A kiképzés önállóbbá teszi a kutyákat

Fotó: Gácsi

English below

A segítő- és terápiás kutyák sikeresebben oldják meg a feladatokat mint a képzetlen és a más feladatokra képzett családi kutyák. De bármilyen kiképzés kedvezően hat az önállóságra: az ELTE Etológia tanszék kutatói által adott feladatban a képzetlen kutyák egyáltalán nem tudtak jutalmat szerezni, helyette a gazdára nézegettek, a képzettek viszont hozzájutottak néhány falathoz.

A szelíd farkasok kitartóbbak, sikeresebbek a táplálékszerzési feladatokban mint a kutyák, ezért korábban sokan azt gondolták, hogy a kutyák “elbutultak” a háziasítás során. A legtöbb kutya feladathelyzetben nem a feladat megoldásával foglalkozik, hanem a gazdájára nézeget, mintha segítséget várna tőle. Azóta kiderült, hogy a kutyák nem butábbak a farkasoknál, csak másféle stratégiát alkalmaznak. Egy kitartóbb és a feladatmegoldásban tapasztalt kutya hosszabb ideig foglalkozik a számára eddig ismeretlen kihívással, ezért sokkal valószínűbb, hogy végül meg is oldja. Az ELTE etológusai arra voltak kíváncsiak, hogy képzetlen és a különböző feladatokra kiképzett kutyák feladatmegoldása miben tér el. Úgy találták, hogy a segítő munkára kiképzett kutyák önállóbban, a feladatra koncentrálva és jóval sikeresebben dolgoztak, míg a képzetlenebb kutyák szociális taktikát alkalmaztak, a gazdára nézegettek a feladat megoldás helyett. A tanulmányt a Frontiers in Veterinary Sciences lapban publikálták.

Ki az úr a háznál? A dominanciáról

Ha egy tudományos kifejezés köznyelvivé válik, általában veszít a pontosságából. Ez történt a dominancia kifejezéssel, sőt ennél több is: ma már a rátermett kutyagazda sokak számára egyszerűen „falkavezért” jelent, domináns egyedet a kutyából és gazdából álló „falkában”. A kutya-ember páros kapcsolata azonban lényegileg más, mint amilyenek a kutya- és farkasfalkán belül működnek. A kutya függő helyzetben van az emberhez képest, a kapcsolatuk nem egyenrangú. A közhiedelemmel ellentétben a legtöbb kutyának esze ágában sincs az ember dominanciáját megkérdőjelezni. Ha engedetlenül viselkedik, akkor egyszerűen csak elfelejtették neki megtanítani, hogy a helytelen viselkedés káros következményekkel jár.

Az etológiában a dominancia két egyed kapcsolatának jellemzője, amely általában harcias jellegű összeütközések során alakul ki. Az az egyed, amely az összecsapásokat sorozatosan megnyeri, domináns lesz, amelyik pedig behódol, alárendelt (szubordinált, szubmisszív). A dominanciahierarchia, vagyis a rangsor kialakulása roppant hasznos, hiszen lehetővé teszi, hogy a csoportban élő állatok a sérülés veszélye nélkül eldöntsék, melyikük férhet hozzá elsőként bizonyos erőforrásokhoz. Például ha a csoport elejt egy zsákmányt, először a domináns ehet belőle, a szaporodás joga is a dominánsé, éppúgy, mint a legjobb pihenőhely. A rangsor nem szilárd, hanem az aktuális helyzettől és az egyedek aktuális állapotától függően változik. Alakulását nemcsak az ellentétek, hanem a baráti, támogató kapcsolatok is jelentősen befolyásolják. Gyakran előfordul az is, hogy a dominanciaviszonyok nem térképezhetők fel a csoporton belül, mert az egyedek kerülik a konfliktushelyzeteket, vagy hol egyik, hol másik nyeri meg az ütközeteket.

