Magyar kutatók több mint 1500 kérdőív adatai alapján úgy találták, hogy azok a gazdák, akik kényelmetlenül érzik magukat mások közelségében, beleértve az intim helyzeteket is, illetve nem érzik úgy, hogy szükség esetén támaszkodhatnak valakire, gyakrabban számolnak be arról, hogy a kutyájuknak szeparációs problémái vannak (a kutya nyüszít, nyálzik, rombol, remeg, aktívabbá válik vagy bepiszkít, ha egyedül hagyják). Az összefüggésnek az lehet az oka, hogy az emberekhez való szoros kapcsolódást, kötődést kerülő gazdák nem reagálnak eléggé vagy megfelelően a kutyáik igényeire, és nem nyújtanak számukra biztos, támogató bázist bizonytalan helyzetekben.
Gyakoribbak a szeparációs problémák a „neurotikusabb” kutyáknál is, akik akkor is szorongóbbak, feszültebbek, ha a gazdájukkal vannak. Akinek ilyen a kutyája, annak érdemes fokozottan odafigyelnie arra, hogy a kutya számíthasson rá, vagyis megbízhatóan reagáljon a kutya igényeire. A szeparációs szorongást kezelő terapeutáknak pedig a kutya életkörülményeinek megváltoztatásán, képzésén és esetleges gyógyszeres kezelésén túl érdemes a gazda önismeretének fejlesztésével, más emberek iránti érzéseivel, kötődésével is foglalkoznia. E bonyolult viselkedési problémánál tehát a kutyaterapeutának célszerű emberi pszichoterápiára is felkészülnie.
