Az ELTE Etológia Tanszék kutatói a kutyák farkasvonyításra adott reakcióit vizsgálták. Arra keresték a választ, hogy vajon fajtánként eltér-e a kutyák vonyítási hajlandósága, és ha igen, szerepet játszik-e az adott fajta farkasokhoz való genetikai közelsége, az egyed kora és neme. A világon egyedülálló kutatás eredményeit a Communications Biology folyóiratban jelentették meg.
Ha vonyítást hallunk az erdőben, valószínűleg rögtön egy farkas jut először eszünkbe. A feltételezés nem alaptalan, hiszen a vonyítás a farkasok legjellegzetesebb hangadása. Azonban nem csak a farkasok vonyítanak, a kutyafélék családjának több tagjánál is előrdul ez a hangtípust. A farkasok például arra használják, hogy fajtársaikkal nagy távolságokon keresztül kommunikáljanak, kijelöljék a territóriumuk határait, és hogy válaszvonyítással osszák meg egymással a helyzetüket.
Háziasított rokonaiknál, a kutyáknál, sokkal komplikáltabbnak tűnik a vonyítás használata. Míg bizonyos fajták, mint a farkashoz nagyon hasonlító szánhúzók, gyakran vonyítanak akár indokolatlan hangokra is (pl.: sziréna, harang, zene), addig más kutyák egyszer sem mutatják ezt a viselkedést az életük során.
Az ELTE Etológia Tanszék kutatói kíváncsiak voltak, hogy vajon tényleg hajlamosabbak-e bizonyos fajták vonyítani, és ha igen, akkor ennek van-e köze a fajták farkasokkal való genetikai hasonlósághoz?
Hogy választ kapjanak ezekre a kérdésekre, a kutatók megvizsgálták, hogy hogyan reagálnak családi kutyák a farkasvonyításra. 68 kutyát teszteltek le, amik a fajtájuk alapján különböző genetikai távolságra állnak a farkastól.
„Eredményeink alapján azok a fajták, amik genetikailag közelebbi rokonságban állnak a farkassal, úgynevezett ősi fajták, gyakrabban válaszolnak vonyítással a farkasoknak, míg a genetikailag távolabb álló fajták - őket modern fajtáknak hívjuk -, inkább ugatással reagálnak. Vagyis úgy tűnik, hogy bár a legtöbb fajta képes vonyítani, a modern fajták már nem használják ezt a hangadást az eredeti funkciója szerint. Ennek az lehet az oka, hogy a modern fajták kialakítása során már eltérőbb volt a kutyák szociális környezete, mint az ősi fajtáknál, és már nem volt szükség a nagy-távolságú kommunikációt szolgáló hangtípusra.” – magyarázza Lehoczki Fanni, a kutatás főszerzője.
„Az eredmények azt is sugallják, hogy azok a fajták, amik többet vonyítottak, több stresszjelzést is mutattak a vizsgálat során. Azt feltételezzük, hogy az ősi fajták jobban „értik” a farkasok vonyítását, mint a modern fajták. A teszthelyzetben az ősi fajták egy idegen falka territóriumán érezhették magukat, ami stresszt váltott ki belőlük, és így, a farkasokhoz hasonlóan, vonyítással jelezték jelenlétüket a vonyító falkának, hogy így elkerülhető legyen egy esetleges találkozás, ami igen veszélyes lehetne a kutyának.” – foglalja össze Faragó Tamás, az Etológia Tanszék szenior kutatója, a kutatás szerzője. „Érdekes módon, a fajták közti különbség a vonyításban csak idősebb kutyáknál (>5 éves) figyelhető meg, ami mögött valamiféle korral együtt járó személyiségbeli változás, vagy esetleg tapasztalat hatása állhat. Feltételezésünk szerint a vonyítás, ami stresszjelzésekkel is társult a tesztünk során, félelem jele lehet, és így az idősebb kutyák félősebbek voltak a jelen helyzetben, amit korábban különböző tanulmányok már leírtak. Azonban ennek megerősítése további vizsgálatokat igényel.”
A kutatók fajta és a kor mellett egyéb faktorok hatását is megvizsgálták a vonyításra, mint a nem és az ivari státusz, amelyek számos aspektusát befolyásolják a kutyák viselkedésének.
„Az eredményeink alapján a hím nemi hormonok valahogyan érintettek a vonyításban, ugyanis míg az ivaros és ivartalanított nőstények közt nem találtunk különbséget, a hímeknél igen: az ivartalanított kanok, amiknél tesztoszteron már nem termelődik, hosszabban vonyítottak, mint az ivaros kanok. Mivel az irodalom alapján az ivartalan kanok félősebbek, ez az eredményünk egybevághat a feltételezésünkkel, miszerint a vonyítás a vizsgált szituációban a félelem jele lehet, vagyis a kutyák válasza a farkasvonyításra: Félek, kérlek, ne gyere közelebb!” – mondja Lehoczki Fanni
Ez az első kutatás, ami célzottan a kutyák vonyító viselkedését vizsgálta. Az eredmények alátámasztják a feltételezést, miszerint a háziasítás megváltoztatta a kutyák hangrepertoárját, és a különböző funkciókra való szelekció hatással volt arra, hogy a fajták hogyan dolgozzák fel és használják ezt az ősi kommunikációs formát, a vonyítást.
A kutatás 2023. február 6-án jelent a Communications Biology folyóiratban “Genetic distance from wolves affects family dogs’ reactions towards howls” címmel. Szerzői: Lehoczki Fanni, Andics Attila, Arik Kershenbaum, Kubinyi Enikő, Daniela Passilongo, Holly Root-Gutteridge, Friederike Range, Vicente Palacios Sánchez, Lori Schmidt, Simon W. Townsend, Stuart K. Watson és Faragó Tamás.
A kutatást támogatta: Eötvös Loránd Tudományegyetem;
Eötvös Loránd Kutatási Hálózat;
Európai Kutató Tanács (ERC, Horizon 2020)
Magyar Tudományos Akadémia (Bolyai János Pályázat, Prémium Posztdoktor Pályázat, ’Lendület’ Program)
Nemzeti Agykutatatási Program
Nemzeti Kiválóság Program
Austrian Science Fund (FWF)
UK’s Biological and Biotechnology Research Council
Swiss National Science Foundation
NCCR Evolving Language, Swiss National Science Foundation Agreement.
