Hogyan hat a kutyasimogatás?

A kutyatartásnak úgy tűnik, vannak kellemes egészségügyi velejárói: alacsonyabb szívritmussal és a vérnyomással, kisebb mértékű szorongással, infarktus után gyorsabb a felépüléssel jár. Azt azonban nem tudjuk, milyen élettani mechanizmusok okozzák ezeket a hatásokat. Svéd kutatók ennek eredtek a nyomába. Nagy fába vágták a fejszéjüket, mivel az idegrendszeri és hormonális folyamatok rendkívül összetettek, a laboratóriumban töltött néhány tíz perc alapján aligha lehet érvényes megállapításokat tenni. Valahol azonban fogást kell találni... A svédek tíz olyan hölggyel kezdték, akiknek kan labradorjuk van. Behívták őket kutyástul az egyetemre. A megfigyelés egy szobában zajlott, kerek egy órán keresztül. Az óra elején a gazdák három percen át simogatták, dédelgették a kutyájukat, utána viszont csak nyugodtan üldögéltek a székükön. Közben folyamatosan mérték a szívritmusukat, és összesen 7 alkalommal, katéteren keresztül, vért vettek tőlük és a kutyájuktól is. A vérmintából három hormon szintjét határozták meg. Az eredmények szerint a simogatás alatt a kutyában és a gazdában is megnőtt az oxitocin szintje (ennek elterjedt megnevezése a "szeretethormon" is, mivel segíti az anyai kötődést, fokozza a bizalmat és szerelmes embereknél magasabb a szintje). A másik két hormon (kortizol és inzulin) koncentrációja és a szívritmus nem épp a várakozásoknak megfelelően alakult, aminek a vizsgálat résztvevőinek alacsony száma, és a kutyák mozgása is oka lehet. Az viszont egyértelmű, hogy nagyon fontos kutatási irányba indultak el a svéd kollégák, és a módszerek pontosabb kidolgozása utána könnyebben értelmezhető eredményekre számíthatunk.
link

Kutya Szövetség, 2011/11

Kötődés a kutyához

Ha valaki tudni szeretné, hogy mennyire ragaszkodik a kutyájához, nincs más teendője, mint kitölteni brit kutatók frissen kidolgozott kérdőívét, és válaszolni efféle kérdésekre: "A kutyám nélkül elviselhetetlen lenne az életem.", "Nagyon sokat beszélek a kutyámhoz", "Ha egyedül vagyok, sokat gondolok a kutyámra.", Soha nem megyek olyan helyre nyaralni, ahová a kutyám nem jöhet velem.". Körülbelül négyszázan már megtették, és kiderült, hogy életkortól és az együtt töltött időtől függetlenül a legtöbben nagyon szeretik a kutyájukat, de a nők kicsit jobban, mint a férfiak (vagy csak könnyebben bevallják...).
link

Kutya Szövetség, 2011/11

Őskutya: sokfélébb, mint gondoltuk

Dél-Szibériából 33 ezer éves őskutya-lelet került elő, ami azért fantasztikus, mert úgy tűnik, se közel, se távol nincsenek későbbi, jégkorszak utáni rokonai. A felépítésében a grönlandi kutyáéhoz hasonló maradványok tehát egyedülállóak, és ez arra utal, hogy a kutya háziasítása a Földön több helyen is megindulhatott, de bizonyos ágak – például a szibériai – leszármazottak nélkül elhaltak. Ez a lelet valószínűleg még nem is igazán kutyától származik – inkább valamiféle átmenetet jelentett a kutya és a farkas között. Kihalásához is az vezetett – vélik a kutatók, hogy még farkasszerűen ragaszkodtak a területükhöz, és nem követték a vándorló emberhordákat. 14 ezer évvel ezelőttre tehető az az időszak, amikor már valódi, háziasított kutyák kísérték az embereket.
Ovodov et al., 2011, PLoS One
Kutya Szövetség, 2011/10

Lefutja-e Prérifarkas Gyalogkakukkot - három lábon? :)

