Kérdés:
A véleményét szeretném kikérni.
Tegnap olvastam egy cikket a kutyák érzékelésével kapcsolatban. Pontosabban arról, hogyan találnak távolról is vissza. Ebben a cikkben arról is írnak, hogy érzékelik a mágneses mezőt.
https://www.azenkutyam.hu/elet/hogyan-talal-haza-a-kutya-osztonosen/
https://www.mpg.de/10319591/magnetoreception-eye
Ez utóbbi cikk a forrás.
Ma a Klubrádióban egy délutáni műsorban szintén erről faggatták az egyik kollégáját. Ő cáfolta, hogy nagyobb távolságból hazatalálna a kutya, és tagadta, hogy a költöző madarakhoz hasonlóan érzékelni tudnák a mágneses mezőt.
Ha nem pont az ellenkezőjét olvastam volna tegnap, fel se tűnt volna.
Nagyon kérem, foglaljon állást, mi az igazság. Igaz-e a 2016-os cikk, ami szerint képesek lehetnek a mágneses mező érzékelésére a kutyák is vagy sem.
Amennyiben igaz, nagyon sajnálom, hogy valaki kutató létére tudományosan túlhaladott, elavult nézeteket terjeszt egy sokak által hallgatott rádióban. Sokan vagyunk kutyatulajdonosok, akik nemcsak játékszerként tartják kutyájukat, hanem igyekeznek arról minél többet megtudni. Hiteles forrásból.
Üdvözlettel és köszönettel
K. A., egy érdeklődő kutyatulajdonos és rádióhallgató
Válasz#1:
"Az én kutyám" által felsorolt anekdoták nem tekinthetők tudományos hivatkozási alapnak. 800 millió kutya él a bolygón, ekkora számnál már előfordulhat, hogy néhány kutya véletlenül hazafelé indul el, miután eltévedt. A kollégámnak igaza van, a kutyák nem találnak haza úgy, mint a vándorló madarak. Ha így lenne, nem keresnének olyan sok kutyát a gazdák Szilveszter után és nem (csak) postagalambokat, hanem postakutyákat (is) használtak volna levelek küldözgetésére.
A hivatkozott angol nyelvű weboldal teljesen korrekt, de a "may have" megfogalmazást használja, vagyis nem állítja, hogy a kutyák képesek a mágneses tér alapján tájékozódni, hanem arra utal, hogy akár képesek is lehetnének rá, mert speciális receptorok vannak a szemükben. Több cikk azt találta egyébként, hogy a mágneses tér befolyásolja, hogy a kutyák milyen irányba fordulnak székelés közben, de ennek a funkciójára senkinek nincs tippje sem.
Válasz#2:
Csak annyit tennék még hozzá, hogy a tudományos kutatás valójában egy nagyon lassú folyamat, azaz a kutatók "felfedeznek" egy jelenséget, aztán mások is megvizsgálják, majd vagy igazolják vagy nem, évek telnek el, új megközelítések születnek, és így tovább. Egy közlemény, bármiről is szóljon, nem tekinthető perdöntőnek semmilyen kérdésben sem. A mindenkori "tudásunk" sok-sok év, sok kutatás és sok "vita" eredménye... ami lassan bekerül a könyvekbe. Ezért sohasem szabad vádolni egy kutatót azzal, hogy " tudományosan túlhaladott, elavult nézeteket terjeszt", ha ő a terület egyik szakértője (és Péter kollégám ilyen szakember) és sohasem szabad egy tudományos publikáció alapján messzemenő következtetéseket levonni, még ha az valóban "hiteles forrás". A tudósok, sohasem állítanak valamit, ez csak a média teszi (sajnos), hanem mindig egy bizonyos valószínűséggel állítanak valamit, éppen azért mert sohasem lehetnek biztosak a dolgunkban. A jó, hiteles kutatót éppen arról lehet felismerni, hogy nem "állít", hanem inkább "valószínűségről" beszél. Sajnos a mai felgyorsult világban, a szenzációhajhász média működése miatt ez a fontos, de lényeges különbség elvész.
Válasz#3:
Köszönjük, hogy írt a Tanszékünknek, egyben annak is örülök, hogy részleteiben is érdeklődik a kutyák, illetve állatok egyes képességeinek tudományos hátteréről.
Bár kutyák millióit tudjuk napi rendszerességgel gazdaként megfigyelni, és sajnos elveszett, elhagyott, vagy egyszerűen új gazdához kerülő kutyából is temérdek van, tudományosan leírt, illetve kísérletesen igazolt ismeretünk nemigen van olyan esetekről, ahol a kutyák mágneses érzékelés/tájékozódás révén találtak volna haza, vagy egyik pontból a másikba. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy kizárhatjuk esetükben a mágneses tér érzékelésének sejtszintű képességét. Viszont az Ön által is idézett cikkben leírt képesség és egy "csodálatos hazatalálás" között hatalmas szakadék tátong.
