"Agresszív akita" gén

Ki ne lenne kíváncsi, milyen lesz kiskutyája felnőttként? A Tokiói Egyetem kutatói szerint néhány perc alatt kiderülhet, hogy a néhány hetes, szőrmók akitánkból béketűrő vagy harapós jószág válik-e felnőtt korára. Nincs más teendőnk, mint megnézni, hogy az egyik, hím nemi hormonok megkötésében részt vevő sejtalkotó génje milyen hosszúságú. A kutatók azután jutottak erre a következtetésre, hogy 100 japán akita gazdájával kitöltettek egy személyiségtesztet a kutyájukról, és úgy találták, hogy a legagresszívabbnak ítélt kutyák rövidebb génvariánst hordoztak, mint szelíd társaik Az e génről íródó fehérje sokkal erősebben reagál a tesztoszteronra, mint a hosszabb változat alapján készülő fehérjemolekula. A vizsgált kutyák több mint fele hordozta ezt a génváltozatot, de csak a kanoknál tapasztalták, hogy a változat megnövekedett agresszióval jár együtt. Ez arra utal, hogy a szukák másképp reagálnak a hím nemi hormonokra, mint a kanok.
A viselkedés és gének kapcsolatával foglalkozó kutyás kutatások még meglehetősen ritkák, de Magyarország ebben is úttörő volt. Négy évvel ezelőtt jelent meg az a magyar publikáció, ami az aktivitás és az agy örömközpontjával, illetve a mozgások kialakulásával összefüggésbe hozható vegyület, a dopamin megkötéséért felelős sejtalkotó génjének kapcsolatát vizsgálta német juhászkutyákon. A kutatások folytatódtak, a német juhászok mellett szánhúzó huskyk bevonásával, így remélhetőleg hamarosan újabb hazai eredményekről számolhatunk be.
Kutya Szövetség, 2011/5

A fentiekhez némileg kapcsolódó, facebookon érkezett kérdés:

Van valakinek a birtokában olyan információ, miszerint a rottweiler és bull-típusú kutyák genetikai okokból tényleg alapvetően veszélyesek lennének? 


Válaszom: Van, aki a kutyatartást az autózáshoz hasonlítja: ha valaki rosszul vezet egy nagy és nehéz autót, több kárt okozhat, mint ha kicsiben ül. Tehát az túlzás, hogy bizonyos kutyafajták alapvetően veszélyesek lennének, de igenis vannak olyanok, amikhez jobb rendesen megtanulni vezetni. Azt még nem tudjuk, mik azok a génváltozatok, amik egyes fajtákban gyakoribbak másoknál, és ezért a fajta képviselői hajlamosabbak az agresszióra, de azt tudjuk, hogy az agresszió heritabilitása (vagyis az a 0 és 1 közötti szám, ami megmutatja, hogy a kutyák közötti agresszivitásbeli különbségek milyen arányban vezethetők vissza génekre) 0.2-0.5 közt változik a különböző vizsgálatokban, sőt, akár 0.9 is lehet (Houpt, 2007). Az agresszió tehát öröklődik, és így természetesen abban a fajtában, amelyet direkt erre szelektáltak, gyakoribb, mint másban.
Így nem meglepő, hogy kérdőíves és viselkedéses vizsgálatok is pár fajtát rendszeresen az átlagnál agresszívebbnek találnak. Ebből pedig nem elsősorban az következik, hogyha jól neveljük őket, nem lehet gond (mert ez persze igaz, ha a kutya pl. nem öröklötten viselkedészavaros), hanem az, hogy az ilyen fajtájú kutyákat - hangsúlyozom: általában, mert egyéni kivételek vannak - nehezebb jól nevelni, tapasztaltabb, határozottabb gazdát igényelnek. De buszvezetőnek, kamionsofőrnek és Forma 1 pilótának sem mehet akárki...