A Nobel-díj paródiája, az értelmetlen vagy éppen mulatságos felfedezéseket díjazó Ig Nobel egyik befutója lehetne egy prérifarkasokkal foglalkozó tanulmány, ha napjainkban, és nem 1976-ban publikálták volna. Az Ig Nobel egyik szervezője azonban most talált rá, így a friss kutatások közt mosolyoghatunk rajta egy sort. Az Oregoni Egyetem professzora ugyanis – hihetetlen, de igaz - arról értekezik "Rokkant prérifarkasok futási sebessége" című cikkében, hogy a háromlábú prérifarkasok futás közben elérik-e ugyanazt a sebességet, mint négylábú társaik. A kutató 3 rokkant, csapdázás miatt lesérült kojotról gyűjtött adatokat. A szerző 45-70 méteres távolságból hajtotta az állatokat, és közben stopperrel a kezében mérte, hány másodperc alatt tesznek meg egy meghatározott távot. Míg egy ép kojot kb. 51 km-es sebességgel fut, miközben Bruce Thompson professzor kergeti, a rokkantak 36, illetve 41 km/óra sebességet értek el csupán - kivéve harmadik társukat, ami bámulatos módon megüti a négylábúak futásteljesítményét!
A kutató a futási stílust is megfigyelte és nem mulasztotta megörökíteni az utókor számára: a háromlábúak, mivel csonka végtagjuk nem éri el a talajt, szökdécselő mozgást végeznek... Emellett hivatkozik egy 1939-es tanulmányra, amely 164 csonkalábú kojot táplálkozási szokásait vizsgálta, a gyomortartalom áttekintésével. Tanulság: két csonkalábú kojot olyan sok lábasjószágot eszik, mint három ép.
(Egyébként pedig, kár nevetni ezeken a kutatásokon. Könnyen lehet, hogy a robotfejlesztők pont a háromlábú prérifarkasokat szeretnék tanulmányozni ahhoz, hogyan járjanak el, ha négylábú robotjuk elveszíti az egyik végtagját.)

Kutya Szövetség 2011/10

Állatorvosi költségek felső határa

Kérdés, mit lehet egy amerikai biztosítótársaság felméréséből hazánkra vonatkoztatni, de azért érdemes elmerengeni a problémán: mekkora összegnél mondanánk azt az állatorvosnak, hogy "állj, nem tudok többet fizetni!"? Nos, Amerikában tízből egy kutya- vagy macskagazda hajlandó legalább 3000 dollárt (kb. 600.000 Ft-ot) áldozni kedvence életének megmentése érdekében. 15% 1000 és 3000 USD között adta meg a keretet, a többség viszont nem menne 1000 USD fölé (61%), bár 100 dollárt (20.000 Ft-ot) azért hajlandó letenni az asztalra. A gazdák leginkább a ráktól, csípő- és lábsérüléstől, autóbalesettől tartanak. Ugyan eddig csak 4%-uk kötött biztosítást kedvencük egészségügyi ellátásnak fedezésére, de jóval többen megtennék, ha a biztosítás havi költsége nem haladná meg a 20 USD-t.
Az USA-ban egyébként évente 13 milliárd dollárt költenek kisállat-egészségügyre. A cikkhez kapcsolódó kommentek bejegyzői sem szűkmarkúságukkal tűntek ki. Mint olvasom, egy rákos dalmatára 1,4 millió forintnyi dollárt költöttek a gazdái, egy négy éves beagle immunrendszeri betegségére 1,2 milliót, egy golden retrieverre pedig nem kevesebb, mint kétmillió Ft-nak megfelelő dollárt. És egyik eb sem élte túl a kezeléseket... Kíváncsi lennék a magyar rekordokra.
link

Kutya Szövetség 2011/10

A rák szaga

Időről időre felröppen a hír, hogy szagazonosító kutyák képesek a rák diagnosztizálására testszag, vizelet, lehelet, izzadtság, vér alapján. Az eddigi eredmények azonban nagyon vegyes képet mutattak, talán az alkalmazott kutyák és a képzési módszerek változatossága miatt. Idén augusztusban azonban egy alapos német vizsgálat azt bizonyította, hogy meglehetős pontossággal dolgoznak a kutyák, és így van remény a ráksejtek által kibocsátott kémiai összetevők azonosítására is. A kísérletben 110 egészséges, 60 tüdőrákos és 50, speciális légúti betegségben szenvedő ember vett részt. Kis fiolákban összegyűjtötték az általuk kilélegzett levegő alkotóit, majd négy kutya (labrador, ausztrál juhász és két német juhász) megpróbálta beazonosítani, beteg vagy egészséges embertől származnak a minták. Az eredmények nagyon meggyőzőek voltak: a kutyák 71%-os pontossággal azonosították a tüdőrákosokat és 93%-os pontossággal nem jeleztek az egészségeseknél. Az azonosítást a dohányzás és a légúti betegség cseppet sem zavarta meg, bár az elképzelhető, hogy a rákosok által szedett gyógyszerek befolyásolták a kutyák választását. Az igazság azonban az, hogy a kutatóknak egyelőre fogalma sincs, mi lehet az az alkotóelem, amit a kutyák megéreznek a rákosok leheletében. Jól jönne egy beszélő kutya...
link