Röviden ennyi a tudomány mondanivalója a dominanciáról. Állatcsoportokban az egyedek törekednek rá, hogy minél magasabb pozíciót foglaljanak el a rangsorban, hiszen így nekik jut a legtöbb, legjobb táplálék, és ők szaporodhatnak tovább a legnagyobb eséllyel. Ehhez képest hogyan kell tekintenünk a kutya és az ember kettősére? Van-e kétség bárkiben afelől, hogy ki az kettejük közül, aki rendelkezik az erőforrások felett, aki  szabályozza, hogy a másik mikor ehet, sétálhat, pihenhet, szaporodhat? Természetesen az ember hozza a meghatározó döntéseket. Mi, emberek korlátozzuk a kutya mozgását, szabályozzuk az ellátását, szaporodását – ezért is nevezzük a kutyát háziállatnak. A legtöbb kutya ezt gond nélkül tudomásul veszi, hiszen erre készítette fel a sokezer éves háziasítás. Az ember irányít, a kutya szót fogad. Ha a kutya veszi át az irányítást, az katasztrófához vezet. Az ilyen kutyát az ember nem tartotta és nem tenyésztette tovább, génjei kiszelektálódtak. A kutya tehát inkább szót fogad, csak hogy életben maradjon. Ennek megfelelően a normális, átlagos kutya-gazda kapcsolat tökéletesen mentes a dominanciaharcoktól.

A kutya nem szelíd farkas

A háziasítás tehát abba az irányba hat, hogy a kutya minél inkább együttműködő legyen a gazdájával, s szívesen alávesse magát utasításainak. Sokan mégis úgy vélik, hogy a háziasítás nem járt jelentős viselkedésváltozással, és a kutya alapvetően ma is farkas – hiszen szaporodhatnak egymással, és az utódaik is szaporodóképesek. Nos, ez nem elégséges érv – az amerikai bölény és a házimarha utódja is szaporodóképes, mégsem bölényeket tartunk az istállóban. Ugyanígy, aki a kutya és a farkas hasonlóságával érvel, próbáljon meg kiképezni egy farkast vakvezetésre, vagy akár csak tartson farkast a hátsó kertben. Sok engedélyt kellene beszereznie a farkastartáshoz, és nem véletlenül: számos tudományos kísérlet igazolja, hogy a legkörültekintőbb szocializálás sem teszi a farkast alkalmassá arra, hogy kellően együttműködő legyen az emberrel és beilleszkedjen egy emberi családba.

A neveletlen kutya

Ha a legtöbb kutya nem tör falkavezéri, vagyis alfa pozícióra, akkor vajon mi az oka a sok konfliktusnak, problémás viselkedésnek? Nagyon egyszerű: sokan vélik úgy, hogy a humánus bánásmód jegyében nem illendő határt szabni mások viselkedésének. A kutya viszont, akárcsak egy gyerek, könnyen visszaél a szelídséggel, engedékenységgel vagy határozatlansággal. Miért menne vissza a parkban a gazdájához, ha még szaladgálni szeretne, és a szófogadatlanságnak semmiféle következménye nincs? Miért ne morogna, ha a fenyegetéssel eléri, hogy a szemetesből kikotort fél szendvics nála maradjon? Ugrál a bestia? Persze, hogy felugrál mindenkire, milyen jó móka az! Kirohan a nyitott ajtón a gazda előtt? Hogyne rohanna, ha tele van kíváncsisággal? Nincs mit tenni, a viselkedésnek korlátot kell szabni. Az a kutya, amelyik megtanulja, mit lehet és mit nem, végül sokkal nagyobb szabadságot élvezhet, mint korlátok nélkül nevelt, zabolátlan, neveletlen társa.

A „kemény” kutya

A kutyák persze nem egyformák. Vannak magabiztos, rámenős példányok, akik tovább és erősebben ragaszkodnak az elképzeléseikhez, akikhez határozottabb fellépésű gazda kell. Ezeket a kutyákat nevezi a köznyelv „dominánsnak”. Született „alfák” azonban nincsenek. Úgy tűnik – bár ebben még nem határozott a tudományos álláspont – a dominancia nem jellemvonás. Előfordulhat, hogy egy egyed magas pozíciót foglal el egy fajtársi csoportban, de nem biztos, hogy máshol is kivívná ugyanazt a státuszt. Egy csivava lehet domináns saját tenyészcsoportjában, de nem valószínű, hogy túl sokra vinné egy huskyfalkában. Az persze igaz, hogy az öntudatos, magabiztos fellépésű kutyák nagyobb eséllyel kerülhetnek domináns pozícióba egy falkában, de még ők sem uralnak minden helyzetet. Könnyen lehet, hogy az a kutya, amelyik gond nélkül elmarja a többiek elől a csontot, hátránnyal indul a kanapéért való vetélkedésben. Farkasoknál is helyzetfüggő a dominancia: míg a táplálékkereséssel kapcsolatban a hím elsőbbsége érvényesül, a kölykök gondozása és védelme során a nőstényé.

