Olyan
nincs, hogy egy farkas békésen bóklásszon a baromfiudvarban. Pedig ̶ igaz, hogy
Afrikában, és igaz, hogy páviánok között ̶ , de mégis láttak már olyan farkast,
ami szépen beilleszkedett a növényevők közé.
Az
etióp farkas a világ legritkább kutyaféléje, kevesebb, mint 500 példánya él
szabadon. A kutatók egy genetikai vizsgálat alapján egy ideig a szürke farkas
egyik alfajaként azonosították, de későbbi eredmények szerint körülbelül 3-4
millió éve a két faj külön fejlődik. Noha falkákban él, egyedül jár
táplálkozni, méghozzá napközben, mert zsákmányállatai, földikutyaféle
rágcsálók, ekkor mozognak.
Etiópiában
élőhelyüket barna (más néven dzseláda-) páviánokkal osztják meg. A páviánok
rettegnek a kutyáktól, és azonnal felmenekülnek a sziklákra, ha meglátnak
egyet. A farkasokra viszont ügyet sem vetnek. Az etióp farkasok rágcsálókra
specializálódtak, és a növényeket tépdeső majmok nagy számban riasztják fel
kedvenc csemegéjüket. A sok – körülbelül kétszáz – majom látványa, zaja még
inkább összezavarhatja a rágcsálókat, erre utal legalábbis az, hogy
két-háromszor könnyebben kapja el őket a farkas.
Előfordul,
hogy kölcsönös előnyök miatt több faj alkot közös csoportot. Például a struccok
remekül látnak, könnyen megpillantják a ragadozókat. A zebrák viszont kiválóan
hallanak. Ha együtt legelésznek, bármelyikük kezdi el a menekülést, a többiek
követik; nagyobb így az esélyük a megmenekülésre. A páviánoknak viszont
valószínűleg semmi haszna nincs a farkasokból. Egyszerűen csak megszokták,
eltűrik a jelenlétüket, mivel a farkasok gondosan ügyelnek rá, hogy semmiképp
ne viselkedjenek fenyegetően. Még a kölyköket is elkerülik, noha ők nem
nagyobbak, mint a földikutyafélék.