Kutya Szövetség 2011/10

Nemzetközi Etológiai Konferencia, USA

Júliusban az Egyesült Államokban, az Indiana Egyetemen tartották az etológusok évi legnagyobb konferenciáját. Hozzávetőleg 850 kutatást mutattak itt be; ebből közel húsz foglalkozott kutyákkal. Ezekből szemezgetünk alább.

Etológia a XXI. században
Az aránylag kevés kutyás kutatás ellenére a téma mégis a középpontba került. Miklósi Ádám, az ELTE Etológia Tanszék vezetője meghívott előadóként az összes résztvevő előtt mondta el, mit gondol az állatok - és elsősorban a kutya – viselkedéskutatásának jövőjéről. (Csak zárójelben: plenáris előadást tartani ezen a konferencián az egyik legnagyobb elismerés a szakmától.) Ádám arra hívta fel a figyelmet, hogy a technológia fejlődése most már lehetővé teszi az állati viselkedés szerveződésének pontos feltárását. Szakítva azzal a hagyománnyal, hogy emberközpontú elképzeléseinkre hagyatkozunk egy állat viselkedésének elemzésénél, gépesített módon gyűjthetünk adatokat, amelyek előítéleteinktől függetlenül rendeződnek nagyobb egységekbe, illetve készíthetünk olyan virtuális modelleket (és ezeket tárgyiasítva: robotokat), amelyek az általunk programozott viselkedésükkel képesek igazolni vagy cáfolni ötleteinket arról, mi vezérli egy állat viselkedését. Például, nézzük, hogyan működik az egyik legfontosabb kutyatulajdonság, a hűség. Mi is a hűség, vagyis kicsit tudományosabban: a kötődés a gazdához? Valamiféle ragaszkodás, ami csak egy kivételes személy, a gazda felé mutatkozik. A következőképpen mérik: ha egy átlagos kutya a gazdájával együtt bemegy egy olyan szobába, ahol még sosem járt, körbeszimatolgat, járkál, ismerkedik a hellyel. Ha a gazda labdát dobál neki, szaladgál a labda után. De ha a gazda kimegy a szobából, sem szimatolgatni, sem szaladgálni nem fog többé az eb, hanem lecövekel az ajtóban, és megpróbálja azt kinyitni, vagy vár, hogy a gazda visszatérjen. Ezt csinálja akkor is, ha egy idegen ember jön be a szobába, és megpróbál vele labdázni. Szépen megmutatkozik tehát, hogy a kutya a gazdája mellett nyugodt és szívesen játszik, hozzá ragaszkodik, de a hasonlóan viselkedő idegenhez nem. Ha ezt modellezni szeretnénk, akkor leülünk a számítógéphez, rajzolunk egy négyszöget, ami a szobát jelképezi, bele egy korongot, ami a kutyát, és egy háromszöget, ami a gazdát. Ez után viszont el kell gondolkoznunk azon, hogy hogyan vezéreljük a kutyát jelképező korong mozgását. A kutyának feltehetően van egy általános szorongási szintje, ami növekszik, ha a gazda nincs jelen, és csökken, ha a gazda jelen van. Utóbbi esetben bekapcsol a felderítési kedv, illetve a játékkedv, függően attól, hogy a gazda újságot olvas vagy labdát dobál. A szintek mintázata meghatározza, hogy a kutya épp hol tartózkodik a szobában. Ha a szorongási szint magas, a játékkedve és a felderítési kedv alacsony, akkor az ajtóban áll. Ha a felderítési kedve magasabb, mint a többi, akkor valószínűleg a szoba sarkaiban szimatolgat. És így tovább; természetesen a végtelenségig lehetne sorolni, milyen külső és belső adottságok befolyásolhatják a kutya mozgását ebben a szituációban. Ezeket mind-mind betápláljuk a modellbe. A programot lefuttatva és összevetve a valósággal láthatjuk, hogy az elképzeléseink a kutya kötődését befolyásoló faktorokról helyesek voltak-e.
Mindez persze nem pusztán azzal az örömmel jár, hogy megfejtettük a kutya hűségének rejtélyét – bár ez nagyon fontos, és sok kutató meg is maradna itt – hanem azt is lehetővé teszi, hogy a feltárt algoritmusok alapján olyan robotokat építsünk, amelyek kötődési viselkedést mutatnak (van is már egy ilyen a tanszéken).
Az etológia egyik lehetséges jövője tehát az élőlények viselkedésének számítógépes modellezése, illetve új létezők (robotok vagy virtuális lények) viselkedésének konstruálása. E munka során a kutya viselkedése is elemeire bomlik majd, és átláthatóbbá válik, mi váltja ki az egyes viselkedésformákat.

