Miért nyüszít a háziróka?

Szibériában közel ötven éve tartanak fent egy olyan ezüstróka-tenyészetet, amelyben csak azokat az egyedeket szaporítják tovább, amelyek legkevésbé félnek az embertől. Így generációról generációra egyre szelídebb, barátságosabb rókák születtek, mára pedig kutyaszerűen vonzódnak az emberhez (emiatt a telepen most éppen ahhoz igyekeznek engedélyt szerezni, hogy a kölyköket háziállatként árusíthassák). A megszülető rókák viselkedése azonban más tekintetben is megváltozott (színük és felépítésük mellett), például másféle hangokat adnak ki, mint szelektálatlan fajtársaik. (Mindez valószínűleg a kutya háziasítása során is épp így történt).

Legújabb vizsgálatukban Gogoleva és munkatársai arra kerestek választ, milyen hangokkal reagálnak a 45-46 generáció óta szelídségre szelektált, háziasított rókák a ketrecük előtt öt percig mozdulatlanul álló ember látványára. Viselkedésüket 36 generáció során agresszióra szelektált és kontroll (válogatás nélkül tenyésztett) rókákéval vetették össze. (A telepen elválasztás után minden róka 3 hónapos kora óta egyedül él egy szűk ketrecben. A ketrecek ötvenesével sort alkotnak, két sor között körülbelül két méter a távolság, tehát látják, hallják egymást az állatok, és a szagok is eljutnak hozzájuk.)
A különleges szelekció a rókák hangadását is befolyásolta. Vannak olyan hangok, amelyek mindhárom csoportban előfordulnak, ezek a nyüszítés, a mély hangú mormogás ("bőgés") és a morgás. Csak a szelídekre jellemző a zihálás, lihegés és egy szaggatott, "vihogó" hang. A szelektálatlan és agresszív rókák viszont prüszköléssel és kaffogással tűnnek ki.
Nem volt ez másképp a mostani vizsgálatban sem, de ezúttal nem csak a vokalizáció típusát, hanem a hosszát is összevetették a csoportok között. Kiderült, hogy a ketrecük előtt mozdulatlanul álló emberre a szelíd rókák rendkívül intenzív hangadással reagáltak, ami viszont körülbelül egy perc múlva lecsengett; az agresszív és szelektálatlan példányok viszont öt percen át alatt folyamatosan hangoskodtak.
A kutatók szerint a szelíd rókák azért csendesedtek el, mert a ketrec előtt álló ember passzívan viselkedett. A rókák eleinte nem csak hangokkal, hanem a viselkedésükkel is igyekeztek kifejezésre juttatni, hogy vágyakoznak az ember érintésére: a farkukat csóválták, elnyílt szájjal lihegtek, oldalukra-hátukra hemperedtek. Korábbi hormonális vizsgálatokból ismeretes, hogy míg a szelektálatlan rókákból stresszválaszt vált ki az emberi érintés, a szelídekből nem, sőt a kellemes érzéseket kiváltó szerotonin ingerületátvivő anyag koncentrációja növekszik az agy bizonyos területein. Valószínű tehát, hogy a szelíd rókák által kiadott nyüszítő és ziháló hangok pozitív érzelmeket jeleznek az ember felé. Annál is inkább, mert e hangok fizikai paramétereikben nagyon sokban emlékeztetnek az emberi nevetésre, a lihegésnél felhúzott szájszélek pedig a mosolygásra. A kutatók szerint a rókák az ember figyelmét igyekeztek magukra vonni e nevetésre emlékeztető hangokkal, és rábírni, hogy lépjen kapcsolatba velük. Ez a háziasítás hatása, és sokban emlékeztet a kutyáknál is megfigyelhető viselkedésre.

Kutya Szövetség, 2011/4

További olvasnivaló:
Szelíd kisrókák