Alaszkai kutyák

Anchorage Alaszka legnagyobb városa, itt töltöttem néhány napot 2015 júniusában.

A University Lake a város egyik hivatalos kutyafuttatója. Úgy tűnik, az alaszkai városi kutyák se fajtaösszetételükben, se viselkedésükben nem nagyon térnek el a budapestiektől.

Újabb verzió a kutyák eredetére

Szabadon élő kutyák örökítőanyagának elemzése alapján első háziállatunk őshazája Közép-Ázsia, pontosabban India vagy Nepál. A vizsgálat pikantériáját az adja, hogy ez volt eddig nagyjából az egyetlen régió Eurázsiában, amint még nem hoztak hírbe a kutya háziasításával kapcsolatban. A korábbi genetikai vizsgálatok szerint őshaza lehetett Európa, Közel-Kelet, Szibéria és Kína is.

A legrégibb, biztosan kutyaként azonosítható régészeti leletek tizenötezer évesek, Nyugat-Európából és Szibériából származnak. A genetikai elemzések viszont annyiféle eredményt adnak, ahány megközelítést alkalmaznak. A DNS ̶ anyagi okok és kapcsolati háló mentén ̶ begyűjthető élő állatokból, fosszíliákból, különböző területekről, elemezhető a teljes genom, csak bizonyos részei, esetleg kizárólag az apától örökölhető Y kromoszóma vagy az anyától származó mitokondrális DNS. Minden kutatói döntés és lehetőség befolyásolja az eredményt. Emiatt az utóbbi két évtizedben számos lehetőség felmerült a kutyák eredetével kapcsolatban, és még messze vagyunk attól, hogy megegyezés szülessen a kérdésben.

Az új vizsgálat előnye a korábbiakkal szemben az, hogy 5392 alanya között 549 falusi, gazdátlan, szaporodásában nem korlátozott eb is szerepelt 38 országból. Így lehetőség nyílt egy, a kutyás eredetvizsgálatokban eddig nem alkalmazott módszerre, amely génváltozatok együttes vagy független öröklődéséből következtet a populáció korára. Ez a módszer fajtatiszta kutyáknál nem alkalmazható, mert a genetikai elszigeteltség és a beltenyésztés erősen befolyásolja a génváltozatok kapcsolt öröklődését.

Shannon és mtsai, 2015, PNAS

Kép: Wikimedia Commons

Az írás az Élet és Tudomány Etológia rovatában is megjelent.
Hasonló cikkek a blogon:

• Hogyan lett az ősi farkasból kutya?
• A háziasítás dinamikus története
• Fordulat fordulat hátán a háziasítás kutatásában
• A háziasítás mellékhatása? A kutyák jobban emésztik a keményítőt, mint a farkasok
• Újabb érvek a kutya dél-kínai eredete mellett
• Mammutvadászok
• Közel-Kelet vagy Kína?
• Őskutya: sokfélébb, mint gondoltuk

Farkasnevelés az ELTE Etológia Tanszéken

Miért nem a farkas az ember legjobb barátja? Kubinyi Enikő előadása (Mindenki Akadémiája, M5, 2016. 11. 03.)

A farkaskutatók, de sokszor a farkast szerető emberek is gyakran tartanak fogságban megszelídített farkast, és meglehetősen sokat tudunk ezek viselkedéséről. Ha a kisfarkast még szemének kinyílása előtt veszik el az anyjától és nagyon gondosan ápolják, táplálják, aránylag könnyen megszelídül (a legtöbbször, de nem mindig), kialakul nála a gátolt harapás, szívesen követi gazdáját, és számos a farkasoknál ismert viselkedésmintázat az emberrel kapcsolatban is megjelenik. Így például az embert is úgy üdvözlik, mint egymást, felugranak rá nyitott szájjal és igyekeznek orrát a szájukba fogni. Gyakran nyomják orrukat is az ember szemébe, élénk nyelvcsapásokkal „puszikat” is adnak. De a szelíd farkas nem kutya! Nem figyel például az emberi beszédre.

Csányi Vilmos

Horkai Zoltán és farkasfalkája. Fotó: Járdány Bence
Fotógaléria itt

Történt egyszer, valamikor a XX. és a XXI. század fordulóján, hogy Csányi professzor egy különös emberről készült portréfilmet látott a televízióban. A fiatalembert saját, kedveskedő farkasai vették körül, akiket rövid birkózás után közös farkasüvöltésre invitált. Igazán nem kellett sok idő ez után ahhoz, hogy a tanszék etológusai megszállják Horkai Zoltán – merthogy ő volt a különös fiatalember – gödöllői farmját.

