Amerikai-magyar összefogás a szibériai husky aktivitásának kutatásában

A viselkedés nagyon sok gén hatásának eredője, ezért nehéz beazonosítani, melyek azok, amiknek szerepe van a viselkedés megjelenésében. De a szánhúzó-kutyások közreműködésének köszönhetően az MTA-ELTE, a Semmelweis Egyetem és a Columbia University kutatói nemrégiben két génről is kiderítették, hogy növelhetik a szibériai huskyk aktivitását és figyelmi képességeit. A két gén (DRD4: D4-es típusú dopaminreceptor és TH: tirozin-hidroxiláz) olyan anyagok termelődését szabályozza, amelyek főként az agy önjutalmazó és mozgással kapcsolatos működésében fontosak. Azért esett a szibériai huskyra a választás, mert ősi, genetikailag a farkashoz közel álló fajta, és a DRD4 génből többféle változatot hordoz, mint a fiatalabb múltra visszatekintő fajták, ami segítheti a génhatások elkülönítését. Ráadásul a szánhúzó-vonalakat viszonylag hasonló körülmények között tartják a gazdák, ezért nem kell különféle környezeti hatásokkal számolni, amik elnyomhatják a gének által okozott csekély különbségeket.

A kutatók először egy rövid viselkedéstesztben lemérték, mennyit mozog a kutya, ha nem kap semmiféle utasítást, csak egyszerűen pórázon tartja a gazdája. A kísérletvezető ezután üdvözölte a kutyát, majd genetikai mintát vett tőle. Ehhez a kutya szájába nyúlt egy fültisztító pálcikával és finoman megdörzsölte a kutya pofájának belső nyálkahártyáját. Ez gyakorlatilag semelyik huskynak nem okozott gondot, viszont kiderült közben, hogyan viszonyul az idegenekhez és mennyire tűri az enyhe kényszer alkalmazását. A tesztet követően a gazdák kitöltöttek egy kérdőívet, ami a hiperaktív gyerekeket vizsgáló pszichológusok kérdőívéhez hasonlított. A Semmelweis Egyetemen végzett genetikai elemzés meghatározta, hogy melyik kutya milyen génváltozatokat hordoz. (A husky fajtában a TH génnek egy rövidebb és egy hosszabb változata van, a DRD4-nek viszont jóval több, összesen hét, köztük egy olyan, amit farkasoknál is gyakori. A változatok közül minden egyed legfeljebb kettőt hordozhat, amik lehetnek egyforma vagy különböző hosszúságúak, pl. két rövid vagy egy rövid és egy hosszú). A genetikai és a viselkedéstesztek összevetése azt mutatta, hogy a kevésbé aktív-impulzív kutyák csak hosszabb génváltozatokat hordoztak. A hosszabb TH változatok emellett azt valószínűsítették, hogy a kutya jó figyelmi képességekkel bír. Az eredmények a humán kutatások számára is jelentősek, mert megerősítették, hogy a vizsgált gének szerepet játszanak a (hiper)aktivitás kialakulásában.

A kutatásban magyar, szlovák, osztrák, svájci, román, amerikai és kanadai kutyások vettek részt. Mint az egyik lelkes adatgyűjtő és az együttműködés koordinátora, ezúton is szeretném megköszönni a magyar huskysok segítségét! - Kubinyi Enikő

Forrás: Wan et al., 2013, Animal Genetics
Angol ismertető: Newly found mutations linked to ADHD in Siberian Huskies

Dog links

Olyan cikkeket gyűjtöttem itt össze, amelyek hasonló témájúak, mint ennek a blognak a bejegyzései, vagyis a kutya viselkedésének kutatásával kapcsolatosak. Ezek a júliusi és augusztusi megjelenések:

 2013. augusztus
A kutyák a szemükkel mosolyognak - Index
Kutyapolgárjogi mozgalom indult a fekete ebekért - Index
Jobban sajnáljuk a kivert kutyákat, mint embertársainkat - Ebgondolat blog

