Mi az a kutya IQ? Mit vizsgál? Milyen intelligenciára helyezi a hangsúlyt?

Idézet az Etológia tanszék vezetőjének, Miklósi Ádám: A KUTYA VISELKEDÉSE, EVOLÚCIÓJA ÉS KOGNÍCIÓJA című könyvéből (Typotex kiadó):

Sajnos az intelligencia fogalma igen sokféleképpen értelmezhető, és gyakran nagyon felületes módon használják. Először is, nem szabad elfelejtenünk, hogy bármiféle „intelligencia” az adott körülmények között megfigyelt és tesztelt viselkedésnek csak egy specifikus aspektusát tükrözi. Másodszor, az intelligenciát, mint egyfajta „mérőszámot” eredetileg a rugalmas problémamegoldó képességekben megnyilvánuló egyedi variabilitás méréséhez találták ki (embernél). Így joggal kérdőjelezhető meg, hogy használhatjuk-e egyáltalán az intelligencia fogalmát az összehasonlító szempont érvényesítése során (Byrne, 1995), mint például különböző kutyafajták közötti eltérések vizsgálatakor, vagy annak megítéléséhez, hogy a kutya vagy a farkas intelligensebb-e. E kétségeknek egyszerű oka van. Egyrészt az evolúció során az állatfajok különböző képességeket fejlesztettek ki, másrészt pedig az egyes egyedek egyedfejlődésük során a környezet különböző aspektusait tapasztalhatják meg. Ezért különösen nehéz olyan feladatot megtervezni, amely a különböző fajok egyedei számára hasonló módon jelenítenek meg egy adott problémát. Ez azért van így, mert a különböző genetikai és környezeti hatások alapvetően befolyásolják az egyednek az adott probléma megoldásával kapcsolatban mozgósítható kognitív kapacitásait. Ezért bölcsebb dolog, ha az intelligencia fogalmát az eredeti értelmében alkalmazzuk, azaz a genetikailag jól körülírható csoportok (fajták, fajok) egyedei között megnyilvánuló változékonyság elemzésére. Az intelligencia minden egyéb esetben mellőzendő, helyette célszerű a kognitív képességekben megnyilvánuló különbségekről beszélni.

Shar-pei láz

A következő kutatásnak semmi köze a viselkedéshez, de nagyon érdekes. Úgy tűnik, hogy a shar-peiek ráncosságáért felelős gén lázat is okozhat. A ráncosságért az ún. hialuronsav felhalmozódása felelős a bőrben. KerstinLindblad-Toh kutatócsoportjának gyanús lett, hogy a hialuronsavat termelő enzim génje a 13. kromoszómán ugyanabban a régióban található, ahol a shar-pei láz forrását is gyanítják. Közelebbről megvizsgálva ezt a génszakaszt kiderült, hogy a két jelenségért ugyanaz a génváltozat felelős. Ez a változat hosszabb, mint ami a kevésbé ráncos és "láztalan" egyedekben található. Minél hosszabb a gén, annál több hialuronsav-enzim termelődik. Az eredményeknek különös jelentőséget ad az a tény, hogy hasonló örökletes lázbetegség, bár ritkán, de embereknél is előfordul. Noha ismert, hogy a hialuronsav serkenti az immunrendszert, az orvosok eddig nem gondoltak arra, hogy ennek a vegyületnek is szerepe lehet a láz kialakulásában.
Ami pedig a kutyákat illeti, újabb szép példáját láthatjuk annak, hogy egy tulajdonság irányába tenyésztés váratlan mellékhatásokkal járhat.
Kutya Szövetség, 2011/5 

Javul az emberek érzelemfelismerése kutyázás után

A kutyák terápiás hatásáról kevés a megbízható tudományos eredmény. Most azonban egy igen figyelemreméltó kutatás látott napvilágot bécsi kollégák tollából. Úgy tűnik, 5-7 éves gyerekek és 19-45 éves felnőttek érzelemfelismerési képességére jó hatással vannak a szakértő kutyás foglalkozások.
A kísérletben a kutyák és az őket kísérő terapeuták 12 héten át, hetente egy alkalommal találkoztak a résztvevőkkel. Az érzelemfelismerést a kurzus után egy számítógépes programmal vizsgálták, amely különböző érzelmeket sugárzó emberi arcképeket vetít a nézőnek. A kutatók úgy találták, hogy a kutyás foglalkozásokon részt vett személyek jobban felismerik a haragot és félelmet, mint a kontroll csoport. Gyerekeknél az undor és a közömbösség felismerése is hatékonyabb volt. A kezelt csoport emellett gyorsabban reagált a teszt során. Ezt az eredményt a kutatók a kutya őszinte, az érzelmeket nem leplező viselkedésének hatásával magyarázzák, ami véleményük szerint az ember-ember viszonylatban is érezteti hatását. A látványos eredményeket erősen megkérdőjelezi a résztvevők alacsony száma, ami felveti, hogy véletlenül eleve jobb képességű személyek kerültek a kutyás csoportba, másrészt erősen csökkenti a cikk értelmezhetőségét, hogy a szerzők javulásnak interpretálják azt, ami valójában csak a két csoport közötti különbséget jelenti. Az viszont fontos, hogy ez a kutatás is felkavarhatja az állóvizet, és talán beindulnak a kutya terápiás hatását célzó, jól megalapozott kutatások is.
Kutya Szövetség, 2011/5

