A kutya és az ember összehangolódása - szinkronizáció

L.E.S.

Részletek Topál József az MTA doktora címre benyújtott értekezésének téziseiből. Második rész. 

Első rész: Kutya- és farkaskölykök szociális viselkedése
Harmadik rész: A kutya-ember kommunikáció

A humán viselkedési komplexum fontos faktora a csoportaktivitás szinkronizációja, melyet számos viselkedés befolyásolhat. A szinkronizációs mechanizmusok általában olyan folyamatokként definiálhatók, melyek révén viselkedési, motivációs és érzelmi konformitás jöhet létre. Mivel a viselkedés térbeli-időbeli összehangolása, szinkronizálása fontos csoportkohéziós tényező (Engel & Lamprecht 1997), feltételezhetjük, hogy az emberi csoportba való integrálódása során a kutya számára a viselkedési szinkronizációra való készség megszerzése és/vagy megerősítése fontos tényezője volt annak, hogy a kutya képessé váljon szoros kapcsolatot fenntartani csoportjának heterospecifikus tagjaival.

Az ebben a témakörben végzett kísérletek egyrészt az vizsgálják, hogy a kutya az emberrel való interakció során képes-e flexibilisen hozzáigazítani a saját válaszreakcióit partnere változó viselkedési és emocionális jelzéseihez, másrészt pedig hogy képes-e szinkronizált rutinok kialakítására „imitációs” tanulási helyzetben és spontán szituációkban. Végül pedig vizsgálataink érintik a viselkedés csoportszintű összehangolásának egy olyan aspektusát, amelyet a társas szituációkban rejlő szabályok felismerése és követése fémjelez.

Viselkedési ráhangolódás

Hogyan reagálnak felnőtt kutyák egy ismeretlen ember gyorsan változó magatartási jelzéseire?

Kutya- és farkaskölykök szociális viselkedése

Részletek Topál József az MTA doktora címre benyújtott értekezésének téziseiből. (A védés időpontja 2013. okt. 30.)

Második rész: A kutya és az ember összehangolódása - szinkronizáció
Harmadik rész: A kutya-ember kommunikáció

A csoportélet szerveződésének fajspecifikus alapjai: szociális vonzódás és kötődés. A kutya domesztikációját kísérő viselkedési változások feltárásának egyik lehetséges módja, hogy a kutya és farkas összehasonlításával vizsgáljuk azokat a fajspecifikus eltéréseket, amelyek tetten érhetők akkor is, ha az összehasonlításba bevont alanyokat azonos módon, a kutya természetes társas viszonyaihoz igazodva szocializáljuk.

Eredményeink szerint az azonos nevelési környezet és intenzív szocializáció ellenére lényeges különbség van a kutya- és farkaskölykök preferencia tesztekben mutatott viselkedésében. Az eltérés lényege, hogy 5 hetes korra már jellegzetesen eltérő módon alakul viselkedésük: a farkasok preferálják a nevelőszülőjüket amennyiben az alternatíva egy másik ember, de nem mutatják ezt a preferenciát ha a felajánlott alternatíva egy idegen felnőtt kutya. A kutyakölykök éppen ellenkező módon viselkednek: a felnőtt kutyával szemben előnyben részesítik a nevelőszülőjüket, de ha két ember közül kell válasszanak, akkor már nem jelentkezik viselkedésükben a nevelőszülőjük felé való „elfogultság”. Úgy tűnik, hogy míg az ember által felnevelt kutyák egyfajta általános emberhez való vonzódást mutatnak, a farkasok esetében specifikusan a nevelőszülőre korlátozódó preferencia figyelhető meg, melyet ráadásul könnyen eliminál akár egy idegen fajtárs választásának lehetősége.

A részletes viselkedéselemzés további fajspecifikus eltérésekre mutatott rá: bár a kutyák és farkasok nem különböztek a helyzetben mutatott általános aktivitásukat tekintve, csak a kutyáknál volt megfigyelhető a farok csóválása, mint „kapcsolatkezdeményező” viselkedés, valamint sokkal gyakrabban néztek az ember arcára miközben őt megközelítették. A farkasok ugyanakkor kifejezettebb aktív elkerülő magatartást és agressziót (morgás, harapási próbálkozás) mutattak az egyébként ismerős kísérletvezető felé a tesztek során.

A tanulás és viselkedésmódosítás etológiai alapjai

Gyakori az a tévhit, hogy a kutya nem sokban különbözik a farkastól, és a neveléséhez a "farkastörvények" alapján kell hozzáállni (jelentsen ez bármit is – a természetben élő farkasok egészen más rendszerben élnek, mint a fogságban tartottak). Írásomban szeretném ezt a nézetet röviden cáfolni, és rámutatni, miféle alapvető változásokat hozott a domesztikáció kutyáink tanulási képességeiben. Ezután áttérek a kiképzésben leggyakrabban előforduló tanulási formákra.

Ritka fotó Ursuláról, az egyik kézben nevelt farkasunkról.
Egy kisfarkas nem keresi az ember tekintetét.

Persze, még az elején szeretném leszögezni, hogy "kutya" millióféle van, és sok változat számos szempontból közel áll a farkashoz. A döntő többség azonban nem ilyen. Bámulatra méltó, hogy már a hat-hét hetes kiskutya mennyire csüng a gazdáján, keresi a tekintetét, követi a lakásban. Ha a gazda leül, a kiskutya a közelében telepedik le, rámászik, nyüszög, igyekszik magára terelni a figyelmet és kicsikarni valami közös akciót. Szidalmazáskor veszi a lapot, és legközelebb "jobban viselkedik". Egy kisfarkasnak ezzel szemben önálló elképzelései vannak, és hacsak nem éhes, nem érdekli, hol a gazdája. Kiötli, mit szeretne megkaparintani, és ha valaki megakadályozza ebben, üt-vág. Amit megszerzett, nem adja vissza, ha rászólnak, visszamorog. Ugyan nagyon kedveltek a farkas-neveltjeim, és soha olyan túláradó üdvözlési ceremóniában nem volt részem, mint a háromévnyi farkaskalandom idején, de ha kiörülték magukat, mentek a dolgukra. Kis jutalomfalat, szórakozás ígéretével tudtam csak magam mellett tartani őket.

