Az emberi történelem feltehetően más lenne a több mint tízezer éve minket szolgáló kutyák nélkül. Mindent meg kell tennünk azért, hogy megszüntessük azokat a káros hatásokat, amiket sajátos életmódunk miatt a kutyákra terhelünk. A kutyák számára semmilyen eszköz nem áll rendelkezésre, így a felelősség teljes mértékben a miénk. „A kutyákat mi hoztuk létre, sok évezred alatt a mi képünkre és hasonlatosságunkra. (...) Ez kötelezettségeket is ró az emberre. Meg kellene fontolnunk, hogy erkölcsi elveinket a kutyára is kiterjesszük, őket is megilleti az emberi bánásmód.” (Csányi Vilmos
Az állatjólét tudományának kialakulása és alapelvei
Az etika az élet azon szabályaival foglalkozik, amelyek kötelezik az embert a társadalmilag helyes, jó cselekedetekre, a rossz cselekedetek elkerülésére. Az állatvilágra érvényes erkölcsi szabályok, szokások tanulmányozására egy új tudományág alakult ki, az állatjólét (angolul animal welfare).
A nyugati civilizáció bölcsője, az ókori Görögország híres filozófusa, Arisztotelész szerint a természetben mindennek célja van: a növények azért nőnek, hogy legyen mit enniük az állatoknak, az állatok azért vannak, hogy táplálják és szolgálják az embert. Az a filozófia, hogy a természet nem önmagáért, hanem az ember szolgálatáért létezik, évszázadokon át fennmaradt a nyugati kultúrában. Csak a XX. században merült fel - Peter Singer ausztrál filozófus 1975-ben megjelent könyve nyomán – hogy valamennyi fajnak emberi bánásmódban kell részesülnie, amelyeknek agya elég fejlett ahhoz, hogy ezt értékelni tudja. Más szavakkal, minden faj, amelynek a nem megfelelő bánásmód szenvedést okoz, jogosult a szenvedés elkerülésére. A tudomány azonban még csak az utóbbi évtizedekben tette meg az első lépéseket, hogy kiderítse, mely állatok rendelkeznek ezzel a bizonyos „kellően fejlett” idegrendszerrel. Szerencsére a kutya esetében nincs vita.
Az állatjólét tudománya öt alapelv alapján határozza meg, hogy egy állat megkapja-e a megfelelő ellátást. Jól jellemzi a megalkotás kezdetének idejét (1965) jellemző állapotokat, hogy az első alapvetések a következőképpen szóltak: „az állatnak joga van ahhoz, hogy megforduljon, vakarózzon, felkeljen, lefeküdjön és kinyújthassa a lábát”. Azóta sikerült az alapelveket némileg fejleszteni.
Az „Állatjólét Öt Alapelve”:
1. az állat nem éhezhet és szomjazhat;
2. az állat számára nem okozhat kényelmetlenséget az élőhelye;
3. az állatot nem érheti fájdalom, sérülés; meg kell előzni a betegségek kialakulását;
4. az állatnak legyen lehetősége a fajára jellemző természetes viselkedésre;
5. az állatot ne érje félelmet és stresszt kiváltó inger.
Jól tartjuk a kutyáinkat?
Nézzük, hogyan teljesülnek az állatjólét alapelvei a kedvencként vagy munka céljából tartott kutyákra. A legtöbb kutyát oltják a fertőző betegségek ellen, óvják a parazitáktól, és az éheztetés helyett jellemzően inkább a túlsúly okoz problémát. Korántsem ilyen optimális a helyzet azonban, ha azt vizsgáljuk, vajon félelem és stressz nélkül élnek-e az állatok, és van-e lehetőségük természetes viselkedésre. Sok kutya szorong a városi környezetben, fél az idegenektől, az erős zajtól és attól, hogy a gazdája magára hagyja. A városi kutyákat az utcán gyakran kizárólag pórázon tartják, fajtársaikhoz nem engedik őket közel. Az, hogy a tartási körülmények mennyire viselik meg a kutyát, nevelésének (szocializációnak, az ingerekhez való fokozatos hozzászoktatásnak) és örökletes sajátosságainak, idegrendszeri érzékenységének függvénye. A szocializáció és az öröklött egyedi sajátosságok eredője a kutyára egyedenként jellemző személyiségprofil. A személyiség, tudományos megfogalmazásban, nem más, mint időben állandó és helyzetektől függetlenül megnyilvánuló, egyedre jellemző viselkedés-, gondolat- és érzésmintázat. Az állat személyiségének nem megfelelő tartási körülmények viselkedési problémák kialakulásához vezetnek.
A munkakutyák speciális helyzete
A munkakutyák nagyon sokféle funkciót töltenek be, amik más-más stresszhatásoknak teszik ki őket. A katasztrófakutyák például hosszú repülőutakat tesznek meg, majd életveszélyes terepviszonyok között, olykor mérgező vegyi anyagok között dolgoznak. A vakvezető- és mozgássérült-segítő kutyákról a közvélemény úgy tartja, hogy „jó” munkát végeznek, amit bizonyára élveznek is; a tény azonban az, hogy még a gondos kiválasztási procedúra ellenére is csak kevés kutya képes megfelelni az elvárásoknak. Az elvégzendő munka tehát nyilvánvalóan nehéz a kutyák számára; a szakemberek még gondosabb tenyésztői munkával, és a pozitív megerősítésen alapuló kiképzési technikákkal igyekeznek ellensúlyozni ezt a nehézséget.