Tekintetkövetés szemkamerával
A szemkamerát nagyon gyakran használják embereknél akár az üzleti életben is, például arra, hogy kiderüljön, mi ragadja meg egy hirdetésen vagy weboldalon a figyelmünket. Remekül használható olyan alanyoknál, akik nem akarnak vagy nem tudnak beszélni – ezért csecsemők vizsgálatánál is kedvelt eszköz. A rendszer egy számítógépből és két, a szempárra irányított infrakamerából áll. A szem mozgását a számítógép az alany által szemlélt képre vetíti, és így jól látható, hol és mennyi ideig pihen meg a tekintet. Az eszköz a kutyák vizsgálatánál is kamatoztatható. Kiderülhet, arcunk melyik részletéről olvassa le a kutyánk, hogy milyen a hangulatunk, vagy az, hogy két kutya találkozásánál mit néznek meg egymáson először. Idehaza Topál József és munkatársai kezdtek el dolgozni szemkamerával, és megállapították, hogy a kutyák - a csecsemőkhöz hasonlóan – akkor hajlamosabbak egy ember tekintetét követni, ha az előtte a szemkontaktus felvételével és a kutya megszólításával kifejezte kommunikációs szándékát. A konferencián kiderült, hogy most már az Egyesült Államokban és Hollandiában is működésbe lépett egy kutyákra adaptált szerkezet.

Farkas-ember interakciók
Kifinomult készülékek nélkül is van mód azért arra, hogy a tekintetkövetést górcső alá vegyük. Sokáig úgy gondoltuk, hogy mindegy, a kezünkkel vagy a tekintetünkkel mutatunk irányt a kutyának, egyaránt jól teljesít. Virányi Zsófia és Friederike Range vizsgálataiból azonban úgy tűnik, hogy a farkasok sokkal ügyesebben olvasnak az emberi tekintetből, mint a kutyák, akár távoli célpontról, akár két közeli tárgy közötti választásról van szó. A karral/kézzel és tekintettel mutatás követése tehát valószínűleg két különböző rendszer szerint működik, amit Zsófiék szisztematikus munkával feltárnak majd szelíd farkasaik és ugyanúgy nevelt kutyáik közreműködésével.
És ha már szóba került ez a két különleges csapat: úgy tűnik, hogy ezek az osztrák, falkában tartott kutyák egyre több feladatban maradnak alul vad rokonaikhoz képest. Friederike arról számolt be, hogy a farkasok jobban teljesítenek azokban a feladatokban, ahol a célt egy fajtársuk vagy egy ember demonstrációját követve lehet elérni, vagyis hatékonyabban másolják le a demonstrátor mozdulatait. Feltehetően a nagyobb fajon belüli kooperációs készségnek köszönhető ez a tudomány, hiszen az farkasoknak egy vadászat során nagyon precízen össze kell hangolniuk a mozdulataikat egymással, és ehhez nélkülözhetetlen a társak alapos megfigyelése.
Nos, meglátjuk majd, hogy hogyan alakul tovább ez a történet, hiszen az igaz, hogy a kutyák egymással csak elvétve kooperálnak, de az emberrel roppant jól. Képzeljük csak el, amint egy farkas vakot vezet át az úton, vagy feladja a leejtett kulcsot a kerekesszékes gazdának. Igaz, e munkákra nem csak a farkas, de az átlagos kutya sem igen alkalmas, különösen falkában nevelve...