Magunkat háziasítottuk – akárcsak a kutyák

A kutya kutatása az emberi evolúcióról is árulkodik – ezzel a gondolattal látott neki a munkának Csányi Vilmos kutatócsoportja két évtizeddel ezelőtt. Ahogyan a kutya a háziasítás során megváltozott a farkashoz képest – nőtt a vonzódása, egyúttal lecsökkent agressziója az ember iránt, és képessé vált arra, hogy bonyolult közös akciókban vegyen részt, szinkronizálja vele viselkedését – úgy változott az ember is saját fajtársai irányába, mintegy háziasította saját magát. Azóta egyre több adat támasztja alá, hogy a feltételezés jogos volt, mert a kutya és az ember viselkedésében valóban párhuzamosságok vannak. Azt viszont csak valószínűsíthettük, hogy ez a háziasítás során fellépő genetikai változások eredménye, hiszen a sok gén közül nehéz kibogarászni, melyek változtak meg jelentősen (az embernek és a kutyának is körülbelül húszezer génje van). Mostanra azonban úgy tűnik, a molekuláris biológiai eljutott arra a szintre, hogy genetikai bizonyítékokat szolgáltathat az elmélet alátámasztására.
Egy főként svéd kutatókból álló csoport év elején arról számolt e, hogy a kutyában a keményítő emésztését hatékonyabbá tevő génváltozatok jelentek meg (az emberek maradék élelmiszerén élő kutyák sokkal több szénhidrátot kénytelenek fogyasztani, mint a farkasok, ezért ez egy nagyon hasznos adaptáció). Tavasz végén pedig két másik, Ya-Ping Zhang által koordinált kutatócsoport jelentkezett hasonló eredményekkel. A legjelentősebb közülük talán az, hogy 32 olyan gént sikerült azonosítani, amelyek kutyákban és emberekben egyaránt megváltoztak az evolúció során. Ezek elsősorban idegrendszeri folyamatokban, emésztésben és különféle rákbetegségek kialakulásában játszanak szerepet. A kutatók farkasok, kínai falusi kutyák (amik feltehetően a 32 000 évvel, Kelet-Ázsiában kialakult kutyák közvetlen leszármazottai) és modern fajták (német juhász, belga juhász) teljes genomját hasonlították össze. Az idegrendszeri változások már a háziasítás legelején lezajlottak, mert az ősi kínai kutyák és a modern fajták nem különböztek egymástól, csak a farkasoktól. Az is kiderült, hogy a kutyák viszonylag nagy egyedszámú farkaspopuláció leszármazottjai, és valószínűleg önszántukból csatlakoztak az emberekhez, a körülöttük felhalmozódó hulladék csábításának engedve, nem pedig néhány, az ember által megszelídített farkas ivadékai. Közülük nyilván csak a legkevésbé agresszívakat hagyták életben őseink, feltehetően ezért változott meg a kutyákban a farkashoz képest az SLC6A4 nevű gén, aminek terméke a szerotonin transzportálásában vesz részt, és emberben, kutyában egyaránt kapcsolatban van az agresszivitással. A kutatók feltételezése szerint a zsúfolt környezethez való alkalmazkodás részeként változott meg ez a gén és csökkent le a kutyák, emberek agresszivitása.

A háziasítás körüli vitákról bővebben egy korábbi bejegyzésben és a Nature News-ban olvashattok.

Megjelent a Mindennapi pszichológia 2013/3 számában.

High-speed kamerával az érzelmek nyomában

A videón a bal szemöldököt figyeljétek: megemelkedik, mivel a kutya éppen a gazdáját nézi - nem pedig egy idegent vagy egy kedvelt/utált tárgyat. Ember láttán ugyan mindkét szemöldökét megemeli a kutya, de ha az illető éppen a gazdája, akkor a balt még inkább. A kutatók szerint ez a gazda iránti kötődés megnyilvánulása, vagyis a bal szemöldök mozgása arra utal, hogy a szorongást keltő idegen helyzetben a gazda biztonságos bázist jelent a kutyának. 
Idegen ember látványára viszont nem a szemöldök, hanem a fül reagál, abból is a bal. Kissé hátrafelé mozdul, ami jelzi, hogy a kutya óvatossá válik. 
Kedvenc tárgyára nem adott a vizsgálatban részvevő 12 japán illetőségű eb semmi különös reakciót, viszont a rémisztő karomvágó olló hatására felhúzták kicsit a jobb fülüket. 