A munkakutyák gyakran tenyész- és kiképzőközpontokból kerülnek ki, ahol időről-időre előfordulhat, hogy kennelben tartják őket. Ezek az átmeneti állapotok különösen sok jóléti problémát okozhatnak. Ugyan a táplálék- és ivóvíz-ellátottság a legtöbb helyen megfelelő, az egyedek sajátosságaira, egyedi szükségleteire nem mindig sikerül ügyelni.
A kenneltartás gazdaváltásokkal is összekapcsolódik. A (kennelben tartott) anyjától való elválasztás után a kiskutya nevelőszülőhöz kerül. A nevelőszülő (általában család), ingergazdag környezetben tartja a kiskutyát, igényeire hamar reagál. Elérve a fiatal felnőttkort, a kutyát elválasztják eddigi családjától. Több hónapra kennelben helyezik el, hogy elősegítsék a nevelőszülőtől való leválást, és kialakítsák az igényt a leendő gazdához való kötődésre. A kutya, amely szerető családban nőtt fel, napjai változatosan teltek, most kénytelen naphosszat egy kennelben várakozni arra, hogy mikor jut rá ideje az akár több kiképzőnek, amikor viszont a semmittevést hirtelen intenzív munka váltja fel. Ez az óriási szociális és környezeti változás jelentős idegrendszeri megterhelést jelent. Sok kutya éppen ebben a szakaszban hullik ki a rostán, mivel a stresszhatások miatt képtelen az elvárt szinten teljesíteni a kiképzések során. A segítőkutyákat például magas veleszületett szocialitásuk, vagyis barátságos, kontaktuskereső viselkedésük, és kötődésre való hajlamuk miatt választják ki. Elképzelhető, milyen stresszhatás éppen e kutyák számára a sorozatos gazdaváltás. A focimeccseket biztosító rendőrkutyákat viszont arra tanítják, hogy minden egyenruhásnak engedelmeskedjenek, és fő feladatuk a renitens civilek megfélemlítése, ezért esetükben nem a gazdaváltás, hanem inkább a támadóhelyzetekkel összefüggő fokozott hormontermelés okozhat nehézségeket, hosszú távon egészségi problémát.
Visszatérve a segítőkutyákhoz: ha a kutya túljutott a kiképzési szakaszon, összeismertetik leendő gazdájával. A mozgássérült gyakran ijesztő hangokkal kommunikál, és szokatlan mozdulatai vannak; kerekesszékével vagy botjával olykor fájdalmat okoz a kutyának. Átadás után a segítőkutyák a mindennapi életben is fokozott igénybevételnek vannak kitéve. Folyamatosan szolgálatban állnak; bármikor előfordulhat, hogy a gazdájuknak szüksége van rájuk. Gyakran kerülnek olyan helyzetbe, amely könnyedén válthat ki bennük szorongást, stresszt, akár a közlekedéssel együtt járó zajra és zsúfoltságra, akár a kutyával interakcióba lépni igyekvő járókelőkre gondolunk. A kutya saját védelme érdekében nem tud fellépni, a gazdának kell felismerni azokat a viselkedésbeli jeleket, amelyek a kutya rossz belső állapotára utalnak („stressz”), és megvédeni őt a számára kellemetlen helyzetektől. Fontos szerepe a kiképzőknek az, hogy megtanítsák a gazdákat a kutya szükségleteire, felhívják a figyelmet a problémás helyzetekre és állapotokra.
A kutyák viszonylag rövid életideje az öregedés problematikáját is felveti. Az idősödő kutya egyre kevésbé terhelhető, személyisége is fokozatos átalakuláson megy át. Idős korában sok kutya már képtelen ellátni feladatát, és fokozott gondozásra szorul, holott azért került mozgássérült gazdája mellé, hogy az életét megkönnyítse. Előfordulhat, hogy a „nyugdíjas” kutyának új gazdát kell keresni élete utolsó éveire, ami újabb gazdaváltást, újabb stresszeseményt jelent.
Tanulságok
A munkakutyák jó életminőségének biztosítása egyáltalán nem könnyű feladat. A munka, amelyben segítségünkre vannak, állandó stresszforrást teremt számukra. Jólétük biztosításához legkevesebb három szempontot kell figyelembe vennünk. Elsőként vizsgálnunk kell a kutya fizikai alkalmasságát. A munkakutyák rendszerint jól ismert, megbízható tenyésztőktől vagy speciálisan e célra kialakított tenyészközpontokból származnak, amelyek biztosítják az alapvető alkalmasságot. Mivel az egészségi állapot jelentősen befolyásolja az életminőséget és a teljesítményt, az egészségügyi ellenőrzésekre fokozott hangsúlyt kell helyeznünk. Másodsorban a kutya munkakedvét kell megítélni. Ha a kutya munkakedve alacsony, akkor nem csak a kutya jólétét veszélyeztetjük a kiképzésével, hanem energiát, időt és pénzt is fecsérlünk. A különböző munkakutyák számára összeállított viselkedéstesztek, és a kiképzők tapasztalata biztosítja, hogy ne kerüljön olyan kutya a rendszerbe, amely nem képes a feladat teljesítésére. Harmadrészt a kutya kiképzése során törekedni kell arra, hogy ne okozzunk az állatnak kellemetlenséget, szenvedést, és ügyelni kell, hogy olyan nevelőszülőnél nőjön fel, illetve olyan gazdához kerüljön, aki képes őt megfelelően ellátni.Az írás a Kutya Szövetség 2010/1 számban jelent meg.
