A negatív érzelmeket a jobb agyfélteke, a pozitívakat a bal dolgozza fel

A jobb és a bal oldali agyfélteke eltérő funkciójú. Kutyáknál a negatív érzelmeket a jobb agyfélteke, a pozitívakat a bal dolgozza fel. Az emberi érzelmek felismerése kevésbé működik, mint a fajtársaké - bár a morcos arckifejezést ez esetben is a jobb agyfélteke processzálja.

A vizsgálat során képeket vetítettek a kutyáknak, és elemezték, hogy a képekre pillantva hogyan mozog a szemük, mennyit néznek jobbra, balra, illetve előre. Negatív arckifejezésnél gyakrabban néztek el balra, ami arra utal, hogy a negatív érzelmek feldolgozásában hangsúlyos a jobb agyfélteke, pozitívnál pedig jobbra, ami szerint a bal agyfélteke elősorban a pozitív érzelmek feldolgozásáért felelős (Valence Model). Semleges képeknél a kutyák egyik oldal felé sem néztek el gyakrabban.

A kisgyerekek érzelemfeldolgozása teljes mértékben jobb agyféltekés. Jó hír a szülőknek, hogy a vicsorgó kutyafejre annak ellenére is érzékenyek a gyerekek, hogy többségük nem él együtt kutyával ( Racca et al., 2012).

Amilyen a kutya, olyan a gazdája

Hozzánk hasonló társat választani jó – kevesebb a nézeteltérés, könnyebb, megnyugtatóbb az együttélés. Emberek között legalábbis így áll a helyzet, de vajon négylábú társainkat is hozzánk hasonló személyiségük alapján választjuk ki? Turcsán Borbála és kollégáinak osztrák együttműködéssel készült vizsgálata alapján úgy tűnik, igen. A gazdák és kutyáik mindkét országban hasonlítottak érzelmi stabilitás és társaságkedvelés szempontjából, vagyis a szorongó, neurotikus ember kutyája nyugtalan, könnyen „kiborul”, a társaságot kedvelő, a külvilág iránt érdeklődő gazda társa pedig lelkes, örökmozgó példány. A magyarok emellett együttműködés, nyitottság és lelkiismeretesség – tehát mind az öt vizsgált személyiségvonás – szempontjából magukéhoz hasonlónak látják kutyájukat.
Meglepő, de a kapcsolat hossza nem befolyásolja, mennyire hasonlítanak a kutyák gazdáikra, vagyis a hasonlóság feltehetően nem az összecsiszolódás, hanem a gondos választás eredménye. Ezt támasztja alá az is, hogy többkutyásoknál az első kutya nem hasonlít annyira a gazdájára, mint az egyedül tartott, a második eb viszont épp azokban a vonásokban hasonlít, amiben az első nem. Az osztrák többkutyásoknál az első  csak érzelmi stabilitásban, míg a második csak társaságkedvelésben hasonul gazdájához. Magyarországon az első kutya semmiben, a második viszont valamennyi személyiségvonásban. Úgy tűnik tehát, hogy a gazdák valóban igényelnek bizonyos hasonlóságot a kutyáiktól, és ha kedvencük ennek nem teljesen felel meg, hajlamosak beszerezni egy másodikat, ezúttal jobban átgondolva az igényeiket (Turcsán et al., 2012). 

A vizsgált vonások ismertetése és az átlagos pontszámok itt. 

Megjelent a Mindennapi Pszichológia IV/6. számában.

Dogs are like their owner - we have all heard that. And we tend to choose our partners based on similarity - which, in most cases, pave the way for an easier and happier life. The strategy might work among people, but what about dogs? Does personality matters when we choose our four-legged friend? Based on a joint research conducted by Hungarian and Austrian scientists the answer seems to be a yes. Questionnaires filled in by owners about themselves and their dogs suggest this, just like the observations on dogs and their owners by volunteers. Careful selection of the dog is most likely to result in similarity - the duration of the time dogs and owners spent together has less considerable effect on similarity between dogs and their owners. Interestingly, more and stronger correlations were found in the Hungarian sample. But what happens to owners with several dogs around? Well, it turned out that dogs' similarity patterns complement each other. While single dogs showed positive association with their owners on both neuroticism and extraversion dimensions, in multidog households neuroticism correlated with that of the first dog, extraversion with the second. Results suggest that owners do expect a certain level of similarity from their dogs, and if they are not satisfied, people will not hesitate to choose a new one. And this time the owner will go for a better choice, which might fit their needs much better than for the first time (Turcsán et al., 2012).