A kutatók eleinte úgy vélték, hogy ha a kutya meglátja a gazdáját, bizonyára örömöt érez. De ha így lenne, akkor nem a bal, hanem a jobb szemöldöknek kellett volna elmozdulnia, mivel a pozitív érzelmek a jobb arcfélen kifejezettebbek. Valószínűbb tehát, hogy itt egyáltalán nincs szó örömről: a kutyák nem közelíthették meg a gazdájukat, aki ráadásul a kutatók kérésének megfelelően rezzenetlen, érzelemmentes arckifejezéssel állt (ld. ábra: a gazda/idegen/kedvenc tárgy/ijesztő tárgy a széthúzott függöny mögött jelent meg, a kutyától két méterre). A helyzetet nyilván nyilván ijesztőnek, legalábbis furcsának találták a kutyák. A gazda felbukkanása kicsit enyhíthette a feszültséget, ez az érzés válthatta ki a bal szemöldök elmozdulását.  

A valódi világban a bal szemöldökről nem sokat tudnánk mondani, ott ugyanis így üdvözli a kutya (rég nem látott) gazdáját:


Forrás: Nagasawa et al., 2013

Csak a gazda ásítása ragadós

Az ásítás ragadós. De a történet itt nem ér véget: az ásítás egyúttal az empátia megnyilvánulása is. A kutyák ugyanis gyakrabban reagálnak a gazdájuk ásítására, mint egy idegenére, és nem lehet őket átverni műásítással. Ugyanez a helyzet az embereknél is: minél közelebbi kapcsolatban vagyunk az ásítozó személlyel, annál könnyebben ragad ránk az ásítása.

A kutatók a tesztelt kutyák szívritmusát is ellenőrizték, mert szerettek volna meggyőződni róla, hogy a kutyák nem az enyhe stressz hatására ásítoznak. Kiderült, hogy szó sincs erről: a kutyák szíve egyformán vert a különböző teszthelyzetekben. A kutatás augusztus 7-én jelent meg a PLoS One folyóiratban.  

A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy erősen ellentmondásosak a ragadós ásítással kapcsolatos vizsgálatok. Más kutatócsoportok is próbálkoztak már gazda-idegen hatásának összevetésével és szívritmus-méréssel is, de semmiféle hatást nem találtak. Ez a mérési módszerek hibája is lehet, illetve a kutyák kora is számít: csak fél évesnél idősebb kutyáknál fordul elő, hogy átragad rájuk az emberek ásítása. Figyelemreméltó az is, hogy az eddigi eredmények szerint saját fajtársuk ásítása nem ragad át a kutyákra, csak az emberé. Egyáltalán nem biztos, hogy a jelenség mögött embernél és kutyánál ugyanaz a mechanizmus áll, úgyhogy még sok izgalmas eredményre számíthatunk e területen.

Addig is kutyatartók, próbálkozzatok ti is az ásítás kiváltásával! A japán kísérletben a gazda vagy a kísérletvezető 5-5 percig ült a kutyájával szemben és hangosan ásítozott. A 10 perc alatt a 25 kutyából 11 ásított, akár hatszor is. Az átlagos ásításszám 1 volt, szemben a kontroll, hang nélküli szájtátogatós helyzettel, amikor átlagosan 0,2-szer ásították el magukat a kutyák.

Forrás: Romeroet al., 2013 (a cikk szabadon letölthető), kép

Hangjelző kutyák és robotok

A kutyák megfigyelése segíthet a robotok viselkedésének megtervezésében. Az ELTE és a University of Hertfordshire kutatói képzett "hallókutyák", (siketeket segítő kutyák) hangjelző viselkedését vitték át egy robotba. Ha valaki csenget a bejárati ajtón, a robot a gazdához, pontosabban a felhasználóhoz gurul, előre-hátra mozog, a fejét emelgeti, majd elindul az ajtó felé. Kisvártatva visszanéz, hogy követi-e őt a felhasználó. Ha nem, akkor visszafordul, újra megpróbálja felhívni magára a figyelmet. Ha követik, az ajtóhoz érve a felhasználó és az ajtó között váltogatja a tekintetét, vagyis hol a felhasználóra, hol az ajtóra néz. Ha a felhasználó végül kinyitja az ajtót, a robot jobbra-balra ingatja magát, így fejezi ki a sikeres akció feletti "örömét". A robot teljesen naiv felhasználókat is képes rávenni a feladat végrehajtására, elsősorban a tekintetváltásnak köszönhetően.

