 |
| L.E.S. |
Első rész: Kutya- és farkaskölykök szociális viselkedése
Harmadik rész: A kutya-ember kommunikáció
A humán viselkedési komplexum fontos faktora a csoportaktivitás szinkronizációja, melyet számos viselkedés befolyásolhat. A szinkronizációs mechanizmusok általában olyan folyamatokként definiálhatók, melyek révén viselkedési, motivációs és érzelmi konformitás jöhet létre. Mivel a viselkedés térbeli-időbeli összehangolása, szinkronizálása fontos csoportkohéziós tényező (Engel & Lamprecht 1997), feltételezhetjük, hogy az emberi csoportba való integrálódása során a kutya számára a viselkedési szinkronizációra való készség megszerzése és/vagy megerősítése fontos tényezője volt annak, hogy a kutya képessé váljon szoros kapcsolatot fenntartani csoportjának heterospecifikus tagjaival.
Az ebben a témakörben végzett kísérletek egyrészt az vizsgálják, hogy a kutya az emberrel való interakció során képes-e flexibilisen hozzáigazítani a saját válaszreakcióit partnere változó viselkedési és emocionális jelzéseihez, másrészt pedig hogy képes-e szinkronizált rutinok kialakítására „imitációs” tanulási helyzetben és spontán szituációkban. Végül pedig vizsgálataink érintik a viselkedés csoportszintű összehangolásának egy olyan aspektusát, amelyet a társas szituációkban rejlő szabályok felismerése és követése fémjelez.
Viselkedési ráhangolódás
Hogyan reagálnak felnőtt kutyák egy ismeretlen ember gyorsan változó magatartási jelzéseire?
Az ember viselkedésére való „ráhangolódást” vizsgáló kísérletek eredményei szerint válaszkészségüket tekintve a kutyák alapvetően kétféle kategóriába oszthatók: míg egy részük látszólag figyelmen kívül hagyja az idegen fenyegetővé váló jelzéseit és végig alapvetően barátságos/passzív módon viselkedik (toleráns-nem fogékony kutyák), másik részük a helyzetnek megfelelően rendkívül flexibilisen hozzáigazítja viselkedését és emocionális állapotát a közelítő idegen gyorsan változó jelzéseihez (érzékeny-fogékony kutyák). A fogékonyan reagálók esetében úgy tűnik, hogy nemcsak a tekintetnek, mint szociális ingernek van szerepe, hanem az emberi viselkedés bonyolult mintázatára reagálnak, és nincs jelentőség annak, hogy milyen sorrendben találkoznak az idegen ember barátságos illetve fenyegető jelzéseivel.
A kutyák ismételt megfigyeléséből az is kiderült, hogy az effajta ráhangolódási készség (vagy annak hiánya) nem köthető egyik vagy másik ivarhoz, és közepes mértékű konzisztenciát mutatva tulajdonképpen az adott kutya egyedi jellegzetességeként fogható fel.
A ráhangolódási készség ugyanakkor szignifikáns fajta-specifikus eltérésekkel is jellemezhető: míg az eredetileg őrző-védő funkcióra szelektált belga juhászok könnyen ráhangolódnak az idegen változó jelzéseire, addig az ember felé való „békés” viselkedésre szelektált szánhúzó, illetve retriever fajták egyedei általában jól tolerálják a fenyegető jelzéseket és fenntartják barátságos/passzív viselkedésüket. Mindez alátámasztani látszik azokat a nézeteket (Svartberg 2006) miszerint a viselkedés effajta flexibilitása a fajták különböző célokra történt szelekciójának következménye lehet.
Módszer
A kikötött kutyákat az idegen gyors egymásutánban kétféle módon közelítette meg: normál sétatempóban és testtartással miközben üdvözölte a kutyát (Barátságos megközelítés; az ábrán b és c) vagy pedig lassan, szaggatottan, miközben kissé előre hajolva mereven és szótlanul tartotta vele a szemkontaktust (Fenyegető megközelítés; az ábrán d). A kísérletek során teszteltük, hogy a rugalmas válaszkészség kialakulásában van-e szerepe annak, hogy milyen sorrendben szembesül a kutya az idegen különböző viselkedéseivel, valamint hogy az eltérő ivarú illetve fajtájú egyedek között van-e különbség az idegen változó jelzéseire való ráhangolódás készségét tekintve. Teszteltük azt is, hogy az efféle ráhangolódási képesség az adott egyedre vonatkozóan mennyire tekinthető stabil „személyiségjegynek”.
