Génvadászat a kutyagenomban

Az ELTE Etológia Tanszék és az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport meghív minden érdeklődő hallgatót, oktatót, kutatót Dr. Varga László (SZIE) "Génvadászat a kutyagenomban" Újabb megközelítések és eredmények a kutyagenetikában című előadására.

A kutya DNS markereken alapuló genetikai térképezés a 90-es évek elején kezdődött. Az elsődleges cél az volt, hogy a faj genetikai és különböző fizikai térképeit létrehozzák, majd folyamatosan tökéletesítsék. E térképekkel pedig az volt a cél – amiképpen napjainkban is –, hogy a kutya különböző genetikai betegségeit, morfológiai tulajdonságait (pl.: szőrszín és -minőség), vagy akár viselkedési jellemzőit stb. meghatározó gének kromoszómális pozícióit meghatározzák, majd ezek alapján magukat a ható mutációkat is feltárják. Célzott keresztezéseken és családanyagokon több, főképpen egyszerűbb öröklésmenetet követő tulajdonság ható mutációját is sikerült így azonosítani. A nagy áttörést azonban az ember, majd később többek között a kutya teljes genom szekvenciájának meghatározása jelentette, a következő-generációs szekvenálási és SNP-chip technikák megjelenésével és elterjedésével együtt. Ezek módot adtak arra is, hogy felfedezzék a genomok haplotípus-struktúráját. A kutya evolúciója, domesztikációja, a fajták kialakítása, majd erőteljes mesterséges szelekciója egy különleges haplotípus-struktúrát eredményezett, amely rendkívül hatékonynak mutatkozik az egyik legújabb genetikai térképezési megközelítés, a GWAS (Genome-Wide Association Studies, teljes genomon végzett asszociációs térképezés) alkalmazása során. Egy másik, az ún. szelekciós térképezés (Selection Sweep Mapping) segítségével pedig megtalálhatjuk a szelekció lábnyomait is a genomban: azokat a gén/szekvencia variánsokat, melyek azoknak a fenotípusoknak a hátterében állnak, amelyekre a tenyésztők az illető fajtát szelektálták.

Helyszín: ELTE Etológia Tanszék Pázmány P. sétány 1/c, (nagy bordó épület a Duna parton)
Időpont: 2016. június 9. csütörtök, 15:15h

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Szenior Családi Kutya Program

Kutyák egészséges öregedésének kutatására az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC), fiatal kutatóknak szóló 2015-ös Starting Grant pályázatán 1,2 millió eurós támogatást nyert Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia Tanszék és az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport munkatársa. Az öt éves, 2016 júniusban, az ELTE Etológia Tanszékén induló kutatási projekt (Cognitive Ageing in Dogs) az emberrel együtt élő kutyák sikeres öregedésének folyamatát vizsgálja viselkedési, genetikai és idegtudományi szinten. Sikeres öregedés esetén a kognitív hanyatlás nem befolyásolja negatívan az életminőséget. A kutatás fő célja olyan módszertan kidolgozása a legkorszerűbb biológiai módszerekkel, amely kutyáknál is mérhetővé teszi a kognitív hanyatlást. A kutatás lehetővé teszi a családi és munkakutyák egészséges élettartamának meghosszabbítását, és egyúttal az emberi öregedés nemkívánatos folyamatainak megértéséhez is hozzájárul. A kutya mint társállat számos ökológiai, etológiai és élettani szempontból hasonlít az emberhez, ezért természetes biológiai modellje az emberi öregedésnek. A kutatás részeként több mint száz idősödő kutya életét követik négy éven át.

Fotó: Molnár Csaba

További információ:

Kevesebb ideig élnek a kutyák, mint tíz éve

Drámaian csökkent a fajtatiszta kutyák élettartama tíz év alatt Nagy-Britanniában. Minden fajtát egybevetve a csökkenés nem kevesebb, mint 11%!

A brit Kennel Club 2014 és 2004 adatait vetette össze. Az eredmény: az általa regisztrált kutyák 2004-ben még átlagosan 11 év 3 hónapig éltek, tíz évvel később már csak tíz évig.