Kényszerítő technikák

Ha egy kutyát nem tanítanak meg kölyökkorban arra, hogy adott helyzetben mi a helyes viselkedés, könnyen a gazda fejére nőhet. Ilyenkor jól jön a szakmai segítség, hogy helyrehozzák az elrontott kapcsolatot. A kutya alárendelt viselkedését kikényszerítő technikák azonban csak pillanatnyilag orvosolják a problémákat, hosszú távon akár károsak is lehetnek. A kutyában állandósulhat a szorongás, ami egészségügyi problémákhoz, illetve félelmi agresszióhoz vezethet. Mindkét fél számára örömteli kutya-gazda kapcsolat csak félelem- és agressziómentes lehet. Gondoljuk át alaposan a kanadai kutató, Simon Gadbois szavait: „Milyen kapcsolatot szeretnénk kialakítani a kutyánkkal? Olyat, ami konfliktuson, dominancián és egyenlőtlenségen alapul, vagy olyat, ami harmónián, játékon és kölcsönös megértésen? Túl sok évszázadon át foglalkoztunk azzal, hogy kiszelektáljuk a kutyákból a nemkívánatos viselkedésformákat ahhoz, hogy folytassuk ezt a szükségtelen erődemonstrációt. Azok az emberek, akik a feszültséget keresik, tartsanak rozsomákot vagy grizzlymedvét.” Akik képesek bizalmon alapuló, kiegyensúlyozott kapcsolat kiépítésére a kutyájukkal, halk szóval, szemvillanással is irányítani tudják. 

Dominancia kutyafalkán belül

Többkutyás háztartásokban elkerülhetetlen a versengés a kutyák között – ki tud kicsikarni több dédelgetést a gazdától, kié lehet a konyhapultról odadobott maradék, ki száll először be és ki az autóból, és így tovább. Ennek ellenére sok kutyatartó nem tudja megmondani, melyik kutyája a domináns, a nyílt összeütközések ritkák, a különböző helyzetekben pedig más-más eb jut nyerő pozícióba. Ha két kutya közül mégis következetesen az egyik fél tűnik dominánsnak és a másik alárendeltnek, akkor eltérő stratégiával működnek tanulási helyzetekben – derült ki Pongrácz Péter és munkatársai tanulmányából. A domináns jószág (amelyik előbb/többet ugat, ha idegen lép a házba; előbb eszik, ha ugyanakkor, ugyanazon a helyen kapnak enni, és általában győz a verekedések során) könnyebben, szívesebben tanul az embertől. A tesztben kétféleképpen lehetett megszerezni egy labdát.  A kutyák felének a kísérletvezető az egyik módszert mutatta be, felének a másikat. Kiderült, hogy míg a dominánsak a bemutatott módszer szerint szerezték meg a labdát, az alárendeltek önálló megoldással próbálkoztak. Egy korábbi viselkedéstesztből azt is tudjuk, hogy az alárendeltek inkább kutya-központúak: ha egy (idegen) kutya mutat be egy feladatot, akkor az alárendeltek lemásolják az akciót, a dominánsak viszont figyelmen kívül hagyják. Ezt a megfigyelést ma már kiképzők is szívesen használják: megtanítanak egy feladatot az idősebb, domináns kutyának, és vele mutatják be a feladatot a kiképzés alatt álló újoncoknak. Nagyon hatékony technika!

Hat, együtt élő kutyára GPS-t helyezve az is kiderítettük, hogy a domináns kutyát séta közben is követik a többiek. Ez a kutya idősebb és kontrollálhatóbb is volt, mint a többiek. Több mint 700, közös háztartásban élő kutyapár gazdáinak beszámolóit megvizsgálva szintén azt találtuk, hogy a domináns kutyák általában sétánál elöl járnak, képezhetőbbek, idősebbek mint az alárendelt társuk. Emellett elsőként férnek hozzá bizonyos erőforrásokhoz, védelmezik a csoportjukat (többet is ugatnak), sajátos személyiségük van (agresszívabbak, impulzívabbak, okosabbak) és a dominancia etológiában jól ismert jelei a viselkedésükben is megjelennek (felüljelölik a másik vizeletét, összetűzésnél ők nyernek, az alárendelt gyakran nyalogatja a szájukat). Sem a méret, sem a fizikai állapot nem befolyásolja a rangsorban elfoglalt pozíciót, de ha szuka és kan él együtt, akkor gyakoribb, hogy a szuka a domináns.

