Sümegi Zsófia (ELTE, Etológia Doktori Iskola) vendégposztja
A szeparációs szorongás sok gazda számára jelenthet problémát a mindennapokban. Az ő kutyáikat nem lehet egyedül hagyni, ugyanis a gazda távollétében hangosan ugatnak, nyüszítenek, amivel könnyen kivívják a szomszédok haragját. Mindemellett sokszor a lakásban is kárt tesznek, amikor például megpróbálnak kijutni a zárt ajtón. A szeparációs szorongás csökkentése, és az ezzel együtt járó nemkívánatos viselkedésről való leszoktatás nem könnyű feladat. Hosszú ideig kell tanítani, tréningezni a kutyát a helyes viselkedésre kiképző segítségével, gyakran azonban gyógyszeres kezeléshez kell folyamodni.
Emberek esetében már közismert tény, hogy a gyógyszerek helyett sok esetben működik az egyébként semmiféle hatóanyagot nem tartalmazó placebo adása is. Ennek nagy előnye, hogy nem juttatunk mesterséges kémiai anyagot a szervezetbe, mégis elérjük a terápiás célt. A placebo-hatás kialakulásához az kell, hogy az illető azt higgye, hogy igazi gyógyszert kap. Például ha valakinek egy vitamintablettáról azt mondják, hogy fájdalomcsillapító, és az illető ezt elhiszi, akkor a vitamintabletta bevétele után is csökkenhet a fájdalma. Erre akkor van legnagyobb esély, ha az információ megbízható személytől, orvostól vagy más egészségügyi szakembertől származik. Mindezek alapján azt gondolhatnánk, hogy placebo hatás csak az embereknél lehetséges, azonban korábbi kutatások bebizonyították, hogy ez nemcsak szóbeli információ hatására alakulhat ki. Egyszerű társításos tanulással (más néven Pavlovi kondicionálás vagy klasszikus kondicionálás) nemcsak embereknél, hanem klasszikus kísérleti állatoknál, mint a patkány és egér, szintén kialakítható placebo hatás. Ennek lényege, hogy ha az alanyok néhány alkalommal egy jellegzetes ízű, színű, szagú szert kapnak, képesek lehetnek a gyógyszer tulajdonságait illetve a beadás körülményeit összekötni a gyógyszer hatásával, így később az ugyanolyan, csak éppen hatóanyagtól mentes placebo is hasonló hatást válthat ki. Emberek esetében például sikerült placebo hatást kialakítani úgy, hogy az alanyok nem észlelték sem a gyógyszer sem a későbbi placebo hormonrendszerre illetve immunrendszerre gyakorolt hatását.
Ezek alapján úgy gondoltuk, hogy kutyánál is lehetséges a placebo hatás kialakulása.
Módszerünk lényege az volt, hogy megtanítottuk a kutyáknak azt, hogy egy adott kinézetű, ízű, illatú nyugtatónak, amit mindig ugyanolyan módon adunk be (ugyanaz a helyszín, ember stb.) van egy bizonyos hatása. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ezt követően a gyógyszerrel azonos tulajdonságú, azonos körülmények között beadott, de hatóanyagtól mentes placebo kiváltja-e ugyanazt a hatást, mint az igazi gyógyszer.
A vizsgálatban 28 önkéntes kutya – gazda páros vett részt, akik öt alkalommal látogattak el az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékére. Olyan gazdákat hívtunk a tesztre, akik arról számoltak be, hogy kutyájuknál viselkedési problémákat figyeltek meg szeparációs helyzetekben. Az alanyok mind 1 év feletti egészséges felnőtt, de nem idős kutyák voltak. A kutatás során először azt mértük fel, hogy hogyan viselkedik a kutya, ha rövid időre egyedül hagyják egy ismeretlen szobában. A teszt során a kutyák 2 percig egyedül, majd 2 percig egy számukra ismeretlen személlyel, végül szintén 2 percig a gazdával tartózkodtak a kísérleti helységben. A következő három alkalommal a kísérleti csoportba sorolt kutyák egy falat májkrémbe csomagolt enyhe nyugtatót kaptak a kísérlet vezetőjétől, aki a gyógyszerbeadás aktusának nyomatékosítására egy kis pumpából vizet permetezett a kutya pofájára és mancsára, majd még egy falat májkrémet adott nekik. Ezután a kutyák és gazdáik 20 percig várakoztak a tanszék folyosóján, ami elég idő volt arra, hogy a gyógyszer kifejtse hatását. Ezt követően a kutyák a gazdával együtt tartózkodtak hat percig a kísérleti helységben. Ez a három alkalom szolgált arra, hogy a kutyák megtanulják összekötni a nyugtatós kezelést az azt követő nyugodt belső állapottal. Éppen ezért fontos volt az is, hogy a tanszékre látogatások között ne teljen el néhány napnál hosszabb idő. Mivel a nyugtatóval történő kezelésekkor a kutyák végig a gazdájukkal voltak, nem tanulhattak arról, hogy a kezelés hatására hogyan éreznének, viselkednének egyedül hagyva. Az utolsó alkalommal a kutyák ismét 2 percig egyedül, majd 2 percig az ismeretlen személlyel végül 2 percig a gazdával voltak. Ezúttal előtte placebo kezelésben részesültek lényegében ugyanolyan módon, mint a korábbi 3 alkalommal, csak most vitamin helyettesítette a nyugtatót. Ez alkalommal a kutyák nyugodtabban viselkedtek, mint legelőször (amikor semmilyen kezelést nem kaptak), kevesebbet ugattak, nyüszítettek, és kevésbé próbáltak kijutni a zárt ajtón a gazda után. Ezen kívül passzívabbak voltak, vagyis többet ültek, álltak, feküdtek egy helyben, ami szintén megfelel a nyugtatótól elvárt hatásnak. A placebo kezelésnek tehát olyan hatása volt, mintha nyugtatót kaptak volna. Természetesen ehhez a következtetéshez ki kellett zárnunk azt a kézenfekvő magyarázatot, hogy a kutyák a vizsgálat végére egyszerűen hozzászoktak a helyzethez és ezért voltak nyugodtabbak, nem pedig azért, mert az emberekhez hasonlóan összekötötték a kezelést annak hatásával. Így egy kontroll csoportot is teszteltünk, amely esetében a kutyák egyik alkalommal sem kaptak gyógyszert (illetve mindig placebót kaptak), így nem volt alkalmuk megtanulni, hogy a kezelésnek specifikus hatása van. Mivel náluk a placebónak a teszthelyzetben nem volt nyugtató hatása, a nyugtatóval kezelt csoport esetében elvethettük a megszokáson alapuló magyarázatot.