Melyiket válasszam: amelyik nekem tetszik vagy amelyik neked? Kutyák érzelemfelismerésének vizsgálata

Szánthó Flóra ELTE BTDK Etológia szekció 1. helyezett és Bolyai díjas előadása (2013. nov. 23.) 

A kutyás világ régóta sejti, hogy a kutyák képesek megérezni gazdáik hangulatát, felismerni érzelmeiket. Ez nem meglepő, hiszen az emberek gyakran kommunikálnak érzelmeket a kutya felé egyszerű hétköznapi helyzetekben is. Feltűnően vidámak, ha fel akarják kelteni a kutya érdeklődését valami iránt, vagy tanítani szeretnének neki valamit, jelképesen pedig mérgesek, ha a kutya valami rossz fát tett a tűzre. De ezek közül melyiket ismeri fel a kutya?

Korábbi tanulmányokból tudjuk, hogy a kutyák intenzívebben reagálnak a vidám és mérges emberi arckifejezésre mint a semlegesre, valamint képesek különbséget tenni a gazdáik mosolygó és semleges arckifejezést ábrázoló fényképei között. A fénykép-párok közül a kutyák a mosolygós fényképet választották leggyakrabban, és a kutatók ezt az eredményt kapták akkor is, ha ismeretlen személyről készült fényképet használtak.

Mivel az emberek nem csak arcuk mimikájának változtatásával kommunikálnak, hanem érzelmeik kifejezésére verbális és egyéb nem verbális jeleket is használnak, feltételezhetjük, hogy a kutyák ezeket is képesek érzékelni, és az egyszerűbb érzelmekhez társítani ezeket. A kutatások azt is kimutatták, hogy a kutyák képesek az emberi érzelem-kifejezést referenciálisan, tehát tárgyakra vonatkozóan is értelmezni.

Tárgyválasztási helyzetben vizsgálta a kutyák viselkedését egy német kutatócsoport, ahol a kísérletvezető vidám- undorodó és vidám-semleges érzelem párokat játszott el 2 doboznál. A kutyák preferenciát mutattak a vidámnak jelölt doboz iránt a vidám-undorodó kondíció esetén.

Felmerül a kérdés, hogy hogyan is választanak a kutyák ilyen helyzetekben, mi a stratégiájuk? Preferálják a pozitív, tehát vidám érzelemmel megjelölt tárgyat, vagy pedig azért választják azt, hogy elkerüljék a negatívat?

Biztonságos bázis

Az emberek belső igénye, hogy kapcsolatot létesítsenek másokkal. De nem csak az emberek, hanem sok állat is így van ezzel. A kutyák olyan jól alkalmazkodtak az emberhez, hogy sok esetben a gazda helyettesíti a fajtársakat, és ő lesz a kutya fő szociális partnere. Magyar kutatók a ’90-es évek végén megállapították, hogy a kutyák az embergyerekhez hasonló viselkedést mutatnak a kötődést mérő Ainsworth-féle Idegen Helyzet Tesztben. A kutya számára a gazda „biztonságos bázist” jelent, akinek jelenlétében felfedezhetik a környezetet és akinek hiánya szorongást vált ki.

A gondozóhoz való kötődés gyerekeknél a kognitív teljesítményt is befolyásolja. Vajon a kutyáknál is ez a helyzet, vagyis ügyesebbek a kutyák problémahelyzetben, ha maguk mellett érezhetik a gazda támogatását? A bécsi Állatorvostudományi Egyetemen végzett kutatások szerint igen. A kutatók interaktív játékszert adtak a kutyáknak, és arra voltak kíváncsiak, mennyi jutalomfalatot szereznek meg belőle. Változtatták, hogy a gazda jelen van-e a szobában vagy sem. Az eredmény kutyások számára talán nem is meglepő, viszont alátámasztja azt, hogy a gazda „biztonságos bázis”: a kutyák sokkal többet foglalkoztak a játékkal, ha a gazda is jelen volt. Érdekes módon a biztatásnak nem volt hatása, és azok a kutyák sem teljesítettek jobban a gazda hiányában, akiket egyébként látszólag nem visel meg a gazda hiánya, vagyis nem mutattak szeparációs szorongást.

Az is lehet, hogy csak a teszthelységben lévő emberek száma hat a kutyára: ha a gazda kimegy, eggyel kevesebben vannak. A következő kísérletben ezért egy idegen játszotta a gazda szerepét. De hiába, a kutyák alig foglalkoztak a játékkal. A kutatók mindebből arra következtettek, hogy a gazda jelenlétére szükség van ahhoz, hogy a kutya magabiztosan viselkedjen az idegen környezetben, és képes legyen a feladatra koncentrálni. Újabb párhuzam a kutyák és a gyerekek viselkedése között.

*
Korábbi változata megjelent a Mindennapi Pszichológia 2013/4 számában

*

Forrás: Horn et al., 2013, Plos One
Fotó: kutyaetologia.elte.hu

*

Egyéb megjelenések:

Psychology Today

Science Daily

The Bark

Ivartalanítás pro és kontra

Igen, ivartalanított... Csak még nem szóltunk neki...

