Gyerekkoromban volt egy kutyás naptáram, aminek a képeit kitettem a falra. Sokat nézegettem ezeket a képeket, és közben azon gondolkodtam, hogy miért tűnik mindegyik kutya olyan szomorúnak. Most, harminc évvel később tudtam meg a választ, amikor brit és amerikai kutatók
kutyák és farkasok szem körüli izmait hasonlították össze. Kiderült, hogy a kutyáknál a 33 ezer éves háziasítás során kialakult egy olyan izompár, ami megemeli a szemöldök belső csücskét, amitől nagyobbnak és szomorúbbnak tűnik a kutya szeme. A nagy babaszemek és a szomorú tekintet gondoskodást vált ki az emberekből. Mérhetően nagyobb gondoskodást, hiszen menhelyekről
gyakrabban viszik haza azokat a kutyákat, akik gyakrabban adják elő ezt a tekintetet. Ez arra utal, hogy az emberek, ugyan valószínűleg öntudatlanul, de szelektáltak erre a jellegzetességre, jobban vigyáztak az ilyen kutyákra és szívesebben segítették a szaporodásukat.
A kutatók 4 farkas és 6 kutya tetemének szem körüli izomzatát hasonlították össze, de élő állatokat, 9 farkas és 27 menhelyi kutya ember irányába mutatott tekintetét is vizsgálták.