Falka vagy család?

Felmérések alapján a kutyatartók több mint 90 százaléka családtagnak tartja a kutyát, amire a kutya speciális kötődése, „hűsége” okot is ad. Stresszhelyzetben már egy kölyöknek is megnyugtatóbb hatású az ember, mint az anyakutya. Ez is a háziasítás során alakult ki, mert a szelíd farkasok egyáltalán nem kötődnek a nevelőjükhöz, bár határozottan kedvelik őket. Az is egyre inkább elterjedt, hogy a gazdák a kutya anyjának, apjának nevezik magukat, úgy gügyögnek a kutyához, mint egy kisbabához, elmosva a fajok közötti különbségeket. A kutyanevelés kétségtelenül hasonlít a gyerekneveléshez. Az a feladatunk, hogy időben és megfelelő módon megtanítsuk gyereknek, kutyának, milyen szabályok szerint kell élni a mi csoportunkban, csapatunkban, családunkban. Ehhez természetesen hozzátartozik az is, hogy a kutyát fajtársaival is megismertetjük – szocializáljuk –, mert csak így tanulhatja meg a helyes kutyaviselkedést. Ezáltal mi is jobban megértjük majd, mit szeretne közölni velünk a maga kutyanyelvén.

Dr. Kubinyi Enikő – az ELTE Etológia Tanszék tudományos főmunkatársa

A cikk rövidebb változata a Mindennapi Pszichológiában jelent meg.

Hány évig dolgoznak a vakvezető kutyák?

A munkakutyák, akárcsak az emberek, nyugdíjba kerülnek, ha már nem képesek a korábbi színvonalon ellátni a feladatukat vagy ez fájdalommal, fokozott stresszel jár számukra. Ez természetesen már idős koruk előtt is előfordulhat, egészségügyi okokból.

A Nagy-Britanniában működő Guide Dogs szervezet 1931-ben alakult, és tenyészetéből mára évente 1300 kölyök kerül ki. A legtöbbet kiképzésbe is vonják, és két éves korban munkába állnak vakvezetőként. Brit kutatók az utóbbi húsz év adatai alapján úgy találták, hogy 6465 kutya közül 1310-et (14,5%) nyugdíjaztak viselkedési okból és körülbelül ugyanilyen arányban (13,5%) egészségügyi, főként mozgásszervi problémák miatt. A többiek általában 8,5 évig dolgoztak.

A brit szervezet szívesen alkalmaz golden retriever és labrador keverékeket, sőt az ő leszármazottaikat.Néhány száz német juhászkutya és egyéb fajtájú eb is szerepelt a mintában. Minden kutyát ivartalanítottak, a nemek arányában nem volt eltolódás.

Az elemzések feltárták, hogy a fajtatiszta kutyákat sokkal nagyobb gyakorisággal kellett mozgásszervi vagy hormonális panaszok miatt nyugdíjazni, mint a keverék szukákat. A fajták közül a német juhászok tudtak a legkevesebb ideig dolgozni. Más kutatások is arra utalnak, hogy a német juhászkutyák körülbelül két évvel kevesebb ideig élnek, mint a labradorok és golden retrieverek. Az aktív évek számát leginkább a bőrbetegségek csökkentették, 5 évvel. De 3 évvel hamarabb kellett nyugdíjazni az idegrendszeri betegségekkel (leggyakrabban epilepsziával) küszködő kutyákat is.

Hiába a nagy elemszám, nincs tökéletes vizsgálat. Húsz év alatt az állatorvosi szolgáltatások sokat javultak, és ezzel párhuzamosan a fajtaválasztás, tenyésztési gyakorlat is módosult. Így nem tudhatjuk pontosan, hogy az utóbbi években népszerűbb keverékek jobb egészsége mennyiben köszönhető génjeiknek, és mennyiben a jobb állatorvosi ellátásnak. Ennek ellenére minden munkakutya szervezet számára fontos információkat nyújt a Guide Dogs adatbázisa.