Óriásiak a kulturális különbségek a kutyák ivartalanításának ügyében, ami önmagában is arra utal, hogy nincs egyértelmű válasz a kérdésre: ivartalanítsuk-e a kutyánkat vagy sem. Ahol a műtétet a populációszabályozás eszközének tekintik, ott a felelős állattartás része. Az Egyesült Államokban például közel 80%-os az ivartalanítottsági arány, és vannak olyan parkok, ahová csak ivartalanított kutyák léphetnek be. Ezzel szemben Norvégiában kizárólag indokolt esetben engedélyezett az operáció. A szigort persze érthetővé teszi, hogy Norvégiában nincsenek kóbor kutyák, tehát az ivartalanításnak nincs szerepe a túlszaporulat szabályozásában.

Az állatorvosok szukáknál preventív céllal, az emlőtumor (ami a szukák negyedét érinti) és a méhfertőzések megelőzése miatt javasolják az ivartalanítást. A műtéti kockázat minimális, de számolni kell a csökkenő aktivitás és az elhízás veszélyével. Mindkettő megelőzhető, ha a gazda odafigyel az etetésre és a kutya mozgatására. Esetenként megfakul a szőrzet és nagyobb mértékű lesz a vedlés is.

Az ivartalanítás az esetek jelentős részében a viselkedést is megváltoztatja, sokan ezért döntenek a műtét mellett. Még a norvég állatjóléti törvény is lehetővé teszi a műtétet bizonyos viselkedési problémák esetében, például ha egy kan kutya fokozott agresszivitással reagál saját nembéli társaira. A kutyák - a farkasokhoz mérten, amelyek igyekeznek megölni idegen fajtársaikat - többnyire jól tűrik más kutyák társaságát, de a tesztoszteron fokozza az agressziót, és tüzelési időszakban felajzott állapothoz vezethet. Kutatási eredmények szerint a verekedések gyakorisága 60%-kal, a párzási kísérletek száma 70%-kal csökkenhet ivartalanítás után. Ha a kutya olyan helyen él, ahol sok fajtársával találkozik nap mint nap, jelentősen csökkentheti a stresszt az ivartalanítás. Szukáknál viszont nőhet az ember (családtagok) elleni agresszió, de főleg akkor, ha kicsiként is hajlamosak voltak rá. A félelmi agresszión inkább ront a műtét, hiszen a tesztoszteronszinttel a magabiztosság is csökken. Az időzítés sem mindegy: ha a viselkedés már rögzült, a hormonszint-változásnak nem lesz hatása.

A korai ivartalanítás ellen szól ugyanakkor, hogy kétszeresére növeli a csípőízületi diszplázia és háromszorosára a limfoszarkóma kockázatát, legalábbis bizonyos fajtáknál. Saját kutyánk ivartalanításával kapcsolatos döntésünkben az is segíthet, hogy több mint hetvenezer kutya vizsgálata alapján úgy tűnik, az ivartalanítás növeli a várható élettartamot: míg az ivaros kutyák átlagosan 7,9 évig élnek, az ivartalanítottak 9,4-ig. A hosszabb élettartam valószínűleg főként a fertőzés- és traumaveszély csökkenésére vezethető vissza a szerzők szerint.

Zajfóbia

Tűzijáték, petárda, mennydörgés, lövés - olyan zajforrások, amelyek "pánikrohamot" váltanak ki rengeteg kutyánál. James Ha, a Washingtoni Egyetem kutatója szerint háromféleképpen kezelhető a zajfóbia: szervezéssel, terápiával és gyógyszerezéssel.

Mit "szervezzünk"? Szilveszter és augusztus 20-a előtt utazzunk el csendes, erdei panzióba a kutyával, vagy ha van rá mód, vigyük hangszigetelt helységbe, pincébe, ahol hangos zene mellett nem vagy kevésbé érik el a dörrenések.

Terápiában két megoldás kínálkozik: egy speciális eszköz, a nyugtató kutyakabát (pressure wrap) használata, illetve a viselkedésterápia. Kutyakabátból többféle márka kapható, de mind ugyanúgy működik: folyamatos nyomás alatt tartja a kutya testét. Ez több fajnál, köztük embernél is, bizonyítottan nyugtató hatású. James Ha az egyik cég megbízásából letesztelte a kutyakabátokat (erről már itt írtam röviden), és úgy találta, hogy bizonyos helyzetekben - például vihar esetén - sok kutyánál beválnak, de félelmi agresszió esetén nem, tehát a gyerekek, autók, stb. által kiváltott szorongást nem csökkentik.

A viselkedésterápia során a kutyát arra tréningezik, hogy a félelmet kiváltó ingert egy pozitív ingerrel társítsa. Ez hosszú, sok türelmet igénylő folyamat. Lényege az, hogy a kutyát szembesítjük a rémisztő ingerrel, de csak olyan mértékben, amitől még nem szalad világgá. Például beszerezzük egy tűzijáték hangfelvételét, elviselhető hangerőre állítjuk, és a lejátszás alatt kutyánkat falatkákkal jutalmazzuk, ügyelve arra, hogy csak a megfelelő, nyugodt viselkedést erősítsük meg. Ezt célszerű naponta 2-3-szor megismételni, körülbelül egy héten át.

A gyógyszeres kezeléshez állatorvoshoz kell fordulni. Akut problémánál, egyszeri helyzetekben jól beválnak a nyugtatók, de akárcsak az embereknél, a kutyáknál is személyre szabott gyógyszerezésre van szükség. A gyógyszerek szükség esetén a viselkedésterápia elején is bevethetők. Ha nyugtatópirula hatása alatt a kutya már jól reagál a félelemkeltő ingerre, érdemes a gyógyszer nélkül folytatni a terápiát. Nagyon ritkán fordul elő olyan mértékű szorongás, ami élethosszig tartó gyógyszerezést igényel.