Koay et al., 2013
Forrás: Az Etológia Tanszék 2013. júliusi hírlevele. Feliratkozás a hírlevelekre
Hangjelző kutyák képzése

A nők közel fele az állat életét mentené az emberé helyett

"Kinek az életét mentené meg a másik élete árán?" Gyötrelmes kérdés, és ki tudja, mi köze van a válaszoknak a valósághoz: de ha csak papíron kell dönteni, az emberek 40%-a inkább a kedvencét és nem embertársát rántaná el egy vészesen közeledő busz elől.

Az Anthrozoös folyóiratban megjelent amerikai kutatásból nem derül ki, milyen állatkedvencre gondolnak a válaszadók (nagy kár, bár más forrásból tudjuk, hogy az amerikaiak leggyakoribb hobbiállata a kutya). Szó esik viszont egy jelentős nemek közti különbségről: több nő voksol az állat megmentése mellett, mint férfi (turistánál 45 vs 30%, távoli unokatestvérnél 27 vs 15% az arány). „Imádom a kedvencemet. A családom tagja”; „Csak az állatra tudnék figyelni, az embert észre sem venném”;„Egy ember elég ügyes ahhoz, hogy vigyázzon magára” – ezek a tipikus, nagyrészt érzelmi indíttatású válaszai az állatot választóknak. A másik oldal hidegebb fejjel gondolkodik, racionálisabb választ ad: „Az emberi élet sokkal értékesebb, mint egy állaté.”

Nem csak a saját, de még az idegen állat megmentése is vonzó perspektíva egyeseknek: a válaszadók 13%-a inkább egy idegen állatot mentene meg, mint egy turistát. Úgy tűnik, csak a közeli rokonok (nagymama, testvér) életét tartja szinte mindenki (98%) értékesebbnek kutyájánál, macskájánál.

Az eredmények szerint tehát az állatkedvenceket sok ember pszichológiailag rokonnak tekinti. Most is bebizonyosodott, hogy a nők morális ítéletét sokkal jobban befolyásolja a szeretteik iránti felelősségvállalás, a férfiak viszont inkább a pártatlanságra, az érzelmektől független igazságra helyezik a hangsúlyt erkölcsi döntéseikben.

Topolski et al., 2013, Anthrozoös

Korábbi változata megjelent a Mindennapi Pszichológia 2013/3 számában.

Mit érez ez a kutya?

Nézzük végig a képet, és találjuk ki, mit érzett ez a malinois fotózás közben! (A feliratokat nem ér elolvasni, és lejjebb lesz megfejtés is :).

A kérdés a floridai Walden Egyetem kutatásából származik. A résztvevők a vidám és a dühös arckifejezést jól, 88% és 70%-os pontossággal azonosították, viszont a félelmet egyharmaduk szomorúságnak vélte, a meglepődést félelemnek. A szomorúságot leggyakrabban a meglepődéssel és az undorral keverték össze, legkevésbé pedig az undort ismerték fel a tesztalanyok: legfeljebb véletlenül sikerült azonosítaniuk. A tapasztalt kutyások ugyanazokat a hibákat követték el, mint azok, akiknek nem is volt kutyájuk. Nem éppen dicséretes eredmény ahhoz képest, hogy a legjobb barátunk érzelmeiről van szó!
De egyáltalán honnan tudjuk azt, hogy a kutya bizonyos arckifejezése valóban kapcsolatban áll valamilyen érzelemmel? Jogos kérdés, hiszen nem tudhatjuk pontosan, mit gondol vagy érez egy kutya, de jó becsléseket tehetünk. Az érzelmi jelek általában hűen tükrözik a jeladó belső állapotát, mert így válthatják ki a környezetből a számára előnyös reakciót. Ha egy kutya dühös, és ez a viselkedésében jól érzékelhető, akkor partnerének lehetősége van rá, hogy elkerülje őt - így a jeladó megússza a kockázatos verekedést.
A kutatók ezért úgy készítették el az érzelmeket kifejező portrékat, hogy a kiszemelt malionois (rövid szőrű belga juhász) fajtájú kutyát különféle helyzeteknek tették ki, és lefotózták a szituáció által kiváltott arckifejezéseit. Hat alapérzelemmel és egy kontroll helyzettel dolgoztak. Ezek a képen* felülről lefelé láthatók, most tehát ellenőrizhetjük, hogy korábban sikerült-e eltalálnunk a megfelelő érzelmeket:
- kontroll: a kutya három percig üldögél
- vidámság, öröm: labdajáték közben
- meglepődés: kiváltásához egy trükkös dobozt használtak, amiből váratlanul előugrott egy játék
- szomorúság: szidás
- undor: gyógyszerbeadás
- félelem: pedikűrözés
- düh: őrző-védő feladat.