Ha megvizsgáljuk a tájékozódási képessége okán talán leginkább és legtöbbet kutatott galambokról szóló szakirodalmat, láthatjuk, hogy még itt is ádáz "küzdelmet" folytattak és folytatnak a kutatócsoportok a tekintetben, hogy mennyire és hogyan kap szerepet számos, a tájékozódásban használható külső ingerforrás a galambok navigálása közben (mágnesesség, napfény, szagingerek). Sajnos a kutya esetében nem tudom elképzelni olyan bizonyító erejű navigációs vizsgálatok elvégzését, mint azt a galamboknál (vagy akár a méheknél) rutinszerűen végzik a kollégák - hiszen például a galambok esetében mindig van egy bekalkulált "veszteség" - azok a madarak, amelyek egyszerűen elvesznek hazatalálás közben. Ugyebár kutya alanyoknál ezt nem vállalná be senki.
A mágnesesség alapján történő tájékozódás, azaz akár egy mágneses biológiai iránytű, akár egy földmágnesesség-térkép használata a kutya hazatalálását önmagában kevéssé segítené. Az iránytű, amelynek a cikk alapján lehetne alapja, igazából csak egy bizonyos irány követését teszi lehetővé - ami például vándorló fajoknál igen fontos. De ha a kutyának Miskolcról el kellene találni Győrbe, akkor először azt kellene tudnia, merre kell elindulnia. A földmágnesesség-térkép használatához pedig az állatnak először ki kellene egy ilyet építenie a tapasztalatai (azaz az adott területen történő rövidebb-hosszabb utak megtétele során), amihez a kutyák túlnyomó többsége nem mozog elegendően nagy körzetben élete során.
Magam is kutyatartó vagyok, és természetesen érdeklődve figyelek fel olyankor, amikor a média felkap egy "csodával határos" történetet kutyákkal kapcsolatban. Ezek tudományos igényű magyarázata roppant nehéz (pedig sokszor a kutatótól ezt várják el, hogy azonnal, 100% biztonsággal mondja meg, miért és hogyan csinált ezt vagy azt egy kutya). A rendkívüli kutyatörténetek sajnos a legtöbbször nem kielégítően dokumentáltak, laikusok (és sajnos az is előfordul, hogy élénk fantáziájú hírnév-keresők) jelentik őket, és természetüknél fogva nem megismételhetőek ellenőrzött körülmények között. Ez pedig azt jelenti, hogy a kutatóknak nem sok lehetőségük van behatóan és a szakma szabályainak megfelelően vizsgálni őket. Ez így van sajnos a hazataláló kutyákról szóló leírásokkal is.
A véleményét szeretném kikérni.
Tegnap olvastam egy cikket a kutyák érzékelésével kapcsolatban. Pontosabban arról, hogyan találnak távolról is vissza. Ebben a cikkben arról is írnak, hogy érzékelik a mágneses mezőt.
https://www.azenkutyam.hu/elet/hogyan-talal-haza-a-kutya-osztonosen/
https://www.mpg.de/10319591/magnetoreception-eye
Ez utóbbi cikk a forrás.
Ma a Klubrádióban egy délutáni műsorban szintén erről faggatták az egyik kollégáját. Ő cáfolta, hogy nagyobb távolságból hazatalálna a kutya, és tagadta, hogy a költöző madarakhoz hasonlóan érzékelni tudnák a mágneses mezőt.
Ha nem pont az ellenkezőjét olvastam volna tegnap, fel se tűnt volna.
Nagyon kérem, foglaljon állást, mi az igazság. Igaz-e a 2016-os cikk, ami szerint képesek lehetnek a mágneses mező érzékelésére a kutyák is vagy sem.
Amennyiben igaz, nagyon sajnálom, hogy valaki kutató létére tudományosan túlhaladott, elavult nézeteket terjeszt egy sokak által hallgatott rádióban. Sokan vagyunk kutyatulajdonosok, akik nemcsak játékszerként tartják kutyájukat, hanem igyekeznek arról minél többet megtudni. Hiteles forrásból.
Üdvözlettel és köszönettel
K. A., egy érdeklődő kutyatulajdonos és rádióhallgató
Válasz#1:
"Az én kutyám" által felsorolt anekdoták nem tekinthetők tudományos hivatkozási alapnak. 800 millió kutya él a bolygón, ekkora számnál már előfordulhat, hogy néhány kutya véletlenül hazafelé indul el, miután eltévedt. A kollégámnak igaza van, a kutyák nem találnak haza úgy, mint a vándorló madarak. Ha így lenne, nem keresnének olyan sok kutyát a gazdák Szilveszter után és nem (csak) postagalambokat, hanem postakutyákat (is) használtak volna levelek küldözgetésére.
A hivatkozott angol nyelvű weboldal teljesen korrekt, de a "may have" megfogalmazást használja, vagyis nem állítja, hogy a kutyák képesek a mágneses tér alapján tájékozódni, hanem arra utal, hogy akár képesek is lehetnének rá, mert speciális receptorok vannak a szemükben. Több cikk azt találta egyébként, hogy a mágneses tér befolyásolja, hogy a kutyák milyen irányba fordulnak székelés közben, de ennek a funkciójára senkinek nincs tippje sem.
