A szemétevés lazítja a családi kötelékeket?

Míg a "vad" kutyafélék (szürke farkas, etióp farkas, prérifarkas, panyókás sakál, aranysakál, sujtásos sakál, dingó) szaporodása szezonalitást mutat, és az utódok táplálása komplex gondozási folyamatokra épül (a szülőpár együtt marad, és - esetenként segítőkkel - elválasztás után eleinte felöklendezéssel, majd más módon akár egy éven keresztül táplálja az utódokat), az emberi beavatkozás nélkül élő (feral) kutyáké nem: a szaporodás évszaktól független, a termékenység nagy, az utódgondozás csekély. A szerzők szerint ez azzal magyarázható, hogy a kutyák az emberek által hátrahagyott, folyamatosan termelődő hulladék kiaknázásához alkalmazkodtak. Az egész évben könnyen hozzáférhető hulladék miatt maladaptív a szezonalitás és a hosszas utódgondozás. A kölyökkori mortalitás magas, de az elhullást, kedvező feltételek esetén, könnyen ellensúlyozza a nagy termékenység. E stratégiának köszönhetően marad fenn és virágzik a bolygónk körülbelül egymilliárd kutyájának 83%-át kitevő, szabadon élő populáció. A mészárszékek, kikötők, piacok környékén négyzetkilométerenként akár 700-1000 gazdátlan, zavartalanul szaporodó egyed is élhet (Lord et al, 2012, kép: Wikimedia Commons)

A kölyökkutyák szopási viselkedése

Több emlősfaj újszülöttje néhány napnyi testvérvetélkedés után következetesen ugyanazt az emlőt használja, így feltételezhető, hogy a legnagyobb kölyök jut a legtöbb vagy legjobb minőségű tejhez. A macskaféléknél, egyes pockoknál és a vaddi

sznóknál a hátsó emlőkért, a házisertésnél viszont az elülsőkért folyik a verseny. Kutyáknál mindeddig semmit nem tudtunk a szopási szokásokról, de mexikói és francia kutatók pótolták a hiányosságokat. Tíz alom vizsgálata alapján úgy találták, hogy a kölyökkutyák körülbelül 60%-ban a négy középső emlőt használják a leggyakrabban, a két-két szélsőt pedig csak körülbelül 40%-ban. Az emlőválasztás viszont nem hat a megszerzett tejmennyiségre, tehát csak azért furakodnak a kölykök középre, mert ott nem zavarja őket az anya lába. A kölykök nem ragaszkodnak ugyanahhoz az emlőhöz. Alkalomanként egy kölyök átlagosan 2,5-szer vált emlőt, láthatóan saját elhatározásból, és nem azért, mert a testvérük vagy anyjuk ellökdösi őket. A kiskutyák szopási szokásai sem súlyukkal, sem a nemükkel, sem az alom nagyságával nem függtek össze.
A vetélkedő macskák és a nem vetélkedő kutyák közötti különbség valószínűleg az életmódjukkal magyarázható. A csoportban élő kutya (illetve farkas őse) nősténye hetekre az üregben maradhat a kölykökkel, míg falkatársai ellátják élelemmel, a macskafélék nősténye viszont szoptatás alatt is kénytelen vadászni, ezért előnyösebb, ha működő emlőinek számát minimalizálja. Az elképzelés azonban még fejlesztésre szorul, mert a házinyúl, a laboratóriumi patkány és közönséges rétipocok kölykei is váltogatják az emlőket, pedig e prédaállat anyáknak is muszáj formában maradniuk a szoptatás alatt (Arteaga et al., 2012).