***
A Kutyaetológia facebook csoportban a poszt kapcsán felmerült, mi lehet a különbség a mutatási tesztben sikeres borderek és a (fenti kutatásban nem vizsgált) magyar terelőkutyák stílusa között. Az alábbi bejegyzés érkezett a Kondacsipkedő Pumik tenyészet vezetőjétől, Menyhárt Krisztinától.
"Én sokat dolgozom magyar fajtákkal, korábban évekig borderes csapatba jártam terelni, volt szerencsém az ő munkastílusukat is figyelni. És természetesen a kelpie munkastílusát és a francia pásztorokéit is.
Két nagy csoportot látok: a border és a kelpie stílusa, illetve az egyéb terelő fajták stílusa.
A különbség a használatból, környezeti igényekből fakad alapvetően, és a lényege, hogy a border-féle stílus hangtalan, becserkésző, már-már szinte vadászó stílus. Rendkívül erős a kapcsolata a bordernek a jószággal, a másik csoporttal ellentétben le nem veszi a szemét a jószágról és a legkisebb mozdulatára is érzékenyen reagál. Távolról, 50-60 méterről is igen erős kontaktusban marad a jószággal. Miután le nem veszi a szemét róluk, ezért a velük dolgozó pásztoroknak szükségük van sípra, füttyjelzésekre, és egyéb parancsokra (jobbra, balra, lassan, fekszik stb.) Hanggal "érik el" a kutyát. A sípon is a parancsoknak megfelelő füttyjelek sorozatát használják. Ezek a kutyák lassan, hangtalanul mozognak. Kifejezetten az érzékeny, angliai juhfajtákhoz szelektálták őket, melyeket ritkán mozgatnak, nagy, több 10 hektáros legelőkön terülve legelnek, és ha kutyát látnak, annyira stresszesek, hogy kifutnak a világból. Ezért náluk más munkastílus szükséges.
A magyar fajták ezzel szemben kemény, kutyára visszatámadó, félvad juh- és marhafajtákra kellett, hogy specializálódjanak. Egy kutya, akár többszázas falkát is el tud vinni, de ehhez ugatnia, gyakran fognia kell és nem egyszer szorosan lábnál kell dolgoznia. Többek között ezért sem mindig hallja a parancsokat. Nap, mint nap mozgatnia kellett őket a terelőterületek sajátos kialakítása miatt. Minden nap delelőre behajtották az állatokat hűvösre, inni, delelni. Majd az esti, hűvösebb órákban ki. Szűk erdősávok, kukorica- és gabonaföldek közt kellett úgy mozgatni őket, hogy kár ne keletkezzen. Fontos volt, hogy a lábak közt is előre tudjon menni a kutya. A kelpie-ben is megtalálható már ez a közeli munka, sok köztük a fogósabb, de sokkal inkább border stílusban dolgozik.
A magyar és francia fajták minél messzebb vannak a jószágtól, annál kevésbé figyelik azt. Sokszor kellett válogatniuk karámokban, ezt csak ugatással, fogással tudták hatékonyan elvégezni.
Nem egyszer láttam bordert szuggerálni többszázas racka falkát, azok első sora állt a kutyával szemben, nézte, mit bámul és dobbantgatott, míg a hátsó sorok nyugodtan legeltek. Nem is tudta őket mozgásba hozni. Nem ezekhez a fajtákhoz való ez a stílus. Ugyanakkor egy angliai legelőn biztosan "elvérezne" egy ugatva, golyóként száguldó temperamentumos pumi. Azok a juhok szétrohannának és a fele sokkban elpusztulna.
Szóval más világ, más szelekció, más stílus."
"A hajtó és terelő nem két különböző elnevezés. A terelési munkában van hajtás "üzemmód", mikor a juhásztól elfele kell "tolni", hajtani a jószágot, illetve a gyűjtés "üzemmód", mikor a juhász felé kell hoznia a jószágokat a kutyának. De mindkettő a terelés, a terelőmunka része.
kondacsipkedo.hu
Egy terelő kutya nem lehet csak hajtó, vagy csak gyűjtő kutya. Mindkét "üzemmódot" TUDNIA KELL, hiszen enélkül nem tud biztonsággal mozgatni állatokat.
