A GPS megmutatja, kié a vezető szerep

GPS-szel határozták meg magyar kutatók, milyen kutya vezeti együtt élő családi kutyák falkáját a mindennapi séták során. A vezető szerep kapcsolatban áll a kutya egyedi jellemzőivel: leggyakrabban idősebb, képezhetőbb, agresszívabb, dominánsabb egyedeket követnek társaik.

A kutatókat elsősorban az érdekelte, hogyan hoz közös döntést mozgásának irányáról egy állatcsoport. Ilyenkor azé az állaté a vezető szerep, amelyiket a többiek követnek. Lehet, hogy azért, mert speciális tudása van valamiről, például egy táplálékforrás helyéről.  Előfordulhat, hogy azért kerül egy állat az élre, mert ő a legmotiváltabb, például a legszomjasabb, miközben az itató felé haladnak, a többieknek nem olyan sürgős, de nem szeretnének leszakadni a csoporttól. Találtak már összefüggést a személyiség és a vezető szerep között is. Tüskés pikók közül például általában a legmerészebb hal úszik a csapat élén. Néhány fajnál, például a gorilláknál a domináns egyed, az ezüsthátú hím a mozgás vezetője. A csoport akkor indul el, ha ő úgy dönt, és arra megy, amerre ő szeretné - magyarázta Kubinyi Enikő, az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport munkatársa, a PLOS Computational Biology szaklapban megjelent tanulmány egyik szerzője.
Domináns egyednek azt tekintették a kutatók, amelyik rendszeresen győztesen kerül ki a küzdelemmel kapcsolatos páros interakciókból - ehhez nem szükséges a harc, elég az is, ha a másik behódol. A domináns státuszt hétköznapi helyzeteket felsoroló kérdőíves módszerrel vizsgálták. A dominancia-kérdőív négy kérdésből áll: két adott kutya közül melyik ugat hamarabb vagy többet, ha idegen jön a házhoz; melyik eszik hamarabb, ha egyszerre kapnak enni; verekedéseknél melyik győz; és melyik nyalogatja gyakrabban a másik száját (ez a behódolás, alávetettség egyik jele). A gazda emellett még egy kérdőívet kitöltött a kutyájáról. Ez a következő személyiségjegyeket vizsgálta: félénkség, agresszió emberek iránt, agresszió állatok iránt, aktivitás/ingerlékenység, képezhetőség. A két kérdőív eredményét a séták során a GPS-ek által gyűjtött 800 000 adatpont alapján kiszámolt vezető-követő kapcsolatokkal vetették össze.
A kutatást Vicsek Tamás akadémikus, az MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizikai Kutatócsoportjának vezetője kezdeményezte. Miután a kutatócsoportja kidolgozott egy módszert repülő galambok mozgásának követésére, és feltárták, hogy mely madarak vezetik a rajt, kíváncsi volt rá, hogy a csoportban élő emlősöknél mi határozza meg a mozgás dinamikáját. A kutyák vizsgálatánál ugyanazokat a 14g-os, nagy felbontású saját fejlesztésű GPS készülékeket használták, mint a galamboknál. 

"Ugyan sokan tartanak több kutyát, mégsem tudunk szinte semmit arról, hogy a sétáltatások során a kutyák egymástól függetlenül mozognak-e és csak a gazdához igazodnak, vagy van köztük valamilyen interakció. Ha van, akkor kik kezdeményezik általában a fordulásokat, és kik azok, akik főként csak átveszik az irányváltásokat? Milyen tényezők alakítják, hogy egy kutya inkább vezető vagy követő lesz?" - vetette fel Kubinyi Enikő, az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport munkatársa.
Elmondta: a kutatásban a Vizslatúrákon megismert Balázs Hedvig, a Csipkéskúti Kennel vezetőjének öt vizsláját és egy keverék kutyáját vizsgálták 14 séta során. Úgy találták, mozgásuk bizonyos sajátosságai - például a futási sebesség és a gazdától való távolság - jellemzők az egyes kutyákra. Emellett ún. iránykorrelációs elemzést végeztek, amely megmutatja, hogy az egyedek milyen arányban veszik át társuk irányváltási döntéseit. A jelenleg a University of Oxfordon kutató Nagy Máté által koordinált elemzéssel a kutatók meghatározták a kutyák közötti vezető-követő kapcsolatokat.
"A kapott hálózat összefüggésben állt a dominancia-hierarchia hálózattal” - magyarázta a kutató. A legdominánsabb kutya, tehát az, amelyik hangosabb a többinél, rendszeresen nyer az összetűzésekben, és akinek behódolnak a többiek, kiemelt szerepet kap a séták során is: ő az, akit a leggyakrabban követnek társaik. Ez a kutya a tenyészet egy jól képzett és számos szépségversenyt nyert szukája.
De nem csak a domináns státusz állt összefüggésben a séta során mért vezető-követő kapcsolatokkal, hanem a személyiség is. A mások által követett kutyák jellemzően idősebbek, képezhetőbbek, kontrollálhatóbbak és agresszívabbak voltak, mint a követők.