*
Megjelent a Mindennapi Pszichológia 2013/4. számában

Forrás: Calming Your Dog's Anxiety During Noisy Fourth of July
Kapcsolódó kutatás: The effectiveness of the Anxiety Wrap in the treatment of canine thunderstorm phobia: An open-label trial, Cottam et al., 2013 J Vet Behav

Kép: innen

2013 szeptember

A sajtó imádta Lakatos Gabriella (ELTE-MTA) és munkatársai (ELTE Etológia, Wroclaw University of Technology)  robotos kutatását. Meredeknek tűnhet, hogy egy fehér kesztyűs robot mutogat kutyáknak, pedig a helyzet kiváló lehetőség a robotfejlesztésre. A lengyel mérnökök napokig tizenkétóráztak itt Budapesten, és olyan haladást értek el a robotkar és általában a robot megbízhatóságának fejlesztésében, ami otthon talán másfél évükbe került volna. Közben az is kiderült persze, hogy a kutyák érdekesebbnek találnak egy interaktív robotot, mint egy gépiesebb fajtát. Néhány cikk ízelítőül a híradásokból: If You Need To Test Your New Robot, Ask A Dog, Dogs' Behavior Could Help Design Social Robots, Dogs Are Perfectly Happy To Socialize With Robots,  Dogs Understanding Robots. Az Index tudósítójától pedig megtudtuk: a kutya "sokszor bámult az érintőképernyőre, amit az emberi intelligencia forrásának vélhetett". (Hm. A legkevesebb, hogy a roboton nem is volt érintőképernyő.)
Képgalériák rajongóinak figyelmébe ajánlom ezt az oldalt. Lefelé görgetve MOGI Robi, a magyar fejlesztésű labdázó és kötődő robot is pózol.

E hónap a mozgó tárgyak által kiváltott hatás bűvkörében telt a Családi Kutya Programnál (CSKP): Gergely Anna és munkatársai egy kisautóval és egy robotmozgású emberrel szórakoztatták a tanszékre betérő kutyákat (igen, az Etológia Tanszék tesztjei vidámak és tanulságosak egyszerre, tessék jönni minél többen!). 

Az eredmény hasonló, mint a fenti esetben (aminek örülünk): a mechanikus kapcsolat helyett jobban szeretik a kutyák az interaktivitást. A tudományos publikáció  innen letölthető, de annak aki nem szeretne a részletekbe menni egy nagyon jó ismertetőt ajánlok: How Do Dogs Interact With an Unidentified Moving Object?. A szerző azt is felveti, hogy a hasonló kutatások alapján érdemes lenne a kutyáknak spéci interaktív kütyüket gyártani.

A vokalizációval foglalkozó CSKP csoport is belehúzott, legújabb kutatási eredményük magyarul: Mekkorák valójában a morgó kutyák?, angolul: ScienceShot: Just Joking! Dogs' Play Growls Exaggerate Their Size.

Ezzel vége a hazai kutatásoknak, de van még egy magyar kötődésű: Virányi Zsófia és a Wolf Science Center többi munkatársa farkasvonyításokat elemzett. Kiderült, hogy az üvöltés a szociális kapcsolatok minőségére reflektál: Wolves Howl For Friends, Challenging A Popular Theory of Animal Communication. Magyarul az mRNS.hu számolt be erről: A farkasok személyre szólóan üvöltenek. Ebből az alkalomból megosztom veletek egy fotómat Bóról, ahogy a Bükki Őserdőben üvölt:

A végére maradt még pár érdekesség: Miért népszerűbb néhány fajta a többinél? Netán azért, mert kellemes velük együtt élni? Tévedés: a divat miatt. A TOP TÍZ több fajtája ugyanis alig képezhető (csivava, törpe schnauzer, tacskó). A csivaváknál emellett gyakori a viselkedésprobléma (félelem idegenektől, kutyáktól, érintéstől). A törpe schnauzer gyakran kerget más állatokat, agresszív kutyákkal és izgága. A tacskó szintén agresszív fajtársaival, de emberekkel is és gyakran szomorítja gazdáit szeparációs stresszel. Mindezt nem én találtam ki, hanem maguk a gazdák vallották be egy kérdőív kitöltése során. Tisztelet a kivételes fajtatársaknak, mert természetesen van sok, a cikk az ÁTLAG-ról szól. Tudósítás: Why Are Some Breeds of Dog More Popular Than Others? 

Gondoltátok volna, hogy a bomló emberi test szaga leginkább a csirkéére hasonlít? Nem vicc, ez fontos, ha az emberszagot valami könnyebben hozzáférhetővel akarják helyettesíteni keresőkutyák kiképzésénél: One Day, You Will Smell Like a Dead Chicken.

Beindult a Dognition: kutyások ezrei végeznek otthon etológiai teszteket, osztják meg a videókat és értékelik maguk a teljesítményt. Az egyik tudományos tanácsadó: Miklósi Ádám. Az egyik első eredmény: a fajtatiszták jobban követik az emberi gesztikuláris jeleket, mint a keverékek, utóbbiaknak viszont jobb a memóriájuk: Does a Dog's Breed Really Dictate Its Behavior?

*
Még több link szeptemberről: http://kutyakutatas.blogspot.hu/p/httpindex.html
Szeptemberi tudományos publikációk: http://dogprof.blogspot.hu/2013_09_01_archive.html

Meddig élnek a kutyák és a farkasok?

A világrekord kutyáknál 29 év és 282 nap, de a családi kutyák átlagos élettartama ennek a felét sem éri el. Hogy pontosan mire számíthatunk, az a kutyánk testméretétől függ. Minél nagyobb testű fajtához tartozik a kutya, annál rövidebb a várható élettartama, mivel hamarabb kezd öregedni. Míg egy 10-20 kg-os kutya átlagosan 13-14 évig él, a 70-80 kg-os 7-8 évig. (Érdekes, hogy a kutyákon belül fordított az összefüggés, mint amikor a fajokat egymással vetjük össze. A nagyobb testméretű fajok jellemzően tovább élnek, mint a kisebbek.)

