VII. Kutyaviselkedés-terápia szimpózium: Szocializáció

Szervezők:Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft., ELTE Etológia Tanszék, Magyar Állatorvosi Kamara Fejér Megyei Szervezete
(40 továbbképzési pont állatorvosok számára)

Helyszín:  

Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc Biztonsági- és Állategészségügyi
Igazgatóságának előadóterme (8000 Székesfehérvár Homoksor 7.)

Program:

09.30-10.00 REGISZTRÁCIÓ

10.00-10.10 Köszöntő, információk (Dr. Paál Csaba kórházvezető főállatorvos, kisállatklinikus szakállatorvos, MÁOK Etikai Bizottságának a tagja)
10.10-11.30 Dr. Pongrácz Péter (etológus, ELTE Etológia Tanszék): Petshop és ami mögötte van
11.30-12.00 Dr. Berkényi Tamás (állatorvos, Procter & Gamble Pet Care): A táplálék dokoza-hexánsav (DHA) tartalmának hatása a kölyökkutya tanulási képességeire

12.00-12.20 KÁVÉSZÜNET

12.20-13.50 Dr. Kubinyi Enikő (etológus, ELTE Etológia Tanszék): Kivert kutyák: a menhelyre kerülés okai, a sikeres adoptáció feltételei, a beilleszkedés nehézségei

13.50-14.30 EBÉDSZÜNET

14.30-16.00 Dr. Gácsi Márta (etológus, ELTE Etológia Tanszék): Öröklött és szerzett tulajdonságok: a genetika és a szocializáció szerepe a kutya egyedfejlődésében

16.00-16.20 KÁVÉSZÜNET

16.20-17.50 Dr. Sátori Ágnes (állatorvos, pszichológus, SZIE Állatorvostudományi Kar): Korai szocializáció – gyakori hibák és az állatorvos szerepe

ELŐADÁSKIVONATOK:

Petshop és ami mögötte van

Dr. Pongrácz Péter
ELTE Etológia Tanszék

Az utóbbi évtizedben egyre több olyan etológiai kutatási eredmény vált ismertté, amely a kutya és ember közötti interakciókról, a sikeres kutya-ember együttműködésről szól. Tekintélyes mennyiségű gyakorlati ismeretanyag halmozódott fel azzal kapcsolatosan, hogy a kutyák fiatalkori mentális fejlődéséhez, szocializációjához, az emberi közösségekbe való megfelelő beilleszkedéséhez milyen tényezőkre és időzítésre lenne ideális esetben szükség. A biológiai kutatásoknak köszönhetően a kutyatenyésztők számára szerencsére már lényegesen több ismeret áll rendelkezésre mind az örökléstan, mind a szaporodásbiológia és a kölyöknevelés tárgykörében. A társadalom részéről pedig fokozott figyelem, illtve sok esetben morális és/vagy törvényi nyomás irányul az állatjóléti szempontok érvényre juttatására a hobbiállat, így a kutya tenyésztésére és a vele való bánásmódra is.

Mindennek ellenére a kutyák iparszerűnek mondható előállítása és a velük való kereskedelem világszerte virágzik, jól behatárolható "termelő" és "fogyasztói" zónákra tagolva az országokat. Magyarország, hasonlóan a többi volt szocialista országhoz, jelentős kutya szaporító potenciállal bír, amelyet Nyugat-Európa és az Egyesült Államok felvevő piaca az egyéni vásárlókon és a közvetítő cégeken túl az úgynevezett "petshop-okat" kiszolgáló kereskedők révén tart működésben.

Az előadásban rá kívánunk mutatni arra, hogy a tömeges kutyaszaporítás, valamint az erre épülő kereslet és kereskedelem nélkülözi azt a felelősségteljes és humánus hozzáállást, amelyet a fizikailag és mentálisan egészséges társállat (kutya-) tenyésztés és tartás megkövetelne. Példákat mutatunk a napjainkban virágzó kereskedelmi és közvetítői módszerekre, valamint a felszín és a valóság közötti különbségekből adódó visszás és elgondolkodtató esetekre.

