2020. szeptember 9.
Kézben nevelt kutya- és farkaskölykök kezelhetőségének összehasonlítása
A kutyák háziasítása során valószínűleg fontos szempont volt a kezelhetőségük, így feltehetőleg a háziasított kutyák és legközelebbi vadon élő rokonaik, a farkasok ebben a tekintetben különbözőek. Hogy megvizsgálják ennek jelentőségét, az ELTE Etológia Tanszék kutatói azonos módon nevelt kutya és farkaskölyköket hasonlítottak össze kezelhetőség szempontjából öt hétköznapi életet idéző teszthelyzetben. A farkasokat az intenzív szocializáció ellenére kevésbé lehetett rávenni, hogy az eldobott tárgyat visszahozzák és odaadják, gyakrabban mutattak agressziót, de jutalomért a kutyákhoz hasonlóan leültek, és a hívásra reagáltak.
A világon a háztartások 45%-ban található kutya. Ez semmiképpen nem mondható el a farkasról. Magyar kutatók feltételezése szerint ennek az alapvető különbségnek az egyik fő oka a kutyák jobb kezelhetőségében keresendő. “Tizenhat farkas és tizenegy kutyakölyköt neveltünk kézből pár napos kortól és rendszeresen teszteltük őket 3 és 24 hetes koruk között. Különböző helyzetekben vizsgáltuk a viselkedésüket: egy apport feladatban, behíváskor, ültetéskor, szőrápolás közben, illetve szájkosárral történő séta közben.” – mondja Ujfalussy Dorottya, a tudományos közlemény első szerzője, az ELTE Etológia Tanszék Családi Kutya Programjának posztdoktor kutatója. „Az apport és a behívás tesztekbe 12 anyja által nevelt kiskutyát is bevontunk.”
2020. szeptember 2.
Összefüggés a kutyák bélbaktériumai, öregedése és memóriája között
Elsőre talán nem is gondolnánk, hogy a belünkben élő baktériumok közössége, a bélmikrobióta (amit a köznyelvben gyakran helytelenül “bélflóraként” említenek), életünk milyen sok területére kihat. A bélben élő baktériumok számos olyan anyagot termelnek, amik befolyásolhatják az anyagcserét, összefüggésben lehetnek az elhízással, cukorbetegséggel, egyes ráktípusokkal, sőt az agy működésével is. Az autizmustól az Alzheimer-kórig számos, az idegrendszer megváltozott működése miatt kialakuló állapot esetében találtak valamilyen eltérést a bél baktériumközösségében. Akár az is előfordulhat, hogy alkohol-termelő baktériumok elszaporodása a részegség kialakulásához elegendő mennyiségű alkoholt juttat a szervezetbe.
Ugyan egyre nagyobb orvosi és tudományos figyelmet kapnak a beleinkben élő mikroorganizmusok, még mindig nagyon keveset tudunk róluk. Ilyen esetekben a kutatók szívesen fordulnak állatmodellekhez. A hosszútávú megfigyelést, vagy kezelések hatásait vizsgáló kutatások könnyebben lebonyolíthatók állatokon, mint humán pácienseken. A kutyák bélbaktériumai sok hasonlóságot mutatnak az emberével, ami az évezredeken át tartó közös múltnak is köszönhető. De arról még nagyon keveset tudunk, hogy az emberekéhez hasonló hatású-e a kutyák bélmikrobiomjának megváltozása.
Az ELTE Etológia és Mikrobiológiai Tanszék munkatársai azt vizsgálták meg, hogy családi kutyák esetében kimutatható-e összefüggés a memória és a bélmikrobióta összetétele között. A kutatók a viselkedéstesztekre érkező kutyákat és gazdáikat elkísérték egy-egy rövid egészségügyi sétára, majd a székletmintákat megfelelő tárolóegységekben néhány percen belül mélyfagyasztóba (-80 °C) helyezték. Az időlimit fontos, ugyanis csak így biztosítható, hogy valós képet kapjanak a bélmikrobióta székletürítés előtti összetételéről, mivel egyes baktériumok a környezetben is tovább szaporodnak. A családi kutyák táplálkozását és életmódját feljegyezték, de nem kontrollálták, hasonlóan az emberek kutatásához. „Mivel viszonylag kevés, 29 kutya vett részt a kutatásban, ezért kezdeti, útkereső vizsgálatnak tekintjük a munkánkat. Nem minden esetben lehet rávenni a viselkedési tesztekre érkező négylábúakat, hogy éppen a két teszt közötti szünetben végezzék el a dolgukat. Sikerült azonban kidolgoznunk egy új módszertant, amivel családi kutyák is vizsgálhatók, és olyan baktériumcsoportokkal találtunk összefüggést, amiket embereknél is leírtak.” – mondta el Kubinyi Enikő, a kutatás vezetője.
