken történik. A fatális kimenetelű támadások családi kutyák esetében többnyire télen, kóbor kutyák esetében inkább ősszel, ritkábban nyáron történnek. A harapások többsége délután 3-7h között következik be.

Kutyák agressziója kapcsán feltétlenül meg kell említeni, hogy etológus, kutyakiképző, állatorvos, viselkedés-terapeuta, vagy egyszerűen csak a kutyák gazdái, mást és mást értenek agresszív viselkedésen, másképp ítélik meg annak jelentőségét, eltérő felosztású rendszereket használnak az agresszió formáinak definiálása tekintetében.

Az etológia szerint az agresszió olyan „versengés, melynek során azonos fajú egyedek igyekeznek egymást valamilyen erőforrás közeléből eltávolítani, vagy annak megszerzésében, elfogyasztásában megakadályozni” (Csányi, 2002).  Fontos kiemelni, hogy a viselkedés fajtársak ellen irányul!

Az állatorvosi viselkedésterápia szempontjából azonban már elkülönítünk intra- és interspecifikus agressziót. Az utóbbi lényege, hogy nem fajtárs ellen irányul. Az intraspecifikus, vagyis fajtárs elleni agresszióra az etológia által leírtak jellemzőek, a viselkedés maga legtöbbször ritualizált, szociális elemeket tartalmaz, illetve ilyen szabályok szerint zajlik, a legritkább esetben halálos kimenetelű. Az interspecifikus agresszió bár szintén offenzív/defenzív elemeket tartalmaz, s épülhet védekezésre, vagy akár versengésre, de ritkábban ritualizált, a szociális szabályok sem jellemzik, s többször vezet komoly sérülésekhez (pl. predációs agresszió).

Kutyáknál előforduló viselkedési problémák tekintetében az agresszió vezető helyen szerepel.

Magyarországi felmérések szerint 1999-ben közel 200 kutyát vizsgálva, a kutyák 60 %-a félt valamitől, s 32% mutatott agressziót, 2006-ban, hasonló vizsgálatban az agresszió előfordulása 26%, a félelmek előfordulása 18% volt. (Sátori, 1999, Sátori-Bagi, 2006)

Az előadóról

Dr. Sátori Ágnes állatorvos, pszichológiából PhD fokozattal rendelkezik. A Tetra-2002 Alapítvány Állatterápiás csoportjának vezetője, és tagja a FÁBE Tudományos Tanácsának. Vizsgálatait elsősorban az állatok viselkedési zavarai, ember-állat kapcsolat és az állatterápia körében végezte. Állatorvosként felkérésre, viselkedésproblémás állatokat gyógyít. Rendszeres előadója az ember-állat kapcsolattal foglalkozó konferenciáknak, és a SZIE Állatorvosi Karának.

A kutyák ember elleni agressziója vizsgálatának etológiai megközelítése

Kitör a „farkasvér”, vagy a legjobb barátok is egymásnak eshetnek?

Dr. Gácsi Márta

ELTE Etológia Tanszék

Bár az etológia az agresszió fogalmát alapvetően fajtársak közti interakciókra alkalmazza, a kutyák emberek elleni támadásainak megítélése különös kivételt képez. A családi kutyák agressziója nemcsak elméleti szempontból érdekes kérdés, hanem gyakorlati megfontolásokból is fontos a tudományos módszerekkel tervezett és kiértékelt vizsgálatok elvégzése.