Kényszerbetegségek
Finn kutatók, a finn ebtenyésztők szervezete és állatorvosok segítségével óriási adatbázist állítottak össze fajtatiszta kutyák genetikai mintájából és a hozzájuk tartozó viselkedési és egyéb adatokból. Az ebtenyésztők azért vesznek részt az együttműködésben, mert bíznak benne, hogy a kutatók megtalálják majd azokat a géneket, amelyek bizonyos betegségekért felelnek, és így a hibás géneket hordozó egyedeket kizárhatják a további tenyésztésből.
A finn csoportot vezető kutató korábban az epilepszia hátterének kutatásában ért el jelentős eredményt, jelenleg azonban a kényszerbetegségre összpontosít.
A kényszerbetegség akarattól függetlenül visszatérő, eltúlzott mozdulatsorok ismételgetéséből áll. Kutyáknál kerítés mögötti nyolcasok futásában, a lágyék hosszas nyalogatásában, mozgó fényfoltok kergetésében, láthatatlan "legyek" elkapkodásában és farokkergetésben nyilvánul meg. Három kutyafajta 368 egyedének vizsgálatával egyelőre a genetikai okokat még nem sikerült feltárni, de az már kiderült, hogy az étrend-kiegészítőket (vitamint és ásványi sókat) is fogyasztó kutyák ritkábban szenvednek e betegségben, emellett az ivartalanítás és más kutyák társasága is csökkenti a rizikót. A farokkergető kutyákat félénkebbnek és kevésbé agresszívnek írták le a gazdáik.
E kutatásba mi is bekapcsolódhatunk, de úgy tűnik, komoly akadály, hogy a magyar kutyák közül soknak nincs törzskönyve, a finnek pedig szigorúak e tekintetben. Ha valakinek mégis van törzskönyvezett és valamilyen kényszeres cselekvést mutató kutyája, és van kedve részt venni a kutatásban, jelentkezzen a kubinyie@gmail.com címen!


A fenti fotó Budapesten készült, az I. Canine Science Forumon,, 2008-ban.
Kutya Szövetség 2011/09

Jutalmazzunk és/vagy büntessünk?

Íme, egy vizsgálat, amely segít megvilágítani, milyen hatása van a kutyára annak, hogy jutalmazással vagy büntetéssel tanítjuk. Brit tudósok 53 kutyagazdát kérdeztek meg arról, mi a kedvenc kiképzési módszerük, majd levideózták a kutyájukat néhány egyszerű feladat teljesítése közben. Az eredmények szerint a gyakori büntetést alkalmazó gazdák kutyái kevésbé szívesen léptek kapcsolatba idegenekkel, és a fizikai büntetéssel is találkozó kutyák kevesebbet játszottak a gazdájukkal. A jutalmazásos módszer híveinek kutyái viszont jeleskedtek egy új feladat megtanulásában. A feladatmegoldást a gazda viselkedése is befolyásolta: a játékosabb és türelmesebb gazdák kutyái jobb teljesítményt nyújtottak. A kiképzési módszer és a gazda viselkedése tehát egyértelműen kapcsolatba hozható a kutya viselkedésével. A büntetés káros hatású lehet, míg a jutalmazás serkenti a kutya tanulási képességét – állítják a kutatók.
Persze az efféle kutatásoknál mindig kérdéses, mi az ok, és mi az okozat. Még az is előfordulhat, hogy az idegenekkel bizalmatlan és nem játékos kutyák kevésbé fogékonyak a jutalmazásos módszerekre, és gyakrabban kell rájuk szólni. És az is lehet, hogy a türelmes gazdák körültekintőbben választanak maguknak kutyát, ami a kutya tanulási képességeiben is tükröződik. Mivel a tanulási módszerek témaköre érzelmileg túlfűtött terület, az eddigi – szerény – eredményeket is érdemes némi fenntartással kezelni. A kutatás mindenesetre megerősítette korábbi, kérdőíves vizsgálatok eredményét, miszerint a jutalmazáson alapuló tanítás mind a kutya, mind a kutya-gazda kapcsolat szempontjából előnyös.
link

