Nagylelkű embernél érdemes kuncsorgni

A kutyák szívesebben kunyerálnak élelmet attól az embertől, akivel fel lehet venni a szemkontaktust, mint attól, akinek le van takarva a szeme vagy elfordul – ezt az Etológia Tanszék munkatársai mutatták ki évekkel ezelőtt. Most viszont két olasz egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy felismeri-e a kutya, ki a "nagylelkű" vagy "zsugori" adakozó.
A 100 tesztalanyt 4 csoportra osztották. Az egyik csoport a következő színjátékot tekinthette meg: két, egymással szemben ülő ember étellel teli tálkát tartott maga előtt. Egyszer csak belépett a szobába egy harmadik személy, a "koldus", és ennivalót kért. Válaszul a "zsugori" kísérletvezető ellökte magától, és hangosan "Nem"-et mondott, a "nagylelkű" viszont "Tessék!" kíséretében adott egy falatot. A második csoportban ugyanez játszódott le, de nem volt "koldus", a kísérletvezetők a levegőhöz beszéltek. A harmadikban a gesztusok hiányoztak, a negyedikben pedig a hangok. A kutyák többször is megnézhették ezt az eseménysort, azután maguk is kunyerálhattak. Az eredmények szerint azoknál a csoportoknál, ahol volt koldus, és hang is kísérte az interakciót, a kutyák egyértelműen a "nagylelkű" kísérletvezetőnél kuncsorogtak. A gesztusok, vagyis a "koldus" ellökése nem bizonyult elegendőnek.
Az efféle kutatásoknál mindig felmerül a kérdés, hogy a kutyák csak azért ilyen ügyesek, mert az emberek között élve más sok mindent megtapasztaltak, vagy azért, mert a háziasítás során veleszületetten fogékonyabbá váltak az ember jelzéseire? Ez még biztosan sokáig fogja foglalkoztatni a kutatókat, különösen azért, mert egy rivális amerikai csoport eltökélten érvel amellett, hogy inkább a körülmények, és nem a háziasítás formálja a kutyaelme képességeit. A válasz persze is-is: már tudjuk, hogy rendkívül intenzív és hosszú szocializáció után a farkasok is értik annyira az emberi viselkedést, mint egy átlagos kutyaóvodás.

Kutya Szövetség, 2011/08

A kutyák az egypetéjű ikreket szagát is megkülönböztetik

Fotó: Farkas Katalin

A Cseh Köztársaságban nagyon komolyan veszik a kutyakutatást, olyannyira, hogy egyik egyetemük saját Kutyaviselkedési Kutatóközponttal büszkélkedhet. Legfrissebb közleményükben annak jártak utána, hogy jól képzett szagazonosító kutyák képesek-e megkülönböztetni egymástól az egypetéjű ikreket. Mivel az egypetéjű ikrek genetikailag azonosak, várható, hogy szaguk is egyforma, feltéve persze, hogy az étrendjük is egyforma. A korábbi tanulmányok igen vegyes képet mutattak, hol az derült ki, hogy a kutyák képtelenek megkülönböztetni az egypetéjű ikreket, hol az ellenkezője. A csehek a vitát tíz, jól képzett szagazonosító kutya bevonásával igyekeztek lezárni. Az eljárás a nyomozások során használatos módszert követte. Ez abból áll, hogy a kutya a bűntett helyszínén talált bűnjel – például egy kesztyű, kalap – megszimatolása után egy sor ember közül kiválasztja, ki a bűnöző, ki hagyta el a bűnjelet. Annak érdekében, hogy az emberek megjelenése, viselkedése ne befolyásolja a kutyát, nem magukat az embereket szimatolja végig a kutya, csak a tőlük származó szagmintákat, amit külön-külön tégelybe helyeznek. Az ikrek szagát vizsgáló kísérletben tehát ikerpárok tagjaitól vettek gyerekenként két szagmintát. Az egyiket kiindulási szagként használták, a másikat többféle elrendezésben öt külsőre egyforma tégely valamelyikébe rejtették. A kutyák azt a feladatot kapták, hogy öt mintából válasszák ki, melyik tartozik a kiindulási szaghoz. Ha a kutyák nem képesek megkülönböztetni az egypetéjű ikrek szagát, akkor a kutya a saját szagnál és a testvérnél is jelezni fog. Ha viszont megkülönbözteti a gyerekeket, akkor a testvér szagmintájánál nem jelez be.
A tíz kutya összesen két egypetéjű és két kétpetéjű, 5-13 éves ikerpár mintáit vizsgálta végig. A gyerekkorú ikrek még ugyanazokat az ételeket fogyasztják, ezért az étrend nem befolyásolhatja az eredményeket. A kétpetéjűek genetikailag ugyanannyira különbözőek, mint a különböző korú testvérek, őket csak a biztonság kedvéért vonták be a kísérletbe. Ha netán a kutyák nem különböztetik meg az egypetéjűeket, de a kétpetéjűeket igen, akkor az azt jelzi, hogy a közös otthon és étrend sem képes megtéveszteni a kutyák orrát. De az eredmények várakozáson felül alakultak: nem csak a kétpetéjű ikrek tagjait, hanem az egypetéjűeket is hibátlanul megkülönböztette mind a tíz kutya! Jeleztek, ha a kiindulási szag párját rejtette valamelyik tégely az öt közül, és nem jeleztek, ha csak a testvértől származó minta szerepelt a tégelyek között. A kutyák tehát képesek megkülönböztetni a legalább öt éves egypetéjű ikrek szagát, annak ellenére, hogy ugyanott laknak és ugyanazt az étrendet fogyasztják. Kérdés, hogy az ikrek szaga vajon már újszülöttkorban is más-e, és ha igen, vajon miért...