A kutya világszerte beépült az emberi családok életébe, ugyanakkor a viszonylag ritka, de rendszeresen előforduló súlyos támadások nemcsak a közvéleményt foglalkoztatják, de a szakembereket és a törvényhozókat is nehéz feladat elé állítják. A különböző képzettségű szakértők szinte mindig saját szubjektív véleményük alapján foglalnak állást, mivel nem áll rendelkezésre hiteles adat, illetve kísérleti eredmény olyan fontos kérdések tisztázására, hogy milyen genetikai (pl. fajtához tartozás) vagy környezeti (tartási körülmények, nevelés) tényezők állhatnak az agresszív viselkedés hátterében. A tömeges városi kutyatartást szabályozni próbáló hatóságok halálos végű támadások kapcsán hozott rendeletei (fajtabetiltások, tartási körülmények szabályozása) világszerte igen heves vitákat váltanak ki. A törvényhozók joggal számítanak a kutatók tudományosan megalapozott, objektív szakmai segítségére. Szükség lenne tehát egy olyan prediktív tesztrendszer létrehozására, amely lehetővé teszi a szélsőséges agresszív viselkedésformák kiszűrését (harci kutyák, súlyos kutyatámadások). Ugyanakkor a kutyák agresszív viselkedésének hatékony kutatását biztosító módszertan kidolgozását több körülmény is nehezíti. Egyrészt a teszteket speciális etikai korlátok figyelembevételével kell megtervezni, másrészt mind a gazda jelenléte, mind hiánya jelentősen befolyásol(hat)ja az eredményeket.

Az utóbbi években a világ több pontján számos kutatócsoport kezdte meg családi és menhelyi kutyák agresszív viselkedésének vizsgálatát. Így ma már az etológiai vizsgálatok is segítik a szakembereket a viselkedésterápiában uralkodó „divatirányzatok” közti eligazodásban. Nem könnyű meghatározni, hol is húzódik az agresszió mint természetes viselkedésforma és a nyilvánvaló magatartászavar közti különbség. Ennél a kérdéskörnél sajátos módon olvad egybe az alapkutatás és az alkalmazott etológia. Egyaránt kulcsfontosságú a biológiai alapok – amilyen például a farkas és a kutya agressziójának összehasonlítása – és napi életben előforduló balesetek elemzése, a menhelyi kutyák jövőbeli agressziójának teszteredmények alapján való megjósolása és a családi kutyák nevelésénél alkalmazandó ideális alapelvek, módszertan kidolgozása.

Az utóbbi években a kutyák viselkedésével foglalkozó szakértők egyre nyitottabbak az új módszerek elsajátítására, igyekeznek megérteni a kutyák viselkedésének mozgatórugóit. Ugyanakkor talán még soha ennyi ellentmondó véleményt, elméletet nem hangoztattak a magukat hozzáértőnek tartók, amivel gyakran inkább összezavarják a segítségre szoruló kutyatartókat, mintsem megoldanák a problémáikat.

Napjaink legjellemzőbb szakmai anomáliája, a gazda „domináns” szerepe körül rajzolódik ki, ugyanakkor egy új álláspont szerint a kutya valójában inkább társa, barátja a hozzá tartozó gazdának. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az etológiai megfigyelések eredményei és a – sokat hivatkozott – farkasok természetes viselkedésformáinak ismerete nélkül igen nehéz megalapozott szakvéleményt mondani, illetve javaslatot tenni a problémák megoldására. Ám a farkasok (és kutyák) etológiájának felszínes ismerete gyakran téves következtetésekhez vezet, és így a „terápia” többet árt, mint használ.

Az előadóról

Dr. Gácsi Márta az ELTE Etológia Tanszékének oktatója és kutatója. Doktori disszertációját a kutyák gazda iránti kötődési viselkedésének etológiai elemzéséből írta. Kutatásainak fókuszában emellett a kutyák és farkasok viselkedésének összehasonlító elemzése és a kutya-ember kommunikáció jellegzetességei álltak. Jelenleg többek között a kutyák ember elleni agressziójának vizsgálatával, illetve a hazai súlyos kutyatámadások elemzésével foglalkozik. A mozgássérült-segítő és terápiás kutyák felkészítését végző Kutyával az Emberért Alapítvány kiképzési programjának vezetője.