Az előadóról
Egyetemi adjunktus. Kutatási témája a kutyák szociális tanulása, a kutyaugatás elemzése és élettani paraméterek alkalmazása a viselkedés fiziológiai hátterének megismeréséhez.


Kivert kutyák: a menhelyre kerülés okai, a sikeres adoptáció feltételei, a beilleszkedés nehézségei

Dr. Kubinyi Enikő
ELTE Etológia Tanszék

A nyugati kultúrkörben egyre inkább családtagként kezelik a kutyát, ugyanakkor a kutyák halálokai között vezető helyen szerepel a menhelyen végzett eutanázia – egyes adatok szerint az elhalálozások egyharmada erre vezethető vissza. A teljes állomány 7-10%-a menhelyen él. Ahhoz, hogy javíthassunk ezeken az arányokon, meg kell értenünk, miért döntenek az emberek egy kutya beszerzése majd eldobása mellett, milyen hatással van a menhelyi tartózkodás a viselkedésre, hogyan próbálják meg a menhelyek visszavezetni védenceiket a társadalomba, kik azok, akik potenciális befogadók lehetnek, milyen tényezők befolyásolják a befogadó választását, és milyen problémákkal kell szembenéznie adoptálás után az új gazdának.

Az előadásban emellett áttekintjük néhány ország (pl. Ausztria, Ausztrália, Olaszország, Csehország) menhelyeinek sajátosságait, valamint a menhelyek által leggyakrabban használt viselkedésteszteket.

Az előadóról
Tudományos munkatárs. Az ELTE biológus szakán szerzett diplomát, emellett biológia tanári és tudományos filmszerkesztő szakot is végzett. Doktori disszertációját szociális tanulás témakörében írta. A Családi Kutya Program indulása óta részt vett kutyák és szocializált farkasok egyedfejlődésének összehasonlító elemzésében, foglalkozott robotikával, jelenleg pedig egyes személyiségjegyek (például aktivitás) genetikai és környezeti hátterét kutatja.


Öröklött és szerzett tulajdonságok: a genetika és a szocializáció szerepe a kutya egyedfejlődésében 

Dr. Gácsi Márta
ELTE Etológia Tanszék

A gyakorlati szakemberek között ősi vita annak eldöntése, vajon kutyáink egyes konkrét viselkedési megnyilvánulásaiért milyen arányban felelősek az öröklött tulajdonságok és a környezeti befolyás, azaz a tanulás, az egyedi tapasztalatok. Épp úgy érdekes kérdés ez a kívánatos tulajdonságok esetében, mint például a viselkedési problémák kezelésekor.

A természetes szelekció hatására a faj szintjén felhalmozott genetikai információ elsősorban a környezet állandóbb jellegzetességeire vagy lassú változásokra vonatkozik. A leglényegesebb környezeti hatás, amelyhez a kutyának a háziasítás során alkalmazkodnia kellett, az az emberi szociális közeg, ebből következőleg a kutyák viselkedésének megítélésekor a farkas és a kutya közti genetikai különbségek feltárása fontos szerepet játszik. A domesztikáció második lépéseként specifikus viselkedésbeli eltérések jelentek meg az eltérő funkcióra szelektált típusok között, így a fajták közötti jellegzetes genetikai különbségek feltárása is egyre népszerűbb kutatási terület (különösen az agresszióval kapcsolatos vizsgálatoknál).

A szocializáció során a kutyák intenzíven tanulnak az őket körülvevő szociális környezetről, hogy konfliktusmentesen tudjanak beilleszkedni az épp adott társas viszonyok közé (szánhúzó falka vs. szobakutya). A tanulás pontosítja a genetikai információkat, és így a természetben lehetőséget nyújt az átmeneti, kevésbé kiszámítható jelenségekhez való gyors alkalmazkodásra. A genetika és a tanulás azonban mindig szoros kölcsönhatásban van, és mint bármely más magatartásforma, maga a tanulási képesség is az adott faj (fajta) genetikai tulajdonsága (rottweilerfalka?).