A farmon, ami korábban a Magyar Filmgyártó Vállalat egyik természetfilm-forgatási helyszíne volt (itt készült például Fekete István regénye alapján a Lutra című film is), szelíd farkasok, medvék, vaddisznók, szarvasok, mosómedvék, rókák, lovak és sok kutya élt, pontosabban él még ma is. Minket, etológusokat leginkább a farkasok érdekeltek. Mivel néhány napos koruktól ember nevelte fel őket és sok természetfilmben szerepeltek már, nem menekülnek el az idegenektől, és a furcsa tárgyak megjelenését is jól tűrték, nem féltek a kamerától és a reflektoroktól. A farkasok közelsége lehetővé tette, hogy olyan viselkedésformákat is rögzítsünk, amelyek máskülönben csak nagyon nehezen figyelhetők meg az emberek számára.

Miért érdeklik a kutyakutatót a farkasok? Erre egyszerű a válasz. Ma már minden szakember elismeri, és a DNS (örökítőanyag) összehasonlító elemzése is azt mutatja, hogy a ma élő farkasok és kutyák közös őstől származnak. Így ahhoz, hogy megtudjuk, milyenek lehettek az ősök, miféle tulajdonságok változtak meg a háziasítás során, miért lettek képesek a kutyák az emberrel való együttélésre, a farkasokat, vagyis a ma vadon élő legközelebbi rokonokat is meg kell ismernünk.

Asztalközösség

Olyan nincs, hogy egy farkas békésen bóklásszon a baromfiudvarban. Pedig  ̶  igaz, hogy Afrikában, és igaz, hogy páviánok között  ̶ , de mégis láttak már olyan farkast, ami szépen beilleszkedett a növényevők közé.

Az etióp farkas a világ legritkább kutyaféléje, kevesebb, mint 500 példánya él szabadon. A kutatók egy genetikai vizsgálat alapján egy ideig a szürke farkas egyik alfajaként azonosították, de későbbi eredmények szerint körülbelül 3-4 millió éve a két faj külön fejlődik. Noha falkákban él, egyedül jár táplálkozni, méghozzá napközben, mert zsákmányállatai, földikutyaféle rágcsálók, ekkor mozognak.

Etiópiában élőhelyüket barna (más néven dzseláda-) páviánokkal osztják meg. A páviánok rettegnek a kutyáktól, és azonnal felmenekülnek a sziklákra, ha meglátnak egyet. A farkasokra viszont ügyet sem vetnek. Az etióp farkasok rágcsálókra specializálódtak, és a növényeket tépdeső majmok nagy számban riasztják fel kedvenc csemegéjüket. A sok – körülbelül kétszáz – majom látványa, zaja még inkább összezavarhatja a rágcsálókat, erre utal legalábbis az, hogy két-háromszor könnyebben kapja el őket a farkas.

Előfordul, hogy kölcsönös előnyök miatt több faj alkot közös csoportot. Például a struccok remekül látnak, könnyen megpillantják a ragadozókat. A zebrák viszont kiválóan hallanak. Ha együtt legelésznek, bármelyikük kezdi el a menekülést, a többiek követik; nagyobb így az esélyük a megmenekülésre. A páviánoknak viszont valószínűleg semmi haszna nincs a farkasokból. Egyszerűen csak megszokták, eltűrik a jelenlétüket, mivel a farkasok gondosan ügyelnek rá, hogy semmiképp ne viselkedjenek fenyegetően. Még a kölyköket is elkerülik, noha ők nem nagyobbak, mint a földikutyafélék.

Venkataram és mtsai, 2015

Előszó a Csányi Vilmos Kutyaakadémiája c. könyvhöz

Miklósi Ádám, egyetemi tanár (ELTE Etológia Tanszék, MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport) vendégposztja

Miklósi Ádám, Csányi Vilmos és Janka

Vannak logikus mondatok, melyeknek semmi értelme nincs. Ilyen mondat az, hogy Csányi Vilmos professzor 80 éves. Persze annak sincs több értelme, ha azt füllentenénk, hogy Csányi Vilmos 60 vagy 65 éves, pedig ez sokkal közelebb állna a valósághoz – már ahhoz, amit az ember akkor tapasztal, ha van lehetősége egy személyes találkozásra.