Függelék

Abnormális agresszió: a történelemtől a neurobiológiáig

Haller József

az MTA doktora, osztályvezető

MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete

A Magyar Tudomány 2007. 02-I számában megjelent cikk szerkesztett változata. Az eredeti cikk elérhető itt: www.matud.iif.hu/07feb/07.html  

Aki kardjával keresi kenyerét, óhatatlanul kardjához kap, ha kritikus helyzetbe kerül. (…) Az agresszív környezet – és az agresszivitás honorálása – agresszív személyiséget hoz létre. Csak egy lépéssel kell továbblépnünk, hogy a gondolatkörbe bekapcsoljuk a neurobiológiát is. A háborút ugyanis nehéz megúszni traumák nélkül, a traumák pedig – különösen, ha gyerekkorban jelentkeznek – egész életen át kihatnak a stresszérzékenységre és az agyműködésre. A gyerekeknek mintegy háromnegyede fokozott stresszérzékenységgel reagál a traumára; ők felnőttkorban szorongásra és depresszióra lesznek hajlamosak (Gunnar – Vazquez, 2001; Cicchetti – Rogosch, 2001). A fennmaradó egynegyednél különös állapot alakul ki: az endokrin stresszválasz hosszú távú gátlás alá kerül, ami – pontosan meg nem értett idegrendszeri folyamatok révén – antiszociális személyiségzavarhoz és agresszivitáshoz vezet.

Nem mindenkiből lesz hős, sőt, a hősök meglehetősen ritkák. Agresszív környezetben is nőnek fel galamblelkű nők és férfiak, akik soha nem lennének képesek egy pofon miatt meggyilkolni kedvesük apját. Egy (történelmi vagy szociális) helyzetre való reagálás, illetve hosszú távú következményei jelentős mértékben függnek azoktól a génektől, amelyekkel valaki születik. Agresszív és békés emberek – és állatok – között számtalan genetikai különbséget feltártak már. A MAOA génje a monoamino-oxidáz enzim „A” típusát kódolja, amely a noradrenalin nevű idegrendszeri jelátvivő anyagot bontja az agyban, és ezzel lerövidíti a noradrenalin hatásának idejét. A noradrenalin agresszivitást fokozó hatását régóta ismerjük; konfliktushelyzetben az agyban (pontosabban a Locus coeruleusnak nevezett központban) nagy mennyiségű noradrenalin termelődik, és ez fokozza az agresszivitást (Haller és mtsai., 1998). Mint minden gén, a MAOA génje is polimorf, vagyis számtalan változatban fordul elő a humán populációban. Egy közelmúltban végzett vizsgálatban kiderült, hogy a gyerekkori traumák (agresszív környezetben való nevelkedés) akkor alakít ki agresszív személyiséget, ha az alany a MAOA génnek egy kevésbé hatékony változatát hordozza, aminek egy sajátos (erősebb) noradrenalin jelátvitel lesz a következménye (Craig, 2005). Tehát a MAOA génnek egy bizonyos változata (és az ezzel együtt járó agyműködési sajátosságok) alkalmassá teszik az alanyt arra, hogy „engedelmeskedjen” a környezet elvárásainak, vagyis hogy a harcra való nevelés magja termékeny talajra hulljon.

Az agresszivitással járó agresszív személyiségzavarnak – amelyet sokan gyerekkori traumákhoz kötnek – egyik fontos jellemzője az élettanilag is kimérhető és kimutatható hidegvér: a stresszérzékenység csökkenése, az alacsony autonóm reaktivitás (a pulzus alig nő meg kritikus helyzetekben), illetve (ezekkel összefüggésben?) az érzelmi sivárság és a szociális élet deficitje (Raine, 1996; Sareen et al., 2004; Woodworth – Porter, 2002). A neurobiológiai érintettség még nyilvánvalóbbá válik társánál, akivel együtt törnek be a családhoz, és akit komoly agysérülés ért egy korábbi autóbaleset során.