A kutyák szocializációjával kapcsolatban gyakran olvashatunk „bevésődésről”, azaz olyan korai időszakról, melynek során a kölyköt olyan jelentős környezeti ingerek érik, amelyek esetleges elmulasztása visszavonhatatlan károsodásokat, hiányokat okozhat a fejlődésében. Konkrét példaként szokták említeni a gazda iránti kötődés kialakulására alkalmas „kritikus periódust”, vagy azt a szigorúan meghatározott időszakot, amikor a fontosabb környezeti ingerekkel való találkozásoknak meg „kell” történnie, különben pótolhatatlan hiányokkal számolhatunk. Ezek az erősen eltúlzott elképzelések a kutyák egyedfejlődési szakaszaira a '60-as években kidolgozott, jól ismert felosztáson és a biológiában ismert specifikus tanulási forma, az ún. imprinting klasszikus – és mára részben elavult – értelmezésén alapultak. A fentiekből következően a szocializációra való érzékenység is összefügghet olyan genetikai faktorokkal, mint például a fajta, illetve az eredeti funkció, amire a fajtát kitenyésztették.

Bár a gyakorlatban kifejezetten nehéz, sőt többnyire teljesen reménytelen hitelt érdemlően bizonyítani, hogy egy konkrét kutya esetében egyes viselkedésformák hátterében öröklött vagy tanult tulajdonságok állnak, örvendetesen nő a szisztematikus kutatások száma. Összességében azt mondhatjuk, hogy a modern etológiai felfogás szerint a kutyák viselkedését komplex módon befolyásolják a veleszületett, genetikailag meghatározott jellegek és az egyedi élet során felhalmozott tapasztalatok, a tanulás. E kettő interakciójának eredménye az a viselkedési fenotípus, amelyet közvetlenül megfigyelhetünk, – így elengedhetetlen, hogy a szakemberek mindkét területen (tenyésztés és nevelés) tudatosan igyekezzenek elősegíteni a fejlődést.

Az előadóról
Dr. Gácsi Márta az ELTE Etológia Tanszékének oktatója és kutatója. Doktori disszertációját a kutyák gazda iránti kötődési viselkedésének etológiai elemzéséből írta. Kutatásainak fókuszában emellett a kutyák és farkasok viselkedésének összehasonlító elemzése és a kutya-ember kommunikáció jellegzetességei álltak. Jelenleg többek között a kutyák ember elleni agressziójának vizsgálatával, illetve a hazai súlyos kutyatámadások elemzésével foglalkozik. A mozgássérült-segítő és terápiás kutyák felkészítését végző Kutyával az Emberért Alapítvány kiképzési programjának vezetője.


Korai szocializáció – gyakori hibák és az állatorvos szerepe

Dr. Sátori Ágnes
SZIE ÁOK

Magyarországon, európai viszonylatban, rendkívül sok kutyát tartanak. Sajnos, a kutyaharapások száma is magas. Ahhoz, hogy a helyzet változzon, változnia kell az állattartási kultúrának és a kutyák, kutyások viselkedés-kultúrájának is. Természetesen az, hogy egy kutya hogyan viselkedik, nagyrészt a gazdán múlik. A megfelelő kutyaválasztás, a szükséges orvosi ellátás, etetés és tartási körülmények biztosítása mellett a nevelésre is nagyobb figyelmet kellene fordítani. Tenyésztő és gazda egyaránt felelős azért, hogy a korai szocializáció (3-14.hét) időszaka alatt, a kölyköt megfelelő ingerek érjék.