Remélem, olvasóim jobb eredményt értek el a fenti átlagnál. Ha nem, ne keseredjenek el, mert az arckifejezések viszonylag gyatra azonosításának valószínűleg az az oka, hogy a kutya pofája elsősorban óriási erőkifejtésre és nem mozgékonyságra specializálódott, emellett szőr is borítja, ami szintén nem segít a mimikai izmok apró rezdüléseinek észlelésében. Újabb bizonyíték arra, hogy a kutyák érzelmeinek pontosabb felismeréséhez a hangokra és testtartásra, különösen a farok pozíciójára is érdemes odafigyelnünk.


*érdemes ezt a képet elméleti oktatásban is felhasználni.

Bloom and Friedman, 2013, Behav Proc

Korábbi változata megjelent a Mindennapi Pszichológia 2013/2 számában

Melyiket válasszam? A kutya személyiségkutatása

Az igazán gondos leendő gazda hosszasan tájékozódik, mielőtt kutyát vinne a házhoz. Mérlegeli, mik az elvárásai és mi az, amit ő nyújtani tud. A házat kellene őrizni, jelezzen a kutya, ha idegenek mennek el a kapu előtt? Vagy ellenkezőleg, sok a szomszéd, akiket zavarna az ugatás? Szeressen a kutya erdőt járni, biciklit kísérni, hegyet mászni, vagy csak a tévénézéshez jönne jól egy puha, meleg párna? Van-e otthon gyerek? Legyen-e az eb szolgálatkész, áhítozzon a tanulásra vagy elég az is, ha a nevét hallva visszacammog gazdájához?

Tíz-tizenöt közös évre számíthatunk, és van olyan kutyatulajdonság, amin nem lehet vagy nagyon nehéz változtatni. A várható jövő felvázolásában némileg segít a fajtajelleg, de a fajtákon belül is nagy a változatosság. A körültekintő vevő természetesen meglátogatja a tenyésztőt, meghallgatja, milyennek látja ő a kiskutyákat, alaposan megnézi az apa- és anyaállatot, végül maga is hosszasan vizsgálgatja, melyik kölyköt szeresse.

Már a néhány hetes kölyköknél megmutatkozik, hogy mit hoztak magukkal, vagyis milyen veleszületett tulajdonságok jellemzik őket. Persze egyetlen rövidke látogatás a tenyésztőnél nem elég arra, hogy lássuk, milyenek a kiskutyák, mert az idegrendszerük fejletlen ahhoz, hogy kiegyensúlyozza a környezeti hatásokat. Ha fáradt a kiskutya, nemrég a fején taposott a testvére vagy túlságosan jóllakott, akkor hiába készültünk mindenféle kölyökteszttel, amik reményeink szerint megjósolják, milyen lesz a kiskutya felnőttként, valószínűleg nem azt mérjük, ami valóban jellemző a kutyára, csak a pillanatnyi állapotot. Érdemes ezért a tenyésztő megfigyeléseire támaszkodni – persze csak akkor, ha megbízható és tapasztalt szakember -, mert ő hetek óta figyeli a kicsiket, és ennyi idő alatt kiderül róluk, genetikai adottságaik milyen temperamentumvonásokkal indítja őket az életbe. A kiskutya veleszületett temperamentumát azután később jelentősen formálhatja a nevelés és más környezeti hatások, így alakul ki felnőttkorára a személyisége. A személyiségvonásai azután élete végéig stabilak maradnak, csak az öregség vagy jelentősebb trauma módosít rajtuk némiképp, ahogy az embereknél is.