A Fusobacteria törzsbe tartozó baktériumok elszaporodása embereknél számos kórképpel, például irritábilis bél szindrómával, vastagbélrákkal jár együtt. Ragadozóknál azonban több kutatás is kedvező hatásúnak találta a törzs tagjainak jelenlétét. Ezt a jelenlegi vizsgálat is megerősítette, mivel a fiatalabb kutyáknál nagyobb arányban (kb. 30%-ban) fordultak elő Fusobacteria baktériumok, mint az öregebbeknél. A kutyák és az emberek azonban hasonlítottak az Actinobacteria törzs és a kognitív képességek kapcsolatát tekintve. A kutyák részt vettek egy memóriatesztben, ahol azt kellett megjegyezniük, hogy öt edény közül melyikben van elrejtve jutalomfalat. Ötször ismételhették meg a feladatot, és a kutatók közben megszámolták, mennyit hibáznak, vagyis hányszor mennek oda rossz edényhez. A többet hibázó kutyák székletében arányaiban több Actinobacteriát találtak. „Ez azért izgalmas, mert a rossz memóriájú, Alzheimer-kórban szenvedő embereknél is elszaporodik az Actinobacteria” – emeli ki a párhuzamot Sándor Sára, genetikus.
Felföldi Tamás mikrobiológus általában természetes vizekben élő baktériumközösségeket kutat, ezért számára is új terep a kutyák bélmikrobiótájának tanulmányozása. „Nagyon hasonló módszereket használtunk a baktériumok azonosítására, mint például a balatoni mintáknál. Ezután az etológusok vetették össze a taxonok gyakoriságát a kutyák korával és memóriateljesítményével.”
A kutatás az Európai Kutatási Tanács (ERC) támogatásával valósult meg, a „Kognitív öregedés kutyákon” pályázat keretében. Kubinyi Enikő szerint „a felfedezéseink további igazolása nagyon fontos abból a szempontból, hogy eldönthető legyen, mennyire jó modellje a kutya a humán “bélflóra” változásainak. De az állatorvostudomány és a kutyagazdák számára is hasznos lehet, ha kiderül, hogy egyes baktériumok adagolásával késleltethető az öregedés, vagyis az öregedéssel együtt járó kedvezőtlen jelenségeket mérsékelhetjük.”
Eredeti cikk: Kubinyi, E.; Bel Rhali, S.; Sándor, S., Szabó, A.; Felföldi, T. 2020. Gut microbiome composition is associated with age and memory performance in pet dogs. Animals, 10(9), 1488; https://doi.org/10.3390/ani10091488
Gut microbiome composition is associated with age and memory performance in pet dogs
Our gut microbiota can crucially influence our behaviour and neurodevelopment. New research of the Ethology Department at the Faculty of Science at Eötvös Loránd University indicates that dogs’ aging mechanism and memory performance are also linked to their gut microbiome composition. According to the study, dogs and humans may have similar mechanisms in cognitive aging.
Dogs have become a valuable model for complex human traits and disorders
In humans, intestinal microbiome composition has been linked to psychiatric conditions such as depression, anxiety, and autism, as well as neurodegenerative disorders, including Parkinson’s and Alzheimer’s disease through metabolites produced by gut-inhabiting bacteria. The wide range of expected lifespans, a natural inclination to develop dementia, and an environment shared with humans have made companion dogs a promising model organism in aging research. The gut microbiome of dogs is more similar to that of humans than that of mice and pigs. “Next-generation DNA sequencing techniques have enabled the identification of the taxonomic composition and also the potential functions of the microorganisms, gaining a better understanding of microbial–host interactions” - says Tamás Felföldi, assistant professor at the Department of Microbiology, ELTE, Budapest, who usually studies the microbial communities of natural waters, such as the Lake Balaton.