Talán annak van a legtöbb értelme, és ebben van a legtöbb logika is, ha egyszerűen örülünk annak, ha néha kikerekedik egy évszám a tízes számrendszerben, amely alkalmat ad arra, hogy így vagy úgy találkozzunk, beszélgessünk – együtt legyünk, ahogy az emberek úgy általában tenni szeretik.

Csányi Vilmos születésnapjára szerkesztőtársammal, Kubinyi Enikővel egy kötetet állítottunk össze. Tizennégy szerző, valamennyien etológusok, közelebbről vagy távolabbról a Professzor úr tanítványai, húsz vagy inkább még több év kutyaetológiai kutatásainak egyfajta különleges összefoglalóját nyújtják. Vallanak tudományos eredményeikről, személyes gondolataikról, utalva a kutatás sokszor fáradságos, néha mulatságos vonásaira is. És persze néha egyikünk vagy másikunk másképp emlékszik, és ez is része a játéknak, épp úgy, ahogy már én sem emlékszem rá, pontosan kinek a fejéből pattant ki az ötlet, hogy megszülessék ez a kötet. Az viszont tény, hogy Kubinyi Enikő lelkesedése, Gácsi Márta állhatatossága és a többi szerző odaadó munkája nélkül nem tudnánk most ünnepelni.

Első Bukfenc - 2. rész

Csányi Vilmos professzor, a hazai etológiai kutatások kezdeményezője, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékének alapítója, 2015 májusában ünnepelte 80. születésnapját. Ebből az alkalomból egy olyan írással köszöntjük, amely felidézi, hogyan kezdődtek a kutyaviselkedés-kutatások Magyarországon. Az előző rész 1976 végén játszódik, amikor Csányi Vilmos és tanítványa, Dóka Antal, két pulikölyökkel olyan nyelvtanítási vizsgálatba kezdett, amihez hasonlót korábban csak csimpánzokkal végeztek.

Az Etológia Tanszék munkatársai a gödi Biológiai Állomáson, 2010-ben. Itt kezdődtek a kutyaetológiai kutatások a '70-es évek második felében. Dóka Antal az ülő sor jobb szélén, mögötte Csányi Vilmos.

Tizenhárom hetesek voltak a kiskutyák, amikor elkezdődött a tréning a fakockákkal. Ültetésnél két társítás, hívásnál három társítás elegendő volt ahhoz, hogy a jel felmutatására végrehajtsák az utasítást. „Enni” utasításra megettek egy falat citromot, de élesztőt, fokhagymát és féreghajtót is. Dóka Antal így idézi fel a tanítási folyamatot:

Első Bukfenc

Csányi Vilmos professzor, a hazai etológiai kutatások kezdeményezője, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékének alapítója 2015 májusában ünnepelte 80. születésnapját. Ebből az alkalomból egy olyan írással köszöntjük, amely felidézi, hogyan kezdődtek a kutyaviselkedés-kutatások Magyarországon.

Bukfenc (a gödi Biológiai Állomás pulija) 1977-ben

Az 1970-es évek végén az Etológia Tanszék elődjének tekinthető gödi Biológiai Állomás Magatartásgenetikai Laboratóriumban paradicsomhalak úszkáltak, amerre a szem ellátott. De a labor vezetője, Csányi Vilmos érdeklődéssel követte a főemlősökkel végzett nyelvtanítási kísérleteket is. Arra gondolt, hasonló feladatokat kutyáknak is meg lehetne tanítani.

Bukfenc, egy pulikölyök és testvére nyolc hetesen érkezett meg Gödre. A labor épületét egy hatalmas, gyönyörű és békés Duna-parti park vette körül, paradicsomi hely a kutyák számára. A parkban volt erdő, mező, sőt tó, kerti pavilon, üvegház és állatház is, a közelben halsütő bódé és dunai föveny. Itt akkor sem lehetett volna unalmas az élet egy kutyának, ha semmi sem történik vele. De Bukfencnek iskolába kellett járnia, pontosabban magántanár járt hozzá. Nélküle nem készülhetett volna el Dóka Antal „Nyelvi kompetencia vizsgálata kutyán” című, 1977-es diplomamunkája.

