Az állatszeretet örökíthető

Az ikervizsgálat a viselkedésgenetikusok kedvenc módszere. Mivel az egypetéjű ikrek 100%-ban, a kétpetéjűek viszont csak 50%-ban hordoznak azonos gényeket, a környezetük viszont egyforma, összehasonlításukkal megbecsülhető a genetikai és környezeti hatások mértéke. Ha egy viselkedés kialakulásában a gének is részt vesznek, akkor az hasonlóbbnak mutatkozik az egypetéjűeknél, mint a kétpetéjűeknél. Ismert, hogy azok, akik állatok mellett nőttek fel, felnőttként is szívesebben tartanak állatot. De vajon miért: a korai környezeti tapasztalatok hatására vagy azért, mert örökölték szüleiktől az állatszeretetet? A Chicagoi Egyetem kutatói több mint ezer, a ’60-70-es években besorozott fiú ikerpár pszichológiai kérdőíve segítségével megválaszolta ezt a talányt. A katonákhoz intézett egyik kérdés ugyanis így szólt: „Játszott-e valamilyen állattal az elmúlt 30 napban?”. Az eredmények szerint az egypetéjű ikrek gyakrabban válaszolták ugyanazt, mint a kétpetéjűek, válaszaik változékonyságát 37%-ban genetikai okok magyarázták. Ez az eredmény talán nem is meglepő, az viszont igen, hogy a közös környezetnek nincs kimutatható hatása. Ez azt jelenti, hogy egy felnőtt állatszeretete inkább az állatszerető felmenőitől örökölt génekre vezethető vissza, mint arra, hogy gyerekkorában állatok is éltek az otthonában. Más szavakkal: hiába nő fel egy gyerek állatok között, ha szüleitől történetesen a nem-állatszerető géneket örökli.  A nem-közös környezet (iskolai tapasztalatok, barátok, olvasmányok) hatása szintén jelentős, 63-71%-ban ez magyarázza az ikrek közti különbséget (Jacobson et al., 2012). 

Megjelent a Mindennapi Pszichológia IV/6. számában.