Miklósi Ádám (ELTE Etológia Tanszék) vendégposztja
1. rész
Kétévente júliusban a Canine Science Forum keretében több száz kutató (etológus, pszichológus, genetikus, evolúciókutató, ember-kutya interakcióval foglalkozó szakember, stb) gyűlik össze, hogy megosszák egymással az utóbbi évek új tudományos eredményeit. Az elsőre 2008-ban Budapesten került sor, jelezve, hogy a modern kutyakutatás és ezen belül az etológiai megközelítés annak idején éppen a magyar kutatók révén került be a tudományos köztudatba.Sokfelé járva a világban, mindenütt azt tapasztaljuk, hogy a kutyagazdák és más kutyával foglalkozó szakemberek részéről komoly igény van a kutatási eredmények megismerésére, talán sajnos épp itthon kap mindez kisebb teret.
Mikor kezdődött?
Mondhatnánk, hogy a kutya viselkedésének kutatása egyidős az etológia tudományával, de sajnos nem így van. Igaz, hogy mások mellett Konrád Lorenz is sokat írt a kutyáról, de ezek a művek nem igazán sorolhatók be a tudományos alaposságú munkák közé. Az etológusokat hagyományosan a vadonban élő állatok érdekelték, amelyek lehetnek aprók, mint a hangyák, vagy óriásiak, mint egy oroszlán, a lényeg a természetes körülmények közötti megfigyelés volt. Ebbe a képbe az emberrel élő, a természet jó és rossz hatásaitól megkímélt, sokszor agyondédelgetett, tápon nevelt kedvenc nem igazán illett bele.
Természetesen eközben könyvtárnyi alkotás jelent meg a kutya viselkedéséről, számos szerző világhírű könyveit sok nyelvre lefordították, és ebből jó néhány a hazai könyvesboltokban is hozzáférhető. Mindez rendben is volna, de ne feledjük, hogy ezen alkotások zöme mögött szinte alig vannak tudományos ismeretek, e művek valójában a szerzők több éves szubjektív tapasztalatán alapulnak (bár sajnos sokszor ez is megkérdőjelezhető).
Bármilyen meglepő, a kutya viselkedésének tudományos kutatása valamikor a 1990-es években kezdődött, és az első eredmények a kilencvenes évek közepétől láttak napvilágot. Valójában még jó néhány évig eltartott, míg a tudományos közvélemény elfogadta, hogy a kutya viselkedése is kutatható az etológia eszköztárával objektív módon, megfelelő tudományos módszertan alkalmazásával.
Hogyan gondolkodik egy etológus?
Az etológia a természetben előforduló viselkedés tanulmányozásával foglalkozó biológiai megalapozottságú tudomány. Éppen ezért furcsa, hogy sokan használják a „kutyapszichológia” kifejezést, noha a „lélektudomány” tárgya sok szempontból eltér az etológiáétól. Első lépésként érdemes meghatározni mit nevezünk viselkedésnek. Egy közkeletű meghatározás szerint a viselkedés olyan belsőleg koordinált válasz akció (vagy annak elmaradása), amely belső vagy külső ingerek hatására következik be. Érdemes még mindehhez hozzá tenni, hogy bármi csak akkor nevezhető viselkedésnek, ha az ember (kutató) által közvetlenül észlelhető.
Amikor a kutató egy bizonyos viselkedést helyez vizsgálatainak középpontjába, alapvetően négyféle kérdésre keresheti a választ, amelyek mindegyike valójában a viselkedés okozatait keresi. Az okoknak kétféle típusát ismeri a természettudomány: közvetett és közvetlen okok. A viselkedés esetében közvetett oknak tekinthetők azok az ökológiai körülmények, illetve az evolúciós múlt, amelyek egy adott fajnál, a mi esetünkben ez a kutya, magyarázhatják a viselkedés előfordulását. Tekintve, hogy a kutya egykoron élt farkasok leszármazottja, nem lepődünk meg azon, hogy a viselkedéskészletük nagy részét is örökölték. Ugyanakkor a kutya esetében megjelennek olyan viselkedésformák is, amelyeknek az a funkciója, hogy az emberi környezetbe való beilleszkedést segítsék. Minden viselkedés esetében tehát bizonyítandó (és ez azért nem mindig könnyű), hogy honnan származik, és a kutya számára milyen előnnyel jár.