Kutya Szövetség, 2011/08

Nagylelkű embernél érdemes kuncsorgni

A kutyák szívesebben kunyerálnak élelmet attól az embertől, akivel fel lehet venni a szemkontaktust, mint attól, akinek le van takarva a szeme vagy elfordul – ezt az Etológia Tanszék munkatársai mutatták ki évekkel ezelőtt. Most viszont két olasz egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy felismeri-e a kutya, ki a "nagylelkű" vagy "zsugori" adakozó.
A 100 tesztalanyt 4 csoportra osztották. Az egyik csoport a következő színjátékot tekinthette meg: két, egymással szemben ülő ember étellel teli tálkát tartott maga előtt. Egyszer csak belépett a szobába egy harmadik személy, a "koldus", és ennivalót kért. Válaszul a "zsugori" kísérletvezető ellökte magától, és hangosan "Nem"-et mondott, a "nagylelkű" viszont "Tessék!" kíséretében adott egy falatot. A második csoportban ugyanez játszódott le, de nem volt "koldus", a kísérletvezetők a levegőhöz beszéltek. A harmadikban a gesztusok hiányoztak, a negyedikben pedig a hangok. A kutyák többször is megnézhették ezt az eseménysort, azután maguk is kunyerálhattak. Az eredmények szerint azoknál a csoportoknál, ahol volt koldus, és hang is kísérte az interakciót, a kutyák egyértelműen a "nagylelkű" kísérletvezetőnél kuncsorogtak. A gesztusok, vagyis a "koldus" ellökése nem bizonyult elegendőnek.
Az efféle kutatásoknál mindig felmerül a kérdés, hogy a kutyák csak azért ilyen ügyesek, mert az emberek között élve más sok mindent megtapasztaltak, vagy azért, mert a háziasítás során veleszületetten fogékonyabbá váltak az ember jelzéseire? Ez még biztosan sokáig fogja foglalkoztatni a kutatókat, különösen azért, mert egy rivális amerikai csoport eltökélten érvel amellett, hogy inkább a körülmények, és nem a háziasítás formálja a kutyaelme képességeit. A válasz persze is-is: már tudjuk, hogy rendkívül intenzív és hosszú szocializáció után a farkasok is értik annyira az emberi viselkedést, mint egy átlagos kutyaóvodás.

Kutya Szövetség, 2011/08

A kutyák az egypetéjű ikreket szagát is megkülönböztetik

Fotó: Farkas Katalin

A Cseh Köztársaságban nagyon komolyan veszik a kutyakutatást, olyannyira, hogy egyik egyetemük saját Kutyaviselkedési Kutatóközponttal büszkélkedhet. Legfrissebb közleményükben annak jártak utána, hogy jól képzett szagazonosító kutyák képesek-e megkülönböztetni egymástól az egypetéjű ikreket. Mivel az egypetéjű ikrek genetikailag azonosak, várható, hogy szaguk is egyforma, feltéve persze, hogy az étrendjük is egyforma. A korábbi tanulmányok igen vegyes képet mutattak, hol az derült ki, hogy a kutyák képtelenek megkülönböztetni az egypetéjű ikreket, hol az ellenkezője. A csehek a vitát tíz, jól képzett szagazonosító kutya bevonásával igyekeztek lezárni. Az eljárás a nyomozások során használatos módszert követte. Ez abból áll, hogy a kutya a bűntett helyszínén talált bűnjel – például egy kesztyű, kalap – megszimatolása után egy sor ember közül kiválasztja, ki a bűnöző, ki hagyta el a bűnjelet. Annak érdekében, hogy az emberek megjelenése, viselkedése ne befolyásolja a kutyát, nem magukat az embereket szimatolja végig a kutya, csak a tőlük származó szagmintákat, amit külön-külön tégelybe helyeznek. Az ikrek szagát vizsgáló kísérletben tehát ikerpárok tagjaitól vettek gyerekenként két szagmintát. Az egyiket kiindulási szagként használták, a másikat többféle elrendezésben öt külsőre egyforma tégely valamelyikébe rejtették. A kutyák azt a feladatot kapták, hogy öt mintából válasszák ki, melyik tartozik a kiindulási szaghoz. Ha a kutyák nem képesek megkülönböztetni az egypetéjű ikrek szagát, akkor a kutya a saját szagnál és a testvérnél is jelezni fog. Ha viszont megkülönbözteti a gyerekeket, akkor a testvér szagmintájánál nem jelez be.
A tíz kutya összesen két egypetéjű és két kétpetéjű, 5-13 éves ikerpár mintáit vizsgálta végig. A gyerekkorú ikrek még ugyanazokat az ételeket fogyasztják, ezért az étrend nem befolyásolhatja az eredményeket. A kétpetéjűek genetikailag ugyanannyira különbözőek, mint a különböző korú testvérek, őket csak a biztonság kedvéért vonták be a kísérletbe. Ha netán a kutyák nem különböztetik meg az egypetéjűeket, de a kétpetéjűeket igen, akkor az azt jelzi, hogy a közös otthon és étrend sem képes megtéveszteni a kutyák orrát. De az eredmények várakozáson felül alakultak: nem csak a kétpetéjű ikrek tagjait, hanem az egypetéjűeket is hibátlanul megkülönböztette mind a tíz kutya! Jeleztek, ha a kiindulási szag párját rejtette valamelyik tégely az öt közül, és nem jeleztek, ha csak a testvértől származó minta szerepelt a tégelyek között. A kutyák tehát képesek megkülönböztetni a legalább öt éves egypetéjű ikrek szagát, annak ellenére, hogy ugyanott laknak és ugyanazt az étrendet fogyasztják. Kérdés, hogy az ikrek szaga vajon már újszülöttkorban is más-e, és ha igen, vajon miért...