Az emberi társadalom az együttműködésre épül, ezért a szélsőségesen agresszív megnyilvánulások már önmagukban is felvetik az abnormitás gyanúját. Ezt a gyanút tovább erősíti, hogy a nagyon erős agresszivitás hátterében idegrendszeri elváltozások állnak. Manapság már szinte közhelyszámba megy, hogy az antiszociális személyiségzavar az ún. prefrontális kéregnek (az agykéreg szemgolyók feletti részének) a deficitjével jár együtt (Bassarath, 2001). Abnormális (nagyon súlyos) agressziót figyeltek meg más agyterületek károsodása esetén is (ilyen például a temporális agykéreg), és a szerotonerg jelátvitel zavara is agresszivitással jár (O’Keane et al., 1992). Az agressziót az emberi társadalom bűnként értékeli, és ennek megfelelően büntetéssel „kezeli”, a fenti megfontolások azonban arra utalnak, hogy az okok között biológiaiak is vannak – illetve bizonyos esetekben lehetnek –, ezért sokan orvosilag közelítenek a problémához. Eszmei síkon még dúl a harc az igazságügyi és orvosi kezelések hívei között, a gyakorlat szintjén azonban az orvosi kezelés már régen polgárjogot nyert. Az ilyen kezelések sokféle agresszivitásprobléma esetén nyújtanak elfogadható megoldást, az antiszociális személyiségzavar esetében azonban rosszul állunk: egyelőre nincs olyan kezelés, amely a kellő mértékben és megbízhatóan kezelné a problémát. A legfőbb ok talán éppen az, hogy az idegrendszeri hátteret nem ismerjük a kellő mélységben. A humán megfigyelések értékét semmi sem kisebbítheti, de kétségtelen, hogy embereken – etikai megfontolások miatt – lehetetlen végére járni a kérdésnek.

Laboratóriumi modell

Az első kérdés, amelyet feltettünk, az volt: lehetséges-e laboratóriumban modellezni az antiszociális személyiségzavart – illetve az ebben a zavarban jelentkező agresszivitást? „Alulról” – a neurobiológia oldaláról – közelítettük meg a kérdést: kiválasztottunk egy olyan endokrin zavart, amelynek sejtésünk szerint a legtöbb köze lehet az abnormális agresszió genéziséhez, majd ezt modelleztük, és megvizsgáltuk hatását az állatok viselkedésére. A kiválasztott endokrin zavar a stresszhormonok (glukokortikoidok) csökkent termelése volt. A választás oka kettős: (1) több olyan agressziótípus is van, amely csökkent glukokortikoid-termeléssel jár (antiszociális stressz zavar, poszttraumás stressz zavar, alkoholizmus stb.) (Dolan et al., 2001; Mason et al., 2001, Bergman – Brismar, 1994); (2) a glukokortikoidok a gének expresszióját változtatják meg, így jó esély van rá, hogy hosszú távú hiányuk megváltoztassa az idegrendszer működését, és ezúton idézzen elő viselkedési zavarokat. Első lépésben csökkentettük a laboratóriumi állatok glukokortikoidtermelését, majd megvizsgáltuk ennek viselkedési és egyéb hatásait. Meglepetésünkre az állatok agresszivitása mennyiségi szempontból nem változott (agresszív helyzetben ugyanannyiszor harapták meg ellenfeleiket, mint a nem kezelt állatok), megváltozott azonban a támadások jellege (Haller et al., 2001). A kontroll (nem kezelt) állatok ellenfeleik kevésbé sérülékeny testfelületeit támadták (hátat és oldalakat). Ennek oka valószínűleg a veszélyes sérülésekkel szemben érvényesülő szelekciós nyomás (azok az állatok, amelyek vetélkedés során életveszélyes sérüléseket okoztak, valószínűleg kiszelektálódtak az evolúció során). Ha hosszú távon gátoltuk a glukokortikoidok termelését, az állatok ellenfeleik sérülékeny testfelületeit (fejét, torkát és hasát) kezdték támadni. Agresszivitásuk tehát felrúgta az állati agresszió szociális „játékszabályait” – vagyis antiszociálissá vált. E támadásokat a kezelt állatok kevésbé jelezték elő fenyegetésekkel (újabb „antiszociális” vonás), és a pulzusszámuk is kevésbé emelkedett meg, mint a kontrolloké (Haller et al., 2004). Mindehhez más szociális zavarok is járultak (például az ellenfél megismerését szolgáló, kölcsönös szaglászás időtartama csökkent). Egy endokrin zavar modellezése tehát az antiszocialitás három fontos tünetét idézte elő: az abnormális agressziót, a vegetatív és a szociális zavarokat. Az állatok egy kicsit úgy viselkedtek, mint Cid, illetve (mivel a hősiesség, önérzet stb., állatoknál nehezen értelmezhető) még inkább úgy, mint Perry: életveszélyes sérüléseket okoztak „érzelmi” felindulás jelei nélkül, mintegy magukba zárkózva (szociális kapcsolataikat korlátozva). További vizsgálatainkban az antiszociális agressziónak több más elemét is sikerült azonosítanunk (például a prefrontális kéreg és a szerotonerg jelátvitel működési zavarát) (Halász et al., 2002, 2006; Haller et al, 2005, 2006). E jelenségek (abnormális agresszió, endokrin deficit, megváltozott prefrontális működés stb.) együttes jelentkezését más agressziómodellekben is sikerült fellelnünk (pl. agresszióra mesterségesen szelektált egértörzsekben) (Haller et al., 2006).