A közvetlen okok egy elvileg megfigyelhető időskálán belül magyarázzák a viselkedés megjelenését. Ilyen okokat szolgáltatnak a kutyát közvetlenül érő környezeti hatások, amelyek vagy a jelenben vagy a múltban, az egyedfejlődés során jelentkeztek. A hétköznapi életben általában a közvetlen okokról szokás beszélni, mert ez az, ami még a laikus számára is jól érthető. Ugyanakkor a viták többsége éppen abból adódik, hogy a felek érveikben összekeverik a különböző okokat és a mögöttük lévő tudományos ismereteket.
Egy jó példa: Miért kötődik a kutya?
A legtöbb gazda aligha vitatná, hogy a kutyája kötődik hozzá. E viselkedés oki hátteréről azonban korábban nem sokat tudtunk. A fentiek értelmében e viselkedésforma is származhatott a farkasőstől, de a tanszékünkön végzett összehasonlító kísérletek azt mutatják, hogy az intenzíven szocializált farkasok nem kötődnek a gazdájukhoz. Ez arra utal, hogy a kutyák a háziasítás során mentek keresztül olyan változásokon, amely a kötődési viselkedés megjelenéséhez vezetett. Sajnos csak kevés adatunk van arról, hogy e viselkedés milyen előnyökkel járhat a kutya számára, pedig ilyen ismeretekre lenne szükség ahhoz, hogy a viselkedés kutya-specifikus funkcióját igazolni lehessen. Elképzelhető, hogy a gazdát kedvelő és a közelében tartózkodó kutya talán több táplálékhoz juthatott, és erősebb kapcsolatot alakított ki a gazdájával, de az ilyen elgondolásokat mindig valamilyen kísérleti munkával kell alátámasztani.
Amikor a kutató egy bizonyos viselkedést helyez vizsgálatainak középpontjába, alapvetően négyféle kérdésre keresheti a választ, amelyek mindegyike valójában a viselkedés okozatait keresi. Az okoknak kétféle típusát ismeri a természettudomány: közvetett és közvetlen okok. A viselkedés esetében közvetett oknak tekinthetők azok az ökológiai körülmények, illetve az evolúciós múlt, amelyek egy adott fajnál, a mi esetünkben ez a kutya, magyarázhatják a viselkedés előfordulását. Tekintve, hogy a kutya egykoron élt farkasok leszármazottja, nem lepődünk meg azon, hogy a viselkedéskészletük nagy részét is örökölték. Ugyanakkor a kutya esetében megjelennek olyan viselkedésformák is, amelyeknek az a funkciója, hogy az emberi környezetbe való beilleszkedést segítsék. Minden viselkedés esetében tehát bizonyítandó (és ez azért nem mindig könnyű), hogy honnan származik, és a kutya számára milyen előnnyel jár.
A közvetlen okok egy elvileg megfigyelhető időskálán belül magyarázzák a viselkedés megjelenését. Ilyen okokat szolgáltatnak a kutyát közvetlenül érő környezeti hatások, amelyek vagy a jelenben vagy a múltban, az egyedfejlődés során jelentkeztek. A hétköznapi életben általában a közvetlen okokról szokás beszélni, mert ez az, ami még a laikus számára is jól érthető. Ugyanakkor a viták többsége éppen abból adódik, hogy a felek érveikben összekeverik a különböző okokat és a mögöttük lévő tudományos ismereteket.
Egy jó példa: Miért kötődik a kutya?
A kötődés közvetlen okai között fontos szerepet játszhat az ember és kutya közötti interakció jellege. Menhelyi kutyákat vizsgálva kiderült, hogy a kötődési viselkedésmintázat elemei már abban az esetben is megjelennek, ha valaki egy hosszabb ideje a menhelyen élő kutyával 20 -30 percig sétál vagy játszik. Ausztrál kutatók pedig kimutatták, hogy a menhelyi kutyák esetében az emberrel való közös játék a leghatásosabb, szemben azzal, ha ugyanazt az időt az ember a kutya simogatásával vagy jutalomfalattal történő tanításával tölti.