Jobbra vagy balra? Iránytanulás hangok segítségével

Dr. Gergely Anna, az MTA Összehasonlító Viselkedéskutató Csoport munkatársának vendégposztja

Minden gazda találkozott már azzal a helyzettel akár a napi séta alkalmával, hogy a kutyát irányítania kell. Míg a kedvencünk pórázon van, ez a feladat nem olyan nagy kihívás, de amint lekerül a póráz, valamilyen módon mindenki igyekszik irányba küldeni a kutyáját, még ha ez a feladat nem is tudatos tanításon keresztül zajlik. A legtöbb sportkutyás viszont komoly tréninggel tanítja a kutyáját arra, hogy az általa kijelölt irányba mozduljon. Fontos feladat ez a manapság igen népszerű K99-es vizsgarendszer ügyességi ágazatában, ahol magasabb szinteken igen precíz irányba küldésre van szükség. A szintén közkedvelt agility sportban is meghatározó, hogy a kutyát a helyes irányból tudjuk az akadályra küldeni. Ha visszanézünk az ősibb munkakutyás időkre láthatjuk, hogy ez a feladat komoly múltra tekint vissza. A terelőkutyák esetében ugyanis alapvető elvárás volt a kezdetektől fogva, hogy képesek legyenek a pásztor valamilyen jelzése alapján irányt váltani. Mivel a munkakutya általában a pásztortól távol dolgozik, a kézjelek használata nem túl hatékony, inkább a füttyhangok és más akusztikus parancsok alapján mozdul a kutya a kívánt irányba.

Hormonkezelés

Dr. Gergely Anna, az MTA Összehasonlító Viselkedéskutató Csoport munkatársának vendégposztja

Minden gazda találkozott már azzal a helyzettel akár a napi séta alkalmával, hogy a kutyát irányítania kell. Míg a kedvencünk pórázon van, ez a feladat nem olyan nagy kihívás, de amint lekerül a póráz, valamilyen módon mindenki igyekszik irányba küldeni a kutyáját, még ha ez a feladat nem is tudatos tanításon keresztül zajlik. A legtöbb sportkutyás viszont komoly tréninggel tanítja a kutyáját arra, hogy az általa kijelölt irányba mozduljon. Fontos feladat ez a manapság igen népszerű K99-es vizsgarendszer ügyességi ágazatában, ahol magasabb szinteken igen precíz irányba küldésre van szükség. A szintén közkedvelt agility sportban is meghatározó, hogy a kutyát a helyes irányból tudjuk az akadályra küldeni. Ha visszanézünk az ősibb munkakutyás időkre láthatjuk, hogy ez a feladat komoly múltra tekint vissza. A terelőkutyák esetében ugyanis alapvető elvárás volt a kezdetektől fogva, hogy képesek legyenek a pásztor valamilyen jelzése alapján irányt váltani. Mivel a munkakutya általában a pásztortól távol dolgozik, a kézjelek használata nem túl hatékony, inkább a füttyhangok és más akusztikus parancsok alapján mozdul a kutya a kívánt irányba.

A bántalmazott kutyák viselkedése

A most következő megállapítások nem meglepőek, és az sem biztos, hogy teljesen megbízhatóak. A bántalmazás ritkán kerül a felszínre, és többnyire nem sikerül minden részletében feltárni. Azt meg lehet vizsgálni, hogyan viselkednek a bántalmazáson átesett kutyák, de ettől még nem tudjuk, milyenek voltak a traumatikus események előtt. Egy lehetőség, ha nem bántalmazott kutyákkal hasonlítjuk össze őket – ezt választották egy frissen megjelent tanulmány szerzői is. Arra kérték egy kutyás egyesület tagjait, hogy ha úgy vélik, a kutyájuk korábban átesett bántalmazáson, töltsenek ki egy kérdőívet. Több mint 1100-an válaszoltak. Ebből az adatbázisból öt szakértő 69 kutyánál találta - az élettörténet és a fizikai sérülések alapján - nagyon valószínűnek az abúzust. E kutyák kérdőívvel értékelt viselkedését 5239 olyan kutyáéval vetették össze, akik korban, befogadásuk idejében és beszerzési forrásukban megegyeztek a bántalmazott kutyákkal.