Néhány fajta különösen rosszul járt:
Bullterrier: 10-ről 7 év
Beagle: 12 év 8 hóról 10 év
Dobermann: 10 év 6 hóról 8 év
Dalmata: 12 év 6 hóról 11 év
Border terrier: 14-ről 12 év
Ír farkaskutya: 7-ről 6,5 év
Rhodesiai ridgeback: 11-ről 9 év
Bulldog: 6 év 3 hóról 6 év
Boxer: 10 év 3 hóról 9 év
Cavalier: 11 év 5 hóról 10 év
Ír szetter: 12-ről 11 év
Whippet: 12 év 4 hóról 10 év
Labrador: 12 év 3 hóról 11 év

Jó hír, hogy a német dog élettartama fél évvel nőtt, 6 év 6 hóról 7 évre. A berni pásztorkutyáé 8 év maradt.

Érdemes azt is tudni, hogy szintén a Kennel Club felmérése szerint a fajtatiszta kutyák 40%-a legalább egy egészségügyi problémával küzd. 2004-ben a kutyák 17,8%-a halt meg idős kora miatt - 2014-ben már csak 13,8%. Ma tehát a fajtatiszta kutyák 85%-a nem idős kora, hanem betegség (nagyon kis %-ban baleset) miatt veszti életét.

Mi lehet az ok? Beltenyésztés, népszerű tenyészállatok használata, bírálat küllem és nem egészség alapján... De részben módszertani probléma is lehet a háttérben: 2004-ben fajtaklubokhoz küldte ki a Kennel Club a kérdőívet, 2014-ben viszont a gazdáknak - a válaszok tehát nem ugyanattól a populációtól származtak. Akármi is az ok, az egyértelmű, hogy néhány fajta csak árnyéka egykori önmagának.

Alaszkai kutyák

Anchorage Alaszka legnagyobb városa, itt töltöttem néhány napot 2015 júniusában.

A University Lake a város egyik hivatalos kutyafuttatója. Úgy tűnik, az alaszkai városi kutyák se fajtaösszetételükben, se viselkedésükben nem nagyon térnek el a budapestiektől.

Újabb verzió a kutyák eredetére

Szabadon élő kutyák örökítőanyagának elemzése alapján első háziállatunk őshazája Közép-Ázsia, pontosabban India vagy Nepál. A vizsgálat pikantériáját az adja, hogy ez volt eddig nagyjából az egyetlen régió Eurázsiában, amint még nem hoztak hírbe a kutya háziasításával kapcsolatban. A korábbi genetikai vizsgálatok szerint őshaza lehetett Európa, Közel-Kelet, Szibéria és Kína is.

A legrégibb, biztosan kutyaként azonosítható régészeti leletek tizenötezer évesek, Nyugat-Európából és Szibériából származnak. A genetikai elemzések viszont annyiféle eredményt adnak, ahány megközelítést alkalmaznak. A DNS ̶ anyagi okok és kapcsolati háló mentén ̶ begyűjthető élő állatokból, fosszíliákból, különböző területekről, elemezhető a teljes genom, csak bizonyos részei, esetleg kizárólag az apától örökölhető Y kromoszóma vagy az anyától származó mitokondrális DNS. Minden kutatói döntés és lehetőség befolyásolja az eredményt. Emiatt az utóbbi két évtizedben számos lehetőség felmerült a kutyák eredetével kapcsolatban, és még messze vagyunk attól, hogy megegyezés szülessen a kérdésben.

Az új vizsgálat előnye a korábbiakkal szemben az, hogy 5392 alanya között 549 falusi, gazdátlan, szaporodásában nem korlátozott eb is szerepelt 38 országból. Így lehetőség nyílt egy, a kutyás eredetvizsgálatokban eddig nem alkalmazott módszerre, amely génváltozatok együttes vagy független öröklődéséből következtet a populáció korára. Ez a módszer fajtatiszta kutyáknál nem alkalmazható, mert a genetikai elszigeteltség és a beltenyésztés erősen befolyásolja a génváltozatok kapcsolt öröklődését.