Jobbra vagy balra? Iránytanulás hangok segítségével

Dr. Gergely Anna, az MTA Összehasonlító Viselkedéskutató Csoport munkatársának vendégposztja

Minden gazda találkozott már azzal a helyzettel akár a napi séta alkalmával, hogy a kutyát irányítania kell. Míg a kedvencünk pórázon van, ez a feladat nem olyan nagy kihívás, de amint lekerül a póráz, valamilyen módon mindenki igyekszik irányba küldeni a kutyáját, még ha ez a feladat nem is tudatos tanításon keresztül zajlik. A legtöbb sportkutyás viszont komoly tréninggel tanítja a kutyáját arra, hogy az általa kijelölt irányba mozduljon. Fontos feladat ez a manapság igen népszerű K99-es vizsgarendszer ügyességi ágazatában, ahol magasabb szinteken igen precíz irányba küldésre van szükség. A szintén közkedvelt agility sportban is meghatározó, hogy a kutyát a helyes irányból tudjuk az akadályra küldeni. Ha visszanézünk az ősibb munkakutyás időkre láthatjuk, hogy ez a feladat komoly múltra tekint vissza. A terelőkutyák esetében ugyanis alapvető elvárás volt a kezdetektől fogva, hogy képesek legyenek a pásztor valamilyen jelzése alapján irányt váltani. Mivel a munkakutya általában a pásztortól távol dolgozik, a kézjelek használata nem túl hatékony, inkább a füttyhangok és más akusztikus parancsok alapján mozdul a kutya a kívánt irányba.

pozitív vs negatív megerősítés

Francia kutatók pozitív megerősítéssel képzett kutyákat hasonlítottak össze olyan kutyákkal, amiket negatív megerősítést alkalmazó iskolákban tanítottak. Egyebek mellett az "ül" parancsra adott válaszreakciókat vetették össze. A negatív megerősítéses csoportban gyakoribbak voltak a stressz jelei, és a kutyák kevésbé figyeltek a gazdára.

Deldalle és Daunet, 2014. J Vet Behav

Bővebben a CAP blogban:
Dog Training, Animal Welfare, and the Human-Canine Relationship

A tanulás és viselkedésmódosítás etológiai alapjai

Gyakori az a tévhit, hogy a kutya nem sokban különbözik a farkastól, és a neveléséhez a "farkastörvények" alapján kell hozzáállni (jelentsen ez bármit is – a természetben élő farkasok egészen más rendszerben élnek, mint a fogságban tartottak). Írásomban szeretném ezt a nézetet röviden cáfolni, és rámutatni, miféle alapvető változásokat hozott a domesztikáció kutyáink tanulási képességeiben. Ezután áttérek a kiképzésben leggyakrabban előforduló tanulási formákra.

Ritka fotó Ursuláról, az egyik kézben nevelt farkasunkról.
Egy kisfarkas nem keresi az ember tekintetét.

Persze, még az elején szeretném leszögezni, hogy "kutya" millióféle van, és sok változat számos szempontból közel áll a farkashoz. A döntő többség azonban nem ilyen. Bámulatra méltó, hogy már a hat-hét hetes kiskutya mennyire csüng a gazdáján, keresi a tekintetét, követi a lakásban. Ha a gazda leül, a kiskutya a közelében telepedik le, rámászik, nyüszög, igyekszik magára terelni a figyelmet és kicsikarni valami közös akciót. Szidalmazáskor veszi a lapot, és legközelebb "jobban viselkedik". Egy kisfarkasnak ezzel szemben önálló elképzelései vannak, és hacsak nem éhes, nem érdekli, hol a gazdája. Kiötli, mit szeretne megkaparintani, és ha valaki megakadályozza ebben, üt-vág. Amit megszerzett, nem adja vissza, ha rászólnak, visszamorog. Ugyan nagyon kedveltek a farkas-neveltjeim, és soha olyan túláradó üdvözlési ceremóniában nem volt részem, mint a háromévnyi farkaskalandom idején, de ha kiörülték magukat, mentek a dolgukra. Kis jutalomfalat, szórakozás ígéretével tudtam csak magam mellett tartani őket.

Elektromos nyakörv és a gyász evolúciója

A videót Marc Bekoff posztjában találtam. A kutya valószínűleg nem először temeti el ezt a kölyköt, hiszen látszik, hogy szét van már szórva körülötte a föld, és feltűnően jól sikerült beállítani a kamara pozícióját is. De az nem túl valószínű, különösen ebben a környezetben, hogy a kutyát betanították. A Kutyaetológia csoport egyik tagja máris írt, hogy a szomszédjuk kutyájánál ugyanezt látta: szájában hordozta elpusztult kölykét, azután elásta... Egyre több a hasonló megfigyelés a kutyák gyászáról (?), pontosabban a halottakkal kapcsolatos viselkedésükről. Érdeklődőknek ajánlom ezt a cikket is, főleg elefántokról.