Zárszó

Egy neurobiológiai deficitek által előidézett kóros állapot modellezése úgy tűnik, lehetséges, sőt szükséges is, ha ezt az állapotot meg akarjuk érteni, és ha a modell által szolgáltatott felismeréseket gyakorlati lépések (kezelések) szintjén akarjuk kamatoztatni. A kísérleti modell azon a feltételezésen alapul, hogy az abnormális agressziónak létrehozható egy olyan globális modellje, amely magába foglalja a genetikát, neurobiológiát és társadalmi folyamatokat. A mi kísérleti modellünk ennek az átfogó modellnek természetesen csak apró eleme, és egyelőre számos – többé-kevésbé bizonytalan – feltételezést kell elfogadnunk ahhoz, hogy egy ilyen globális modell létrehozhatóságát egyáltalán el- és felismerhessük. A különböző tudományterületek – egyelőre még bizonytalan – összekapcsolása azonban felveti annak lehetőségét, hogy egy ilyen globális modell létrejöhet egyetlen – több kultúrkörre oszló, de egymással kommunikáló – kultúrán belül.

Kulcsszavak: agresszió, antiszociális személyiség, MAO gén, prefrontális kéreg, trauma

Irodalom

Bassarath Lindley (2001): Neuroimaging Studies of Antisocial Behaviour. Canadian Journal of Psychiatry. 46, 728–732.

Bergman, Bo – Brismar, Bo (1994): Hormone Levels and Personality Traits in Abusive and Suicidal Male Alcoholics. Alcoholism: Clinical & Experimental Research. 18, 311–316.

Cicchetti, Dante – Rogosch, Fred A. (2001): Diverse Patterns of Neuroendocrine Activity in Maltreated Children. Development and Psychopathology. 13, 677–693.

Craig, Ian W. (2005): The Role of Monoamine Oxidase A., MAOA, in the Aetiology of Antisocial Behaviour: The Importance of Gene-Environment Interactions. Novartis Found. Symp. 268. 227–237.

Dolan, Mairead – Anderson, I. M. – Deakin, J. F. (2001): Relationship Between 5-HT Function and Impulsivity and Aggression in Male Offenders with Personality Disorders. The British Journal of Psychiatry. 178, 352–359.

Gunnar, Megan R. – Vazquez, D. M. (2001): Low Cortisol and a Flattening of Expected Daytime Rhythm: Potential Indices of Risk in Human Development. Development and Psychopatology. 13, 515–538.

Halász József – Liposits Zs. – Kruk, M. R. – Haller J. (2002): Neural Background of Glucocorticoid Dysfunction-Induced Abnormal Aggression in Rats: Involvement of Fear- and Stress-Related Structures. European Journal of Neuroscience. 15, 561–569.

Halász József – Tóth M. – Kalló I. – Haller J. (2007): The Activation of Prefrontal Cortical Neurons in Aggression. A Double Labeling Study in Rats. Behavioral Neuroscience. (In Print)

Haller József – Halász J. – Mikics É. – Kruk, M. R. (2004): Chronic Glucocorticoid Deficiency-Induced Abnormal Aggression, Autonomic Hypoarousal, and Social Deficit in Rats. Journal of Neuroendocrinology. 16, 550–557

Haller József – Horváth Zs. – Bakos N. (2007): The Effect of Buspirone on Normal and Hypoarousal-Driven Abnormal Aggression in Rats. Physiology & Behaviour. (In Print)

Haller József – Tóth M. – Halász J. – De Boer, S. F. (2007): Patterns of Violent Aggression-Induced Brain C-Fos Expression in Male Mice Selected for Aggressiveness. Physiology & Behaviour. (In Print)

Haller József – Tóth M. – Halász J. (2005): The Activation of Raphe Serotonergic Neurons in Normal and Hypoarousal-Driven Aggression: A Double Labeling Study in Rats. Behavioural Brain Research. 161, 88–94.