Hogyan dolgozik egy etológus?
Ha vannak jól megfogalmazható tudományos kérdéseink, akkor a következő kritikus kérdés a megfelelő módszertan alkalmazása. Bár az egyes kutatási témák, sokszor egy apró jelenség megfigyeléséből nőnek ki, az etológus célja, hogy a kérdéseire egy, az egész kutyanépességre jellemző választ kapjon. Nem elég tehát egy kutya és gazda viselkedésének az elemzése, hanem több (jellemzően 15-20) kutya-gazda párost kell ugyanabban a helyzetben megfigyelni.
A viselkedés tudományos rögzítése sem egyszerű. Első lépésként az etológusok egységekre bontják a folyamatos viselkedésfolyamot, majd az egységeket pontosan meghatározzák, pl. mit jelent, hogy a „kutya ül”. Ezután következik az adott kísérlet elvégzése, amelyben nem ritka, hogy 60-80 kutya és gazda is részt vesz, majd a jön megfigyelések kiértékelése. A közvetlen, „élő” megfigyelést szinte mindig videofelvétel egészíti ki, amelyet később még alapos elemzésnek vetnek alá. A megfigyelés során valójában a viselkedési akciók előfordulásának sorrendjét jegyezzük fel (általában egy komputeren futtatott speciális szoftver segítségével). Lényegében azt elemezzük, hogy egy adott időszak alatt (pl. egy a gazda megjelenést követően) a kutya milyen viselkedési egységeket mutat gyakoriság és időtartam szerint. A kellő mennyiségű megfigyelés összegyűjtése után az adatokat különböző statisztikai módszerekkel elemezzük, megkülönböztetve a véletlenül előforduló jelenségeket, az általánosan értelmezhető hatásoktól.
Mit látunk, és mit gondolunk?
A statisztikai számításokkal a tulajdonképpeni munka kész is van, hiszen választ kaptunk a „mi-mennyi-mikor” kérdéseinkre. A kutatónak azonban fontos feladata konkrét eredmények tudományos értékelése. Ezt a folyamatot nevezzük modellkészítésnek. Ez azt jelenti, hogy a száraz statisztikai tényeket szavakba öntjük, és megpróbáljuk a fent leírtak értelmében egy oki keretben értelmezni. Lényegében ez történt akkor is, amikor a fenti példa esetében a gazda és kutya közötti viselkedési interakciót „kötődés”-ként jellemeztük. Az etológus csak a konkrét viselkedést figyeli meg és írja le, minden más csak egy elképzelés, ami a kutató fejében fogalmazódik meg az adatok értelmezése közben. Éppen ezért kell pontosan meghatározni, hogy valaki milyen viselkedési mintázat alapján fogalmazza meg a „kötődésre” vonatkozó modelljét.
Ebből következik, hogy ugyanazon adatok alapján egyes kutatók más-más elképzelést, azaz modellt, tartanak valószínűnek, és adott esetben sokat vitatkoznak. Ilyenkor vagy egymás adatait (megfigyeléseit) vizsgálják meg alaposabban vagy vitatják a kutatók elképzeléseit, és alternatívákat ajánlanak (lásd következő írásunkat a farkasok falkaszerkezetét illetően). A kutatás további fázisában aztán újabb adatgyűjtés következik, amelyek vagy alátámasztják a modellt, vagy új elképzelésekhez vezetnek.
Megfigyelők, történetek, ötletek
A fent leírtak dióhéjban foglalják össze azt, amiről több száz oldalas könyvek szólnak. Az etológia azonban különleges tudomány, hiszen gondolhatnánk, hogy a megfigyelést valójában bárki elvégezhetné. Sajnos ez alapvető tévedés, amire egyébként a bírósági tanúk megbízhatóságának (illetve megbízhatatlanságának) kutatása is utal. A spontán megfigyelés nem mentes a (legtöbbször öntudatlan) részrehajlástól.