Nemrégen egy dingóról olvastam, hogy két napig hordozta a szájában az elpusztult kölykét. Persze a kutya nem azért emberszerű, hogy épp kannibalizmus ne forduljon elő nála. Egyrészt. ha kutyahúst etetnek vele, bizony megeszi, főleg ha előbb megfőzik. De szabadon kóborló kutyáknál is megfigyelték már a kölykök felfalását (köszönet a linkért Sz.D-nek). Gy. R. tenyésztő szerint a kopók is elfogyasztják - igaz, csak néhány nap után - társaik tetemét. Frissen még akkor sem eszik meg, ha ők ölték meg és "meghámozták". Lehet, hogy a videón szereplő kutya számára is csak táplálékfelesleg a kölyök, és néhány nap múlva, ha már nem épp a kutyaszag jellemzi, visszajön kiásni a tetemet... Egyszer talán okosabbak leszünk ez ügyben is.

Még egy aktualitás, amivel kapcsolatban igen komoly vita alakult ki a Kutyaetológia csoportban: A Companion Animal Psychology blogban megjelent egy összefoglaló az elektromos nyakörvek hatásáról. Szabad-e a kutya mozgását, viselkedését fájdalom okozásával, erőszakos módszerekkel kontrollálni? Okoznak-e egyáltalán ezek az eszközök fájdalmat?
Találtam ma egy frissen szabadalmazott szerszámot is, ami az áramütéshez hasonlóan kiválóan megakadályozza például azt, hogy a kutya elvágtázzon a mezőn egy felugró nyúl után:

Szemmel láthatóan ez a cucc rokonságban van a béklyóval, amit nyilván évezredek óta használnak mindenféle lábasjószágnál.

Pásztorkutyáknál a kolonc dívik (kép forrása):

A mozgást fizikailag korlátozó eszközök persze nem ugyanúgy működnek, mint azok, amikkel valóban megtaníthatunk valamit a kutyának, és ezért idővel elhagyhatók. De abban megegyeznek, hogy egyiket se raknánk a gyerekünkre. Általában. Mégis van hám szófogadatlan gyerekeknek, és autistáknál, akik hajlamosak minden előzmény nélkül világgá szaladni, néha kénytelenek a szülők ilyesmit használni...

A szöges-, elektromos nyakörvekkel, és hasonló eszközökkel kapcsolatos pengeváltások oka elsősorban szerintem az, hogy paradigmaváltást élünk. Némelyek már 'majdnem ember'-nek látják a kutyát, mások meg nem. Sok ember számára a kutya gyerekstátuszban van - legalábbis családtag -, és ki sokkolná árammal a gyerekét? Veszélyesek is, a szöges nyakörv például maradandó károsodást is okozhat. Másfelől, ezek az eszközök szakképzett ember kezében hatékonyak és minimális stresszt okoznak (ld. ezt a tanulmányt e-nyakörvről rendőr malinois-kon, köszönöm a kiképzőnek, aki felhívta rá a figyelmem). Ha valaki már minden mást megpróbált, akkor mégiscsak humánusabb efféle módszerek bevetése a kutya elaltatása helyett. De nem is kell odáig menni: egy elszökdösős kutya jólétét is növeli, ha már nem kell pórázon tartani, mert az elektromos nyakörvvel jól kontrollálható. Farkasok számára abból a célból fejlesztették ki e-nyakörvet, hogy megoldják ember és farkas békés egymás mellett élését.

A tudomány abba az irányba megy, hogy minél több párhuzamot tárjon fel a kutya és az ember szociális viselkedése, tanulási folyamatai között. Vagyis a feladat: minden kiképzési/rehabilitálási célt a lehető leghumánusabb módon érni el (és olyan egyszerű lemérni, mi humánus: az amit nem kívánunk magunknak sem...) Félreértés ne essék: nem a kutya humanizálásáról beszélek, hanem a nevelési módszerekről. Amiket a kutya már csak azért is megérdemel, mert elméje sok tekintetben közel áll a miénkhez. Az Amerikai Állatorvosok Állatviselkedési Társaságának állásfoglalása tetszik nekem: efféle eszközhöz csak akkor nyúlj, ha már végképp minden egyebet megpróbáltál.