A hajtó-sinka a régies magyar elnevezése, onnét ered, hogy anno lábon hajtották a jószágot a magyarok a németországi vásárokba több hónap alatt. Ezeket un. "hajtó kutyák" segítségével tették. Ilyen volt a puli, a pumi és a mudi is. De ettől még ezek a kutyák is épp úgy gyűjtenek, ahogy egy "gyűjtő stílusú" border. Sinka is épp így képes gyűjteni is
A hortobágyi sinka egy újabb magyar terelőfajta, még kialakulóban van és kizárólag a hortobágyi juhászok tenyésztik egymás közt. Abszolút munkára szelektálják. A 60-as években kezdték el ezt a sajátos szelekciót. A sinka szó jelentése egyébként "sima szőrűt" jelent."
"A magyar fajták stílusára van kifejezésünk, több is: támadva terelő, böködve szökdécselő, de pl. a régi magyarok a magyar fajtájú terelő kutyát egyszerűen csak hajtó kutyának nevezték, ma az elsődleges ösztön jellege miatt gyűjtő kutyának hívják sok helyen a bordert. Szerintem ezek nem kifejező, sőt inkább megtévesztő kifejezések, hiszen a magyar kutya sem csak hajt a szó klasszikus értelmében, és a border sem csak gyűjt.
Amikor az ösztönt először felmérjük, akkor látszik a különbség: a magyar kutya rárohan a nyájra gyorsan, sokszor ugatva, és körbe-körbe szaladgálva tartja őket egyben. Ha egy kiválik, azt megcsípi, gyors mozgással visszakényszeríti.
A border ugyanakkor szinte hasalva, lassan szuggerálva igyekszik felvenni a szemkontaktust a jószággal és ezzel próbál rájuk nyomást gyakorolni. Egy sokkal finomabb, érzékenyebb munka ez. De hátulról is ugyanígy tolja őket, hiszen a juhok majdnem 360 fokban látnak körbe. Hátul középen és elöl középen van a látásukban holtterük. Ezt tudja a border is, ezért ő hátulról, látszólag nem szemkontaktussal is ugyanígy tud terelni. Ekkor a juhok kicsit elfordítják a fejüket, hogy a hátul lévő holtterükből kikerüljön a kutya és máris mennek előre olyan tempóban, ahogy a kutya nyomja őket. Viccesen a szemmel verés tipikus esete jut eszembe."
"A modern terelő sportban a border és kelpie stílusát a magyarok gyűjtő stílusú terelésnek nevezik, de ez mint előbb írtuk, nagyon nem helytálló. Ahogy a magyar kutyák is hajtó kutyák, mégsem csak hajtani tudnak. A border sajátossága pedig nem a gyűjtésben van, hanem a lassú, becserkésző, szemkontaktust kereső, finoman nyomást gyakoroló, távolságtartó stílusában, mely egyedülálló.
Tehát a hajtó-gyűjtő szópárost én inkább nevezném támadva, vagy inkább csipkedve terelő, illetve cserkésző stílusoknak. Ezek számomra egyetlen szóval jellemzik a fajta jellegzetes munkastílusát."
Mit jelenet magyarul a 'heeler' és a 'header"? A heeler valószínűleg a csipkedve terelőnek felel meg. Az angol az ettől eltérő stílusban terelő border collie-t "strong eye", intenzív szemkontaktust tartó kutyának nevezi (ez alapján a magyarokat akár "upright, no eye"-nak, vagyis nem lopakodó, kúszó, szemkontaktust nem tartó kutyának is hívhatnánk). A "header" pedig olyan kutyát jelent, ami elég bátor ahhoz, hogy nekimenjen a vonakodó szarvasmarha fejének, orrának - írja Meir Ben Dror a Kutyaetológia csoportban.