Ott, ahol nincs állatorvosi ellátás és a kutyák maguk is részt vesznek a napi betevő összegyűjtésében, nem a testméret a döntő. Egy nicaraguai törzs kutyái közül mindössze 11% érte meg a 8 éves kort, az átlagos élettartamuk 3,7 év volt, hasonlóan más természetközeli népek kutyáihoz. A fő halálok jaguártámadás és kígyómarás, kölyköknél pedig valószínűleg az alultápláltság.

69 élve befogott minnesotai farkas
 életkor szerinti megoszlása (Mech, 2006)

A farkasok is körülbelül ennyi ideig élnek: L.D. Mech vizsgálatai szerint átlagosan 3,4 évig. A jellemző halálok: kilövés, egymás megölése, éhezés, betegség, sebesülés. A legtöbb farkas (80-90%) nem él öt éves koránál tovább. Mivel 2-4 évesen kezdenek szaporodni, ritka az olyan egyed, amelynek egynél többször születik kölyke. Kivétel mindig akad: a kutatók találkoztak már 15 éves farkassal is a vadonban. Fogságban a legidősebb farkas 17 évet élt.

Aki szeretné tudni, mit tehet, hogy a kutyája a lehető leghosszabb ideig éljen, olvassa el Ted Kerasote: Pukka's Promise című könyvét. Itt egy ajánló: http://www.patriciamcconnell.com/ A gyász feldolgozásában pedig a Do You Believe in Dog blogon megjelölt linkek is segíthetnek: http://doyoubelieveindog.blogspot.hu/.

Forrás:

• Selman et al., 2013. Current Biology
• List of oldest dogs - Wikipedia
• Koster and Tankersley, 2012. PNAS
• Mech, 2006. Journal of Wildlife Management

***
Legfrissebb kutatási eredmények (angol összefoglalók): dogprof.blogspot.hu

Amerikai-magyar összefogás a szibériai husky aktivitásának kutatásában

A viselkedés nagyon sok gén hatásának eredője, ezért nehéz beazonosítani, melyek azok, amiknek szerepe van a viselkedés megjelenésében. De a szánhúzó-kutyások közreműködésének köszönhetően az MTA-ELTE, a Semmelweis Egyetem és a Columbia University kutatói nemrégiben két génről is kiderítették, hogy növelhetik a szibériai huskyk aktivitását és figyelmi képességeit. A két gén (DRD4: D4-es típusú dopaminreceptor és TH: tirozin-hidroxiláz) olyan anyagok termelődését szabályozza, amelyek főként az agy önjutalmazó és mozgással kapcsolatos működésében fontosak. Azért esett a szibériai huskyra a választás, mert ősi, genetikailag a farkashoz közel álló fajta, és a DRD4 génből többféle változatot hordoz, mint a fiatalabb múltra visszatekintő fajták, ami segítheti a génhatások elkülönítését. Ráadásul a szánhúzó-vonalakat viszonylag hasonló körülmények között tartják a gazdák, ezért nem kell különféle környezeti hatásokkal számolni, amik elnyomhatják a gének által okozott csekély különbségeket.

A kutatók először egy rövid viselkedéstesztben lemérték, mennyit mozog a kutya, ha nem kap semmiféle utasítást, csak egyszerűen pórázon tartja a gazdája. A kísérletvezető ezután üdvözölte a kutyát, majd genetikai mintát vett tőle. Ehhez a kutya szájába nyúlt egy fültisztító pálcikával és finoman megdörzsölte a kutya pofájának belső nyálkahártyáját. Ez gyakorlatilag semelyik huskynak nem okozott gondot, viszont kiderült közben, hogyan viszonyul az idegenekhez és mennyire tűri az enyhe kényszer alkalmazását. A tesztet követően a gazdák kitöltöttek egy kérdőívet, ami a hiperaktív gyerekeket vizsgáló pszichológusok kérdőívéhez hasonlított. A Semmelweis Egyetemen végzett genetikai elemzés meghatározta, hogy melyik kutya milyen génváltozatokat hordoz. (A husky fajtában a TH génnek egy rövidebb és egy hosszabb változata van, a DRD4-nek viszont jóval több, összesen hét, köztük egy olyan, amit farkasoknál is gyakori. A változatok közül minden egyed legfeljebb kettőt hordozhat, amik lehetnek egyforma vagy különböző hosszúságúak, pl. két rövid vagy egy rövid és egy hosszú). A genetikai és a viselkedéstesztek összevetése azt mutatta, hogy a kevésbé aktív-impulzív kutyák csak hosszabb génváltozatokat hordoztak. A hosszabb TH változatok emellett azt valószínűsítették, hogy a kutya jó figyelmi képességekkel bír. Az eredmények a humán kutatások számára is jelentősek, mert megerősítették, hogy a vizsgált gének szerepet játszanak a (hiper)aktivitás kialakulásában.

A kutatásban magyar, szlovák, osztrák, svájci, román, amerikai és kanadai kutyások vettek részt. Mint az egyik lelkes adatgyűjtő és az együttműködés koordinátora, ezúton is szeretném megköszönni a magyar huskysok segítségét! - Kubinyi Enikő

Forrás: Wan et al., 2013, Animal Genetics
Angol ismertető: Newly found mutations linked to ADHD in Siberian Huskies

Dog links

Olyan cikkeket gyűjtöttem itt össze, amelyek hasonló témájúak, mint ennek a blognak a bejegyzései, vagyis a kutya viselkedésének kutatásával kapcsolatosak. Ezek a júliusi és augusztusi megjelenések:

 2013. augusztus
A kutyák a szemükkel mosolyognak - Index
Kutyapolgárjogi mozgalom indult a fekete ebekért - Index
Jobban sajnáljuk a kivert kutyákat, mint embertársainkat - Ebgondolat blog