Collecting and analyzing the samples
Eniko Kubinyi, the principal investigator of the Senior Family Dog Project at ELTE, funded by the European Research Council, teamed up with microbiologists to investigate the gut microbiome of a group of companion dogs and examined possible links with age and cognitive performance. “After we tested the memory performance of the dogs at the Department of Ethology, ELTE, we took them for a walk, and collected fecal samples. We had to immediately freeze the excrement in storage containers to ensure they would provide a valid picture about the bacteria that lived in the dogs guts before defecation.” According to Sara Sandor, geneticist, “the time limit is important, as some species of bacteria can continue proliferation after defecation, and therefore may falsely outnumber other bacteria in the sample”.
Overall, the involvement of family dogs represented a relatively novel approach in this field as it included a huge variety of animals, regarding breed, diet, and life history. This leads to a large statistical variance in their bacterial communities’ composition, yet, this approach is crucial if researchers aim to model the natural variability of human populations. “A main limitation of the current study is the relatively low number of subjects, 29 dogs. However, the results of such exploratory studies can facilitate new research efforts, especially if they indicate medically relevant trends in the data” - points out Soufiane Bel Rhali, PhD student.
A link between cognitive performance, age and gut microbiome composition
The researchers found a negative correlation between the abundance of Fusobacteria phylum and the chronological age in dogs. Interestingly, in humans, Fusobacteria were shown to increase with aging and elevated abundance of these microbes have been linked to serious illnesses, like inflammatory bowel disease and colorectal cancer. Therefore, the current finding seems to support an already formed hypothesis that Fusobacteria play a fundamentally different, beneficial role in carnivores as compared with humans. “The identification of such differences between dogs and humans are at least as important as exploring the shared patterns in gut microbial composition, since ungrounded assumptions of similarity can lower the translational value of intervention studies.” - notes Kubinyi.
Moreover, the current study found that dogs performing worse in a short-term memory test had relatively more Actinobacteria. This finding can indicate a shared mechanism underlying dogs’ and humans’ cognitive aging, since Actinobacteria were also shown to be more abundant in the intestines of Alzheimer patients.
A link between cognitive performance, age and gut microbiome composition in companion dogs was hypothesized but not described before. The new research, although preliminary regarding the association between cognition and gut microbiome composition, opens up new venues in canine aging and neurodevelopmental research.
2020. augusztus 30.
Allergia kutyákra
2020. augusztus 3.
Mi zajlik a kutyák agyában, miközben beszélünk hozzájuk?
Négylábú társaink köztudottan figyelnek ránk, amikor kommunikálunk feléjük, magyar kutatók most azt is kiderítették, hogy a kutyák agya – az emberekéhez hasonlóan – hierarchikusan dolgozza fel a beszédet. Az MTA-ELTE Lendület Neuroetológiai Kutatócsoport, az ELTE Természettudományi Kar Etológia Tanszék és az MTA-ELTE Összehasonlító Etológia Kutatócsoport munkatársai kutyák funkcionális MRI vizsgálata során ugyanis felfedezték, hogy az intonációt alacsonyabb, az ismert szavakat magasabb szinteken érzékeli a kutyaagy, ami fontos párhuzam az ember beszédfeldolgozási mechanizmusaival. A kutatás a Nature lapcsalád Scientific Reports folyóiratában jelent meg.
2020. július 22.
Hány kutya él Magyarországon?
2020. július 18.
Miért ugranak le a kutyák hídról, emeletről, magaslatról?
VÁLASZ: Az Állati őrültségek című könyv szerzőjével pont az történt, ami Önnel, emiatt kezdett kutatni a jelenségről. Stressz miatt, vihar idején ugrott ki a kutyája, felfeszítette a bezárt ablakot. Az ilyesmit nehéz kezelni sajnos, és nem is különösebben ritka, csak hallgatnak róla a gazdák, mert magukat hibáztatják. Felmerül az is, hogy lehetnek-e öngyilkosok a kutyák, például miért vetik le magukat a skót Overtoun hídról.
