A hányás és hasmenés miatt kevesen
rohannak azonnal az állatorvoshoz, úgyhogy tulajdonképpen nem lehet tudni,
mennyire gyakori. Norvég kutatók ezért a gazdákat kérték meg arra, hogy
jegyezzék fel a múló rosszulléteket. Újfoundlandi, leonbergi, labrador és ír
farkaskutya 585 egyedéről gyűlt így össze kétévnyi adat. A négy fajta közül az
újfoundlandik küszködtek legritkábban emésztési gondokkal. De a legkritikusabb
korszak, a gazdához kerülés időszaka azért náluk sem múlt el nyomtalanul:
akárcsak a többieknél, hét hetes és három hónapos kor között a kiskutyák 7%-ánál
jelentkezett hányás, 16%-uknál hasmenés, összefüggésben a sok izgalommal, új
mikroflórával, táplálékváltással. Ettől fogva azonban jelentősen ritkultak a
kellemetlen események, és két éves kor körül száz kutyára már mindössze 4-5
eset jutott fél év alatt. Kanoknál gyakoribb volt a rosszullét, valószínűleg
azért, mert hajlamosabbak a kóborlásra és szívesebben ismerkednek idegenekkel.
A hányás és hasmenés ritkán fordult elő egyszerre, de amelyik kutya hányt,
annak hasmenése is volt a vizsgált időszakban és fordítva. Végül, valószínűleg
senkit nem lep meg, hogy nyáron és városban a legkönnyebb felszippantani a
kórokozókat – a hideg tél se a kórokozók szaporodásának, se a hosszú sétáknak
nem kedvez. Azt viszont talán kevesen tudják, hogy a szarvasmarha-, birka- és
lóürülék, amivel a vidéki kutyák természetesen gyakrabban kontaktusba kerülnek
– kifejezetten jótékonyan hat az emésztésre (
Saevik et al., 2012)