Shannon és mtsai, 2015, PNAS

Kép: Wikimedia Commons

Az írás az Élet és Tudomány Etológia rovatában is megjelent.
Hasonló cikkek a blogon:

• Hogyan lett az ősi farkasból kutya?
• A háziasítás dinamikus története
• Fordulat fordulat hátán a háziasítás kutatásában
• A háziasítás mellékhatása? A kutyák jobban emésztik a keményítőt, mint a farkasok
• Újabb érvek a kutya dél-kínai eredete mellett
• Mammutvadászok
• Közel-Kelet vagy Kína?
• Őskutya: sokfélébb, mint gondoltuk

Farkasnevelés az ELTE Etológia Tanszéken

Miért nem a farkas az ember legjobb barátja? Kubinyi Enikő előadása (Mindenki Akadémiája, M5, 2016. 11. 03.)

A farkaskutatók, de sokszor a farkast szerető emberek is gyakran tartanak fogságban megszelídített farkast, és meglehetősen sokat tudunk ezek viselkedéséről. Ha a kisfarkast még szemének kinyílása előtt veszik el az anyjától és nagyon gondosan ápolják, táplálják, aránylag könnyen megszelídül (a legtöbbször, de nem mindig), kialakul nála a gátolt harapás, szívesen követi gazdáját, és számos a farkasoknál ismert viselkedésmintázat az emberrel kapcsolatban is megjelenik. Így például az embert is úgy üdvözlik, mint egymást, felugranak rá nyitott szájjal és igyekeznek orrát a szájukba fogni. Gyakran nyomják orrukat is az ember szemébe, élénk nyelvcsapásokkal „puszikat” is adnak. De a szelíd farkas nem kutya! Nem figyel például az emberi beszédre.

Csányi Vilmos

Horkai Zoltán és farkasfalkája. Fotó: Járdány Bence
Fotógaléria itt

Történt egyszer, valamikor a XX. és a XXI. század fordulóján, hogy Csányi professzor egy különös emberről készült portréfilmet látott a televízióban. A fiatalembert saját, kedveskedő farkasai vették körül, akiket rövid birkózás után közös farkasüvöltésre invitált. Igazán nem kellett sok idő ez után ahhoz, hogy a tanszék etológusai megszállják Horkai Zoltán – merthogy ő volt a különös fiatalember – gödöllői farmját.

A farmon, ami korábban a Magyar Filmgyártó Vállalat egyik természetfilm-forgatási helyszíne volt (itt készült például Fekete István regénye alapján a Lutra című film is), szelíd farkasok, medvék, vaddisznók, szarvasok, mosómedvék, rókák, lovak és sok kutya élt, pontosabban él még ma is. Minket, etológusokat leginkább a farkasok érdekeltek. Mivel néhány napos koruktól ember nevelte fel őket és sok természetfilmben szerepeltek már, nem menekülnek el az idegenektől, és a furcsa tárgyak megjelenését is jól tűrték, nem féltek a kamerától és a reflektoroktól. A farkasok közelsége lehetővé tette, hogy olyan viselkedésformákat is rögzítsünk, amelyek máskülönben csak nagyon nehezen figyelhetők meg az emberek számára.

Miért érdeklik a kutyakutatót a farkasok? Erre egyszerű a válasz. Ma már minden szakember elismeri, és a DNS (örökítőanyag) összehasonlító elemzése is azt mutatja, hogy a ma élő farkasok és kutyák közös őstől származnak. Így ahhoz, hogy megtudjuk, milyenek lehettek az ősök, miféle tulajdonságok változtak meg a háziasítás során, miért lettek képesek a kutyák az emberrel való együttélésre, a farkasokat, vagyis a ma vadon élő legközelebbi rokonokat is meg kell ismernünk.

Asztalközösség

Olyan nincs, hogy egy farkas békésen bóklásszon a baromfiudvarban. Pedig  ̶  igaz, hogy Afrikában, és igaz, hogy páviánok között  ̶ , de mégis láttak már olyan farkast, ami szépen beilleszkedett a növényevők közé.