Haller József – Van De Schraaf, J. – Kruk, M. R. (2001): Deviant Forms of Aggression in Glucocorticoid Hyporeactive Rats: A Model for ’Pathological’ Aggression? Journal of Neuroendocrinology. 13, 102–107.

Haller József. – Makara G. B. – Kruk, M. R (1998): Catecholaminergic Involvement in the Control of Aggression: Hormones, the Peripheral Sympathetic, and Central Noradrenergic Systems. Neuroscience and Biobehavioral Reviews. 22, 85–97.

Mason, John W. – Wang, S. – Yehuda, R. – Riney, S. – Charney, D. S. – Southwick S. M. (2001): Psychogenic Lowering of Urinary Cortisol Levels Linked to Increased Emotional Numbing and a Shame-Depressive Syndrome in Combat-Related Posttraumatic Stress Disorder. Psychosomatic Medicine. 63, 387–401.

O’Keane, Veronica – Moloney, E. – O’Neill, H. – O’Connor, A. – Smith, C. – Dinan, T. G. (1992): Blunted Prolactin Responses to D-Fenfluramine in Sociopathy. Evidence for Subsensitivity of Central Serotonergic Function. The British Journal of Psychiatry. 160, 643–646.

Raine, Adrian (1996): Autonomic Nervous System Factors Underlying Disinhibited, Antisocial, and Violent Behaviour. Annals of the New York Academy of Sciences. 794, 46–59.

Sareen, Jitender – Stein, M. B. – Cox, B. J. – Hassard, S. T. (2004): Understanding Comorbidity of Anxiety Disorders with Antisocial Behavior: Findings from Two Large Comorbidity Surveys. Journal of Nervous and Mental Disease. 192, 178–186.

Woodworth, Michael – Porter, Stephen (2002): In Cold Blood: Charactristics of Criminal Homicides As a Function of Psychopathy. Journal of Abnormal Psychology. 111, 436–445.

Kiegészítés Rózsa Mónika előadásához

Embergyerek esetében az agresszió már egészen korán megnyilvánul Az anyai mell harapdálása, vagy dühös megharapása már pár hónapos korban megfigyelhető. A saját területnek és játékoknak a védelme a legtöbb másfél- két éves gyermeket jellemzi – játszótereken gyakori jelenség a dühös másfél éves, aki „körömszakadtáig” vagy sírásig küzd a saját kislapát megtartásáért.

A kisgyermekkori „viselkedészavarok” a szorongás csökkentésére hivatottak – az első életévekben a gyermek leggyakoribb eszköze a rossz érzések elvezetésére az ujjszopás. Vajon kiskutyák esetében a rágás lehet ennek megfelelője?. Néhány évvel később a szorongás levezetésének újabb módja lép előtérbe: a körömrágás. Kutyák esetében vajon önmaga harapdálása, szőrének, lábának rágása lehet-e jele a szorongásnak? Hasonló, kicsit súlyosabb jelenség a hajtépés, hajevés. Ennél is nagyobb elhanyagolásra utal a jaktálás (önmaga ritmikus ringatása). Kutyák esetében az önmagán való sebek ejtése, a folyamatos körbe-körbe rohangálás, farokkergetés lehet analóg viselkedés?