"Öngyilkos csak az lehet, aki tisztában van a halál jelentésével, fel tudja fogni mit jelent, ha meghal. Márpedig jelenlegi tudásunk szerint a kutyáknak nincs haláltudatuk, ezért arról sem tudnak dönteni, hogy »önként« meghaljanak. ezzel szemben viszont a kutyák is hibázhatnak, tévedhetnek, hozhatnak rossz döntést vagy lehetnek meggondolatlanok, ám innentől kezdve a tragédia már nem szándék, hanem véletlen következménye" - mondja Dr. Pongrácz Péter. Baleset, mint amikor kiszalad az úttestre és elgázolja egy autó. A völgyben elhaladó állatok szaga az etológus szerint csak belemagyarázás, és kutatások bizonyítják azt is, a kutyáknak van mélységérzetük, normál esetben csak elvétve ugranak le olyan magasságból, amivel sérülést szerezhetnek. Egyértelműen arról lehet szó, hogy a kutyus játékos, szeleburdi, ugrándozik, a mellvédre érkezve megcsúszik vagy viszi tovább a lendület. Az is lehet, eleve át akarja ugrani, mint az akadálypályán a palánkot, hiszen nem tudja, mi van mögötte. Ugyanez indokolja, amikor az eb valamely külső ingerre egyszer csak nekiindul a nyitott ablaknak. Nem lát ki a lakásból, honnan is tudná, hogy épp emeleten van akár 30 méteres magasságban? Ha jobban belegondolunk, a sokemeletes építmények és pláne az ezekben való biztonságos közlekedés evolúciós léptékben csak egy szemvillanásnyi idő óta létezik a kutya szempontjából.Akadályugrásra tanított kutyák könnyen lezuhanhatnak korlátok játékos átugrásával, a mentőkutyákat pedig kifejezetten képzik arra, hogy levessék magukat a mélybe szükség esetén. Ugrálásra hajlamos kutyákat ezért érdemes pórázra venni veszélyes helyen. A szorongó, viharfélő kutyák kezelésére több módszer van a gyógyszerezést is beleértve, de a gazdák tapasztalatai szerint az a leghatékonyabb, ha jutalomfalattal, játékkal eltereljük a kutya figyelmét a félelemkeltő zaj esetén. Frissen befogadott, traumatizált kutyáknál pedig a fenti történet szerint érdemes megfontolni a szobakenneles elhelyezést is, ha a kutya egyedül marad (bár az igazán rémült és erős kutyák szét tudnak szedni egy normál ketrecet).
2020. június 18.
Elvárható egy kutyától, hogy ne támadjon meg a területén idegen kutyákat?
Az utcában lakó egyik szomszédnak egy kb. 10 éves szuka kaukázusija és egy hasonló korú kan beagle-je van. Utóbbi egy éven keresztül rendszeresen kiszökött és az utcánkban kóborolt. Amikor a mi kapunk körül mászkált, az értelemszerűen irritálta a mi kutyánkat.
A kutyánk jól nevelt, ha állunk ki az udvarról a kocsival, soha nem szalad ki az utcára, tudja, hogy nem jöhet velünk, már az elektromos kapu nyitásakor szépen kényelembe helyezi magát és lefekszik a fűbe, várja, hogy visszajöjjünk.
A kapunkkal szemközti kert is a miénk, ha leveszem a kertajtó kulcsát, örömtáncot lejt, mert tudja, hogy oda átjöhet, ilyenkor alig várja, hogy nyíljon a kiskapu és boldogan szalad ki, megjelöli gyorsan a területet a kerítés mellett, aztán szalad be magától a menet közben kinyitott kertajtón.
Fontos megjegyezni, hogy a kutya nem szokott kimenni a kinyíló kapuajtón, ha vendéget fogadunk vagy kísérünk ki, esetleg beszélünk valakivel a kapuban (legyen az akár a "gyűlölt" postás). Csak akkor toporog a kapuajtóban, ha feltételezi, hogy mi is kimegyünk gyalogszerrel. Én ilyenkor a biztonság kedvéért mindig elállom az útját, hogy lássam előbb, van-e valaki az egyébként kis forgalmú, csendes zsákutcában. Nem attól félek, hogy bárkire is rátámadna; egyszerűen nem szeretném, ha bárki is megijedne, hisz alapvetően egy nagytestű kutyáról van szó.
Tavaly sajnos - emlékeim szerint a kutya életében először - történt egy balszerencsés baleset.
Édesapám épp kísért ki egy vendéget, amikor a kinyíló kapuajtón keresztül a kutyánk meglátta az utcában rendszeresen kóborló szomszédos kutyát. Mielőtt édesapám észbe kaphatott volna, kutyánk kiszaladt a kapuajtón és összeverekedett az idegen kutyával. Sikerült őket szétválasztani.