A vizsgált kutyacsoportban tehát a dominanciasorrend és bizonyos személyiségjegyek is kapcsolatban álltak a csoportos mozgás során betöltött vezető szereppel. „Ez természetesen nem jelenti azt, hogy más kutyacsoportokban is ugyanez az összefüggés, hiszen a fajta, a kiképzés és más faktorok jelentősen befolyásolják a viselkedést és ezen keresztül a csoportstruktúrát. A mostani vizsgálatunkban az az igazán izgalmas, hogy sikerült egy korábban csak madaraknál használt módszert kutyák kutatására alkalmazni. Ráadásul most már jó minőségű GPS-ek érhetők el kereskedelmi forgalomban is, ezért bízunk benne, hogy kutatásunk alapján a gazdák is kedvet kapnak önálló vizsgálatokhoz. Ehhez nagyon szívesen segítséget nyújtunk." fűzte hozzá Kubinyi Enikő.

Ákos et al., 2014 PLOS CB

a kutya, 2014/02

Balázs Hedvig és kutyái, csipkeskuti.hu

A Magyar Etológiai Társaság 2013-as konferenciájának összefoglalója: 

Merre sétál a kutyám?

Magyarországon egyelőre marginális probléma, hogy a fizetett kutyasétáltatónk tényleg bejárja-e azt az útvonalat, amit beígért, vagy két perces egészségügyi séta után csak a tévét nézi a lakásban, de van olyan sarka a világnak, ahol megéri külön készüléket fejleszteni e célból. Az Egyesült Államokban immár kapható olyan GPS, amivel a kutya nyakára erősítve pontos képet kaphatunk arról, mikor és merre járt a kutyánk, amíg mi tőle távol időztünk. Ha a kutyasétáltató nem érkezik időben, azonnal megy a figyelmeztető üzenet a tulajdonosnak. (Elképedésemet csak fokozza, hogy a rendszer egyelőre csak cégeknek elérhető, az alkalmazottak ellenőrzéséhez – ezek szerint a kutyasétáltatás külön, szervezett ágazat Amerikában.)
link
Kutya Szövetség, 2011/11

Farkas és jávorszarvas – alkalmazkodnak egymáshoz?

A zsákmányállat és a ragadozó folyamatos fegyverkezési versenyben áll – ha az egyik némi lépéselőnyre tesz szert, a másik azonnal a nyomába ered és igyekszik elébe vágni. E stratégia egyik részeként sok esetben a napi aktivitásukat is egymáshoz igazítják.
Skandináviában körülbelül száz farkas él, és körülöttük rengeteg jávorszarvas (akár 1,3-1,7 egyed/km²). A legtöbb jávorszarvas halála emberi tevékenységhez köthető, de azért a farkasok sem tétlenkednek: Közép- és Dél-Skandináviában táplálékuk 90%-ban e növényevőkből áll.
Vajon az 1996 óta terjedőfélben lévő nagyragadozók és fő zsákmányállatuk aktivitása alkalmazkodott-e egymáshoz? Ha a farkasok igazodnak a jávorszarvasokhoz, akkor ugyanabban az időben mozognak, mint a zsákmányállatok, hiszen a mozgó zsákmányra könnyebben rátalálnak, mint a pihenő, mozdulatlan állatra. Ellenben, ha a jávorszarvasok alkalmazkodnak a ragadozóhoz, akkor pihenő időszakuk a farkasok aktív periódusára esik – így a legnagyobb az esélyük az életben maradásra.
Norvég kutatók GPS-t helyeztek egy szaporodó farkaspárra és a területükön élő öt nőstény jávorszarvasra. Nyolc hónapon át követték az állatok aktivitását. A farkaspár nyáron napkeltekor és az esti szürkületben volt a legaktívabb, a téli időszakban pedig reggelente. Ilyenkor a magas páratartalom és a talaj relatíve magasabb hőmérséklete kedvez a szaglásnak, ami miatt a jávorszarvasok inaktivitása ellenére is érdemes vadászni.
A farkasok lényegesen hosszabb utakat tettek meg, mint a jávorszarvasok. Legkevésbé júniusban, a kölyöknevelés időszakában mozogtak, ekkor ugyanis a pár mindkét tagja az odú környékén tartózkodott. Ezidőtájt a jávorszarvasok aktivitása is csökkent, hiszen szintén utódjaikat nevelték. Ami a két faj aktivitásának összefüggéseit illeti, a kutatók azt találták, hogy egyes nyári hónapokat leszámítva, a farkasok és a jávorszarvasok aktivitása egymástól teljesen független volt. Ennek főként az lehetett az oka, hogy a rengeteg jávorszarvas miatt a zsákmányszerzés nem sok erőfeszítésébe került a farkasoknak, így nem kifejezetten volt okuk arra, hogy alkalmazkodjanak zsákmányállataik mozgásához. Minnesotában, Észak-Amerikában, ahol jóval ritkább a zsákmányállatok előfordulása, a farkasok aktivitása igazodik a zsákmányéhoz. A jávorszarvasok sem igyekeztek elkerülni a farkasokat, hiszen a ragadozók száma egyelőre oly kevés, hogy még ma is főként az ember a növényevők legnagyobb ellensége, másrészt '96, a farkasok visszatelepedésének ideje óta még feltehetően rá sem eszméltek az újabb veszélyforrásra.
link
Kutya Szövetség, 2011/3