Míg a "vad" kutyafélék (szürke farkas, etióp farkas, prérifarkas, panyókás sakál, aranysakál, sujtásos sakál, dingó) szaporodása szezonalitást mutat, és az utódok táplálása komplex gondozási folyamatokra épül (a szülőpár együtt marad, és - esetenként segítőkkel - elválasztás után eleinte felöklendezéssel, majd más módon akár egy éven keresztül táplálja az utódokat), az emberi beavatkozás nélkül élő (feral) kutyáké nem: a szaporodás évszaktól független, a termékenység nagy, az utódgondozás csekély. A szerzők szerint ez azzal magyarázható, hogy a kutyák az emberek által hátrahagyott, folyamatosan termelődő hulladék kiaknázásához alkalmazkodtak. Az egész évben könnyen hozzáférhető hulladék miatt maladaptív a szezonalitás és a hosszas utódgondozás. A kölyökkori mortalitás magas, de az elhullást, kedvező feltételek esetén, könnyen ellensúlyozza a nagy termékenység. E stratégiának köszönhetően marad fenn és virágzik a bolygónk körülbelül egymilliárd kutyájának 83%-át kitevő, szabadon élő populáció. A mészárszékek, kikötők, piacok környékén négyzetkilométerenként akár 700-1000 gazdátlan, zavartalanul szaporodó egyed is élhet (
Lord et al, 2012, kép:
Wikimedia Commons)