Az eredmények szerint nyugtalanabbak, több kötődést mutatnak és több figyelmet igényelnek az abúzust átélt kutyák. Jobban félnek idegen emberektől és kutyáktól, valamint több agressziót mutatnak feléjük (az agresszió és a félelem sok más tanulmány eredménye szerint is gyakran kapcsolatban áll). Jóval több viselkedési probléma fordul elő náluk: gyakrabban hemperegnek ürülékben, félnek a lépcsőzéstől, többet ugatnak, és gyakrabban mutatnak furcsa vagy ismétlődő viselkedést (pl. cipők felhalmozása, gödörásás, farokkergetés), ami kényszerbetegségre utal.

Kérdés, hogy az észlelt különbségek valóban a bántalmazásra vezethetők vissza, és nem például arra, hogy a kutyák bizonyos jellemzői hajlamosítják a körülöttük élőket az agresszióra. (A gyerekeknél például már tudjuk, hogy az agresszivitás az abúzus következménye és kiváltó oka is lehet.) A nehézségek ellenére nagyon fontos, hogy a kutatások elinduljanak ebbe az irányba is.

McMillan et al., 2015, Journal of Applied Animal Welfare Science

a kutya, 2015/05

A kutyaszemélyiség-tesztek fejlesztésre szorulnak

Fontos lenne tudni, hogy milyen lesz az otthoni viselkedése a menhelyről beszerzett kutyának, de úgy tűnik, az erre használt tesztek csak részben alkalmasak erre. A menhelyeken nincs idő, energia tudományos adatgyűjtésre, így hiába végez el a személyzet jószándékúan bizonyos teszteket a kutya örökbefogadhatóságának vizsgálatára, semmilyen adat nem támasztja alá azt, hogy kutya később is úgy viselkedik, ahogy azt a menhelyen megállapították róla. Ezt a hiányt igyekezett csökkenteni egy ausztrál kutatócsoport, amikor az általuk kifejlesztett, B.A.R.K. teszt megbízhatóságát és érvényességét vizsgálták. A megfigyelők közötti egyezést úgy állapították meg, hogy ugyanazt a viselkedési elemet többen is értékelték. Az újratesztelési megbízhatóságot a kutyák két, egymást követő napon végzett tesztelésével becsülték meg, az érvényességet (a teszt jósló erejét) pedig a befogadott kutyák kérdőíves értékelésével. A B.A.R.K. körülbelül 10 perces, és 12 altesztből áll, ami során például a kutyát üdvözlik, egyedül hagyják, megpróbálják az ételét elvenni. Eközben öt szempontból értékelik a kutyák viselkedését: kiegyensúlyozottság, képezhetőség, félelem, barátságosság és aktivitás. Az eredmények szerint a különböző megfigyelők hasonlóan értékelték a kutyákat, ezen belül a félelem jeleinek felismerésében egyeztek meg leginkább. Az újratesztelés viszont lehangolóbb képet mutatott. A félelem stabilnak bizonyult, de a barátságosság és képezhetőség sokkal kevésbé. Ami az érvényességet, a teszt jósló erejét illeti: nagy általánosságban gyengének mondható. Csak a félelem és a barátságosság függött össze a menhelyen tapasztaltakkal, a többi viselkedésjegy (kiegyensúlyozottság, képezhetőség, aktivitás) nem.
A teszt tehát nem alkalmas arra, hogy eldöntse egy kutya sorsát: örökbeadható-e vagy el kell altatni. Lehet, hogy a menhelyi körülmények között a kutya teljesen másképp viselkedik, mint a családba beilleszkedve. Az viszont kétségtelen, hogy a jelenleg elérhető, a menhelyek által használt személyiségtesztek prediktív ereje megkérdőjelezhető, rosszul jósolják meg, milyen lesz a kutya befogadás után.

Eredeti közlemények: 

• Mornement, K. M., Coleman, G. J., Toukhsati, S., & Bennett, P. C. (2014). Development of the behavioural assessment for re-homing K9's (BARK) protocol. Applied Animal Behaviour Science, 151, 75-83.
• Mornement, K. M., Coleman, G. J., Toukhsati, S. R., & Bennett, P. C. (2015). Evaluation of the predictive validity of the Behavioural Assessment for Re-homing K9's (BARK) protocol and owner satisfaction with adopted dogs. Applied Animal Behaviour Science, 167, 35-42.