Kutya Szövetség, 2011/08

Szarvasvadászok

Kanada nyugati részén sokan aggódnak a karibuk jövője miatt. A csökkenő létszámot elsősorban a farkasok számlájára írják. Egy friss kutatás azonban mindkét aggodalomra rá cáfol: kiderült, hogy a karibuk nincsenek is olyan kevesen, csak kerülik a feltűnést, másrészt a farkasok étlapján felettébb ritkán szerepelnek. A jó hírt pedig nem a szokásos technikai csodák – rádiótelemetriás nyakörvek és légi felderítés – hanem négy, jól képzett keresőkutya szolgáltatta. "Olcsó, hatékony és környezetbarát módszer" – lelkendeznek a szakértők.
A kutyák három télen át dolgoztak egy 2500 km²-es területen. Három állatfaj ürülékét kellett felkutatniuk, a találatot leüléssel jelezték. Összesen 1914 karibu-, 1175 jávorszarvas- és 327 farkas-hullatékot sikerült így begyűjteni. A téli hideg olyan jó állapotban őrizte meg a mintákat, hogy a laboratóriumban egyedi azonosításra és a stresszhormonok szintjének megállapítására is mód nyílt.
Az elemzés feltárta, hogy az eredetileg becsült 90-150 egyednél jóval, több, összesen 330 karibu mozog a területen. Emellett 387 jávorszarvast és 113 farkast sikerült beazonosítani. Nagy meglepetésre az is kiderült, hogy a karibuk számának hanyatlása korántsem a farkasokon kérhető számon. A farkasürülékek jórészt öszvérszarvas és fehérfarkú szarvas maradékaiból álltak, mindössze 10-10% származott jávorszarvasból és karibuból.
A stresszhormonok vizsgálata azt mutatta, hogy a forgalmas utak és olajkitermelő helyek közelében a karibuk stressz-szintje magas. A karibuk még kedvenc zuzmócsemegéjük fő lelőhelyeit is kerülik, ha azt autóút szeli át. Tavasszal némileg javul a helyzet, amikor a sárossá váló utak ritkítják a teherautó-forgalmat.
A kutatás jól jöhet a farkasvédőknek is, hiszen valószínű, hogy a ragadozók kiirtásával csak a szarvaspopuláció járna jól, a karibuk, amelyekre eddig sem vadásztak a farkasok, továbbra sem szaporodnának el. Inkább az olajtársaságokat kellene rávenni, hogy a karibuk által nem kedvelt területeken építsenek utakat. Mivel azonban ez súlyos dollármilliárdokba kerül, és a farkasvadászattal ellentétben nem sok élvezetet jelent, a probléma elodázása várható. A sikeres kutatásnak köszönhetően az viszont biztos, hogy a keresőmunkára képzett háziasított farkasrokon egyre gyakoribb lesz az ökológusok vizsgálati területein.