Funkcionális imitáció
Utánzási szabály megtanítása
Képes-e a kutya az ember viselkedését kulcsként használni funkcionálisan hasonló viselkedési válasz kialakításához, azaz egy szociális tanulási helyzetben felismeri-e és alkalmazza-e a szituációban rejlő „utánzási” szabályt?
Az utánzási szabály felismerésének megtanítását célzó kísérletünkből egyértelműen kiderült, hogy annak ellenére, hogy a kutya a nyilvánvaló anatómiai különbségek miatt nem ideális alanya egy emberrel interakcióban kialakított „utánzási” helyzeteknek, vizsgált alanyunk mégis meglehetősen rövid idő alatt mind a 9 tanított akciót nagy megbízhatósággal képes volt reprodukálni, pusztán az emberi viselkedés megfigyelése alapján. Sőt mi több, az eredmények azt mutatják, hogy az emberszabásúak hasonló helyzetekben mutatott teljesítményével összemérhető módon képes volt a felismert szabályt általánosítani és új személlyel interakcióban, illetve korábban nem látott, új akciók megfigyelése alapján is funkcionálisan megfelelő „imitatív” viselkedést bemutatni.
A további vizsgálatok azt is igazolták, hogy a kutya „imitációs” képessége nem merül ki pusztán abban, hogy a megfigyelt emberi viselkedést mintegy „templát”-ként használva kiválasztja a saját repertoárjának leginkább hozzáillő elemét, hanem az akciók megfigyelésekor a bemutatott motoros akció sorrendi összetételére, szekvenciális természetére is odafigyel, és hajlamos saját viselkedését úgy alakítani, hogy azzal e sorrendi sajátosságokat is megjelenítse (replikálja). Kellő tapasztalat birtokában a kutya tehát képes lehet mások viselkedésnek megfigyelésével az akciók, tárgyak és helyszínek közötti szemantikus viszonyokat reprezentálni és saját viselkedését ez alapján megszervezni, és e teljesítménye némi hasonlóságot mutat az emberszabásúaknál leírt „program-szintű imitáció” jelenségével (Byrne és Russon 1998).
A kísérletet bemutató videó: Topál József mutat egy akciót Filipnek, a képzett mozgássérült segítőkutyának, amit Filip a "Csináld!" vezényszó elhangzása után lemásol.
Módszer
Egy hosszútávú kísérletben először arra tanítottunk meg egy kutyát, hogy a „Csináld!” vezényszót követően ismételje meg az előzőleg látott emberi viselkedést (pl. felugrás, megfordulás saját tengely körül stb. – összesen 9 akciót tanítottunk). A megfelelő teljesítmény elérését követően pedig egy új személy és a tréner által bemutatott ismert akciók mellett addig ismeretlen akciók bemutatásával is teszteltük a kutya imitációs „szabályfelismerő” képességét. Ezt követően azt is megvizsgáltuk, hogy a „Csináld ahogy én!” szabályt képes-e átvinni egy teljesen új helyzetbe, ahol a demonstrátor ugyanolyan belső struktúrájú, de lényegében különböző akció mintázatokat mutat be (hat különböző helyen elhelyezett azonos tárgyak egyikét felveszi, és a másik öt hely valamelyikén elhelyezi). Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy a kutya a feladatra vonatkozó célzott tréning nélkül mutat-e spontán preferenciát arra, hogy megismételje az ember által bemutatott szekvenciát.
Az ebben a témakörben végzett kísérletek egyrészt az vizsgálják, hogy a kutya az emberrel való interakció során képes-e flexibilisen hozzáigazítani a saját válaszreakcióit partnere változó viselkedési és emocionális jelzéseihez, másrészt pedig hogy képes-e szinkronizált rutinok kialakítására „imitációs” tanulási helyzetben és spontán szituációkban. Végül pedig vizsgálataink érintik a viselkedés csoportszintű összehangolásának egy olyan aspektusát, amelyet a társas szituációkban rejlő szabályok felismerése és követése fémjelez.
Viselkedési ráhangolódás
Hogyan reagálnak felnőtt kutyák egy ismeretlen ember gyorsan változó magatartási jelzéseire?