A születés utáni néhány hétben legnagyobb szerepe az anyával és alomtársakkal kapcsolatos ingereknek van. Az 5-6. hét után azonban egyre nagyobb szerepet játszanak a kölyök fejlődésében a külvilágból érkező fizikai ingerek. Egyre inkább teret nyer az a felfogás, hogy a kölykök korai nevelését, a külvilág ingereivel való találkozásokat nem véletlenszerű történésekként kell kezelni, hanem komoly megfontolások alapján, felépített rend szerint kell koordinálni. Optimális esetben a kiskutyákat 8-10 hetes koruk között adják új gazdáiknak, a 3-14. hét közötti időszakban egy helyesen tervezett „ismertetési” szisztémával az idegen ingerekre inkább érdeklődéssel, semmint félelemmel reagáló, nyitott kölyköket lehet nevelni. A nevelés első időszakában a tenyésztő, a második időszakban a gazda tervszerűen végzett szocializáló munkája hozhatja meg a kívánt eredményt. Számos olyan inger akad, amit akár otthon is be lehet mutatni a kiskutyának, ezzel is segítve tanulását. Ilyenek a különböző zajok, fények (pl. porszívó, rádió), látogatók (lehetőleg eltérő életkorral, nemmel), gyerekek (ellenőrzött körülmények között – ahol a gyermek és a kölyökállat nem megfelelő viselkedése is korrigálható), étel odaadás/elvétel, fésülés, karomvágás, vagy reszelés, fültisztítás, állatorvosi vizsgálat, más állatok – pl. macska, kalitkában tartott madarak. A szocializáció fontos részét képezi nem csak az egyéb társállatokkal, háziállatokkal és emberekkel való találkozás, de az idegen fajtársakkal való ellenőrzött ismerkedés is. Állatorvosként fontos annak szem előtt tartása, hogy ha lehetőségünk van, a kölyköket olyan szisztéma szerint kell oltani, mely megengedi, már 8-10 hetes kortól, az idegen kutyákkal való találkozást. A megfelelő oltási rend alkalmazásának köszönhetően a kölyköt sok olyan ingerrel is megismertethetjük, melyekre otthon nem lenne lehetőségünk, ilyenek például a közlekedési eszközök, a munkagépek zaja, egy étterem, vagy akár egy erdei séta is.

Az előadóról
Dr. Sátori Ágnes állatorvos, pszichológiából PhD fokozattal rendelkezik. A Tetra-2002 Alapítvány Állatterápiás csoportjának vezetője, és tagja a FÁBE Tudományos Tanácsának. Vizsgálatait elsősorban az állatok viselkedési zavarai, ember-állat kapcsolat és az állatterápia körében végezte. Állatorvosként felkérésre, viselkedésproblémás állatokat gyógyít. Rendszeres előadója az ember-állat kapcsolattal foglalkozó konferenciáknak, és a SZIE Állatorvosi Karának.

Farkas és jávorszarvas – alkalmazkodnak egymáshoz?