Kutya Szövetség, 2011/08

Szarvasvadászok

Kanada nyugati részén sokan aggódnak a karibuk jövője miatt. A csökkenő létszámot elsősorban a farkasok számlájára írják. Egy friss kutatás azonban mindkét aggodalomra rá cáfol: kiderült, hogy a karibuk nincsenek is olyan kevesen, csak kerülik a feltűnést, másrészt a farkasok étlapján felettébb ritkán szerepelnek. A jó hírt pedig nem a szokásos technikai csodák – rádiótelemetriás nyakörvek és légi felderítés – hanem négy, jól képzett keresőkutya szolgáltatta. "Olcsó, hatékony és környezetbarát módszer" – lelkendeznek a szakértők.
A kutyák három télen át dolgoztak egy 2500 km²-es területen. Három állatfaj ürülékét kellett felkutatniuk, a találatot leüléssel jelezték. Összesen 1914 karibu-, 1175 jávorszarvas- és 327 farkas-hullatékot sikerült így begyűjteni. A téli hideg olyan jó állapotban őrizte meg a mintákat, hogy a laboratóriumban egyedi azonosításra és a stresszhormonok szintjének megállapítására is mód nyílt.
Az elemzés feltárta, hogy az eredetileg becsült 90-150 egyednél jóval, több, összesen 330 karibu mozog a területen. Emellett 387 jávorszarvast és 113 farkast sikerült beazonosítani. Nagy meglepetésre az is kiderült, hogy a karibuk számának hanyatlása korántsem a farkasokon kérhető számon. A farkasürülékek jórészt öszvérszarvas és fehérfarkú szarvas maradékaiból álltak, mindössze 10-10% származott jávorszarvasból és karibuból.
A stresszhormonok vizsgálata azt mutatta, hogy a forgalmas utak és olajkitermelő helyek közelében a karibuk stressz-szintje magas. A karibuk még kedvenc zuzmócsemegéjük fő lelőhelyeit is kerülik, ha azt autóút szeli át. Tavasszal némileg javul a helyzet, amikor a sárossá váló utak ritkítják a teherautó-forgalmat.
A kutatás jól jöhet a farkasvédőknek is, hiszen valószínű, hogy a ragadozók kiirtásával csak a szarvaspopuláció járna jól, a karibuk, amelyekre eddig sem vadásztak a farkasok, továbbra sem szaporodnának el. Inkább az olajtársaságokat kellene rávenni, hogy a karibuk által nem kedvelt területeken építsenek utakat. Mivel azonban ez súlyos dollármilliárdokba kerül, és a farkasvadászattal ellentétben nem sok élvezetet jelent, a probléma elodázása várható. A sikeres kutatásnak köszönhetően az viszont biztos, hogy a keresőmunkára képzett háziasított farkasrokon egyre gyakoribb lesz az ökológusok vizsgálati területein.

Perzsa problémák

Ilyet se láttunk még... Ázsiából, Japán kivételével, nem igazán érkeznek beszámolók kutyaviselkedésről, de most iráni állatorvosok publikáltak egy cikket viselkedési problémákról. A vizsgálatba bevont 368 iráni kutya gazdája harmada-negyede küszködött túlzott aktivitással, a szobatisztaság hiányával, félénkséggel, emberekkel szembeni agresszióval és rágcsálással. Emellett gondként említették kutyákkal szembeni agressziót, túlzott ugatást, szexuális jellegű problémákat, ürülékevést, elszökdösést és bizalmatlanságot. A válaszadók 86%-a legalább egy nehézséget megjelölt.
A Javad Koshnegah nevével fémjelzett cikkben megvizsgálták azt is, milyen tényezők játszhattak szerepet a viselkedési problémák kialakulásában. A beszerzés idejével kapcsolatban azt találták, hogy jóval kevesebb volt a probléma azokkal a kutyákkal, akik a gazdájuk otthonában születtek. A kutya mérete sok mindennel összefüggésben állt: a kistermetűek félénkebbek voltak, gyakrabban mutattak nem kívánt szexuális orientációt, a nagyok viszont gyakrabban voltak agresszívek. A kutya neme az ugatást befolyásolta: a szukák többet hangoskodtak. A kertben is tartott kutyákkal kapcsolatban több agresszióról számoltak be a gazdák, mint a csak lakásban tartottak esetén.
Sok újdonság tehát a vizsgálatból nem derült ki, mert az európai-amerikai-ausztrál kutyákra is hasonló problémák jellemzőek, de annak mindenesetre nagyon örülünk, hogy perzsa kollégák is érdeklődnek a kutyaviselkedés iránt.