Ritkább az epilepszia miatti halál, ha van otthon állat

Hihetetlennek tűnik, de megbízható a forrás: a társállatok csökkenthetik az epilepszia miatti hirtelen halált. 1092 brazil gyermek közül 11 halt meg epilepsziarohamban 2000 és 2009 között. Egyikük családja sem tartott otthon állatokat, szemben az 1081 kontroll 61%-ával. A kutatók szerint ez azzal lehet összefüggésben, hogy a társállatok jelenléte csökkenti a stresszt (Terra et al., 2012)
A helyzet valószínűleg ennél bonyolultabb, de valami hatás azért gyanítható, hiszen mindössze 3 a 100 000-hez az esélye annak, hogy a fenti eredmény pusztán a véletlennek köszönhető, ld itt.

A vitaminok csökkentik a farokkergetés gyakoriságát

A sztereotip viselkedés (pl. farokkergetés) gyakoribb az anyától korán elválasztott kutyáknál, ritkább az ivartalanított szukáknál - 400 finn mini és standard bullterrier, német juhász és staffordshire kérdőíves vizsgálata alapján. A táplálékkiegészítők (vitaminok, ásványi sók) etetése kutyáknál és embereknél egyaránt csökkenti a kényszerbetegségek előfordulását: http://www.plosone.org/. További olvasnivaló, interjúk itt.

A stressz jelei

A pisai egyetem kérdőíves kutatása arról, milyen jelekből veszik észre a gazdák, hogy a kutyájuk szorong, stresszes. 1190-en töltötték ki a kérdőívet, és több mint felük sikeresen észlelte a stressz jeleit: reszketés, nyüszítés, túlzott agresszió, túlzott ugatás, lihegés. A másfelé pillantást, fejfordítást, ásítást, orrnyalást kevesen vették a stressz jelének. Minél nagyobb volt a válaszadó iskolai végzettsége, annál érzékenyebben reagált ezekre a jelekre. Férfiak kevésbé stresszesnek tartották a kutyáikat. (Mariti et al., 2012)

Nem mindig viselkedésprobléma a túlzott nyalogatás

A túlzott nyalogatás - a farokkergetéshez hasonlóan - kényszerbetegség jele lehet, de gyakran gyomor-bélrendszeri problémák állnak a háttérben. 19 viselkedésproblémás kutyából 14-nél diagnosztizáltak egyebek mellett késleltetett gyomorürülést, hasnyálmirigy-gyulladást, giardiasist. A kezelés az állatok több mint felénél a nyalogatás gyakoriságát is csökkentette. (Bécuwe-Bonnet et al., 2012)

Fajtársnak tekinti-e a kutya az embert?

Gyakran megkérdezik ezt tőlünk, etológusoktól. Nehéz válaszolni, hiszen tűnődhetünk azon, milyen lehet kutyának lenni és kutyaként érzékelni a világot (benne az embereket), de amíg magunk nem válunk kutyává, igazából csak arra tudunk felelni, hogy a kutya az emberrel is úgy viselkedik-e, mint a fajtársaival.

Van, amikor igen. Ezt sokszor bajnak érzékeljük, mert a kutya agresszív vagy téves a szexuális irányultsága.

Máskor viszont olyan, mintha (kis)ember lenne. Pszichológusok kidolgoztak egy tesztet, ami méri, hogyan kötődik az egyéves kisgyerek gondozójához. Ebben a tesztben kifejezetten gyerekszerűen viselkedik a kutya - a gazda épp úgy nyugtatólag hat rá, mint az anya/apa a babára (Topál et al., 1998). Az pedig már a hetvenes évektől ismert, hogy ha egy kiskutyát egyedül hagynak, akkor a szeparációs szorongását jobban csökkenti egy ember, mint az anyakutya (Pettijohn et al, 1977). Felnőtt kutyáknál élettani paraméterekkel igazolható, hogy idegen helyen a jól ismert kutyatárs nem, de a gazda hatékonyan csökkenti a stresszt (Tuber et al., 1996). Vagyis a gazda jelenléte biztonságot nyújt a kutyának, nagyobb megnyugvást, mint bármely fajtársa, beleértve az anyát is. Nem állítanám, hogy ilyenkor embernek tekinti magát a kutya, de az szinte biztos, hogy minket "nem vesz kutyába".

