Nagyon gondos kiképzésen esnek át a keresőkutyák, de még ők sem bújhatnak ki a bőrükből. Ha a gazda téves jeleket ad, bizony, hagyják magukat átverni, hiszen a megfelelés vágya gyakran erősebb, mint amit a józan ész sugall. Kaliforniai kutatók csábító tárgyakat – teniszlabdát és jutalomfalatot – rejtettek el egy templomban, bizonyos helyekre pedig piros szigetelőszalagot ragasztottak. Miért templomban? Mert feltételezték, hogy oda kevesen visznek kábítószert magukkal. Miután ugyanis elkészültek a rejtéssel, egy csapat kábítószer- és robbanószer-kereső kutya vezetőt arra kértek, hogy kutassák át az épületet. Megemlítették nekik, hogy az elrejtett anyagot piros ragasztószalagok jelzik. A kutyavezetőket azonban átverték, az épületben sehol nem volt se kábítószer, se robbanóanyag. A kutyák azonban mégis jeleztek. De nem a teniszlabdánál – holott imádnak játszani, és a kiképzésük során labdát használnak – hanem a ragasztószalagoknál. No nem azért, mert az orruk megtévesztette őket, hanem azért, mert többi fajtársukhoz hasonlóan kitűnően olvastak a kutyavezetők önkéntelen jeleiből. A gazda elvárásai nagy mértékben hatottak a kutya viselkedésére – erősebben, mint a saját késztetése a labda vagy a jutalomfalat megszerzésére. Nem véletlen tehát, hogy a kutyakiképző központok szerint sokkal nagyobb kihívás és munka a kutyavezetők kiképzése, mint a kutyáké (Lit et al., 2011)
Kutya Szövetség, 2011/4