Az etióp farkas a világ legritkább kutyaféléje, kevesebb, mint 500 példánya él szabadon. A kutatók egy genetikai vizsgálat alapján egy ideig a szürke farkas egyik alfajaként azonosították, de későbbi eredmények szerint körülbelül 3-4 millió éve a két faj külön fejlődik. Noha falkákban él, egyedül jár táplálkozni, méghozzá napközben, mert zsákmányállatai, földikutyaféle rágcsálók, ekkor mozognak.

Etiópiában élőhelyüket barna (más néven dzseláda-) páviánokkal osztják meg. A páviánok rettegnek a kutyáktól, és azonnal felmenekülnek a sziklákra, ha meglátnak egyet. A farkasokra viszont ügyet sem vetnek. Az etióp farkasok rágcsálókra specializálódtak, és a növényeket tépdeső majmok nagy számban riasztják fel kedvenc csemegéjüket. A sok – körülbelül kétszáz – majom látványa, zaja még inkább összezavarhatja a rágcsálókat, erre utal legalábbis az, hogy két-háromszor könnyebben kapja el őket a farkas.

Előfordul, hogy kölcsönös előnyök miatt több faj alkot közös csoportot. Például a struccok remekül látnak, könnyen megpillantják a ragadozókat. A zebrák viszont kiválóan hallanak. Ha együtt legelésznek, bármelyikük kezdi el a menekülést, a többiek követik; nagyobb így az esélyük a megmenekülésre. A páviánoknak viszont valószínűleg semmi haszna nincs a farkasokból. Egyszerűen csak megszokták, eltűrik a jelenlétüket, mivel a farkasok gondosan ügyelnek rá, hogy semmiképp ne viselkedjenek fenyegetően. Még a kölyköket is elkerülik, noha ők nem nagyobbak, mint a földikutyafélék.

Venkataram és mtsai, 2015

Előszó a Csányi Vilmos Kutyaakadémiája c. könyvhöz

Miklósi Ádám, egyetemi tanár (ELTE Etológia Tanszék, MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport) vendégposztja

Miklósi Ádám, Csányi Vilmos és Janka

Vannak logikus mondatok, melyeknek semmi értelme nincs. Ilyen mondat az, hogy Csányi Vilmos professzor 80 éves. Persze annak sincs több értelme, ha azt füllentenénk, hogy Csányi Vilmos 60 vagy 65 éves, pedig ez sokkal közelebb állna a valósághoz – már ahhoz, amit az ember akkor tapasztal, ha van lehetősége egy személyes találkozásra.

Talán annak van a legtöbb értelme, és ebben van a legtöbb logika is, ha egyszerűen örülünk annak, ha néha kikerekedik egy évszám a tízes számrendszerben, amely alkalmat ad arra, hogy így vagy úgy találkozzunk, beszélgessünk – együtt legyünk, ahogy az emberek úgy általában tenni szeretik.

Csányi Vilmos születésnapjára szerkesztőtársammal, Kubinyi Enikővel egy kötetet állítottunk össze. Tizennégy szerző, valamennyien etológusok, közelebbről vagy távolabbról a Professzor úr tanítványai, húsz vagy inkább még több év kutyaetológiai kutatásainak egyfajta különleges összefoglalóját nyújtják. Vallanak tudományos eredményeikről, személyes gondolataikról, utalva a kutatás sokszor fáradságos, néha mulatságos vonásaira is. És persze néha egyikünk vagy másikunk másképp emlékszik, és ez is része a játéknak, épp úgy, ahogy már én sem emlékszem rá, pontosan kinek a fejéből pattant ki az ötlet, hogy megszülessék ez a kötet. Az viszont tény, hogy Kubinyi Enikő lelkesedése, Gácsi Márta állhatatossága és a többi szerző odaadó munkája nélkül nem tudnánk most ünnepelni.

Első Bukfenc - 2. rész

Csányi Vilmos professzor, a hazai etológiai kutatások kezdeményezője, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékének alapítója, 2015 májusában ünnepelte 80. születésnapját. Ebből az alkalomból egy olyan írással köszöntjük, amely felidézi, hogyan kezdődtek a kutyaviselkedés-kutatások Magyarországon. Az előző rész 1976 végén játszódik, amikor Csányi Vilmos és tanítványa, Dóka Antal, két pulikölyökkel olyan nyelvtanítási vizsgálatba kezdett, amihez hasonlót korábban csak csimpánzokkal végeztek.

