A kutatók szeretik összevetni a kutyák viselkedését a csimpánzokéval. Mindkét faj elméje igen fejlett, de az egyik a vadonban él, ahol a túlélés rendszerint a rámenősség függvénye, a másik viszont az emberi családban, ahol a simulékonyságot, alkalmazkodókészséget, együttműködést díjazzák. Mi történik tehát, ha szigorú hangon, kifordított tenyérrel megtiltom egy csimpánznak, illetve egy kutyának, hogy odamenjen egy jutalomfalathoz? Ahogy várjuk: a csimpánz fittyet hány a tiltásra, és odamegy, amerre a kinyújtott kar mutat, a kutya viszont elbizonytalanodik, hezitál, és inkább eloldalog. Ha viszont kedvesen rámutatok a rejtekhelyre, akkor a csimpánz tanácstalanná válik (sose fordul elő vele a természetben, hogy a társai rámutatnak egy finom falatra), a kutya viszont boldogan odaszalad, hiszen bízik az ember jelzéseiben. Épp úgy viselkedik ebben a helyzetben, mint a kisgyerekek, vagyis hasonlóbb hozzánk e tekintetben, mint legközelebbi rokonunk, a csimpánz. További érdekesség, hogy a kutyák főként a hanghordozás, és nem a gesztusok alapján döntik el, hogy oda szabad-e menni a jutalomfalathoz. Nem csak a tiltás, hanem a mély, parancsoló utasítás is elbizonytalanítja őket.
Kutya Szövetség, 2011/12.
