Bécstől alig negyven kilométerre, az ernstbrunni
vadasparkban világhíres kutatóközpont működik. A Wolf Science Center (WSC)
kutatói farkasok és kutyák viselkedését, gondolkodását hasonlítják össze. Náluk
él a világ talán egyetlen olyan kutyacsapata, amely az átlagosnál jóval többet, de bizonyos tekintetben kevesebbet kapott emberi társaságból. A menhelyről származó
keverék kutyákat pár napos koruktól emberek nevelték fel cumisüveggel, és a nap
24 órájában mellettük maradtak. Elválasztás után azonban a kutyák kifutóba kerültek,
ahol az egymás közötti társas kapcsolataikba kizárólag nélkülözhetetlen
esetekben avatkoztak bele az emberek. Miközben minden nap foglalkozott velük
egy kiképző a kifutón kívül, a kerítésen belül a maguk urai lehettek, rajtuk
kívül senki nem rendezhette el a közöttük kialakuló nézeteltéréseket.
Ez a speciális nevelési módszer valójában nem a kutyákra
lett szabva, hanem az ernstbrunni park kutyákétól elválasztott kifutóiban élő
farkasokra. A fogságban élő farkasok csoportéletébe ugyanis csak olyan
erőszakos módon avatkozhatnak be emberek, amit a WSC alapítói – köztük Virányi
Zsófia, aki az ELTE biológus szakán végzett, az Etológia Tanszékén védte meg
doktori dolgozatát, és itt nevelt, kutatott először farkasokat is – nem
támogatnak. Mivel a farkasok nem igénylik, sőt elutasítják, hogy az ember
igazítsa el a falkatársak közötti viszonyokat, a kutyák sem kapták meg ezt a
típusú törődést.
A WSC kutyái tehát valódi Pygmalion történetbe csöppentek, hiszen
a legmélyebb nyomorúságból kerültek hosszas és alapos iskolázás után a kutyás társadalom
elit rétegébe. És akárcsak Eliza, a Pygmalion-sztori alapján készült My Fair
Lady film főszereplője, személyes látogatáskor ők sem tűnnek minden szempontból
kiegyensúlyozottnak (az ernstbrunni park hagyományos vadasparkként üzemel,
belépőjegy ellenében bárki megnézheti az állatokat). Valami hiányzik ezeknek a
kutyáknak.
Hogy mi lehet, ami után annyira sóvárognak, az talán kiderül
a WSC egyik legfrissebb, a nyáron két nemzetközi konferencián is bemutatott nagy
médiavisszhangot kiváltott kutatásából. Az előadásokon több vizsgálat
eredményét összegezték a kutatók. Ezek közül a legfontosabb teszt nagyon
egyszerű. Ugyanabban a falkában élő állatok elé táplálékot helyeznek, és
hagyják őket enni. Az eredmény egyáltalán nem triviális. Míg a farkasok többnyire
békésen esznek egymás mellett, a kutyák közül a szubmisszív (alárendelt) nem mer enni a domináns társaságában.
Itt derül ki, hogy milyen erősen beleszólunk a kutyáink
életébe. Ha több kutyánk van és etetésnél azt látjuk, hogy nem
tetszik nekik a másik közelsége, azonnal reagálunk, és helyretesszük az
elégedetlenkedőt. Hamarosan le is állnak a kutyák a hőbörgéssel, és attól fogva
türelmesen esznek egymás mellett, nagyjából életük végéig. Ideális esetben a
helyreutasítás még a kutyák kölyökkorában megtörténik. A WSC kutyái
azonban úgy nőttek fel, hogy senki nem szólt rájuk, ha inzultálták a másikat.
Még ha szívük szerint így is tettek volna a kiképzők, nem tehették, mert a
farkasokkal se bánhattak másképp, sérült volna az összehasonlítás pontossága.
Az etetéses teszt szerint tehát a farkasok toleránsabbak egymással táplálkozási helyzetben. Ennek két oka lehet. Az egyik az, hogy a háziasítás során a kutyák békétlenebbé váltak. Mivel nyilvánvaló, hogy ez nem igaz, marad a másik magyarázat: a háziasítás során a kutyák gátolhatóbbá váltak. Ha a falka táplálékhoz jut, az alárendelt farkasok nem engedik, hogy a domináns kisajátítsa azt. A domináns ezért nem is próbálkozik ezzel. A
kutyáknál viszont az alárendelt az első néhány konfrontáció után elhúzódik és attól fogva kerüli a konfliktust. Az alárendelt kutyák tehát hagyják, hogy a domináns (agresszióval) monopolizálja az élelmet, az alárendelt farkasok viszont nem.
