A dominancia etológiai alapjai és szerepe a kutyakiképzésben

Kutyaviselkedés szimpózium

Továbbképzés állatorvosok, kutyakiképzők és érdeklődők számára kutyák viselkedéséről, viselkedési problémáiról 2008 óta. 

Időpont: 2013. május 25. 

Helyszín:  ELTE Etológia Tanszék, Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c, 6. emelet (térkép)

Szervező: MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport

Regisztrációs díj: 6500 Ft

Jelentkezési határidő: május 17.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a rendelkezésre álló helyek száma korlátozott (24), ezért a jelentkezések elfogadása érkezési sorrendben történik.
ÚJ: a terem megtelt, a jelentkezés lezárult. Ha szeretne értesítést kapni következő rendezvényünkről, jelentkezzen levelezési csoportunkba! 


Jelentkezéshez kérjük, töltse ki a Jelentkezési lapot (katt a linkre)!

Program 
(A 2012. május 19, 26 és 2013 május 11-ei rendezvények ismétlése)

8.30-9.00 Regisztráció

9.00-9.50 Kubinyi Enikő, PhD (MTA-ELTE ÖEK): A dominancia fogalma és jelentősége

9.50-10.00 Szünet

10.00-10.55 Gácsi Márta, PhD (MTA-ELTE ÖEK): Hierarchia (dominancia?) a farkasok, kutyák és emberek csoportjaiban

10.55-11.05 Szünet

11.05-12.00 Pongrácz Péter, PhD (ELTE-Etológia Tanszék): Dominancia a gyakorlatban

• Az előadások közti szünetben üdítőt, ásványvizet, aprósüteményt kínálunk
• A regisztrált résztvevők névtáblát, nyakba akasztható kulcstartót és tollat kapnak ajándékba

Az előadások összefoglalója:

Manapság egyre többet hallani a kutyagazdák körében, hogy "az én kutyám domináns", vagy "az én kutyám inkább alárendelt típus". Szintén sok kutyakiképző hangoztat a dominanciával kapcsolatos különböző nézeteket: egyesek szerint a gazdának kell az alfa szerepet betölteni a "falkában", mások szerint épphogy kerülendő a dominanciára való törekvés, vagy nem is létezik ilyesmi, és a kutya-ember kapcsolatnak pusztán pozitív megerősítésre szabad épülnie.

Mit is jelent mindez valójában, és kinek van igaza?

Sajnos csalódást kell okoznunk azoknak, akik egy frappáns igen/nem választ remélnek egy ilyen összetett kérdéssel kapcsolatban. Viszont nyugodt szívvel állítható, hogy a fent említett szélsőséges hozzáállások egyike sem fedi a valóságot. Pontosan ezért folyhatott érdekes párbeszéd etológusok, kutyakiképzők és más szakemberek között a dominancia kérdése kapcsán.

A kutyák dominanciájával kapcsolatban gyakran előkerül a farkassal mint a kutya legközelebbi vadon élő rokonával való összehasonlítás. A legfrissebb kutatási eredmények alapján tudjuk, hogy - az eddigi uralkodó nézetekkel ellentétben - a vadon élő farkasok jellemzően családokban élnek, amelyek egy párból és 1-3 éves utódaikból állnak. Ahogy az utódok ivaréretté válnak, elhagyják a családot, így csak a szaporodó pár tekinthető a családi falka állandó tagjának. Ezzel szemben a fogságban tartott farkasoknak nincs lehetőségük ilyenfajta elvándorlásra, sőt gyakran nem rokon egyedeket is összezárnak, amelyek így kénytelenek valamiféle falkába rendeződni. Ebben az esetben alakulnak ki azok a farkasfalkák, amelyeknél megfigyelhető az egyedek közti éles, alá-fölé rendeltségben megnyilvánuló viszony (alfa, béta, omega egyed), és a hierarchiát alakító/fenntartó gyakori agresszió. A természetes környezetben élő családi falkákban viszont a dominancia agresszív kifejezése viszonylag ritka, a szülők vezető szerepét az utódok ritkán kérdőjelezik meg. A kölyöknevelési időszak kivételével a szülők közül a nőstény viselkedik alárendeltként. Ugyanakkor abban az esetben, amikor több család csatlakozik egymáshoz és egy nagyobb falkát alkotnak, már komplexebb módon alakul a hierarchia a felnőtt egyedek és a növendékek között is.