Az ember viselkedésére való „ráhangolódást” vizsgáló kísérletek eredményei szerint válaszkészségüket tekintve a kutyák alapvetően kétféle kategóriába oszthatók: míg egy részük látszólag figyelmen kívül hagyja az idegen fenyegetővé váló jelzéseit és végig alapvetően barátságos/passzív módon viselkedik (toleráns-nem fogékony kutyák), másik részük a helyzetnek megfelelően rendkívül flexibilisen hozzáigazítja viselkedését és emocionális állapotát a közelítő idegen gyorsan változó jelzéseihez (érzékeny-fogékony kutyák). A fogékonyan reagálók esetében úgy tűnik, hogy nemcsak a tekintetnek, mint szociális ingernek van szerepe, hanem az emberi viselkedés bonyolult mintázatára reagálnak, és nincs jelentőség annak, hogy milyen sorrendben találkoznak az idegen ember barátságos illetve fenyegető jelzéseivel.
A kutyák ismételt megfigyeléséből az is kiderült, hogy az effajta ráhangolódási készség (vagy annak hiánya) nem köthető egyik vagy másik ivarhoz, és közepes mértékű konzisztenciát mutatva tulajdonképpen az adott kutya egyedi jellegzetességeként fogható fel.
A ráhangolódási készség ugyanakkor szignifikáns fajta-specifikus eltérésekkel is jellemezhető: míg az eredetileg őrző-védő funkcióra szelektált belga juhászok könnyen ráhangolódnak az idegen változó jelzéseire, addig az ember felé való „békés” viselkedésre szelektált szánhúzó, illetve retriever fajták egyedei általában jól tolerálják a fenyegető jelzéseket és fenntartják barátságos/passzív viselkedésüket. Mindez alátámasztani látszik azokat a nézeteket (Svartberg 2006) miszerint a viselkedés effajta flexibilitása a fajták különböző célokra történt szelekciójának következménye lehet.
MódszerA kikötött kutyákat az idegen gyors egymásutánban kétféle módon közelítette meg: normál sétatempóban és testtartással miközben üdvözölte a kutyát (Barátságos megközelítés; az ábrán b és c) vagy pedig lassan, szaggatottan, miközben kissé előre hajolva mereven és szótlanul tartotta vele a szemkontaktust (Fenyegető megközelítés; az ábrán d). A kísérletek során teszteltük, hogy a rugalmas válaszkészség kialakulásában van-e szerepe annak, hogy milyen sorrendben szembesül a kutya az idegen különböző viselkedéseivel, valamint hogy az eltérő ivarú illetve fajtájú egyedek között van-e különbség az idegen változó jelzéseire való ráhangolódás készségét tekintve. Teszteltük azt is, hogy az efféle ráhangolódási képesség az adott egyedre vonatkozóan mennyire tekinthető stabil „személyiségjegynek”.
Funkcionális imitáció
Utánzási szabály megtanítása
Az utánzási szabály felismerésének megtanítását célzó kísérletünkből egyértelműen kiderült, hogy annak ellenére, hogy a kutya a nyilvánvaló anatómiai különbségek miatt nem ideális alanya egy emberrel interakcióban kialakított „utánzási” helyzeteknek, vizsgált alanyunk mégis meglehetősen rövid idő alatt mind a 9 tanított akciót nagy megbízhatósággal képes volt reprodukálni, pusztán az emberi viselkedés megfigyelése alapján. Sőt mi több, az eredmények azt mutatják, hogy az emberszabásúak hasonló helyzetekben mutatott teljesítményével összemérhető módon képes volt a felismert szabályt általánosítani és új személlyel interakcióban, illetve korábban nem látott, új akciók megfigyelése alapján is funkcionálisan megfelelő „imitatív” viselkedést bemutatni.
A további vizsgálatok azt is igazolták, hogy a kutya „imitációs” képessége nem merül ki pusztán abban, hogy a megfigyelt emberi viselkedést mintegy „templát”-ként használva kiválasztja a saját repertoárjának leginkább hozzáillő elemét, hanem az akciók megfigyelésekor a bemutatott motoros akció sorrendi összetételére, szekvenciális természetére is odafigyel, és hajlamos saját viselkedését úgy alakítani, hogy azzal e sorrendi sajátosságokat is megjelenítse (replikálja). Kellő tapasztalat birtokában a kutya tehát képes lehet mások viselkedésnek megfigyelésével az akciók, tárgyak és helyszínek közötti szemantikus viszonyokat reprezentálni és saját viselkedését ez alapján megszervezni, és e teljesítménye némi hasonlóságot mutat az emberszabásúaknál leírt „program-szintű imitáció” jelenségével (Byrne és Russon 1998).
A kísérletet bemutató videó: Topál József mutat egy akciót Filipnek, a képzett mozgássérült segítőkutyának, amit Filip a "Csináld!" vezényszó elhangzása után lemásol.