A kérdésem az lenne, hogy a kutyánk részéről tekinthető-e ez a támadás (kvázi saját/megjelölt területen belül):
1. Abnormálisnak/természetellenesnek?
2. Egyértelműen kifogásolhatónak/nevelési problémának?
VÁLASZ: A leírtak alapján a kutya jólnevelt, de a családban nem mindenki képes kontroll alatt tartani. Feltételezem, jogszabály határozza meg a felelősségvállalást olyan esetben, amikor a kutya az utcán más kutyára támad. Nem értek hozzá, mert nem szakterületem, de úgy vélem, az általános jólneveltség nem mentség ilyen esetekben. (Én például 22 éve vezetek balesetmentesen, de ettől még vállalnom kell a felelősséget, ha holnap balesetet okozok...). Tehát az első kérdése (abnormális-e a viselkedés), úgy gondolom, irreleváns a helyzetben, mert az utcán nem szabad rátámadni más kutyákra (nyilván az idegen kutya gazdája is felelősséggel tartozik, amiért felügyelet nélkül közterületen mászkál a kutyája). A 2. kérdésre (kifogásolható-e a viselkedés) pedig szerintem van jogszabályi válasz, a biológus véleménye itt sem játszik szerepet. Egy kutya fajtatulajdonságai (mennyire erős a területvédő ösztöne, mennyire könnyű kontrollálni), valószínűleg nem vehetők figyelembe abban az esetben, ha a kutya megtámadott valakit - de ismétlem, ez nem szakterületem, ez jogi problémának tűnik.
Remélem, sikerül rendezniük a helyzetet a szomszéddal, és örömteli kutyázást kívánok,
Enikő
ÚJABB KÉRDÉS: Bár jogos volt azon feltételezése, hogy a kérdés egy jogi eljárás kapcsán merült fel, valójában ezen ügy kapcsán nincs jogvitánk a szomszéddal, nem tett feljelentést.
Megjegyzem, édesapám részéről sincs probléma a kutya kontrollálásával, ugyanúgy szót fogad neki; ahogy írtam, nem volt idő reagálni, olyan gyorsan történt minden.
Az a tény, hogy sikerült szétválasztania őket, bizonyítja, hogy a kutya még ilyen körülmények között is részben kontrollálható.
Engem tényleg az érdekel, hogy egy etológus hogyan ítéli meg a kutya viselkedését, mennyire tekinthető az természetesnek/ösztönszerűnek.
Azt is értem, hogy a jog szempontjából problémás lehet egy ilyen jellegű támadás, de a második kérdés szempontjából is szeretnék ettől elvonatkoztatni és a kutya, illetve a gazda szemszögéből értékelni a történteket.
Valóban nem preferált ez a viselkedésforma a mindennapi életben?
Van olyan nevelési módszer, ami anélkül vehette volna elejét egy ilyen esetnek, hogy a kutya házőrző funkciója sérült volna?
Ha még igénybe vehetem egy kicsit az idejét, hálás lennék, ha saját szakterülete felől megközelítve válaszolná meg a kérdéseket!
VÁLASZ: A kutya természetes viselkedésének része az agresszió. Egyetértek Önnel: nagyon abnormális elvárni azt egy kutyától, hogy a területen, amit a sajátjának tekint, ne támadjon meg olyan kutyát, amelyik rendszeresen felbosszantja. De sajnos olyan körülmények között tartjuk a kutyáinkat, ahol elvárás, minimumfeltétel ez az abnormális gátlás. Van, aki biológiai eszközökkel is igyekszik óvni a kutyáját, például kifejezetten azért ivartalanítja fiatal kant, hogy az később kisebb késztetést érezzen területvédésre vagy a szukák bevédésére. Tehát a kutyatartáskor azt is mérlegelni kell, hogy vállaljuk-e azt a stresszt, amit kiváltunk a kutyából azzal, hogy számára egyáltalán nem természetes körülmények közötti tartjuk (pl. szinte minden nap el kell viselnie idegen kutyák és emberek közelségét, ami a saját falkájában a vadonban marginális probléma lenne, és feltehetően agresszióval oldaná meg a helyzetet).
Valóban nem preferált ez a viselkedésforma a mindennapi életben?
Mármint hogy a kutya megtámadjon az utcán más kutyákat? Ez attól függ, hol él a kutya...
Van olyan nevelési módszer, ami anélkül vehette volna elejét egy ilyen esetnek, hogy a kutya házőrző funkciója sérült volna?
Úgy vélem, elérhető és elvárható egy kutyánál, hogy csak engedéllyel lépjen ki az utcára. Természetesen némely egyednél, esetleg fajtatulajdonságai miatt, ez esetleg kifejezetten nehéz feladat. Mivel nem vagyok kiképző, nem tudok Önnek tanácsot adni, milyen módszert érdemes használni, és ehhez amúgy is jobban kellene ismerni a kutyát és a körülményeket.