Tehénszag

Vizeletnél maradva: a tehenészeknek igen fontos tudniuk, mikor termékenyíthetők meg a jószágaik a folyamatos tejfenntartás érdekében. Német és svéd kutatók arról számoltak be, hogy ebben kutyák is segítségükre lehetnek. Hét kutyát tanítottak be arra, hogy a tehenek hüvelyváladéka alapján jelezzék azok termékeny időszakát, majd megvizsgálták, hogy vizelet-, illetve tejminta helyettesítheti-e a hüvelyváladékot (nyilván az utóbbiakat könnyebb begyűjteni). A válasz: igen. A kutyák mindössze 52 tanítási alkalom után az esetek 80%-ában helyesen jeleztek mindhárom testnedv esetén.
Kutya Szövetség, 2011/5

Kutyapisi

Azt mindenki tudja, hogy a kanok többet jelölgetnek, mint a szukák, és azt is, hogy a tüzelésnél milyen nagy a vizelet reklámértéke. De azért maradt még bőven felfedeznivaló ezen a területen. Például ki fogadott volna arra, hogy a kanok ugyanolyan gyakran jelölik felül az ismerőseik vizeletét, mint az idegenekét? Vagy azt, hogy a kanok jobban szeretnek a szukák pisijére jelölni, mint nembéli társaikéra? Esetleg azt, hogy a faroktartásból (ami a szerzők szerint jól jelzi a kutya szociális státuszát) megjósolható, felüljelöli-e más vizeletét a kutya (ha magasan hordja a farkát, akkor valószínűleg igen)? Lisberg és Snowdon 48 labrador vizsgálatával nem csak ezekre a kérdésekre talált választ, hanem még azt is kiderítette, hogy az ivartalanításnak jószerivel semmi hatása nincs a jelölési viselkedésre. Az eredményekhez hozzáfűzték, hogy véleményük szerint a felüljelölgetés a rivalizálás eszköze, és minél feljebb szeretne valaki kerülni a csoportban, annál többet jelöl.   

Kutya Szövetség, 2011/05

The other end of the leash

Leg, leg, leg...

Ha már hazai eredményeknél tartottunk, akkor folytassuk a sort a Turcsán Borbálával és Miklósi Ádámmal folytatott kutatásunkkal.
Valljuk be, aki fajtatiszta kutyát szeretne venni többnyire a küllem alapján dönt, mert a fajtaleírások, amelyeket általában tenyésztők írnak, csak a szépet és jót említik. Kicsit később pedig csodálkozik a jóhiszemű gazda, ha a kutyája elszökdös, összerezzen a hangos nevetésre vagy folyton marakodni akar a fajtársaival. Sokkal objektívebb képet kapunk tehát, ha a fajtákról nem a tenyésztők sokszor elfogult véleménye, hanem a gazdák tapasztalatai alapján tájékozódunk. A német Dogs magazin internetes kérdőívvel mérte fel, mint gondolnak a gazdák kutyájuk személyiségéről. Nem kevesebb, mint tizennégyezer válasz érkezett! Az óriási adatbázist azután felajánlották elemzésre az ELTE Etológia Tanszék számára.
A kutya viselkedését, személyiségét egyrészt a gének, másrészt a környezet határozza meg. A most megjelent publikációban az öröklött tényezők szerepét vizsgáltuk, mégpedig úgy, hogy a kutyafajták jellemző viselkedését vetettük össze. Háromféleképpen csoportosítottuk a kutyákat. Egyrészt megnéztük, melyik fajták hasonlítanak egymásra négy személyiségjegy, a nyugodtság, tanulékonyság, szocialitás és merészség mentén. Másrészt, kíváncsiak voltunk rá, hogy az ebtenyésztők által használt fajtakategorizálási rendszerek tükrözik-e a viselkedésbeli hasonlóságot. Harmadikként pedig azt vizsgáltuk, hogy a közös leszármazás garancia-e a hasonló viselkedésre. Lássuk a válaszokat sorjában!
Az első vizsgálat várható és ugyanakkor meglepő eredményekkel is járt. Várható volt például, hogy a landseer ugyanabba a csoportba kerüljön, mint az újfundlandi, de az például meglepett bennünket, hogy a dog a tacskóhoz és uszkárhoz is hasonlít a 4 személyiségjegy alapján. (Mivel a fajtacsoportosítás sokak érdekeit és érzelmeit sértheti, hiszen világosan kiderül belőle, hogy a gazdák tapasztalatai alapján mely fajták adódtak kiegyensúlyozatlannak, butának, gyávának és barátságtalannak, ezért itt eltekintünk a felsorolástól. De ha az érdeklődők felveszik velünk a kapcsolatot, szívesen elküldjük a cikket e-mailben.)
A viselkedés alapján képzett csoportok sem a hagyományos, sem a leszármazás alapú kategorizálásnak nem igazán feleltek meg. Annyiban azonban mégiscsak működőképesek ezek a felosztások is, hogy a képezhetőségben és a merészségben élesen elválnak egymástól a fajták. Úgy találtuk, hogy a juhászkutyák és a sportkutyák a legképezhetőbbek és a terrierek a legmerészebbek.
És mi a helyzet a környezeti tényezőkkel, a kutyák tartási körülményeivel, korával, nemével, az ivartalanítással, stb? Ezt egy korábbi munkánkban vizsgáltuk, ugyanezen az adatbázison. Úgy találtuk, hogy a hét évesnél idősebb kutyák a legnyugodtabbak, míg a 2,5 évesnél fiatalabb ivartalanított kutyák a legingerlékenyebbek. A képezhetőség természetesen szorosan összefüggött azzal, mennyi energiát fektetett a gazda a kutya tanításába. A szocialitás, vagyis a más kutyákkal szemben mutatott barátságos viselkedés leginkább a másfél évesnél fiatalabb kutyákra és főleg a szukákra volt jellemző. A merészséget erősen befolyásolta az, hogy mikor szerezték be a kutyát, mi a neme és a kora. A három hónapos kor alatt gazdához került, két évesnél fiatalabb kanok bizonyultak a legmerészebbnek.
Kutya Szövetség, 2011/05