Nincs ez másképp a „kutyás világban” sem. Mindenkivel előfordul, hogy nem egészen arra emlékszik, ami és ahogy történt, de ezt sokszor nehéz bizonyítani, és aztán minél többször beszélünk róla, annál inkább magunk is elhisszük.
Az alkalomszerű, véletlen megfigyeléséknek, anekdotáknak mégis lehet jelentősége, hiszen ötletet adhatnak tudományos szempontból is érdekes kérdés megfogalmazásához.
A szakértők és a kutyatudományok
A világon szinte mindenütt problémát jelent, hogy milyen módon válhat valaki a kutyára való ismeretek szakavatott ismerőjévé. A legtöbb szakma mögött ott van egy megfelelő tudományos hátterű képzés, amely nem ritkán egyetemi tanulmányokat igényel. Sajnos a „kutyaszakma” esetében ilyen nincs, és egyelőre nem igazán mutatkoznak egy „igazi” szakma kibontakozásának jelei, a legtöbb szakember valójában „önjelölt”, ami számos, többek-között etikai problémát is felvett (pl. milyen alapján lesz valaki „kutyapszichológus”, amikor a pszichológusi tevékenység egyetemi diplomához kötött). Mindez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a jelenleg e területen dolgozók ne lennének kiváló ismeretek birtokában, de ideje lenne belátni, hogy a helyzet valójában tarthatatlan.
Egyes országokban lassú változások történnek, és megjelennek olyan egyetemi képzések, ahol ilyen irányú tanulmányok folytathatók. Egy valódi szakma kialakulása ugyanis éppen attól függ, hogy van-e mögötte rendszerezett, átadható, tanítható tudás, azaz tudományos módszerekkel megszerzett ismeret. És hát ez az, ami jelenleg a kutya esetében hiányzik! Talán a kutyaetológia megerősödése (más kutyával foglalkozó tudományok mellett) is hozzájárulhat e folyamat elindulásához. Ehhez persze szükség van a kutatók és a gyakorlati szakemberek közötti együttműködésre. A kutatók bevonása a folyamatba azért is szerencsés, mert az ő megközelítésük mentes az érzelmektől illetve személyes (anyagi) érdekeltségtől.
Hogyan dolgozik egy etológus?
Ha vannak jól megfogalmazható tudományos kérdéseink, akkor a következő kritikus kérdés a megfelelő módszertan alkalmazása. Bár az egyes kutatási témák, sokszor egy apró jelenség megfigyeléséből nőnek ki, az etológus célja, hogy a kérdéseire egy, az egész kutyanépességre jellemző választ kapjon. Nem elég tehát egy kutya és gazda viselkedésének az elemzése, hanem több (jellemzően 15-20) kutya-gazda párost kell ugyanabban a helyzetben megfigyelni.
A viselkedés tudományos rögzítése sem egyszerű. Első lépésként az etológusok egységekre bontják a folyamatos viselkedésfolyamot, majd az egységeket pontosan meghatározzák, pl. mit jelent, hogy a „kutya ül”. Ezután következik az adott kísérlet elvégzése, amelyben nem ritka, hogy 60-80 kutya és gazda is részt vesz, majd a jön megfigyelések kiértékelése. A közvetlen, „élő” megfigyelést szinte mindig videofelvétel egészíti ki, amelyet később még alapos elemzésnek vetnek alá. A megfigyelés során valójában a viselkedési akciók előfordulásának sorrendjét jegyezzük fel (általában egy komputeren futtatott speciális szoftver segítségével). Lényegében azt elemezzük, hogy egy adott időszak alatt (pl. egy a gazda megjelenést követően) a kutya milyen viselkedési egységeket mutat gyakoriság és időtartam szerint. A kellő mennyiségű megfigyelés összegyűjtése után az adatokat különböző statisztikai módszerekkel elemezzük, megkülönböztetve a véletlenül előforduló jelenségeket, az általánosan értelmezhető hatásoktól.
Mit látunk, és mit gondolunk?