Módszer
Egy hosszútávú kísérletben először arra tanítottunk meg egy kutyát, hogy a „Csináld!” vezényszót követően ismételje meg az előzőleg látott emberi viselkedést (pl. felugrás, megfordulás saját tengely körül stb. – összesen 9 akciót tanítottunk). A megfelelő teljesítmény elérését követően pedig egy új személy és a tréner által bemutatott ismert akciók mellett addig ismeretlen akciók bemutatásával is teszteltük a kutya imitációs „szabályfelismerő” képességét. Ezt követően azt is megvizsgáltuk, hogy a „Csináld ahogy én!” szabályt képes-e átvinni egy teljesen új helyzetbe, ahol a demonstrátor ugyanolyan belső struktúrájú, de lényegében különböző akció mintázatokat mutat be (hat különböző helyen elhelyezett azonos tárgyak egyikét felveszi, és a másik öt hely valamelyikén elhelyezi). Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy a kutya a feladatra vonatkozó célzott tréning nélkül mutat-e spontán preferenciát arra, hogy megismételje az ember által bemutatott szekvenciát.
Szabály felismerése és követése
Tárgyrejtős-keresős szituációkban kialakított viselkedési szabályok követésének vizsgálata megmutatta, hogy mind a kutyák, mind pedig az óvodás gyerekek kifejezett készséget mutatnak arra, hogy a helyzetben rejlő viselkedési szabályokat elsajátítsák, és azokat kövessék akkor is, ha a szabályalapú viselkedés többé már nem vezet a feladathelyzetben nyilvánvaló cél eléréséhez (rejtett tárgy megszerzése).
Mivel az ember által bemutatott tárgyrejtési akció irreleváns és releváns elmeinek változtatásával, illetve a viselkedés “szociális jellegének” manipulálásával egyértelműen lehetett befolyásolni, hogy a kutyák mennyire célirányosan (a rejtett tárgy megszerzésére irányulóan) viselkedjenek, ez tovább erősíti azt a hipotézist, hogy az ambivalens helyzetekben megfigyelhető látszólag „céltalan” keresgélő magatartás elsősorban nem figyelmi, illetve memória problémákra vezethető vissza, hanem a kutya szabálykövető hajlandóságának megnyilvánulása.
Módszer
Miután egyszerű rejtési feladatok gyakorlásával a kutyában, illetve gyerekben kialakítottuk a társas helyzet alapvető szabályait („az ember rejt, én keresek”), a körülményeket úgy változtattuk meg, hogy „értelmetlenné” tettük a feladatot (a tárgyat az alany számára jól ismert helyen hagyva a rejtő személy csak a korábban már többször bemutatott rejtési viselkedést demonstrálta). Ily módon ambivalenssé téve a szituációt tesztelhető, hogy a korábbi próbák során az alany egy célfeladatként (tárgy megszerzése) értelmezte a helyzetet, vagy pedig inkább önmagát egy kereséses játék résztvevőjének tartva a helyzetben rejlő viselkedési szabályt sajátította el (ez utóbbi esetben játék aktuális helye kevésbé fontos, mint a kereső viselkedés reprodukálása). Az efféle szabálykövető hajlam további vizsgálatakor pedig hasonló helyzetekben teszteltük kutyákon azt a predikciót, miszerint ha a rejtő személy viselkedésének „átláthatóságát” csökkentjük (azaz ha a tárgy rejtése során bemutatott akciók irreleváns elemeket is tartalmaznak), akkor ez növeli a kutya „szabálykövető” hajlandóságát.
A fenti vizsgálatok összességében megerősítik azt a vélekedést miszerint a kutya figyelemreméltó „szinkronizációs” készségekkel rendelkezik az emberi viselkedés vonatkozásában. A megfigyelt viselkedésre érzékenyen reagál, azzal kapcsolatban elvárásokat alakít ki, és ennek révén komplex információkat szerezhet. Általában elmondható, hogy a viselkedés motoros összehangolása, ahogyan az az anya-gyermek kapcsolatban is megfigyelhető (Stern és mts. 1977), a partnerek közötti szociális kapcsolat fontos közreműködő tényezője lehet, így a kutya-ember társas kapcsolatok kialakításában is szerepet kap. A heterospecifikus interakciókban megnyilvánuló szinkronitás, illetve a felismert és adott esetben „vakon követett” szociális szabályok hatékonyan csökkenthetik a konfliktushelyzetek előfordulásának gyakoriságát. Mindezek a készségek a kutya sajátos viselkedésevolúcióját tükröző, humánspecifikus viselkedésekkel funkcionálisan analóg jelenségekként értelmezhetők.