Jön a baba – mi legyen a kutyával?

Mi lenne? Sétáljunk vele sokat! Több mint tízezer brit kismama vizsgálata alapján a háromezernyi kutyás másfélszer gyakrabban sportolt, egész pontosan sétált hetente legalább háromórányit, mint a nemkutyások. A séta jót tesz a baba fejlődésének (igaz, csak jól nevelt kutyával, mert a hasraesés ilyenkor kifejezetten ellenjavallt).

A kutatók a kismamák súlyának is figyelmet szenteltek. Meglepő módon az eredmények első ránézésre azt sugallták, hogy a kutyatartók kövérebbek, de a finomabb elemzés kimutatta, hogy a kövérség inkább a társadalmi státusszal függ össze. Vagyis, bizonyos családtípusok gyakrabban tartanak kutyát - és mellesleg gyakrabban küzdenek túlsúllyal (Westgarth et al., 2012). A fogyókúrához valószínűleg nem elég sétálni, futni is kell. De ezt halasszuk a terhesség utánra.

Emésztési probléma: leggyakoribb városi kan kiskutyáknál

A hányás és hasmenés miatt kevesen rohannak azonnal az állatorvoshoz, úgyhogy tulajdonképpen nem lehet tudni, mennyire gyakori. Norvég kutatók ezért a gazdákat kérték meg arra, hogy jegyezzék fel a múló rosszulléteket. Újfoundlandi, leonbergi, labrador és ír farkaskutya 585 egyedéről gyűlt így össze kétévnyi adat. A négy fajta közül az újfoundlandik küszködtek legritkábban emésztési gondokkal. De a legkritikusabb korszak, a gazdához kerülés időszaka azért náluk sem múlt el nyomtalanul: akárcsak a többieknél, hét hetes és három hónapos kor között a kiskutyák 7%-ánál jelentkezett hányás, 16%-uknál hasmenés, összefüggésben a sok izgalommal, új mikroflórával, táplálékváltással. Ettől fogva azonban jelentősen ritkultak a kellemetlen események, és két éves kor körül száz kutyára már mindössze 4-5 eset jutott fél év alatt. Kanoknál gyakoribb volt a rosszullét, valószínűleg azért, mert hajlamosabbak a kóborlásra és szívesebben ismerkednek idegenekkel. A hányás és hasmenés ritkán fordult elő egyszerre, de amelyik kutya hányt, annak hasmenése is volt a vizsgált időszakban és fordítva. Végül, valószínűleg senkit nem lep meg, hogy nyáron és városban a legkönnyebb felszippantani a kórokozókat – a hideg tél se a kórokozók szaporodásának, se a hosszú sétáknak nem kedvez. Azt viszont talán kevesen tudják, hogy a szarvasmarha-, birka- és lóürülék, amivel a vidéki kutyák természetesen gyakrabban kontaktusba kerülnek – kifejezetten jótékonyan hat az emésztésre (Saevik et al., 2012)

Fajtakülönbség a viselkedésben: vélt vagy valós?

Azt mondják, a statisztika mindig azt mutatja, amit mutatni akarunk vele. Így aztán tudóskörökben némi kétkedéssel fogadják azokat a cikkeket, amikről süt az elfogultság, de fehéren-feketén bizonyítják, hogy a harcikutyák valójában mind csodálatosan szelíd lények, még a légynek sem ártanak. Nos, higgyék el, szakértők kutyajellemzései alapján összeállított kérdőívünkkel se pro se kontra nem kívántunk egyetlen fajtát sem minősíteni. Pusztán arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen személyiségvonások azonosíthatók ezzel a módszerrel, és hogy a Magyarországon viszonylag gyakori német juhász, illetve magyar vizsla között van-e különbség e vonások mentén. Négy személyiségvonásra bukkantunk: idegenekkel szemben mutatott barátságosság, aktivitás, agresszivitás és képezhetőség. Első pillantásra úgy tűnt, hogy a magyar vizsla kevésbé agresszív és kevésbé képezhető a gazdák által kitöltött kérdőív alapján. A különbségek azonban eltűntek, amikor kontrolláltunk a tartási körülményekre, vagyis figyelembe vettük azt, hogy a vizslákat gyakrabban tartják lakásban, a német juhászokat pedig kertben vagy kennelben. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy az öröklött viselkedést jelentősen befolyásolja a környezet - ugyanakkor természetesen nem bizonyítja, hogy bármely két kutyafajta két egyedét azonos körülmények közt felnevelve azonos eredményt kapnánk. (Mirkó és mtsai, 2012).