Magunkat háziasítottuk – akárcsak a kutyák

A kutya kutatása az emberi evolúcióról is árulkodik – ezzel a gondolattal látott neki a munkának Csányi Vilmos kutatócsoportja két évtizeddel ezelőtt. Ahogyan a kutya a háziasítás során megváltozott a farkashoz képest – nőtt a vonzódása, egyúttal lecsökkent agressziója az ember iránt, és képessé vált arra, hogy bonyolult közös akciókban vegyen részt, szinkronizálja vele viselkedését – úgy változott az ember is saját fajtársai irányába, mintegy háziasította saját magát. Azóta egyre több adat támasztja alá, hogy a feltételezés jogos volt, mert a kutya és az ember viselkedésében valóban párhuzamosságok vannak. Azt viszont csak valószínűsíthettük, hogy ez a háziasítás során fellépő genetikai változások eredménye, hiszen a sok gén közül nehéz kibogarászni, melyek változtak meg jelentősen (az embernek és a kutyának is körülbelül húszezer génje van). Mostanra azonban úgy tűnik, a molekuláris biológiai eljutott arra a szintre, hogy genetikai bizonyítékokat szolgáltathat az elmélet alátámasztására.
Egy főként svéd kutatókból álló csoport év elején arról számolt e, hogy a kutyában a keményítő emésztését hatékonyabbá tevő génváltozatok jelentek meg (az emberek maradék élelmiszerén élő kutyák sokkal több szénhidrátot kénytelenek fogyasztani, mint a farkasok, ezért ez egy nagyon hasznos adaptáció). Tavasz végén pedig két másik, Ya-Ping Zhang által koordinált kutatócsoport jelentkezett hasonló eredményekkel. A legjelentősebb közülük talán az, hogy 32 olyan gént sikerült azonosítani, amelyek kutyákban és emberekben egyaránt megváltoztak az evolúció során. Ezek elsősorban idegrendszeri folyamatokban, emésztésben és különféle rákbetegségek kialakulásában játszanak szerepet. A kutatók farkasok, kínai falusi kutyák (amik feltehetően a 32 000 évvel, Kelet-Ázsiában kialakult kutyák közvetlen leszármazottai) és modern fajták (német juhász, belga juhász) teljes genomját hasonlították össze. Az idegrendszeri változások már a háziasítás legelején lezajlottak, mert az ősi kínai kutyák és a modern fajták nem különböztek egymástól, csak a farkasoktól. Az is kiderült, hogy a kutyák viszonylag nagy egyedszámú farkaspopuláció leszármazottjai, és valószínűleg önszántukból csatlakoztak az emberekhez, a körülöttük felhalmozódó hulladék csábításának engedve, nem pedig néhány, az ember által megszelídített farkas ivadékai. Közülük nyilván csak a legkevésbé agresszívakat hagyták életben őseink, feltehetően ezért változott meg a kutyákban a farkashoz képest az SLC6A4 nevű gén, aminek terméke a szerotonin transzportálásában vesz részt, és emberben, kutyában egyaránt kapcsolatban van az agresszivitással. A kutatók feltételezése szerint a zsúfolt környezethez való alkalmazkodás részeként változott meg ez a gén és csökkent le a kutyák, emberek agresszivitása.

A háziasítás körüli vitákról bővebben egy korábbi bejegyzésben és a Nature News-ban olvashattok.

Megjelent a Mindennapi pszichológia 2013/3 számában.

High-speed kamerával az érzelmek nyomában

A videón a bal szemöldököt figyeljétek: megemelkedik, mivel a kutya éppen a gazdáját nézi - nem pedig egy idegent vagy egy kedvelt/utált tárgyat. Ember láttán ugyan mindkét szemöldökét megemeli a kutya, de ha az illető éppen a gazdája, akkor a balt még inkább. A kutatók szerint ez a gazda iránti kötődés megnyilvánulása, vagyis a bal szemöldök mozgása arra utal, hogy a szorongást keltő idegen helyzetben a gazda biztonságos bázist jelent a kutyának. 
Idegen ember látványára viszont nem a szemöldök, hanem a fül reagál, abból is a bal. Kissé hátrafelé mozdul, ami jelzi, hogy a kutya óvatossá válik. 
Kedvenc tárgyára nem adott a vizsgálatban részvevő 12 japán illetőségű eb semmi különös reakciót, viszont a rémisztő karomvágó olló hatására felhúzták kicsit a jobb fülüket. 

A kutatók eleinte úgy vélték, hogy ha a kutya meglátja a gazdáját, bizonyára örömöt érez. De ha így lenne, akkor nem a bal, hanem a jobb szemöldöknek kellett volna elmozdulnia, mivel a pozitív érzelmek a jobb arcfélen kifejezettebbek. Valószínűbb tehát, hogy itt egyáltalán nincs szó örömről: a kutyák nem közelíthették meg a gazdájukat, aki ráadásul a kutatók kérésének megfelelően rezzenetlen, érzelemmentes arckifejezéssel állt (ld. ábra: a gazda/idegen/kedvenc tárgy/ijesztő tárgy a széthúzott függöny mögött jelent meg, a kutyától két méterre). A helyzetet nyilván nyilván ijesztőnek, legalábbis furcsának találták a kutyák. A gazda felbukkanása kicsit enyhíthette a feszültséget, ez az érzés válthatta ki a bal szemöldök elmozdulását.  

A valódi világban a bal szemöldökről nem sokat tudnánk mondani, ott ugyanis így üdvözli a kutya (rég nem látott) gazdáját:


Forrás: Nagasawa et al., 2013

Csak a gazda ásítása ragadós

Az ásítás ragadós. De a történet itt nem ér véget: az ásítás egyúttal az empátia megnyilvánulása is. A kutyák ugyanis gyakrabban reagálnak a gazdájuk ásítására, mint egy idegenére, és nem lehet őket átverni műásítással. Ugyanez a helyzet az embereknél is: minél közelebbi kapcsolatban vagyunk az ásítozó személlyel, annál könnyebben ragad ránk az ásítása.