Forrás: Topál József az MTA doktora címért benyújtott értekezésének tézisei. Cím: A szociális kogníció összehasonlító vizsgálata: a kutya, mint az emberi társas viselkedés egy lehetséges modellje (A tézisek és a doktori mű letölthető az MTA honlapjáról). A védés időpontja: 2013. október 30.
Első rész: Kutya- és farkaskölykök szociális viselkedése
Harmadik rész: A kutya-ember kommunikáció
A tézisrészletben bemutatott tanulmányok:
Folytatjuk.
Tárgyrejtős-keresős szituációkban kialakított viselkedési szabályok követésének vizsgálata megmutatta, hogy mind a kutyák, mind pedig az óvodás gyerekek kifejezett készséget mutatnak arra, hogy a helyzetben rejlő viselkedési szabályokat elsajátítsák, és azokat kövessék akkor is, ha a szabályalapú viselkedés többé már nem vezet a feladathelyzetben nyilvánvaló cél eléréséhez (rejtett tárgy megszerzése).
Mivel az ember által bemutatott tárgyrejtési akció irreleváns és releváns elmeinek változtatásával, illetve a viselkedés “szociális jellegének” manipulálásával egyértelműen lehetett befolyásolni, hogy a kutyák mennyire célirányosan (a rejtett tárgy megszerzésére irányulóan) viselkedjenek, ez tovább erősíti azt a hipotézist, hogy az ambivalens helyzetekben megfigyelhető látszólag „céltalan” keresgélő magatartás elsősorban nem figyelmi, illetve memória problémákra vezethető vissza, hanem a kutya szabálykövető hajlandóságának megnyilvánulása.
Módszer
Miután egyszerű rejtési feladatok gyakorlásával a kutyában, illetve gyerekben kialakítottuk a társas helyzet alapvető szabályait („az ember rejt, én keresek”), a körülményeket úgy változtattuk meg, hogy „értelmetlenné” tettük a feladatot (a tárgyat az alany számára jól ismert helyen hagyva a rejtő személy csak a korábban már többször bemutatott rejtési viselkedést demonstrálta). Ily módon ambivalenssé téve a szituációt tesztelhető, hogy a korábbi próbák során az alany egy célfeladatként (tárgy megszerzése) értelmezte a helyzetet, vagy pedig inkább önmagát egy kereséses játék résztvevőjének tartva a helyzetben rejlő viselkedési szabályt sajátította el (ez utóbbi esetben játék aktuális helye kevésbé fontos, mint a kereső viselkedés reprodukálása). Az efféle szabálykövető hajlam további vizsgálatakor pedig hasonló helyzetekben teszteltük kutyákon azt a predikciót, miszerint ha a rejtő személy viselkedésének „átláthatóságát” csökkentjük (azaz ha a tárgy rejtése során bemutatott akciók irreleváns elemeket is tartalmaznak), akkor ez növeli a kutya „szabálykövető” hajlandóságát.
 |
| GETTY IMAGES |
Forrás: Topál József az MTA doktora címért benyújtott értekezésének tézisei. Cím: A szociális kogníció összehasonlító vizsgálata: a kutya, mint az emberi társas viselkedés egy lehetséges modellje (A tézisek és a doktori mű letölthető az MTA honlapjáról). A védés időpontja: 2013. október 30.
Első rész: Kutya- és farkaskölykök szociális viselkedése
Harmadik rész: A kutya-ember kommunikáció
A tézisrészletben bemutatott tanulmányok:
- Vas, J., Topál, J., Győri, B., Miklósi, Á. 2008. Consistency of dogs’ reactions to threatening cues of an unfamiliar person. Applied Animal Behaviour Science, 112: 331–344.
(magyar tartalom) - Topál, J., Byrne, R.W., Miklósi, Á., Csányi, V. 2006. Reproducing human actions and action sequences: “Do as I Do!” in a dog. Animal Cognition, 9: 355-367.
(magyar tartalom) - Topál, J., Kubinyi, E., Gácsi, M., Miklósi, Á. 2005. Obeying social rules: A comparative study on dogs and humans. Journal of Cultural and Evolutionary Psychology, 3: 213-239.
(magyar tartalom) - Watson, J.S., Gergely, G., Topál, J., Gácsi, M., Sárközi, Zs., Csányi, V. 2001. Distinguishing logic from association in the solution of an invisible displacement task by children and dogs: Using negation of disjunction. Journal of Comparative Psychology, 115: 219-226.
Folytatjuk.