Az Etológia Tanszék munkatársai a gödi Biológiai Állomáson, 2010-ben. Itt kezdődtek a kutyaetológiai kutatások a '70-es évek második felében. Dóka Antal az ülő sor jobb szélén, mögötte Csányi Vilmos.

Tizenhárom hetesek voltak a kiskutyák, amikor elkezdődött a tréning a fakockákkal. Ültetésnél két társítás, hívásnál három társítás elegendő volt ahhoz, hogy a jel felmutatására végrehajtsák az utasítást. „Enni” utasításra megettek egy falat citromot, de élesztőt, fokhagymát és féreghajtót is. Dóka Antal így idézi fel a tanítási folyamatot:

Első Bukfenc

Csányi Vilmos professzor, a hazai etológiai kutatások kezdeményezője, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékének alapítója 2015 májusában ünnepelte 80. születésnapját. Ebből az alkalomból egy olyan írással köszöntjük, amely felidézi, hogyan kezdődtek a kutyaviselkedés-kutatások Magyarországon.

Bukfenc (a gödi Biológiai Állomás pulija) 1977-ben

Az 1970-es évek végén az Etológia Tanszék elődjének tekinthető gödi Biológiai Állomás Magatartásgenetikai Laboratóriumban paradicsomhalak úszkáltak, amerre a szem ellátott. De a labor vezetője, Csányi Vilmos érdeklődéssel követte a főemlősökkel végzett nyelvtanítási kísérleteket is. Arra gondolt, hasonló feladatokat kutyáknak is meg lehetne tanítani.

Bukfenc, egy pulikölyök és testvére nyolc hetesen érkezett meg Gödre. A labor épületét egy hatalmas, gyönyörű és békés Duna-parti park vette körül, paradicsomi hely a kutyák számára. A parkban volt erdő, mező, sőt tó, kerti pavilon, üvegház és állatház is, a közelben halsütő bódé és dunai föveny. Itt akkor sem lehetett volna unalmas az élet egy kutyának, ha semmi sem történik vele. De Bukfencnek iskolába kellett járnia, pontosabban magántanár járt hozzá. Nélküle nem készülhetett volna el Dóka Antal „Nyelvi kompetencia vizsgálata kutyán” című, 1977-es diplomamunkája.

Jobbra vagy balra? Iránytanulás hangok segítségével

Dr. Gergely Anna, az MTA Összehasonlító Viselkedéskutató Csoport munkatársának vendégposztja

Minden gazda találkozott már azzal a helyzettel akár a napi séta alkalmával, hogy a kutyát irányítania kell. Míg a kedvencünk pórázon van, ez a feladat nem olyan nagy kihívás, de amint lekerül a póráz, valamilyen módon mindenki igyekszik irányba küldeni a kutyáját, még ha ez a feladat nem is tudatos tanításon keresztül zajlik. A legtöbb sportkutyás viszont komoly tréninggel tanítja a kutyáját arra, hogy az általa kijelölt irányba mozduljon. Fontos feladat ez a manapság igen népszerű K99-es vizsgarendszer ügyességi ágazatában, ahol magasabb szinteken igen precíz irányba küldésre van szükség. A szintén közkedvelt agility sportban is meghatározó, hogy a kutyát a helyes irányból tudjuk az akadályra küldeni. Ha visszanézünk az ősibb munkakutyás időkre láthatjuk, hogy ez a feladat komoly múltra tekint vissza. A terelőkutyák esetében ugyanis alapvető elvárás volt a kezdetektől fogva, hogy képesek legyenek a pásztor valamilyen jelzése alapján irányt váltani. Mivel a munkakutya általában a pásztortól távol dolgozik, a kézjelek használata nem túl hatékony, inkább a füttyhangok és más akusztikus parancsok alapján mozdul a kutya a kívánt irányba.