A kutyaharapás az egyik legfontosabb - vagy a legfontosabb? - probléma a kutyával való kapcsolatunkban. Döbbenetes, de amerikai adatok szerint minden második gyereket harapott már meg kutya életében. Az amerikai állatorvosok lapjában (JAVMA) nemrég egy átfogó elemzés jelent meg 2000-2009 közötti halálos kutyatámadásokról. A fajta nem volt prediktív. A Smart Animal Trainig blog szemlézi a cikket:
- There was no able-bodied person present to intervene (In 87% of cases);
- The victim didn’t know the dog (In 85% of cases);
- The dogs were intact (in 84% of cases);
- The victim didn’t have the physical ability to manage the situation, due to either age or physical condition (in 77% of cases);
- The dogs were kept as resident dogs (kept on the property) instead of family pets (in 76% of cases);
- The dogs were mismanaged by the owner (in 37% of cases)
- The dogs were neglected or abused by the owner (in 21% of cases).
- In 80% of cases, at least 4 of these factors were present.
Agresszióval foglalkozik az AABS egyik tanulmánya is. Közel 4000 kérdőív alapján az derült ki, hogy három olyan helyzet, amiben előfordult agresszió (3-7%-ban) nincs egymással kapcsolatban. Vagyis, ha egy kutya agresszív olykor a családtagokkal, akkor nem biztos, hogy idegenekkel is az, találkozzon velük az otthonán belül vagy kívül. A korán, 12 hetes koruk előtt kölyöksuliba hordott kutyák kevésbé voltak agresszívak, mint a többiek. Az eredményeket szépen összefoglalja a CAP blog, azt állítva, hogy nincs "veszélyes" vagy "biztonságos" kutya. Amit szerintem helyesebb lenne átkeretezni úgy, hogy egyes kutyák sok, mások csak igen kevés helyzetben válnak veszélyessé.
A kutya magassága, súlya és fejformája mind kapcsolatba hozható problémás viselkedésformákkal. Általánosságban, minél kisebb a kutya, annál több problémáról számolnak be a gazdák. Az összefüggés okai még nem ismertek, de valószínűleg inkább a hibás nevelés okolható, mint a genetikai hatás. A genetika mellett szól, hogy a kisebb kutyákból kevésbé szelektálják ki az agressziót, hiszen a harapásuk nem okoz akkora gondot, mint a nagyoké. Valószínűnek tartom, hogy a személyiséget formáló gének nem változtak meg a lábak rövidülésével, tehát attól, hogy egy kutya kis termetű, még lehet ugyanannyira merész, rámenős, mint egy nagy. Ez nem adaptív, és gazda nélkül a kiskutyák hamar el is tűnnének a Föld színéről. De a gazdák beavatkoznak, így maradt a rövid láb/kis termet és a merészség is (vagy bármi más, ami nem a helyzetnek megfelelő viselkedést okozza). Az embereknél nem jött be a "fejformából következtetünk a személyiségre" megközelítés, de a kutyaagyak között drámai a különbség.
Eredeti közlemények:
Patronek, G. J., Sacks, J. J., Delise, K. M., Cleary, D. V., & Marder, A. R. (2013). Co-occurrence of potentially preventable factors in 256 dog bite–related fatalities in the United States (2000–2009). Journal of the American Veterinary Medical Association, 243(12), 1726-1736.
Casey, R. A., Loftus, B., Bolster, C., Richards, G. J., & Blackwell, E. J. (2014). Human directed aggression in domestic dogs (Canis familiaris): Occurrence in different contexts and risk factors. Applied Animal Behaviour Science, 152, 52-63.