Válasz#2:
Csak annyit tennék még hozzá, hogy a tudományos kutatás valójában egy nagyon lassú folyamat, azaz a kutatók "felfedeznek" egy jelenséget, aztán mások is megvizsgálják, majd vagy igazolják vagy nem, évek telnek el, új megközelítések születnek, és így tovább. Egy közlemény, bármiről is szóljon, nem tekinthető perdöntőnek semmilyen kérdésben sem. A mindenkori "tudásunk" sok-sok év, sok kutatás és sok "vita" eredménye... ami lassan bekerül a könyvekbe. Ezért sohasem szabad vádolni egy kutatót azzal, hogy " tudományosan túlhaladott, elavult nézeteket terjeszt", ha ő a terület egyik szakértője (és Péter kollégám ilyen szakember) és sohasem szabad egy tudományos publikáció alapján messzemenő következtetéseket levonni, még ha az valóban "hiteles forrás". A tudósok, sohasem állítanak valamit, ez csak a média teszi (sajnos), hanem mindig egy bizonyos valószínűséggel állítanak valamit, éppen azért mert sohasem lehetnek biztosak a dolgunkban. A jó, hiteles kutatót éppen arról lehet felismerni, hogy nem "állít", hanem inkább "valószínűségről" beszél. Sajnos a mai felgyorsult világban, a szenzációhajhász média működése miatt ez a fontos, de lényeges különbség elvész.
Válasz#3:
Köszönjük, hogy írt a Tanszékünknek, egyben annak is örülök, hogy részleteiben is érdeklődik a kutyák, illetve állatok egyes képességeinek tudományos hátteréről.
Bár kutyák millióit tudjuk napi rendszerességgel gazdaként megfigyelni, és sajnos elveszett, elhagyott, vagy egyszerűen új gazdához kerülő kutyából is temérdek van, tudományosan leírt, illetve kísérletesen igazolt ismeretünk nemigen van olyan esetekről, ahol a kutyák mágneses érzékelés/tájékozódás révén találtak volna haza, vagy egyik pontból a másikba. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy kizárhatjuk esetükben a mágneses tér érzékelésének sejtszintű képességét. Viszont az Ön által is idézett cikkben leírt képesség és egy "csodálatos hazatalálás" között hatalmas szakadék tátong.
Ha megvizsgáljuk a tájékozódási képessége okán talán leginkább és legtöbbet kutatott galambokról szóló szakirodalmat, láthatjuk, hogy még itt is ádáz "küzdelmet" folytattak és folytatnak a kutatócsoportok a tekintetben, hogy mennyire és hogyan kap szerepet számos, a tájékozódásban használható külső ingerforrás a galambok navigálása közben (mágnesesség, napfény, szagingerek). Sajnos a kutya esetében nem tudom elképzelni olyan bizonyító erejű navigációs vizsgálatok elvégzését, mint azt a galamboknál (vagy akár a méheknél) rutinszerűen végzik a kollégák - hiszen például a galambok esetében mindig van egy bekalkulált "veszteség" - azok a madarak, amelyek egyszerűen elvesznek hazatalálás közben. Ugyebár kutya alanyoknál ezt nem vállalná be senki.
A mágnesesség alapján történő tájékozódás, azaz akár egy mágneses biológiai iránytű, akár egy földmágnesesség-térkép használata a kutya hazatalálását önmagában kevéssé segítené. Az iránytű, amelynek a cikk alapján lehetne alapja, igazából csak egy bizonyos irány követését teszi lehetővé - ami például vándorló fajoknál igen fontos. De ha a kutyának Miskolcról el kellene találni Győrbe, akkor először azt kellene tudnia, merre kell elindulnia. A földmágnesesség-térkép használatához pedig az állatnak először ki kellene egy ilyet építenie a tapasztalatai (azaz az adott területen történő rövidebb-hosszabb utak megtétele során), amihez a kutyák túlnyomó többsége nem mozog elegendően nagy körzetben élete során.
Magam is kutyatartó vagyok, és természetesen érdeklődve figyelek fel olyankor, amikor a média felkap egy "csodával határos" történetet kutyákkal kapcsolatban. Ezek tudományos igényű magyarázata roppant nehéz (pedig sokszor a kutatótól ezt várják el, hogy azonnal, 100% biztonsággal mondja meg, miért és hogyan csinált ezt vagy azt egy kutya). A rendkívüli kutyatörténetek sajnos a legtöbbször nem kielégítően dokumentáltak, laikusok (és sajnos az is előfordul, hogy élénk fantáziájú hírnév-keresők) jelentik őket, és természetüknél fogva nem megismételhetőek ellenőrzött körülmények között. Ez pedig azt jelenti, hogy a kutatóknak nem sok lehetőségük van behatóan és a szakma szabályainak megfelelően vizsgálni őket. Ez így van sajnos a hazataláló kutyákról szóló leírásokkal is.