A kutatók a tesztelt kutyák szívritmusát is ellenőrizték, mert szerettek volna meggyőződni róla, hogy a kutyák nem az enyhe stressz hatására ásítoznak. Kiderült, hogy szó sincs erről: a kutyák szíve egyformán vert a különböző teszthelyzetekben. A kutatás augusztus 7-én jelent meg a PLoS One folyóiratban.  

A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy erősen ellentmondásosak a ragadós ásítással kapcsolatos vizsgálatok. Más kutatócsoportok is próbálkoztak már gazda-idegen hatásának összevetésével és szívritmus-méréssel is, de semmiféle hatást nem találtak. Ez a mérési módszerek hibája is lehet, illetve a kutyák kora is számít: csak fél évesnél idősebb kutyáknál fordul elő, hogy átragad rájuk az emberek ásítása. Figyelemreméltó az is, hogy az eddigi eredmények szerint saját fajtársuk ásítása nem ragad át a kutyákra, csak az emberé. Egyáltalán nem biztos, hogy a jelenség mögött embernél és kutyánál ugyanaz a mechanizmus áll, úgyhogy még sok izgalmas eredményre számíthatunk e területen.

Addig is kutyatartók, próbálkozzatok ti is az ásítás kiváltásával! A japán kísérletben a gazda vagy a kísérletvezető 5-5 percig ült a kutyájával szemben és hangosan ásítozott. A 10 perc alatt a 25 kutyából 11 ásított, akár hatszor is. Az átlagos ásításszám 1 volt, szemben a kontroll, hang nélküli szájtátogatós helyzettel, amikor átlagosan 0,2-szer ásították el magukat a kutyák.

Forrás: Romeroet al., 2013 (a cikk szabadon letölthető), kép

Hangjelző kutyák és robotok

A kutyák megfigyelése segíthet a robotok viselkedésének megtervezésében. Az ELTE és a University of Hertfordshire kutatói képzett "hallókutyák", (siketeket segítő kutyák) hangjelző viselkedését vitték át egy robotba. Ha valaki csenget a bejárati ajtón, a robot a gazdához, pontosabban a felhasználóhoz gurul, előre-hátra mozog, a fejét emelgeti, majd elindul az ajtó felé. Kisvártatva visszanéz, hogy követi-e őt a felhasználó. Ha nem, akkor visszafordul, újra megpróbálja felhívni magára a figyelmet. Ha követik, az ajtóhoz érve a felhasználó és az ajtó között váltogatja a tekintetét, vagyis hol a felhasználóra, hol az ajtóra néz. Ha a felhasználó végül kinyitja az ajtót, a robot jobbra-balra ingatja magát, így fejezi ki a sikeres akció feletti "örömét". A robot teljesen naiv felhasználókat is képes rávenni a feladat végrehajtására, elsősorban a tekintetváltásnak köszönhetően.

Koay et al., 2013
Forrás: Az Etológia Tanszék 2013. júliusi hírlevele. Feliratkozás a hírlevelekre
Hangjelző kutyák képzése

A nők közel fele az állat életét mentené az emberé helyett

"Kinek az életét mentené meg a másik élete árán?" Gyötrelmes kérdés, és ki tudja, mi köze van a válaszoknak a valósághoz: de ha csak papíron kell dönteni, az emberek 40%-a inkább a kedvencét és nem embertársát rántaná el egy vészesen közeledő busz elől.

Az Anthrozoös folyóiratban megjelent amerikai kutatásból nem derül ki, milyen állatkedvencre gondolnak a válaszadók (nagy kár, bár más forrásból tudjuk, hogy az amerikaiak leggyakoribb hobbiállata a kutya). Szó esik viszont egy jelentős nemek közti különbségről: több nő voksol az állat megmentése mellett, mint férfi (turistánál 45 vs 30%, távoli unokatestvérnél 27 vs 15% az arány). „Imádom a kedvencemet. A családom tagja”; „Csak az állatra tudnék figyelni, az embert észre sem venném”;„Egy ember elég ügyes ahhoz, hogy vigyázzon magára” – ezek a tipikus, nagyrészt érzelmi indíttatású válaszai az állatot választóknak. A másik oldal hidegebb fejjel gondolkodik, racionálisabb választ ad: „Az emberi élet sokkal értékesebb, mint egy állaté.”

Nem csak a saját, de még az idegen állat megmentése is vonzó perspektíva egyeseknek: a válaszadók 13%-a inkább egy idegen állatot mentene meg, mint egy turistát. Úgy tűnik, csak a közeli rokonok (nagymama, testvér) életét tartja szinte mindenki (98%) értékesebbnek kutyájánál, macskájánál.

Az eredmények szerint tehát az állatkedvenceket sok ember pszichológiailag rokonnak tekinti. Most is bebizonyosodott, hogy a nők morális ítéletét sokkal jobban befolyásolja a szeretteik iránti felelősségvállalás, a férfiak viszont inkább a pártatlanságra, az érzelmektől független igazságra helyezik a hangsúlyt erkölcsi döntéseikben.

Topolski et al., 2013, Anthrozoös

Korábbi változata megjelent a Mindennapi Pszichológia 2013/3 számában.

Mit érez ez a kutya?

Nézzük végig a képet, és találjuk ki, mit érzett ez a malinois fotózás közben! (A feliratokat nem ér elolvasni, és lejjebb lesz megfejtés is :).