Kutya Szövetség, 2011/7

Idős kutyák gondozása

Nem lehetett kihagyni ezt a frappáns címet az előző kettő után, pedig valójában most csak egy, a koros kutyák tájékozódási képességének hanyatlását mérő teszt kidolgozásáról van szó. Az idős kutyák kutatása egyre fontosabb téma, részben azért, mert szeretnénk a lehető leghosszabb ideig jó kondícióban tartani kedvencünket, másrészt azért, mert a kutyák öregedése jól modellezi az emberekét, ami a humán gyógyászatban is kamatoztatható. Hannah Salvin és munkatársai egy 4,5 m átmérőjű, 4 részre osztott porondban tesztelték, mennyi idő alatt találnak meg a kutyák egy adag elásott táplálékot. A porondot 10 cm-es magasságig porított kutyatáppal elkevert homokkal töltötték fel (a táp a szagok elfedésére szolgált). A 4 részt a porond oldalán eltérő jelekkel jelölték. 16 alkalom során megtanították a kutyáknak, hogy a táplálék melyik negyedben található. Az ezt követő önálló keresésnél a 4 évnél fiatalabbak kevesebb mint 3 mp, míg a 8 évnél idősebbek több mint 10 mp alatt bukkantak rá a jutalomra. A fiatalok ráadásul többet mozogtak a táplálékhely 1 m-es körzetében. E különbségek miatt a porond kitűnően alkalmas öregedési vizsgálatokhoz, és feltehetően akad majd, aki használja is a jövőben.
Kutya Szövetség, 2011/7

Idősek kutyagondozása

Sok idős, magányos embernek a kutya az egyetlen társa. Miltiades és Shearertöbb mint száz vidéki időskorút kérdezett meg arról, hogyan éreznek a kutyájuk és más emberek iránt, valamint mennyire elégedettek az életükkel. Kiderült, hogy azok, akik elvesztették az élettársukat, és azok, akik nagyon erősen kötődnek a kutyájukhoz, erősen depressziósak. Akik viszont elégedettek voltak emberi kapcsolataikkal, kevésbé számoltak be depresszív érzésekről. Úgy tűnik tehát, hogy a kutyához való kötődés jól jelzi, ha a kutya központi szerepet tölt be a gazdája életében, és ezáltal helyettesíti a hiányzó emberi kapcsolatokat.

Kutya Szövetség, 2011/7

Kutyák idősgondozása

Japánban a kutyatartás csak az utóbbi évtizedekben lett divatos, és egyelőre nem is igazán lépett túl ezen a szinten. Míg a nyugati kultúrákban a kutyát társnak tekintik, Japánban inkább hasznos, de lecserélhető kelléknek, ami feldobja a sikeres, menő arculatot. Ennek ellenére sok helyütt próbálkoznak azzal, hogy bevonják a kutyákat bizonyos segítő szakmákba. Koda és Junkichi friss tanulmánya idősek otthonában végzett munkáról számol be. Hét kutya látogatott 31 nénit és bácsit 18 hónapon át. Az értékelés pozitív volt, az idősek nyitottnak mutatkoztak a kutyák iránt. Természetesen leginkább azok foglalkoztak a kutyákkal, akik fizikailag ezt könnyebben megtehették, de a férfiak és nők ugyanannyiszor kezdeményeztek interakciót a kutyákkal. Érdekes viszont, hogy a kutyák inkább a nőket részesítették előnyben, és hosszabban tartózkodtak azoknál, akik másoktól kissé távolabb ültek a teremben. 