Vizsgálatunkkal először sikerült kimutatnunk, hogy családi kutyáknál is kialakítható az emberek esetében már leírt placebo-hatás. Abban az esetben, ha a kutya néhány alkalommal valódi gyógyszeres kezelést kap, később az ugyanolyan módon beadott, ugyanolyan kinézetű, ízű, illatú placebo is hatékony lehet.
A placebo hatással kapcsolatban ismert, hogy nem egyforma mértékben jelentkezik az egyes embereknél, van, akire jobban hat a placebo kezelés, míg van, akire kevésbé. Korábbi kutatásokból kiderült, hogy ez az optimizmussal áll összefüggésben, minél pozitívabban áll valaki a dolgokhoz, minél optimistább, annál fogékonyabb a placebo hatásra, vagyis annál hatékonyabb nála a placebo kezelés.
Kíváncsiak voltunk, vajon van-e ilyen összefüggés kutyáknál is, ezért a kísérlet folytatásaként megvizsgáltuk, hogy alanyaink mennyire optimisták. Egy ötletes és jól bevált módszerrel könnyen vizsgálható állatoknál, hogy egy kétértelmű helyzetben mennyire pozitívak az elvárásaik, vagyis mennyire tekintenek optimistán az adott szituációra. Alanyinknak először azt kellett megtanulniuk, hogy ha a kísérletvezető a szoba egyik oldalára (például a kutyától baloldalra) teszi le az edényt, akkor van benne jutalomfalat, míg ha a szoba másik oldalára teszi (ez esetben a kutyától jobb oldalra), akkor üres. Amikor egy kutya ezt megtanulta, jellemzően gyorsabban szalad oda az edényhez, amikor azon az oldalon van, ahol jutalom van benne, mint amikor azon oldalon van, ahol üres szokott lenni. Alanyainknak ehhez átlagosan 30 próbára volt szükségük. Miután a kutyák sebességében egyértelmű különbség látszott a két oldal között, a kísérletvezető középre helyezte az edényt. Ezzel vizsgáltuk, hogy mennyire optimista a kutya, vajon azt feltételezi, hogy az edényben van jutalom, vagy inkább azt, hogy üres. A legoptimistább kutya pont olyan gyorsan megy oda a középen levő edényhez, mint a korábban jutalmazott oldalon levőhöz, azt feltételezve, hogy talál valamit az edényben. A teljesen pesszimista kutya pedig olyan sebességgel közelíti meg a középre helyezett edényt, mint korábban a nem jutalmazott oldalon levő üres edényt, azt feltételezve, hogy középen sem talál benne semmit. A kutyák a skála két végpontja között bárhol elhelyezkedhetnek optimizmus tekintetében, éppúgy ahogy a placebo hatása is lehet olyan erős, mint a gyógyszeré, annál kevésbé vagy sokkal gyengébb, avagy teljesen hatástalan.
A kísérleti csoportba tartozó kutyáknál hasonló összefüggést találtunk, mint emberek esetében, minél optimistábbnak bizonyult a kutya, annál jobban hatott rá a placebo kezelés, míg az inkább pesszimistaként jellemezhető kutyák viselkedése kevésbé változott az első kísérletben. A kontroll csoportnál nem találtunk ilyen összefüggést, hiszen náluk placebo hatás sem alakulhatott ki.
Amellett, hogy eredményeink hasznosíthatóak a gazdák számára a hétköznapokban, tudományos szempontból is jelentősek. Először sikerült placebo hatást kimutatni családi kutyákon, valamint az állatvilágban először találtunk az emberhez hasonló összefüggést a placebo hatásra való fogékonyság és az optimizmus között. Ez alapján a kutyák további vizsgálata hozzájárulhat az emberi placebo hatás mechanizmusainak jobb megértéséhez.
Sümegi et al., 2014, AABS
a kutya, 2014/10
