"Vigyél haza!" tekintet

Gyerekkoromban volt egy kutyás naptáram, aminek a képeit kitettem a falra. Sokat nézegettem ezeket a képeket, és közben azon gondolkodtam, hogy miért tűnik mindegyik kutya olyan szomorúnak. Most, harminc évvel később tudtam meg a választ, amikor brit és amerikai kutatók kutyák és farkasok szem körüli izmait hasonlították össze. Kiderült, hogy a kutyáknál a 33 ezer éves háziasítás során kialakult egy olyan izompár, ami megemeli a szemöldök belső csücskét, amitől nagyobbnak és szomorúbbnak tűnik a kutya szeme. A nagy babaszemek és a szomorú tekintet gondoskodást vált ki az emberekből. Mérhetően nagyobb gondoskodást, hiszen menhelyekről gyakrabban viszik haza azokat a kutyákat, akik gyakrabban adják elő ezt a tekintetet. Ez arra utal, hogy az emberek, ugyan valószínűleg öntudatlanul, de szelektáltak erre a jellegzetességre, jobban vigyáztak az ilyen kutyákra és szívesebben segítették a szaporodásukat.
A kutatók 4 farkas és 6 kutya tetemének szem körüli izomzatát hasonlították össze, de élő állatokat, 9 farkas és 27 menhelyi kutya ember irányába mutatott tekintetét is vizsgálták.

Forrás: Kaminski et al, 2019, PNAS 201820653

A fő eredmény az, hogy a levator oculi medialis izom (LAOM) minden kutyában jelen volt, a farkasoknál viszont csak néhány izomrost képviselte. Emiatt a farkasok kevésbé képesek megemelni a szemöldökük belső részét. Még egy izom különbözött a két faj között: a retractor anguli oculi lateralis (RAOL). Ez az izom a fülek irányába húzza a szemhéj külső részét. Minden kutya rendelkezett ezzel az izommal, kivéve a farkasra leginkább hasonlító szibérai huskyt (labradort, vérebet, csivavát, német juhászt és egy keveréket vizsgáltak még). A 4 farkas közül 3-nál szintén meg lehetett találni ezt az izmost, de jóval vékonyabbak voltak, mint a kutyákéi.
A viselkedés elemzéséhez minden példányról két perces videófelvétel készült, miközben egy idegen állt a kifutójuk előtt. A felvétel alapján megszámolták a "szomorú tekintet" gyakoriságát. A legtöbb kutya tízszer, a farkasok kétszer tekintettek így az emberre két perc alatt. A kutyák ráadásul sokkal intenzívebben produkálták a szomorú, "vigyél haza" tekintetet. A viselkedésteszt szépséghibája, hogy főleg staffordshire bullterriereket vizsgáltak, és a kutyáknak nyilván más volt az előtörténete, így az idegenekhez való viszonya is, mint a fogságban élő farkasoknak. Ennek ellenére elfogadhatjuk, hogy az arcizmok megváltozása a viselkedésben is megnyilvánul, mégpedig úgy, hogy a kutyák babaszerű, szomorú arckifejezést öltenek, ha az emberre tekintenek. Ez minden bizonnyal szelekciós előnyt jelentett nekik, amit az is alátámaszt, hogy a menhelyekről szívesebben viszik haza a szomorú tekintetű kutyákat, és ezért arra is nagyobb esélyük van, hogy utódaik legyenek, és örökítsék szép, könyörgő szemeiket.
A gondoskodási viselkedés kiváltása mellett a szemöldök mozgása az ember és a kutya közötti kommunikációban is fontos szerepet játszik. Az emberek kiemelten figyelnek az arc szem körüli részeire, például azért, mert a szemöldök megemelésével kísért szavak tanító jellegűek. A szemöldök-emelés kommunikációban betöltött szerepe miatt is elképzelhető, hogy az emberek tudatosan vagy önkéntelenül, de szelektáltak az eltúlzott szemöldök-emelésre a kutyáknál. A fejlettebb szemmozgató izmok működése a fehér ínhártyából is nagyobb részt láttat, ami szintén fontos az emberi kommunikációban.

Forrás: Kaminski, J., Waller, B. M., Diogo, R., Hartstone-Rose, A., & Burrows, A. M. (2019). Evolution of facial muscle anatomy in dogs. Proceedings of the National Academy of Sciences, 201820653.