Hová néz a szelíd farkas?

Rókák után térjünk át egy másik rokon kutyafélére, a farkasra. Az olvasók előtt talán ismert, hogy az ELTE Etológia Tanszékén éveken át zajlott ember által nevelt, szelíd farkasok és kutyák viselkedésének összehasonlítása. (Figyelem! Míg a szibériai háziasított rókák szelídsége genetikai okokra, a sok generáción keresztül tartó szelekcióra vezethető vissza, ezek a farkasok a korai kezelés hatására lettek szelídek. A különbség az utódokban mérhető igazán: a háziróka kölyke ugyanolyan szelíd lesz, mint a szülei, a szelídített farkas kölykei viszont éppoly vadak, mintha az erdőből fogtuk volna be őket.)
A farkast nevelő magyar kutatók közül Virányi Zsófia és Belényi Bea Ausztriában folytatta a megkezdett munkát. A bécsi egyetem, a Konrad Lorenz Intézet és az ernstbrunni gróf közreműködésével 11 tagú farkas- és 9 tagú kutyafalkát kutató központot alapítottak, Wolf Science Center néven. Az állatokat szemkinyílás előtt vették el az anyjuktól, és állandó emberi jelenlét mellett nevelték őket öt hónapos korukig. A gondozók továbbra is napi kapcsolatot tartottak fenn az állatokkal, és klikker tréninggel megtanították nekik az alapvető engedelmességi feladatokat: ülni, feküdni, fordulni és farkasszemet nézni az emberrel ("Nézz rám!"). A befektetett erőfeszítés most hozta meg első gyümölcsét: Zsófi és munkatársa, Friederike Range arról írtak cikket a Plos One folyóiratban, hogy legidősebb kilenc farkasuk hogyan követi egy ember, illetve egy kutya tekintetét.
A világ számos kutatócsoportja megállapította már, hogy a kutyák remekül követik az emberi mutatást, míg a szelíd farkasok csak felnőtt korukban vagy hosszas tanítás után. De tulajdonképpen mi haszna van egy farkasnak az emberi mutatás követéséből? Az erdőben nem találkozik emberrel, fajtársainak pedig nincs kezük. Vizsgáljuk tehát azt a mutatási viselkedést, amire a farkasok is képesek: a fejfordítást.
A teszt a következőképpen néz ki. a kísérletvezető a vele szemben ülő állatot felszólítja arra, hogy nézzen rá, majd a fejét 90 fokban elfordítja, és a távolba mered. Bármilyen meglepő, a 9 farkasból 6 már 14 hetesen elnézett abba az irányba, amelybe a kísérletvezető. Sőt, 23 hetesen már valamennyi farkas elfordította a fejét abba az irányba, amelybe a vele szemben álló kísérletvezető pillantott.
A tekintetkövetésről valaha azt tartották a kutatók, hogy csak az ember sajátja, mert csak mi ismerjük fel, hogy másoknak is lehetnek vélekedései és ismeretei. Azután fokozatosan kiderült, hogy ez tévedés: az emberszabású majmok, kecskék, hollók, sőt még egy teknős is képes erre. Még ki kell ötölnünk, hogy ha így áll a helyzet, akkor ez a képesség valójában mit szolgál. Különösen annak fényében, hogy az ember arcát figyelő kutyák viszont rendszerint nem néznek el abba az irányba, amerre az ember. Mi lehet ennek az oka? A háziasítás feltehetően arra szelektálta a kutyákat, hogy hosszasan nézzék az emberi arcot, például azért, hogy érzelmeket olvashassanak le róla. De az is lehet, hogy a mindennapi élet során mi magunk szoktattuk rá kutyáinkat arra, hogy az arcunkat, és ne a tekintetünk irányát figyeljék. Az irányba küldést a sokkal egyértelműbb kézzel való mutatás vette át. A farkasok számára viszont az az előnyös, ha képesek követni fajtársuk tekintetét, mert így hamarabb megpillantják a közelgő veszélyt vagy egy zsákmányállatot.
Zsófiék második teszthelyzetében egy paraván mögé vagy elé tekintett be vagy egy ember, illetve egy, a farkasok által jól ismert kutya. A farkas a paraván előtt helyezkedett el, tehát az egyik esetben látta, hogy van-e valami arrafelé, amerre a demonstrátor néz, a másik esetben viszont nem, ilyenkor meg kellett kerülnie a paravánt. Ez a teszthelyzet jóval trükkösebb, mint az első, hiszen annak megértését követeli, hogy a demonstrátor valamilyen információ birtokában van (itt egy jutalomfalat hollétéről), amit az alany elől eltakar a paraván. Nem meglepő tehát, hogy 4 hónaposan csak 4 állat teljesített megfelelően. De fél éves korban már valamennyi farkas követte a demonstrátor tekintetét.
Zsófiákat meglepte az eredmény, hiszen arra utal, hogy a farkas – a korábbi vélekedéstől eltérően – szociális partnerként tekint az emberre. Sok hasonló tesztre van még azonban szükség ahhoz, hogy megértsük, hogyan alakult ki a háziasítás során a farkasból a kutya. A Wolf Science Center feltehetően élen jár majd e feladatban, hiszen nincs a világon másutt ekkora méretű szelíd farkas- és velük összemérhetően szocializált kutyafalka.

Kutya Szövetség, 2011/4.