viselkedéssel foglalkozó állatorvosi lap legújabb tanulmányai

Hét kutyás cikk a Journal of Veterinary Behavior május-júniusi számából (2013, 8(3)):

• Egy  esettanulmány egy német juhászkutya kisagyi sérüléséről számol be, amit fojtónyakörv okozott. 
• A járókelők az utcán megpillantott kutyák közül csak a kicsi és világos színű kutyákat vélik eleve barátságosnak, a többit egyedileg ítélik meg saját tapasztalataik és a fajta alapján.
• Úgy tűnik, hatásos a nyugtató kabát (ld. a képen) viharfóbiás kutyáknál. 
• Azonosítottak bizonyos élettani paramétereket (pl. receptor-koncentrációkat), amik változása kapcsolatban van az öregedéssel. 
• A mentőkutyák némileg jobban kötődnek a gazdájukhoz, mint a családi kutyák, bár a különbség nem jelentős (statisztikailag elfogadható különbség nincs, csak trend). 
• A pozitív és negatív érzelmek más-más agyféltekével állnak kapcsolatban, ennek ellenére nem találtak kapcsolatot a temperamentum és a lateralizáció között.
• Egy lovak nyugtatására használatos gél (Dormosedan Gel) kutyáknál is bevált.

A reggeli fokozza a teljesítményt

Harminc perccel a reggeli után jobb teljesítményt nyújtanak a kutyák, mint éhesen, illetve másfél óra múltán. Hasonlóan felemészti energiakészletüket és rontja a teljesítményüket tíz percnyi engedelmes gyakorlat. 

A reggeli a nap legfontosabb étkezése. Segíti a vércukorszint szabályozását, fokozza az anyagcserét, növeli a kognitív teljesítményt, kreativitást, fizikai kitartást, fokozza a memóriát. A kedvező hatáshoz azonban legalább a napi ajánlott energiabevitel 20%-át el kell fogyasztani, lehetőleg olyan élelmiszerként, ami lassan, de hosszasan növeli a vércukorszintet, aminek ingadozására főleg a végrehajtó funkciók (szelektív figyelem, munkamemória, önfegyelem) reagálnak érzékenyen. Mindez kutyákban is így van! Éhes kutyák önfegyelmet kívánó, helyben maradási, ültetési gyakorlat után gyatrán teljesítenek gondolkodtató- és keresési feladatokban. Újra remekelnek, ha ihatnak egy kis cukros italt. Ezek után már nem is annyira meglepő Holly Miller és Charlotte Bender 14 kutyán elvégzett felmérése, ami igazolta, hogy a napi tápadag felének reggeli elfogyasztása után fél órával a kutyák pontosabban teljesítenek egy munkamemóriát és összpontosítást kívánó keresési feladatban mint reggeli nélkül, illetve másfél óra múltán. Az eredményeket érdemes megfontolni a munkakutyásoknak: úgy tűnik, az étkezéseken felül adott jutalomfalatok nem csak motivációként működnek, hanem a vércukorszint emelésével is fokozzák a teljesítményt (Miller and Bender 2012). 

Megjelent a Mindennapi Pszichológia 2013/1 számában

Funkcionális mágneses rezonancia vizsgálat éber kutyákon

Nyolc hónapon át képezte ki két kutyáját az Emory University kutatója arra, hogy mozdulatlanul feküdjenek a borzasztóan zajos MRI készülékben. A sikeres tréning után kiderült, hogy a kutyáknak ugyanazon agyterülete (a nucleus caudatus, farkas mag) reagál a várható jutalomra, mint más fajoknál, amivel fényesen beigazolódott, hogy nem csak az ember képes önként, leszíjazás vagy altatás nélkül mozdulatlanul feküdni egy hatalmas és ijesztő készülékben. A májusban megjelent cikk ez utóbbi megállapítás miatt nagy sajtóvisszhangot váltott ki. Sokan ujjongtak amiatt, hogy a kutyák ejtőernyős ugrás, búvárkodás és gördeszkázás után másféle hajmeresztő mutatványt is boldogan elvégeznek, ha ezzel kivívhatják gazdájuk tetszését. Holott nem is ez az első fMRI vizsgálat éber állapotú kutyákon: az ELTE Etológia Tanszék és a Kaposvári Egyetem Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézetének munkatársai négy évvel korábban, 2008-ban a budapesti Canine Science Forumon már beszámoltak két kutya teszteléséről. Csak éppen két eb eredményeit még kevésnek tartották ahhoz, hogy hosszabb közleményt jelentessenek meg róluk... Jó hír azonban, hogy a módszer azóta tovább fejlődött, és a készülő magyar cikk sokkal összetettebb helyzetben mutatja majd be jóval több kutya agyműködését (Berns et al., 2012). (Jelentkezés a vizsgálatokra itt: Kutya fMRI http://kutyaetologia.elte.hu/aktualis_tesztek.html)