A zsákmányállat és a ragadozó folyamatos fegyverkezési versenyben áll – ha az egyik némi lépéselőnyre tesz szert, a másik azonnal a nyomába ered és igyekszik elébe vágni. E stratégia egyik részeként sok esetben a napi aktivitásukat is egymáshoz igazítják.
Skandináviában körülbelül száz farkas él, és körülöttük rengeteg jávorszarvas (akár 1,3-1,7 egyed/km²). A legtöbb jávorszarvas halála emberi tevékenységhez köthető, de azért a farkasok sem tétlenkednek: Közép- és Dél-Skandináviában táplálékuk 90%-ban e növényevőkből áll.
Vajon az 1996 óta terjedőfélben lévő nagyragadozók és fő zsákmányállatuk aktivitása alkalmazkodott-e egymáshoz? Ha a farkasok igazodnak a jávorszarvasokhoz, akkor ugyanabban az időben mozognak, mint a zsákmányállatok, hiszen a mozgó zsákmányra könnyebben rátalálnak, mint a pihenő, mozdulatlan állatra. Ellenben, ha a jávorszarvasok alkalmazkodnak a ragadozóhoz, akkor pihenő időszakuk a farkasok aktív periódusára esik – így a legnagyobb az esélyük az életben maradásra.
Norvég kutatók GPS-t helyeztek egy szaporodó farkaspárra és a területükön élő öt nőstény jávorszarvasra. Nyolc hónapon át követték az állatok aktivitását. A farkaspár nyáron napkeltekor és az esti szürkületben volt a legaktívabb, a téli időszakban pedig reggelente. Ilyenkor a magas páratartalom és a talaj relatíve magasabb hőmérséklete kedvez a szaglásnak, ami miatt a jávorszarvasok inaktivitása ellenére is érdemes vadászni.
A farkasok lényegesen hosszabb utakat tettek meg, mint a jávorszarvasok. Legkevésbé júniusban, a kölyöknevelés időszakában mozogtak, ekkor ugyanis a pár mindkét tagja az odú környékén tartózkodott. Ezidőtájt a jávorszarvasok aktivitása is csökkent, hiszen szintén utódjaikat nevelték. Ami a két faj aktivitásának összefüggéseit illeti, a kutatók azt találták, hogy egyes nyári hónapokat leszámítva, a farkasok és a jávorszarvasok aktivitása egymástól teljesen független volt. Ennek főként az lehetett az oka, hogy a rengeteg jávorszarvas miatt a zsákmányszerzés nem sok erőfeszítésébe került a farkasoknak, így nem kifejezetten volt okuk arra, hogy alkalmazkodjanak zsákmányállataik mozgásához. Minnesotában, Észak-Amerikában, ahol jóval ritkább a zsákmányállatok előfordulása, a farkasok aktivitása igazodik a zsákmányéhoz. A jávorszarvasok sem igyekeztek elkerülni a farkasokat, hiszen a ragadozók száma egyelőre oly kevés, hogy még ma is főként az ember a növényevők legnagyobb ellensége, másrészt '96, a farkasok visszatelepedésének ideje óta még feltehetően rá sem eszméltek az újabb veszélyforrásra.
link
Kutya Szövetség, 2011/3

Vizsgadrukk mentőkutyásoknál

Kutyavezetőknél is jól kimutatható a vizsgadrukk nyálból mért hormon- (kortizol és tesztoszteron) szinttel. Amerikai kutatók 16 katasztrófakutyás vizsgáján vettek részt, nyálat gyűjtöttek tőlük a személykeresési gyakorlatok előtt és után, valamint mérték kutyájuk pulzusát és testhőmérsékletét. A vizsgálat eredményeinek különlegességét az adja, hogy ha a kutyavezetőnél magas kortizolszintet mértek a vizsga után, és saját bevallásuk szerint erős stresszt éltek át, akkor kutyájuk stressz-szintjét is magasnak értékelték. És valóban, a kutyák pulzusa és testhőmérséklete magasabb is volt ebben az esetben. További érdekesség, hogy a vizsgán átment kutyavezetők kortizolszintje alacsonyabb volt, mint az ismétlésre ítélteké – annak ellenére, hogy a vizsgaeredmény csak órákkal a mintavétel után vált ismertté. A magas stressz tehát "jósolta" a bukást. A foglalkozás is hatással volt a stressz-szintre: a civilben tűzoltó gazdák kisebb stresszként élték meg a vizsgát, mint a többiek, vagyis alacsonyabb kortizolszintet produkáltak. A tesztoszteronszint a vizsga hatására nőtt, amint ez várható is versenyhelyzetben, és minél inkább nőtt, annál kisebb volt a kutya pulzusa a vizsga után.
A vizsgázók kis száma ellenére annyi biztonsággal állítható, hogy a vizsgahelyzet jelentős stresszt okozott a katasztrófakutyásoknak, és az is valószínűsíthető, hogy a gazda feszültsége jelentősen hatott a kutyákra is. (Lit et al., 2010)
Kutya Szövetség, 2011/3