Felmerül a kérdés, hogy a nem szorosan emberi gazdához tartozó kutyák (pária kutyák) milyen szociális csoportban élnek: falkában, családban vagy netán szerkezet nélküli csoportban?

Bár ezen a téren nem túl sok megfigyelésre támaszkodhatunk, úgy tűnik, a kutyák nem alkotnak a farkasokéhoz hasonló szociális felépítésű falkát; gyakori a nem rokon egyedekből álló laza csoport, nem jellemző a közös utódgondozás és a kooperatív vadászat. Leginkább azt mondhatjuk, hogy a modern kutyáknak az emberi család szociális rendszerébe, hierarchiájába kell beilleszkednie.

Szintén gyakran előkerül a gazdák körében a kérdés, hogy szabad-e, kell-e a kutyától nevelési célzattal elvenni az élelmét. A farkasfalkák esetében, ha a zsákmány nagy, akkor a család összes tagja egyszerre eszik, ha a zsákmány kisebb, akkor először az alfa pár eszik belőle. Fontos tudnunk, hogy a farkasok esetében létezik egy bizonyos "tulajdonosi terület" (ownership zone), amelyen belül az egyedek a hierarchiában betöltött szerepüktől függetlenül minden fajtárstól megvédik a táplálékukat. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy a kutya és a farkas ma már - elsősorban épp viselkedési különbségeik miatt - két külön faj, így a kutya viselkedésében számtalan olyan szelekciós hatás is érvényesül, amely a háziasítás és a fajták kialakítása során jött létre. A dominancia teória elvetése vagy elfogadása mai napig a kutyakiképzőket leginkább megosztó kérdések egyike. Ezen a ponton a kutyakiképzés visszahat a tudományra, mert olyan kérdéseket vet fel, amelyek tudományos módszerekkel is vizsgálhatók. Fontos azonban megjegyezni, hogy az állatjóléti megfontolásoknak napjainkban egyre nagyobb befolyása van a tudományra. Állatjóléti szakemberek kívánják meghatározni, hogy milyen vizsgálatokat szabad vagy illik elvégezni. A dominancia szerepét feszegető, illetve a pozitív megerősítés újkeletű "egyeduralmát" esetleg megkérdőjelező kutatások egyre kevésbé számítanak szívesen látottnak a tudományos fórumokon. Az ilyen - néha túlzónak tűnő - állatjóléti megfontolások viszont sokszor tudományos szempontból megalapozatlan kutyakiképzési gyakorlathoz vezethetnek. Biológiai szemszögből nézve például a pozitív megerősítésen alapuló kiképzési módszer a tanuláselméleti keretrendszernek csak egy önkényesen kiragadott eleme, amely nem lehet alkalmas az összes helyzetben hatékony tanulás elősegítésére.

Érdekes kérdés, hogy egyáltalán feltétlenül szükség van-e tudományosan megalapozott elméleti háttérre a kutyák képzéséhez. A dominancia-elmélet látszólag egységes keretet nyújt a kutya viselkedési problémáinak megértéséhez és korrigálásához, ám számos olyan elgondolást tartalmaz, amely ellentmond a tudomány jelenlegi állásának. Vajon alkalmazható-e mindennek ellenére, ha sokszor beválik és ráadásul nincs jobb, egységes és koherens, széles körben elterjedt metodika? Tény, hogy a tudománynak szüksége van egy elméleti keretre, amiben megfogalmazhatja a kérdéseit és értelmezheti megfigyeléseit. Kérdéses azonban, hogy a kiképzőknek is szüksége van-e egy olyan egységes elméleti keretre, amely mindent megmagyaráz. Amennyiben a válasz igen, ennek a keretnek egy gyakorlatias és egyszerű rendszernek kell lennie ahhoz, hogy a gazdáknak könnyen átadható legyen, ami miatt a tudományos és a gyakorlati munka alapját képző elméleti háttér különbözni fog.

Az összefoglalót írták: Gerencsér Linda, Szabó Dóra, Miklósi Bernadett és Péter András. 