Remélem, megoldódik a probléma és örömteli kutyázást kívánok,
Dr. Kubinyi Enikő
tudományos főmunkatárs
ELTE Etológia tanszék
2020. június 11.
Ismeretterjesztő kiadvány a farkasokról
2020. június 4.
800 millió kutya él a világon, de főleg ott, ahol kevés az ember
Röviden:
- 800 millió;
- az Arab-félszigeten 1-2/1000 ember, a vidéki Chilében 800/1000 ember;
- a népsűrűség és a kutyák relatív száma között fordított arányosság van;
- a gazdás kutyák aránya 3:2 a gazdátlan kutyákhoz képest (létezik "gazdás" utcai kutya is!);
- a gazdag országokban nincsenek utcai kutyák, a szegényekben szinte mindegyik vidéki az, a városiaknak pedig 30-60%-a.
2020. május 28.
Milyen fajtát válasszak?
VÁLASZ: Ha jól értem, teljesen megbízik abban, hogy ha fajtatiszta kutyát vesz, akkor a felnőtt kutya olyanná alakul, mint amit a fajtaleírások ígérnek... De sajnos ez nem így van. Fajtán belül az egyedek jobban különböznek egymástól, mint amennyire a fajtaátlagok egymástól. A szélsőséges átlagok már jellegzetesen különbözhetnek, pl. hogy a labradorok általában barátságosak idegenekkel, a német juhászok meg nem annyira, de attól még nagyon sok példány pont ellenkezőleg viselkedik. Ezt előre, egy hirdetésben látott kölyökről nem lehet megmondani. Az a járható út, ha ismer egy megfelelő példányt, és megkérdezi, hogy melyik tenyészettől származik, megkeresi a tenyésztőt, és tőle vásárol, ha van megfelelő kiskutya. Egyébként mindhárom említett fajta, labrador, vizsla, border collie jó lehet túrázáshoz. Tapasztalatom szerint a magyar vizslák és a border collie-k közt előfordulhat félénk példány, de ha sikerül stabil idegrendszerűt találni, az nagyon jó. A német vizslák keményebb kezet igényelnek (általában), ezért nem javasolható kezdő kutyásnak. A labradorok gyakran diszpláziásak, emiatt idősebb korukban gyakorlatilag még sétálni se lehet velük, annyira fáj mindenük... De ha a tenyésztő tényleg szűr diszpláziára, a tenyészkutyái vékonyak, fürgék, munkavonalúak, akkor van rá esély, hogy a kölyök is az lesz, csak akkor megint nehéz velük egy kezdőnek. (A nagy munkavágyú kutyákkal mindenképp nehéz annak, akinek nincs tapasztalata).
Azt is meg lehet próbálni, hogy menhelyről kér ki kedves, stabil, jó felépítésű felnőtt kutyát, megbeszélve az igényeket a gondozókkal. El lehet vinni befogadás előtt sétálni, kideríteni, mennyire együttműködő, irányítható, és van, ahol adnak összeszokási időt is, ha gond van, vissza lehet vinni a kutyát. Ezzel a megoldással nem nagyon van rizikó, a kiegyensúlyozott menhelyi kutya később is az marad. (Életem eddigi "legjobb" kutyája egy menhelyről kihozott magyar vizsla volt). Természetesen nagyon kell vigyázni, hogy kezdőként nehogy félénk, harapós kutyát válasszon, ezért nem csak a menhelyi gondozót érdemes kikérdezni, hanem tapasztalt kutyást is érdemes vinni a választáshoz.
2020. május 25.
Demenciás hiperszenzitivitás
KÉRDÉS: 9 éves, keverék, ivartalanított szuka kutyám 3,5 hónapos kora ismerem. A társam, a munkatársam, a gyakorló partnerem, a tanárom... Rengeteg vele töltött boldog időm van. Közel 90 vezényszót ismer. Ha valami újat szeretnék tanítani neki remekül össze tudom tenni az agyában 2,3 feladatból akár... Jó szellemi képességei vannak és (eddig) idegrendszeri problémái sem voltak. A mennydörgéstől és a petárdázástól tart, de kora előrehaladtával belenyugodni látszik, hogy van. Nem reagálta túl korábban sem, csak megbújt az asztal alatt (számára biztos pontja a lakásnak) és kivárta a végét. Amúgy jó kedélyű, mindig éhes, minden csintalanságban benne lévő kutya. Volt...