Az egyiptomi sakál valójában farkas

Szenzációs felfedezést tettek norvég, angol és etióp kutatók: a rendkívül ritka egyiptomi sakál (Canis aureus lupaster), amit az aranysakál egyik alfajaként ismertünk, valójában a szürke farkasok közé tartozik, közeli rokonságban az indiai és a himalájai farkassal.

pavementsofsilver.files.wordpress.com

A kutatók a sejtek energiatermelő sejtszervecskéje, a mitokondrium örökítőanyagát vizsgálva jutottak erre a megállapításra. A felfedezés jelentőségét az adja, hogy Afrikában – úgy tudtuk – nem élnek farkasok. Most viszont kiderült, hogy nem csak Egyiptomban, hanem az etióp fennsíkokon, az egyiptomi populációtól 2500 km-re délre is él néhány példány. Az új nevén afrikai farkasként beazonosított alfaj rendkívül veszélyeztetett.

Rueness et al., 2011, PLOS One

Kutya Szövetség, 2011/3

Életre-halálra szóló szövetség - rókával

Angol és kanadai kutatók észak-jordániai ásatásai nagyon érdekes leleteket hoztak a felszínre. Kiderült, hogy korábbi ismereteinkkel ellentétben az emberek már ún. Natufián korszak előtt, tehát 14 500 évnél is régebben letelepedett életmódot folytattak, létezett mezőgazdaság és temetkezés. Sőt, a háziasítás csírái is megjelentek – erre utal egy, a sírokban talált rókatetem. A csontváz épsége miatt bizonyos, hogy a róka nem táplálékul szolgált, hanem kedvencként tartották, és gazdája halálakor megölték, hogy mellé temethessék. A lelet szerint már a kutyák megjelenése előtt is különlegesen szoros kapcsolat alakulhatott ki az emberek és az állatok között.
link
Kutya Szövetség, 2011/3

Jó barát, finom falat

Észak-Amerikába körülbelül 14-20 ezer évvel ezelőtt érkeztek meg az emberek Ázsia felől. A kutya háziasítása ekkoriban már megkezdődhetett – hozzávetőleg 15 ezer évvel ezelőttre tesszük ezt az eseményt – de a kutya feltehetően csak későbbi hódítókkal érkezett a kontinensre. Erre utal legalábbis az a lelet, amit nemrégiben találtak meg a Maine-i Egyetem kutatói Texasban. A koponyatöredék és lábcsont korát 9400 évesre becsülik (korábban ugyan már jelentettek ennél idősebb leleteket, pl. az idaho-i Jaguár-barlangból, de a pontosabb vizsgálatok során kiderült, hogy azok mindössze 1-3 ezer évesek). A csontok egykori tulajdonosa egy 14 kg-os, emberek által nevelt házikutya lehetett – mielőtt gazdái leölték, megfőzték, és elfogyasztották volna. Az akkori kutyák tehát minden bizonnyal nem csak társnak, őrszemnek és vadászpartnernek számítottak, hanem táplálékforrásnak is.  

A kutató, Samuel Belknap egyébként véletlenül talált rá a kutyacsontokra, miközben holocén kori emberek táplálékösszetételét vizsgálta. A csonttöredékek alapján a kutya típusa egy új-mexikói, rövid orrú indián ebével állt a legközelebbi rokonságban. DNS vizsgálat szerint pedig bizonyossá vált, hogy a lelet nem farkastól, prérifarkastól vagy rókától származik, hanem a perui kutyafajták közé tartozik.

A kutyákat valószínűleg csak éhínség vagy ünneplés idején fogyasztották, levesként, esetleg raguként.

link

Kutya Szövetség, 2011/3