A kutyáknál persze kicsit másképp definiáljuk a személyiség fogalmát, mint az embereknél, mégpedig azért, mert nem tudhatjuk, hogyan érez és gondolkodik egy állat. Míg egy ember személyiségének leírásakor a viselkedés mellett az érzelmeket és gondolkodásmódot is jellemezzük, a kutyáknál megmaradunk a viselkedés elemzésénél. Olyan viselkedési mintázatokat, együttjáró viselkedési elemeket keresünk, amelyek időben és különböző helyzetekben is állandóak. Egy barátságos kutya szívélyesen fogadja a gyerekek simogatását a parkban, majd otthon is farkcsóválva köszönti a postást, nem csak egyéves korában, hanem tíz év múltán is.

A személyiségmérés módszerei

Az előbbi példából már látszik is, mi a személyiségmérés fő nehézsége. Ahhoz, hogy megbízható eredményt kapjunk, sokszor és sokféle helyzetben kell lemérnünk a kutyát. Ez amellett, hogy drága és időigényes, nem is veszélytelen, hiszen közel sem mindegyik kutya barátságos. Márpedig e vonás tesztelését aligha hagyhatjuk el, hiszen a kutya-ember együttélés egyik legneuralgikusabb pontja az agresszivitás, tehát jó lenne, ha legalább ezt sikerülne mérhetővé tennünk.

Jóval egyszerűbb persze, ha megkérdezzük a gazdát arról, milyen a kutyája és hogyan viselkedik bizonyos helyzetekben, de mivel a gazdák többnyire nem szakemberek, és a kellemetlenebb helyzetekben szívesen torzítják a tényeket a kutyájuk javára, egyáltalán nem biztos, hogy a tőlük kapott adatokból érvényes képet alkothatunk.

A kutyaszemélyiség-kutató ezért kénytelen ügyesen egyensúlyozni a még kivitelezhető viselkedéstesztek, és a sok próbát kiállt kérdőívek között.

Történeti vonatkozások
A kutyák személyiségtesztelése és típusokba sorolása több tízezer éves történet, hiszen minden vadásznak és pásztornak elemi érdeke volt, hogy a feladatra legmegfelelőbb jószágokat válassza ki és szaporítsa tovább. A tudományos vizsgálat azonban csak a Nobel-díjas Pavlovval indult. Ő a feltételes reflex tanulmányozásakor figyelt fel rá, hogy kutyái eltérően reagálnak a tesztekben. Hippokratész görög orvos elnevezéseit használva, négy típusba sorolta a kutyákat. A pavlovi kategóriák szerint a „gyenge” idegrendszerű, melankolikus kutyák érzékenyek, idegesek, ugatósak, gyávák és gátlásosak, lefogásnál erősen küzdenek. Az „erős”, de „kiegyensúlyozatlan” idegrendszerű, kolerikus ebek aktívak, élénkek és hajlamosak az agresszióra. „Erős és kiegyensúlyozott”, de lassú a flegmatikus típus: visszafogott, állhatatos, kitartó. Szintén „erős és kiegyensúlyozott” idegrendszerű, de emellett gyors a szangvinikus alkat: aktív, új ingerekre reagál, a monotóniától elálmosodik. Ezeket a kategóriákat és elnevezéseket a kutyakiképzők is átvették, és mind a mai napig előbukkannak olykor.

Fél évszázaddal később a világ másik felén, a genetikai betegségek felderítésére dedikált Jackson Laboratoryban (ami eleddig 22 Nobel-díjast adott a világnak) John Paul Scott és John L. Fuller arra tett kísérletet, hogy megjósolja a felnőttkori viselkedést kölykök tesztelésével. Azóta nagyon sok teszt látott napvilágot, például rendőr-, szagazonosító-, vakvezető-kutyák tesztelésére, de a gyakorlati vonatkozások mellett a személyiségvonásokat/dimenziókat beazonosító, elméleti síkon mozgó kutatások száma is megszaporodott.