A statisztikai számításokkal a tulajdonképpeni munka kész is van, hiszen választ kaptunk a „mi-mennyi-mikor” kérdéseinkre. A kutatónak azonban fontos feladata konkrét eredmények tudományos értékelése. Ezt a folyamatot nevezzük modellkészítésnek. Ez azt jelenti, hogy a száraz statisztikai tényeket szavakba öntjük, és megpróbáljuk a fent leírtak értelmében egy oki keretben értelmezni. Lényegében ez történt akkor is, amikor a fenti példa esetében a gazda és kutya közötti viselkedési interakciót „kötődés”-ként jellemeztük. Az etológus csak a konkrét viselkedést figyeli meg és írja le, minden más csak egy elképzelés, ami a kutató fejében fogalmazódik meg az adatok értelmezése közben. Éppen ezért kell pontosan meghatározni, hogy valaki milyen viselkedési mintázat alapján fogalmazza meg a „kötődésre” vonatkozó modelljét.
Ebből következik, hogy ugyanazon adatok alapján egyes kutatók más-más elképzelést, azaz modellt, tartanak valószínűnek, és adott esetben sokat vitatkoznak. Ilyenkor vagy egymás adatait (megfigyeléseit) vizsgálják meg alaposabban vagy vitatják a kutatók elképzeléseit, és alternatívákat ajánlanak (lásd következő írásunkat a farkasok falkaszerkezetét illetően). A kutatás további fázisában aztán újabb adatgyűjtés következik, amelyek vagy alátámasztják a modellt, vagy új elképzelésekhez vezetnek.
A fent leírtak dióhéjban foglalják össze azt, amiről több száz oldalas könyvek szólnak. Az etológia azonban különleges tudomány, hiszen gondolhatnánk, hogy a megfigyelést valójában bárki elvégezhetné. Sajnos ez alapvető tévedés, amire egyébként a bírósági tanúk megbízhatóságának (illetve megbízhatatlanságának) kutatása is utal. A spontán megfigyelés nem mentes a (legtöbbször öntudatlan) részrehajlástól.
Nincs ez másképp a „kutyás világban” sem. Mindenkivel előfordul, hogy nem egészen arra emlékszik, ami és ahogy történt, de ezt sokszor nehéz bizonyítani, és aztán minél többször beszélünk róla, annál inkább magunk is elhisszük.
Az alkalomszerű, véletlen megfigyeléséknek, anekdotáknak mégis lehet jelentősége, hiszen ötletet adhatnak tudományos szempontból is érdekes kérdés megfogalmazásához.
A szakértők és a kutyatudományok
A világon szinte mindenütt problémát jelent, hogy milyen módon válhat valaki a kutyára való ismeretek szakavatott ismerőjévé. A legtöbb szakma mögött ott van egy megfelelő tudományos hátterű képzés, amely nem ritkán egyetemi tanulmányokat igényel. Sajnos a „kutyaszakma” esetében ilyen nincs, és egyelőre nem igazán mutatkoznak egy „igazi” szakma kibontakozásának jelei, a legtöbb szakember valójában „önjelölt”, ami számos, többek-között etikai problémát is felvett (pl. milyen alapján lesz valaki „kutyapszichológus”, amikor a pszichológusi tevékenység egyetemi diplomához kötött). Mindez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a jelenleg e területen dolgozók ne lennének kiváló ismeretek birtokában, de ideje lenne belátni, hogy a helyzet valójában tarthatatlan.
Egyes országokban lassú változások történnek, és megjelennek olyan egyetemi képzések, ahol ilyen irányú tanulmányok folytathatók. Egy valódi szakma kialakulása ugyanis éppen attól függ, hogy van-e mögötte rendszerezett, átadható, tanítható tudás, azaz tudományos módszerekkel megszerzett ismeret. És hát ez az, ami jelenleg a kutya esetében hiányzik! Talán a kutyaetológia megerősödése (más kutyával foglalkozó tudományok mellett) is hozzájárulhat e folyamat elindulásához. Ehhez persze szükség van a kutatók és a gyakorlati szakemberek közötti együttműködésre. A kutatók bevonása a folyamatba azért is szerencsés, mert az ő megközelítésük mentes az érzelmektől illetve személyes (anyagi) érdekeltségtől.
2010, NKSZ
Folytatjuk.
