Kutyával együtt migráltak Magyarország területéről az ősi szardíniaiak

Egy olasz kutyafajta, a szardíniai juhászkutya főként a komondorral és a salukival áll rokonságban. Ez döbbenetesen egybevág a szardíniaiak leszármazási viszonyaival, akik a mai Magyarország és Észak-Afrika területéről jutottak az olasz szigetre több ezer éve.

Szardínia az Appennini félszigettől és Tunéziától is körülbelül 200 km-re, Korzikától 12 km-re fekszik. 80%-a nehezen művelhető hegy- és dombvidék, népsűrűsége alacsony. A földrajzi és a kulturális elszigeteltségből (egymás közötti házasodásból) adódó csekély genetikai különbségek, magas beltenyésztettségi érték és a génvariációk kapcsolt - nem független - öröklődése miatt a szigetlakók kedvelt vizsgálati alanyai a genetikusoknak, mert segítségükkel nagyobb eséllyel található meg az örökletes betegségek genetikai háttere. A szardíniai szárd népnél gyakoriak egyes autoimmun betegségek (főként a szklerózis multiplex), az 1-es típusú cukorbetegség, de a hosszú élettartam is. A szigetlakókéhoz hasonló szaporodási elszigeteltség és ezzel együtt járó genetikai betegségek a kutyafajtákra is jellemzők, ezért a genetikusok a kutyákat is szívesen kutatják.

Olaszország számos kutyafajta hazája, gondoljunk a nápolyi masztiffra vagy a cane corsora, de olasz fajtának számít a máltai selyemkutya is. Sok helyi változatot nem ismernek el a nemzetközi tenyésztői szervezetek, ezek közé tartozik a szardíniai Fonni városról elnevezett nagy pásztorkutya is (a szardíniai juhászkutya más néven Fonni kutyája, Cane Fonnese). Szőre lehet rövid vagy hosszú, és változatos színű. Általános jellemző az erős területvédési hajlam és az "égő" tekintet, a szokatlanul előretekintő szemek. Helyi tenyésztők sok energiát fektetnek abba, hogy a szardíniai juhászkutyát önálló fajtának fogadtassák el, és ezt genetikai bizonyítékokkal is alátámasszák. Sikerült neves amerikai genetikusok, Heidi D. Parker és Elaine A. Ostrander érdeklődését is felkelteniük, és ezzel a vizsgálat, kilépve a helyi hagyományőrzésből, világszinten is érdekes témákat vetett fel.


A genetikusok 28 kutyafajtát hasonlítottak össze a Fonnival (ld. az első képen), 13 kutyánál teljes genom szekvenálást végeztek, 155 egyednek pedig 173 662 SNP variációit vetették össze. A korábbi, a rokoni viszonyokat csak néhány évtizedes távlatban és leginkább családfákban feltárni képes polimorf mikroszatellita vizsgálatokkal szemben ez a módszer alkalmas populációk struktúrájának elemzésére is. Immár nem az volt a fő kérdés, hogy önálló fajta-e a Fonni kutya, hanem az, hogy esztétikai szempontok és hivatalos, szervezett tenyésztés mellőzése, pusztán a földrajzi izoláció és a viselkedésre való szelektálás elegendő-e egy fajta kialakulásához, és mindez hogyan állítható párhuzamba az emberi populációk demográfiai változásaival.

A vizsgálatok alapján egyértelmű, hogy a Fonni kutya fajtának tekinthető, ezt támasztja alá a homozigóta régiók száma (26) és hossza (348,7 Mb), ami szorosan összefügg a beltenyésztettségi értékkel (0,13) és a kevés fajtaalapító őssel (113 - a szám a leszármazási kapcsolatokból kiszámítható).

De honnan származik a fajta? A XVIII-XIX. században Tyndale és Cetti így írt a Fonniról: " nagy és bozontos, félig masztiff, félig véreb", "az agár és egy nagy kutya kombinációja... amiben az agár és a masztiff ellentétjei kioltják egymást". Több mint kétszáz évvel később kiderült, hogy a szerzők majdnem teljesen jól tippeltek. De az agár helyett a saluki, míg a masztiff helyett a molosszoid típusú komondor keresztezésével jöhetett létre a fajta (annak ellenére, hogy földrajzilag a fáraókutya és a nápolyi masztiff kézenfekvőbb lett volna.) Olasz fajtákkal (főleg cane paratore, abruzzói juhászkutya és volpino italiano) is kimutatható a kapcsolat többféle statisztikai módszer szerint is.

Az, hogy a Fonni genetikailag elszigetelt maradt és nem egyszerűen egy keverék, arra utal, hogy a szardíniaiak számára igen fontos volt az a munka, amit végzett. A kutatócsoport bízik abban, hogy később sikerül is azonosítaniuk azokat a régiókat, amelyek a Fonni jellegzetes viselkedéséért felelnek.

Mindez nem csak egy egyszerű kutyatörténet. Az, hogy a Fonni észak-afrikai és kelet-mediterráni gyökerekkel rendelkezik (utóbbiba sorolják a szerzők a komondort), teljesen egybevág a szardíniai emberek eredetével, akik genetikai vizsgálatok szerint a mai Magyarország, Egyiptom, Izrael és Jordánia vidékéről érkeztek a neolitikumban, kb. 5-9 ezer éve. A jelek szerint magukkal hozták a kutyáikat is, és ezek keveredésével alakult ki a Fonni. Benépesülés után a sziget ember és kutya populációi is megőrizték genetikai homogenitásukat. Ami az embereket illeti, Európa ma már egészen más genetikai összetételét tekintve, mint a neolitikumban volt, Szardínia tehát egy többezer éves Európa zárványa is humángenetikai értelemben. Ebben a korban a kutya és az ember együtt küzdött a túlélésért, és az adott környezet által támasztott munka - itt a nyáj és a porta őrzése idegenektől - önmagában is elegendő lehetett egy fajta kialakulásához, fenntartásához. A szoros kapcsolat arra is módot ad, hogy ha valahol hiányzik egy darabka a népvándorlások történetének rekonstruálásában, akkor azt a helyi kutyák rokoni viszonyainak feltárásával pótolják ki.


Forrás: D. L. Dreger, B. W. Davis, R. Cocco, S. Sechi, A. Di Cerbo, H. G. Parker, M. Polli, S. P. Marelli, P. Crepaldi, E. A. Ostrander. Commonalities in Development of Pure Breeds and Population Isolates Revealed in the Genome of the Sardinian Fonni's Dog. Genetics, 2016; 204 (2): 737 DOI: 10.1534/genetics.116.192427