Mindez talán nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy a
farkasoknak kooperálniuk kell egymással ahhoz, hogy életben maradjanak. Nagy
méretű zsákmányt csak közös erővel teríthetnek le, a kölyköket kizárólag együtt
nevelhetik fel. A kutyák viszont úgy maradhatnak életben, ha az emberrel kooperálnak.
Ő ad nekik enni, ő nyújt biztonságot még a kölyöknevelés idején is. A WSC
kutatói úgy vélik, hogy a háziasítás során a kutya együttműködési készsége
átalakult. Sokkal könnyebben elfogadja az alárendelt pozíciót, anélkül, hogy ezért az ember különösebb erőfeszítést tenne. Ez valószínűleg annak a következménye, hogy az
ember a legengedelmesebb, leginkább irányítható egyedeket válogatta ki és
szaporította tovább. A szelekció következményeként a kutyák és az emberek
közötti viszony hierarchikusabb lett, mint a farkasok közötti.
A WSC-ben tehát nem éppen kellemes alárendelt kutyának
lenni. Fontos azonban odafigyelni
arra, hogy itt keverék kutyákról van szó, és igen valószínű, hogy más kutyákkal
más eredményeket kaptak volna a kutatók. A németországi Kiel-i Egyetem hetvenes
évek óta zajló vizsgálatai szerint a toy uszkár, labrador, West Highland white
terrier, Jack Russel terrier például kifejezetten agresszív azonos fajtársú falkatársaival,
és nem képes stabil csoportot alkotni, mert hiányoznak a konfliktusmegoldáshoz
szükséges viselkedésmintáik. Ezzel ellentétben a farkasok, az északi típusú
kutyák (alaszkai malamut, szibériai husky, szamojéd), a német juhász, a Fila Brasiliero,
az amerikai staffordshire bullterrier fajtájúak toleránsak, játékosak
egymással. Ugyanakkor a német csoport azt is megfigyelte, hogy valahányszor
ember jelent meg az uszkárok kennele közelében, a kutyák azonnal abbahagytak
minden társas tevékenységet és csak az emberrel törődtek. Több évtizedes
tapasztalatai alapján a német kutatásvezető, Feddersen-Petersen úgy véli, hogy
a háziasítás során a kutyák elvesztették azokat a létfontosságú képességeiket,
amik lehetővé tennék, hogy csak fajtársakból álló csoportban éljenek. Kivételt
jelentenek ez alól az északi kutyák.
A Kiel-i Egyetem és a WSC tapasztalatai szerint tehát a farkasok falkatársaikkal nem agresszívabbak, mint a kutyák. Ugyanakkor ismert, hogy a természetben a farkasok megölik az idegen fajtársaikat, a megfelelően szocializált kutyák viszont nem. Az ember tehát könnyen gátolja az agressziót a kutyában. (Mint ahogy bármi mást is. Persze vannak kivételek – emberi és kutyás oldalról is akadhatnak problémák).
A Kiel-i Egyetem és a WSC tapasztalatai szerint tehát a farkasok falkatársaikkal nem agresszívabbak, mint a kutyák. Ugyanakkor ismert, hogy a természetben a farkasok megölik az idegen fajtársaikat, a megfelelően szocializált kutyák viszont nem. Az ember tehát könnyen gátolja az agressziót a kutyában. (Mint ahogy bármi mást is. Persze vannak kivételek – emberi és kutyás oldalról is akadhatnak problémák).
A WSC-ben folytatott újabb kutatások legfőbb üzenete az, hogy a háziasítás nem az agressziót csökkentette a kutyákban, hanem gátolhatóságra, az alárendelődésre való hajlamot növelte. Ezzel párhuzamosan megváltozott a fajtársaikkal való kommunikációjuk is. A farkasok például sokkal jobban teljesítenek a kutyáknál azokban a viselkedéstesztekben, ahol egy kutya tekintete alapján kell kikövetkeztetniük, hol van táplálék. Valószínűleg azért, mert biztosak abban, hogy a falka zsákmányából ők is ehetnek majd. Egy alárendelt kutya viszont, erős gátolhatósága miatt, nem meri megközelíteni a táplálkozó dominánst.
Forrás:
- Feddersen-Petersen, 2007 Social Behaviour of Dogs and Related Canids. In: The Behavioural Biology of Dogs. CAB International (ed. P. Jensen), pp. 105 - 119.
- Range & Virányi, 2014. Tolerance and attentiveness in dogs and wolves: The evolutionary origins of dog-human cooperation, Animal Behavior Society Conference, Princeton University ABS Abstracts
- Nagy visszhangot kiváltott, de könnyen félreérthető tudósítás: Morell, Science, 2014
Korábbi változata az "a kutya" magazin 2014/11-es számában jelent meg.