Játsszunk kutatósat!

Tudományos körökben nagyon sikeressé vált egy egyszerű, az ELTE Etológia Tanszéken kidolgozott teszt, amivel otthon is bárki kipróbálhatja, hogyan gondolkodnak a kutyák. Ha van otthon tipegő kisgyerek, vele is próbát lehet tenni – kiderül majd, hogy a gyerek és a kutya hasonlóan viselkedik a helyzetben. Ha elérjük, hogy figyeljenek ránk, és kedvesen elmagyarázunk valamit, akkor akár az ésszerű viselkedést is sutba dobják, ha úgy vélik, ez a helyes válasz az alapján, amit tanítottunk nekik.

A házi vizsgálathoz két kis paravánra van szükség (30x50x30 cm-es kartondoboz is megteszi) és egy kutyajátékra. Tegyük a paravánokat egymástól kb. fél méterre, a játékot pedig eléjük a földre. Ültessük le a kutyát a paravánok előtt két méterre. Szólítsuk a kutyát a nevén, hogy ránk figyeljen, lépjünk a tárgyhoz, vegyük fel, és sétáljunk vele az első paraván mögé. Közben biztassuk a kutyát, hogy továbbra is figyeljen ránk. Tegyük a tárgyat a paraván mögé, majd sétáljunk tovább, haladjunk el a másik paraván mögött, és menjünk vissza a kutyához. Ő ekkor mehet keresni. Ha a játékhoz fut, és odahozza nekünk, játsszunk egyet, de ha az üres paravánhoz megy, hívjuk vissza. Ismételjük meg a fentieket még háromszor. Miután ily módon négyszer rejtettünk ugyanazon paraván mögé, váltsunk, és a következő három próbában ne hagyjuk a játékot az első paraván mögött, hanem lépjünk tovább, mutassuk, hogy a tárgy még nálunk van, majd tegyük le a második paraván mögé. Természetesen végig ugyanúgy, kedvesen szólongassuk a kutyát, nehogy lankadjon a figyelme. Ha a kutyánk úgy viselkedik, mint a többség, akkor az első paraván mögül remekül visszahozza majd a játékot, de a második sorozatnál gondjai támadnak, ugyanúgy az első paravánhoz fut, mint korábban. Nehogy azt higgyük, hogy a buta kutya rosszul emlékszik. Gondos kutatás kimutatta, hogy a figyelemfelkeltő jelek miatt a kutya tanítási helyzetként értelmezi a feladatot, ahol az első paraván mögött kell keresni. Ugyanez az eredmény, ha a kutyát az első sorozatban nem engedjük keresni, csak a másodikban. Nem befolyásol semmit az sem, ha a második sorozatnál nem lépünk oda az első paravánhoz. De ha a játék emberi közreműködés nélkül mozog (laboratóriumban ez megoldható), vagy az első sorozatnál meg sem szólalunk, a második sorozatnál viszont nagy hűhót csapunk a rejtés körül (vagyis néven szólítjuk a kutyát, kérjük, hogy figyeljen), kutyánk ügyesen visszahozza majd a játékot a második paraván mögül is. A kísérlet tehát megerősíti, hogy az ember kommunikációs jelei roppant erősen befolyásolják a kutya viselkedését. Ez többnyire kifejezetten előnyös, de adott esetben akár könnyen félrevezethetik őt bizonyos feladatok megoldása során. A kutyák ebben hasonlítanak a gyerekekre, de különböznek a farkasoktól (Kis et al., 2012, Topál et al., 2009, 'A not B test').