  

A személyiségvonások

Ma már többé-kevésbé elfogadott, hogy az emberi személyiséget öt dimenzióval jellemezhetjük: neuroticitás, extraverzió, nyitottság, együttműködés és lelkiismeretesség. Történt némi kísérlet arra, hogy az állatok személyisége is értelmezhető legyen e modell keretein belül, például mi is használtuk az ELTE Etológia Tanszékén. Világszerte számos laboratórium dolgozott ki személyiségmérő tesztet és/vagy kérdőívet, amelyek az alkalmazott módszertől, kérdésektől függően más-más eredményt adtak. Egyelőre nagyon messze vagyunk attól, hogy konszenzus alakuljon ki a tudományos közösségben a kutyaszemélyiség dimenzióinak számáról és jellegéről. A legelterjedtebb személyiségmérő kérdőív (C-BARQ, Hsu és Serpell, 2003) 11 dimenziót azonosít (agresszió idegennel szemben, agresszió gazdával szemben, félelem idegentől, félelem jelenségektől, félelem/agresszió kutyával, szeparációval kapcsolatos viselkedés, kötődés/figyelemfelhívó viselkedés, képezhetőség, üldözés, izgatottság, fájdalomtűrés). Sokféle mérés átfedéseinek kigyomlálgatása után amerikai kutatók 7 dimenziót neveztek meg: reaktivitás, félénkség, aktivitás, szocialitás, képezhetőség, szubmisszió és agresszió. E vonások jellegzetességeit az alábbi táblázatban foglaljuk össze:

Mit jelent a kutyák számára a mutatás?

A kisgyerekek igen hamar követik tekintetükkel egy felnőtt távoli tárgyakra mutató gesztusát, és beazonosítják, mi a céltárgy. Értik a mögöttes kommunikációs szándékot, tudják, hogy ismeretei és szándékai vannak a mutató embernek - más szóval képesek tudatállapot tulajdonítására Az állatok közül a kutyák kiemelkedően jól teljesítenek a mutatásos tesztekben. A Max-Planck Intézet kutatói szerint ennek nem az az oka, hogy a kutyák jeleskednének a tudatállapot-tulajdonításban, vagy a „kéz táplálékot ad”-elv alapján robotként mennének a kinyújtott kéz után, hanem az, hogy a kedvenceink a mutatást javaslatként értékelik. A javaslat nem parancs: csak kevés kutya követi a mutatást akkor, ha látja, hogy a jutalom nem abban az edényben van, amire a kísérletvezető mutat. Másrészt, ha nem tudják, hol a jutalom, szívesen követik még egy kisgyerek mutatásait is, holott szóbeli parancsaira – ül, fekszik –, fittyet hánynak. Ha a mutatást parancsnak vennék, akkor a kisgyerek mutatásait se követnék. 
A javaslat, ellentétben a paranccsal, felülbírálható. Amerikai kutatók eredményei alapján például szívesebben választják a kutyák azt az edényt, amelyre több kéz is mutat. Hasonlóan a 3-4 éves gyerekekhez, akik szintén megválogatják, kinek a javaslatára hallgatnak. 

Korábbi változata megjelent a Mindennapi Pszichológia 2013/1 számában.

Irodalom:
Kundey et al., 2012, Animal Cognition
Scheider et al., 2012, Animal Cognition

Megjelentek a 2012-es Canine Science Forum előadáskivonatai

A Journal of Veterinary Behavior 8/4-es száma örvendeztetett meg bennünket a konferencia absztraktjaival, de az újság honlapján előfizetés nélkül sajnos csak a címek olvashatók. Valami oknál fogva azonban a feed-olvasómba szöveg(részlet)ek is érkeztek, ezeket feltettem erre az oldalra.

A Canine Science Forumot 2008-tól kétévente rendezik meg. Az első Budapesten volt, az ELTE Etológia Tanszék Családi Kutya Programjának szervezésében, a második Bécsben, a tavalyi Barcelonában. A konferencia témája a kutyák és a Canis nem egyéb tagjainak viselkedése, kogníciója, evolúciója, emberrel való kapcsolata. Olvassátok el Julie Hecht lelkes beszámolóját a barcelonai találkozóról!