"Agresszív akita" gén

Ki ne lenne kíváncsi, milyen lesz kiskutyája felnőttként? A Tokiói Egyetem kutatói szerint néhány perc alatt kiderülhet, hogy a néhány hetes, szőrmók akitánkból béketűrő vagy harapós jószág válik-e felnőtt korára. Nincs más teendőnk, mint megnézni, hogy az egyik, hím nemi hormonok megkötésében részt vevő sejtalkotó génje milyen hosszúságú. A kutatók azután jutottak erre a következtetésre, hogy 100 japán akita gazdájával kitöltettek egy személyiségtesztet a kutyájukról, és úgy találták, hogy a legagresszívabbnak ítélt kutyák rövidebb génvariánst hordoztak, mint szelíd társaik Az e génről íródó fehérje sokkal erősebben reagál a tesztoszteronra, mint a hosszabb változat alapján készülő fehérjemolekula. A vizsgált kutyák több mint fele hordozta ezt a génváltozatot, de csak a kanoknál tapasztalták, hogy a változat megnövekedett agresszióval jár együtt. Ez arra utal, hogy a szukák másképp reagálnak a hím nemi hormonokra, mint a kanok.
A viselkedés és gének kapcsolatával foglalkozó kutyás kutatások még meglehetősen ritkák, de Magyarország ebben is úttörő volt. Négy évvel ezelőtt jelent meg az a magyar publikáció, ami az aktivitás és az agy örömközpontjával, illetve a mozgások kialakulásával összefüggésbe hozható vegyület, a dopamin megkötéséért felelős sejtalkotó génjének kapcsolatát vizsgálta német juhászkutyákon. A kutatások folytatódtak, a német juhászok mellett szánhúzó huskyk bevonásával, így remélhetőleg hamarosan újabb hazai eredményekről számolhatunk be.
Kutya Szövetség, 2011/5

A fentiekhez némileg kapcsolódó, facebookon érkezett kérdés:

Van valakinek a birtokában olyan információ, miszerint a rottweiler és bull-típusú kutyák genetikai okokból tényleg alapvetően veszélyesek lennének? 


Válaszom: Van, aki a kutyatartást az autózáshoz hasonlítja: ha valaki rosszul vezet egy nagy és nehéz autót, több kárt okozhat, mint ha kicsiben ül. Tehát az túlzás, hogy bizonyos kutyafajták alapvetően veszélyesek lennének, de igenis vannak olyanok, amikhez jobb rendesen megtanulni vezetni. Azt még nem tudjuk, mik azok a génváltozatok, amik egyes fajtákban gyakoribbak másoknál, és ezért a fajta képviselői hajlamosabbak az agresszióra, de azt tudjuk, hogy az agresszió heritabilitása (vagyis az a 0 és 1 közötti szám, ami megmutatja, hogy a kutyák közötti agresszivitásbeli különbségek milyen arányban vezethetők vissza génekre) 0.2-0.5 közt változik a különböző vizsgálatokban, sőt, akár 0.9 is lehet (Houpt, 2007). Az agresszió tehát öröklődik, és így természetesen abban a fajtában, amelyet direkt erre szelektáltak, gyakoribb, mint másban.
Így nem meglepő, hogy kérdőíves és viselkedéses vizsgálatok is pár fajtát rendszeresen az átlagnál agresszívebbnek találnak. Ebből pedig nem elsősorban az következik, hogyha jól neveljük őket, nem lehet gond (mert ez persze igaz, ha a kutya pl. nem öröklötten viselkedészavaros), hanem az, hogy az ilyen fajtájú kutyákat - hangsúlyozom: általában, mert egyéni kivételek vannak - nehezebb jól nevelni, tapasztaltabb, határozottabb gazdát igényelnek. De buszvezetőnek, kamionsofőrnek és Forma 1 pilótának sem mehet akárki...