Forrás: ELTE Etológia Tanszék, Családi Kutya Csoport április hírlevele

További olvasnivaló: Mindennapi Pszichológia 2012/5

Dominancia kutyafalkában

Többkutyás háztartásokban elkerülhetetlen a versengés a kutyák között – ki tud kicsikarni több dédelgetést a gazdától, kié lehet a konyhapultról odadobott maradék, ki száll először be és ki az autóból, és így tovább. Ennek ellenére sok kutyatartó nem tudja megmondani, melyik kutyája a domináns, a nyílt összeütközések ritkák, a különböző helyzetekben pedig más-más eb jut nyerő pozícióba. A kutyák sokkal barátságosabbak egymással - vagy legalábbis jobban tűrik egymás közelségét -, mint a farkasok, amelyek az idegeneket azonnal megkísérlik megölni, fogságban pedig nem ritkán meglincselik a rangsor alján álló társukat (amely nem tud időben elmenekülni, mint a természetben tenné). Elvadult kutyafalkáknál sincs olyan szigorú rangsor, mint a nagyobb farkasfalkáknál, például az alárendeltek is szaporodhatnak. A kooperatív utódgondozás és vadászat is hiányzik.

Ha két kutya közül mégis következetesen az egyik fél tűnik dominánsnak, másik alárendeltnek, akkor eltérő stratégiával működnek tanulási helyzetekben – derült ki Pongrácz Péter és munkatársai tanulmányából (Pongrácz et al., 2012). A domináns jószág (amelyik előbb/többet ugat, ha idegen lép a házba, a száját többször nyalogatja a másik; előbb eszik, ha ugyanakkor, ugyanazon a helyen kapnak enni, és általában győz a verekedések során) könnyebben, szívesebben tanul az embertől. A tesztben kétféleképpen lehetett megszerezni egy labdát egy eszközből. A kutyák felének a kísérletvezető az egyik módszert mutatta be, felének a másikat. Kiderült, hogy míg a dominánsak a bemutatott módszer szerint szerezték meg a labdát, az alárendeltek önálló megoldással próbálkoztak. Egy korábbi viselkedéstesztből azt is tudjuk, hogy az alárendeltek inkább kutya-központúak: ha egy (idegen) kutya mutat be egy feladatot, akkor az alárendeltek lemásolják az akciót, a dominánsak viszont figyelmen kívül hagyják (Pongrácz et al., 2008). Ezt a megfigyelést ma már kiképzők is szívesen használják: megtanítanak egy feladatot az idősebb, domináns kutyának, és később ő mutatja be azt a kiképzés alatt álló újoncoknak. Nagyon hatékony technika!

Megjelent a Mindennapi Pszichológia 2012. 5. számában

Households with not only one, but several dogs witness obvious signs of competition between the four-legged companions seeking for attention, food, the possibility to get in the car first, etc. Still, finding the dominant dog in the pack is quite a challenge for most of the owners, probably because real fights are rare, and sometimes it depends on the situation which dog is taking over its rivals. Dogs are much more friendly than wolves who, when meeting an unknown individual often go straight for the kill: not to mention the killing of subordinate members of the pack (a phenomena not rare in enclosures where the victim is unable to escape pack violence). In packs of stray (feral) dogs hierarchy is less obvious. Even subordinates can take part in reproduction, cooperative care for the young is missing, just like cooperative hunting.
Luckily however, there are cases when its easy to  tell apart a dominant dog from its subordinate counterpart. And this is when Peter Pongrácz’s study is coming into view. Dr. Pongrácz and his colleagues found out that signs of dominancy (barking sooner and more than others, getting mouth-licking from other dogs; eating sooner if food provided at the same time for several dogs; usually coming out as winner from conflicts) seem to correlate with the willingness and efficiency of learning from people. In their test scientists used a special device from which the ball could be obtained in two ways. A demonstrator showed one way for half of the subjects, while the other half was taught to get the ball in the other way. They found that dominant dogs learned by observation, while subordinates tried to get the ball by their own way. From an earlier experiment we know that those dogs lower in the hierarchy, tend to concentrate on fellow specimen: when another (strange) dog is used as a demonstrator, subordinates imitate the action, whereas dominant dogs ignore it. The result of this research already had some effects on the way some professionals train their dogs. If a complicated task is taught for the dominant dog which later serves as a demonstrator for the newcomers, results will be better and come sooner. Very efficient!