Kutya Szövetség, 2011/7

Halálozási okok

Vannak benyomásaink arról, hogy a különböző méretű, fajtájú és korú ebekre más-más veszélyek jelentkeznek, de csak elszórtan található kézzelfogható adat erről. Huszonegy év (1984-2004) 74 566 esetének elemzése alapján megerősítést nyert, hogy az USA-ban a fiatal kutyák leginkább emésztőszervi és fertőző betegségekben, az idősek neurológiai és daganatos betegségekben hullanak el. Emellett az öregedő kutyákat szív-, érrendszeri, hormonális és húgy-, ivarszervi problémák is fenyegetik. A nagytestű kutyáknál gyakori az emésztőrendszeri és vázrendszeri halálok, a kisebbeknél viszont a hormonális problémák számottevőek. Fleming és munkatársainak publikációjából megismerhető a 82 leggyakoribb kutyafajta vezető haláloka is. A beagle-nél, a boxernél és a tacskóknál idegrendszeri, a border collienál és labradornál vázrendszeri, a dobermannál érrendszeri, a cocker spánielnél és a német juhásznál emésztőrendszeri, a golden retrievernek vérképzési, a vizslánál és a westie-nél légzőrendszeri problémák vezettek leggyakrabban halálhoz.

Kutya Szövetség, 2011/7

Az eutanázia hatása - az állatorvosokra

Egy kutyás lapban sok szó esik arról, milyen fájdalmas megválnunk idős vagy súlyosan beteg állatbarátainktól, de arra ritkán gondolunk, hogy ez nem csak nekünk nehéz, hanem a végső elaltatást végző állatorvosnak is. George Dickinson 463 amerikai állatorvost kérdezett meg ezzel kapcsolatos élményeikről. Noha az állatorvosok gyakran végeznek eutanáziát (átlagosan 7-8 állatot altatnak el havonta), az egyetem nem készíti fel őket arra, hogyan viselkedjenek a gyászoló tulajdonossal. Mivel az állatorvosoknak sem idejük, sem képesítésük nincs a gyász kezelésére, legtöbben egy független segítő szolgálat telefonszámát adják meg a gazdáknak, ahol szakemberek segítenek enyhíteni a veszteség érzését.
A vizsgálatból az is kiderült, hogy a legtöbb elaltatásnál jelen van a tulajdonos, és a tetemet rendszerint az állatorvosnál hagyják, ahonnan krematóriumba kerül.

Kutya Szövetség, 2011/7

Empatikus ásítás?

Aki idáig eljutott, és még nem ásítozik, megérdemli, hogy tovább olvasson.
Köztudott, hogy az ásítás ragadós az emberek között. Sőt, állítólag minél empatikusabb valaki, annál inkább átragad rá, ha körülötte ásítoznak. Ha a kutyát valóban a saját képünkre formáltuk a háziasítás során, akkor miért ne lenne ez így náluk is? 2008-ban meg is jelent egy publikáció, ami valóban arról számolt be, hogy egy ásítozó ember láttán a kutyák is ásításra tátják a szájukat. A szerzők megkockáztatták azt is, hogy lám, a kutyák magukban hordozzák az empátia csíráit.
Mások azonban szkeptikusak voltak. Az empátia (amikor képesek vagyunk átélni mások lelkiállapotát) feltételezi az éntudat jelenlétét is, az állatok közül pedig eddig csak csimpánzoknál figyeltek meg az emberéhez hasonló viselkedést, az elméjüket tekintve kevésbé fejlett makákók viszont fütyülnek arra, tátogatja-e a száját a társuk vagy sem. Egy két évvel ezelőtti és egy idei brit vizsgálat alaposabban is megvizsgálta a kérdést. O'Hara és Reeve szívritmus elemzésével igyekezett kiszűrni a stresszhelyzetből eredő ásításokat, illetve megnézte, mi a helyzet a menhelyi kutyákkal, és a gazdával vagy fajtárssal váltható-e ki a reakció könnyebben. Az eredmény: negatív. Egyik tanulmány sem támasztotta alá az eredeti mérést. Így hát a kérdés továbbra is nyitott: ragadós-e az ásítás kutyáknál? Akit érdekel, próbálja meg tesztelni a kutyáját maga is.

Kutya Szövetség, 2011/7

Nemek harca: más a kanok "mérettudata", mint a szukáké

Váratlan eredmények születhetnek, ha a lelkiismeretes kutató szukákat és kanokat egyaránt bevon a vizsgálatba. Történt, hogy a szomszédos bécsi egyetemen arra voltak kíváncsiak kollégáink, van-e "mérettudata" a kutyáknak, vagyis meglepődnek-e, ha egy labda másféle méretben kerül elő takarásból, mint ahogy eredetileg begurult a paraván mögé. Az eredmény meglepő volt: míg a kanok ugyanannyi ideig nézték a labdákat a méretváltozástól függetlenül, addig a szukák kétszer olyan hosszú ideig bámulták a megnövekedett vagy összement játékszereket – átlagosan 36 másodpercig. A szerző, Müller bevallja, hogy fogalma sincs, mi áll a jelenség hátterében. Mások azonban úgy vélik, hogy talán a szukáknak nagyobb szükségük van a látásra a kölyöknevelés miatt, mint a kanoknak.

Kutya Szövetség, 2011/7