Az anya-gyerek kapcsolat minősége („elég jó szülő”) meghatározza a felnövő gyermek indulatszabályozási képességét, önértékelését, a gyermek másokhoz való kapcsolódásának képességét. A pszichológiai kutatásokban a tárgykapcsolat-elméletek a csecsemő megfigyelések alapján hangsúlyozzák az interakciók indulatszabályozó és személyiségalakító szerepét. A felsorolt példákat ebben az elméleti keretben magyarázzuk. Hogyha egy gyermek úgy nő fel, hogy nem megfelelően figyelnek rá, akkor nem tanul meg játszani, aktívan örülni, aktívan alakítani saját sorsát. Azt éli meg, hogy örömei, jó-érzése csak önmagából származhat – nárcisztikussá válik. Környezetére nem figyel, a maga céljainak rendeli alá azt – társaságban van, de magányos, hiszen valódi kapcsolódásra képtelen. A legnagyobb veszély, ami leselkedik rá az unalom, vagyis a belső üresség érzése, mivel valódi öröme nincs, és az öröm elérését szolgáló viselkedésrepertoárral nem rendelkezik. Ezt az unalmat, ürességet próbálja kitölteni valamilyen izgalom keresésével: droggal, a kritikátlan szexszel, bolti lopásokkal, akciófilmekkel, stb. Ezek a tulajdonságok pedig gátolják a – társadalom­ban ma már általánosan elvárt – teljesítmények sikeres megvalósítását. A sorozatos kudarcok következménye, az eleve nárcisztikus, önmagát magasan felülértékelő egyénnél erős agresszív magatartásba csaphat át, ami némelyeknél ki­felé irányul, és bűnelkövetés lehet a vége, mások pedig önmaguk ellen fordulnak, vagyis drogo­zással, alkoholizálással, esetleg öngyilkossági kísérlettel próbálnak változtatni a helyzetükön.

Az elméletek alapján látható, hogy a gyermekek nevelésének feladata nem az, hogy a gyermek valamennyi agresszióját leállítsa, hanem az, hogy azokat antiszociális irányból proszociális irányba fordítsa.

Az agresszió kezelésében hosszú távú illetve rövid távú (azonnali reagálás) terápiás, illetve viselkedés-módosító lehetőségek és eszközök vannak. Az „elég jó” szülő-gyerek kapcsolat meghatározza azt, hogy a későbbiekben milyen rövidtávú kezelési technikák alkalmazása lehet hatékony. A biztonságos kötődési kapcsolat, a megfelelő önértékelés, az indulatkezelés képessége az alapja a belső önszabályozásnak. A gyermek, amikor nem képes a belső önszabályozásra, a belső fékek működtetésére, akkor egyszerű viselkedésmódosító technikák alkalmazásával érhetjük el az agresszió kirobbanását. Fontos ebben a folyamatban a megelőzés.

A bemutatandó rövidtávú kezelési módszer a gyermek pontos megismerésén alapul – célja annak megválaszolása, hogy mire van szüksége a gyermeknek, azaz mit üzen az agressziója, mit akar elérni vele. A kérdés megválaszolása alapján egyéni kezelési tervet dolgozhatunk ki, mely apró lépésekben építi fel a belső fékek kialakítását. A módszer felhasználja a gyermek környezetében rejlő lehetőségeket (napirend, rutinok, szertartások, fény, zaj, tisztaság, ingerek mennyisége, stb). A gyermekkel dolgozó, vagy őt nevelő felnőttek különböző beavatkozási lehetőségekkel tudják elérni, hogy az agresszió ne robbanjon ki, a gyermek feszültsége egészséges módon csökkenjen – struktúra-alkotás; értő figyelem; irányítás, utasítás; nevelés, tanítás; kapcsolatépítés. A módszer a fenti technikákon túl más verbális és nonverbális beavatkozási módot is alkalmaz a feszültség csökkentésére (hallgatás, csend, bólogatás, helyeslés, biztatás, arckifejezés, szemkontaktus, a környezet elrendezése, ösztönzés, figyelmeztetés, szeretetteljes gesztusok, a figyelem elterelése és új tevékenység kezdése, a felnőtt közelsége, tudatos figyelmen kívül hagyás és pozitív figyelem, utasítások, „Két perc kiállítás”, stb). Az előadás zárásában illetve a közös beszélgetés során megkeressük azokat a párhuzamos kezelési technikákat, amelyek a kutyák agressziójának kezelésében megoldást nyújthatnak a gazdáknak, orvosoknak, kiképzőknek.