Köztudott, hogy az ásítás ragadós az emberek között. Sőt, állítólag minél empatikusabb valaki, annál inkább átragad rá, ha körülötte ásítoznak. Ha a kutyát valóban a saját képünkre formáltuk a háziasítás során, akkor miért ne lenne ez így náluk is? 2008-ban meg is jelent egy publikáció, ami valóban arról számolt be, hogy egy ásítozó ember láttán a kutyák is ásításra tátják a szájukat. A szerzők megkockáztatták azt is, hogy lám, a kutyák magukban hordozzák az empátia csíráit.
Mások azonban szkeptikusak voltak. Az empátia (amikor képesek vagyunk átélni mások lelkiállapotát) feltételezi az éntudat jelenlétét is, az állatok közül pedig eddig csak csimpánzoknál figyeltek meg az emberéhez hasonló viselkedést, az elméjüket tekintve kevésbé fejlett makákók viszont fütyülnek arra, tátogatja-e a száját a társuk vagy sem. Egy két évvel ezelőtti és egy idei brit vizsgálat alaposabban is megvizsgálta a kérdést. O'Hara és Reeve szívritmus elemzésével igyekezett kiszűrni a stresszhelyzetből eredő ásításokat, illetve megnézte, mi a helyzet a menhelyi kutyákkal, és a gazdával vagy fajtárssal váltható-e ki a reakció könnyebben. Az eredmény: negatív. Egyik tanulmány sem támasztotta alá az eredeti mérést. Így hát a kérdés továbbra is nyitott: ragadós-e az ásítás kutyáknál? Akit érdekel, próbálja meg tesztelni a kutyáját maga is.
Kutya Szövetség, 2011/7
