Bali kutyák: ingerlékenyebbek, aktívabbak, agresszívabbak a befogadottak, mint a szabadon élők

A számunkra ismerős, nyugati típusú kutyatartás valójában, ha a Föld összes kutyáját nézzük, ritka jelenség. A kutyák 80%-a szabadon, az utcán él, származásuk ismeretlen, nincsenek regisztrált kutyafajtához tartozó őseik. Magyarul leginkább a páriakutya elnevezést használjuk rájuk, angol nyelvterületen a free-ranging, free-roaming, feral vagy village dog elnevezés terjedt el, ami semmiképpen nem azonos a nyugati civilizáció kóbor kutyáival. Noha a szabadon élő kutyák a kutyafélék legnagyobb csoportját képezik, nagyon keveset tudunk az életmódjukról, szokásaikról. 

Az Indonéziához tartozó Bali szigetén több ezer éve élnek szabadon kutyák. Mivel egymás között, más populációktól elzártan szaporodnak, valójában egy ősi típusú fajtát alkotnak. A Kintamani és Bali street dog hivatalosan még nem elismert fajták, genetikailag a dingóhoz állnak legközelebb. A sokféle táplálkozási lehetőség folyamatosan biztosította számukra a túlélést, és az ott élő emberek sem nagyon háborgatták őket, sőt, életük fontos részét jelentik a kutyák. Ragaszkodnak a környékükön élő példányokhoz, esetenként etetik is őket, ha nem is kerülnek velük általunk gazdaként definiált kapcsolatba.

Milyen a valódi dingó?

Ausztrália legnagyobb szárazföldi ragadozója, az ember által körülbelül 5000 évvel, Kelet-Ázsiából betelepített dingó nem elvadult kutya, hanem akár külön fajnak is tekinthető a legújabb kutatások szerint. A több ezer éves szaporodási izoláció miatt olyan jellegzetességei alakultak ki, amik megkülönböztetik a kutyától.

Legalábbis száz éve még ez volt a helyzet. Mivel ma már nagyon nehéz olyan dingót találni, amely bizonyíthatóan nem keveredett kutyával, a kutatók az 1900 előtt gyűjtött dingókoponyákat és bőröket vizsgálták meg. Úgy találták, hogy a fajtiszta dingónak a kutyához képest viszonylag szélesebb a szájpadcsontja, hosszabb az orra, koponyája laposabb és a tetején lévő csonttaraj szélesebb. A színe változatos, akár fekete is lehet. Valószínűleg ma is élnek még Ausztrália egyes területein az ősi dingók tiszta vérű leszármazottai, de ennek bizonyításához DNS-t kellene gyűjteni tőlük.  

Annak a kérdésnek, hogy a dingó külön fajnak tekinthető-e, természetvédelmi jelentősége van. A fajtisztaként azonosított dingókat sok tagállamban védelem alá helyeznék, de a dingó-kutya hibrideket kiirtanák a háziállatokban okozott károk miatt. Senki nem tudja azonban biztosan, hogyan lehet külsőleg a fajtiszta dingót megkülönböztetni a hibridektől – ezt a hiányosságot igyekezett most pótolni ez a vizsgálat.

Crowther et al., 2014. J of Zoology

photo

a kutya, 2014/05

A szemétevés lazítja a családi kötelékeket?

Míg a "vad" kutyafélék (szürke farkas, etióp farkas, prérifarkas, panyókás sakál, aranysakál, sujtásos sakál, dingó) szaporodása szezonalitást mutat, és az utódok táplálása komplex gondozási folyamatokra épül (a szülőpár együtt marad, és - esetenként segítőkkel - elválasztás után eleinte felöklendezéssel, majd más módon akár egy éven keresztül táplálja az utódokat), az emberi beavatkozás nélkül élő (feral) kutyáké nem: a szaporodás évszaktól független, a termékenység nagy, az utódgondozás csekély. A szerzők szerint ez azzal magyarázható, hogy a kutyák az emberek által hátrahagyott, folyamatosan termelődő hulladék kiaknázásához alkalmazkodtak. Az egész évben könnyen hozzáférhető hulladék miatt maladaptív a szezonalitás és a hosszas utódgondozás. A kölyökkori mortalitás magas, de az elhullást, kedvező feltételek esetén, könnyen ellensúlyozza a nagy termékenység. E stratégiának köszönhetően marad fenn és virágzik a bolygónk körülbelül egymilliárd kutyájának 83%-át kitevő, szabadon élő populáció. A mészárszékek, kikötők, piacok környékén négyzetkilométerenként akár 700-1000 gazdátlan, zavartalanul szaporodó egyed is élhet (Lord et al, 2012, kép: Wikimedia Commons)

Eszközhasználó dingó

Bonyolult elmeműködésről, belátásról és feltalálóképességről tett tanúbizonyságot az a dingó, amelyik egy asztalt kennelének oldalához húzott, hogy felugorva rá elérjen egy magasban elhelyezett jutalomfalatot. Sterlinget erre sosem tanították, de korábban már sikeresen alkalmazta a technikát. Ekkor egy hordót gurított odébb mellső lábaival, majd arról elrugaszkodva kiugrott a kennelből, hogy meglátogasson egy tüzelő szukát. A dingómenhely egy másik lakója, Teddy pedig bámulatosan ügyesen nyitja ki a kennel ajtaját – de csak akkor, ha a barátnőjét másik kennelbe zárták előle. A kutatók úgy sejtik, hogy Teddy a gondozók kézmozdulatait megfigyelve sajátította el az ajtónyitási technikát, ami szintén nagyon fejlett szociális képességekre utal. Eszközhasználatról kutyaféléknél ez a világon az első tudományos beszámoló (Smith et al., 2011).
Összesen 4 olyan emlősfajról tudunk, a főemlősöket leszámítva, amelyeknél előfordult eszközhasználat. Köztük van a barnamedve is: Alaszkában figyelték meg, ahogy egy fiatal medve mancsai közé szorított kővel vakargatja a nyakát és a pofáját (Deecke, 2012) 
Kutya Szövetség, 2012/3

Kínai hódító: a dingó

A genetikai vizsgálatok úgy látszik, mindig tartogatnak valami meglepetést: most éppen azt, hogy a dingó nem Tajvanon és a Fülöp-szigeteken keresztül, a házityúkkal és malacokkal együtt érkezett Ausztráliába, ahogy eddig tudtuk, hanem valószínűleg már jóval korábban, Délkelet-Ázsiából Melanézián és Indonézián át. És igaz, hogy egyelőre nem találtak 3 500 évnél régebbi dingó-maradványt Ausztráliában, a genetikai bizonyítékok szerint a dingó mégis régebben, legalább 4 600, de lehet, hogy 18 300 éve benépesítette a területet, vagyis nem a korai földművelők hozták magukkal Óceániába. Az új-guineai éneklő kutya és a polinéziai kutyák is a - feltehetően kis számú - hódító csapat leszármazottai. Mindez az emberi őstörténetről is árulkodik: arra utal, hogy a polinéz kultúra nem csak tajvani, hanem indonéz és melanéz gyökerekkel is rendelkezik, és a polinézek ősei jóval lassabban, fokozatosabban, az indonéz szigetvilág lakóival alaposan elkeveredve népesítették be mai lakhelyüket.
link
Kutya Szövetség, 2011/11