Keresőkutya-képzés az USA-ban

Kereső- és mentőkutya a
World Trade Centernél, 2011-ben.
Forrás: Wikipedia

Vajon milyen módszer mellett teszik le voksukat a profik? Nos, a nők gyakrabban használják a pozitív megerősítés módszerét, mint a férfiak. Ez a módszer összefügg a sikeres teljesítménnyel, de az is tény, hogy a kutya növekedése során a kiképzők kényszerítő módszereket is gyakorta bevetnek. A gazdák 86%-a már a kutya hat hónapos kora előtt elkezdi az engedelmes tréninget, 55%-a az agility-t is. Aki legalább 4 órát edz hetente, sikeresebben teszi le a keresőkutya-vizsgát – írja Michale Alexander kutatócsoportja. (Alexander et al., 2011, AABS).

Kiképzés: a kevesebb több?

Milyen jó lenne tudni, hogy mi a leghatékonyabb időbeosztás a kutyakiképzésben! Szerencsére vannak olyan kutatók, akik erre a prózai, ám nagyon hasznos kérdésre kerestek választ. 44, laboratóriumban tartott beagle-t négy csoportra osztottak aszerint, hogy naponta vagy csak hetente 1-2, illetve alkalmanként 1 vagy sorozatban 3 engedelmességi kiképzést kaptak, összesen tizennyolcszor. Kiderült, hogy a hetente 1-2-szer oktatott kutyák hamarabb megtanulták a feladatokat, mint akik naponta edzettek, és a napi 1 tréning hatásosabb volt, mint 3 egymás után. Négy héttel később megnézték, mennyire emlékeznek a kutyák az elsajátított feladatra. A csoportok között ezúttal nem volt különbség: valamennyi beagle ügyesen végrehajtotta a feladatot (Demant et al., 2011).
Kutya Szövetség, 2011/10

Jutalmazzunk és/vagy büntessünk?

Íme, egy vizsgálat, amely segít megvilágítani, milyen hatása van a kutyára annak, hogy jutalmazással vagy büntetéssel tanítjuk. Brit tudósok 53 kutyagazdát kérdeztek meg arról, mi a kedvenc kiképzési módszerük, majd levideózták a kutyájukat néhány egyszerű feladat teljesítése közben. Az eredmények szerint a gyakori büntetést alkalmazó gazdák kutyái kevésbé szívesen léptek kapcsolatba idegenekkel, és a fizikai büntetéssel is találkozó kutyák kevesebbet játszottak a gazdájukkal. A jutalmazásos módszer híveinek kutyái viszont jeleskedtek egy új feladat megtanulásában. A feladatmegoldást a gazda viselkedése is befolyásolta: a játékosabb és türelmesebb gazdák kutyái jobb teljesítményt nyújtottak. A kiképzési módszer és a gazda viselkedése tehát egyértelműen kapcsolatba hozható a kutya viselkedésével. A büntetés káros hatású lehet, míg a jutalmazás serkenti a kutya tanulási képességét – állítják a kutatók.
Persze az efféle kutatásoknál mindig kérdéses, mi az ok, és mi az okozat. Még az is előfordulhat, hogy az idegenekkel bizalmatlan és nem játékos kutyák kevésbé fogékonyak a jutalmazásos módszerekre, és gyakrabban kell rájuk szólni. És az is lehet, hogy a türelmes gazdák körültekintőbben választanak maguknak kutyát, ami a kutya tanulási képességeiben is tükröződik. Mivel a tanulási módszerek témaköre érzelmileg túlfűtött terület, az eddigi – szerény – eredményeket is érdemes némi fenntartással kezelni. A kutatás mindenesetre megerősítette korábbi, kérdőíves vizsgálatok eredményét, miszerint a jutalmazáson alapuló tanítás mind a kutya, mind a kutya-gazda kapcsolat szempontjából előnyös.
link

Kutya Szövetség, 2011/08