A kérdés a floridai Walden Egyetem kutatásából származik. A résztvevők a vidám és a dühös arckifejezést jól, 88% és 70%-os pontossággal azonosították, viszont a félelmet egyharmaduk szomorúságnak vélte, a meglepődést félelemnek. A szomorúságot leggyakrabban a meglepődéssel és az undorral keverték össze, legkevésbé pedig az undort ismerték fel a tesztalanyok: legfeljebb véletlenül sikerült azonosítaniuk. A tapasztalt kutyások ugyanazokat a hibákat követték el, mint azok, akiknek nem is volt kutyájuk. Nem éppen dicséretes eredmény ahhoz képest, hogy a legjobb barátunk érzelmeiről van szó!
De egyáltalán honnan tudjuk azt, hogy a kutya bizonyos arckifejezése valóban kapcsolatban áll valamilyen érzelemmel? Jogos kérdés, hiszen nem tudhatjuk pontosan, mit gondol vagy érez egy kutya, de jó becsléseket tehetünk. Az érzelmi jelek általában hűen tükrözik a jeladó belső állapotát, mert így válthatják ki a környezetből a számára előnyös reakciót. Ha egy kutya dühös, és ez a viselkedésében jól érzékelhető, akkor partnerének lehetősége van rá, hogy elkerülje őt - így a jeladó megússza a kockázatos verekedést.
A kutatók ezért úgy készítették el az érzelmeket kifejező portrékat, hogy a kiszemelt malionois (rövid szőrű belga juhász) fajtájú kutyát különféle helyzeteknek tették ki, és lefotózták a szituáció által kiváltott arckifejezéseit. Hat alapérzelemmel és egy kontroll helyzettel dolgoztak. Ezek a képen* felülről lefelé láthatók, most tehát ellenőrizhetjük, hogy korábban sikerült-e eltalálnunk a megfelelő érzelmeket:
- kontroll: a kutya három percig üldögél
- vidámság, öröm: labdajáték közben
- meglepődés: kiváltásához egy trükkös dobozt használtak, amiből váratlanul előugrott egy játék
- szomorúság: szidás
- undor: gyógyszerbeadás
- félelem: pedikűrözés
- düh: őrző-védő feladat.

Remélem, olvasóim jobb eredményt értek el a fenti átlagnál. Ha nem, ne keseredjenek el, mert az arckifejezések viszonylag gyatra azonosításának valószínűleg az az oka, hogy a kutya pofája elsősorban óriási erőkifejtésre és nem mozgékonyságra specializálódott, emellett szőr is borítja, ami szintén nem segít a mimikai izmok apró rezdüléseinek észlelésében. Újabb bizonyíték arra, hogy a kutyák érzelmeinek pontosabb felismeréséhez a hangokra és testtartásra, különösen a farok pozíciójára is érdemes odafigyelnünk.


*érdemes ezt a képet elméleti oktatásban is felhasználni.

Bloom and Friedman, 2013, Behav Proc

Korábbi változata megjelent a Mindennapi Pszichológia 2013/2 számában

Melyiket válasszam? A kutya személyiségkutatása

Az igazán gondos leendő gazda hosszasan tájékozódik, mielőtt kutyát vinne a házhoz. Mérlegeli, mik az elvárásai és mi az, amit ő nyújtani tud. A házat kellene őrizni, jelezzen a kutya, ha idegenek mennek el a kapu előtt? Vagy ellenkezőleg, sok a szomszéd, akiket zavarna az ugatás? Szeressen a kutya erdőt járni, biciklit kísérni, hegyet mászni, vagy csak a tévénézéshez jönne jól egy puha, meleg párna? Van-e otthon gyerek? Legyen-e az eb szolgálatkész, áhítozzon a tanulásra vagy elég az is, ha a nevét hallva visszacammog gazdájához?

Tíz-tizenöt közös évre számíthatunk, és van olyan kutyatulajdonság, amin nem lehet vagy nagyon nehéz változtatni. A várható jövő felvázolásában némileg segít a fajtajelleg, de a fajtákon belül is nagy a változatosság. A körültekintő vevő természetesen meglátogatja a tenyésztőt, meghallgatja, milyennek látja ő a kiskutyákat, alaposan megnézi az apa- és anyaállatot, végül maga is hosszasan vizsgálgatja, melyik kölyköt szeresse.

Már a néhány hetes kölyköknél megmutatkozik, hogy mit hoztak magukkal, vagyis milyen veleszületett tulajdonságok jellemzik őket. Persze egyetlen rövidke látogatás a tenyésztőnél nem elég arra, hogy lássuk, milyenek a kiskutyák, mert az idegrendszerük fejletlen ahhoz, hogy kiegyensúlyozza a környezeti hatásokat. Ha fáradt a kiskutya, nemrég a fején taposott a testvére vagy túlságosan jóllakott, akkor hiába készültünk mindenféle kölyökteszttel, amik reményeink szerint megjósolják, milyen lesz a kiskutya felnőttként, valószínűleg nem azt mérjük, ami valóban jellemző a kutyára, csak a pillanatnyi állapotot. Érdemes ezért a tenyésztő megfigyeléseire támaszkodni – persze csak akkor, ha megbízható és tapasztalt szakember -, mert ő hetek óta figyeli a kicsiket, és ennyi idő alatt kiderül róluk, genetikai adottságaik milyen temperamentumvonásokkal indítja őket az életbe. A kiskutya veleszületett temperamentumát azután később jelentősen formálhatja a nevelés és más környezeti hatások, így alakul ki felnőttkorára a személyisége. A személyiségvonásai azután élete végéig stabilak maradnak, csak az öregség vagy jelentősebb trauma módosít rajtuk némiképp, ahogy az embereknél is.

A kutyáknál persze kicsit másképp definiáljuk a személyiség fogalmát, mint az embereknél, mégpedig azért, mert nem tudhatjuk, hogyan érez és gondolkodik egy állat. Míg egy ember személyiségének leírásakor a viselkedés mellett az érzelmeket és gondolkodásmódot is jellemezzük, a kutyáknál megmaradunk a viselkedés elemzésénél. Olyan viselkedési mintázatokat, együttjáró viselkedési elemeket keresünk, amelyek időben és különböző helyzetekben is állandóak. Egy barátságos kutya szívélyesen fogadja a gyerekek simogatását a parkban, majd otthon is farkcsóválva köszönti a postást, nem csak egyéves korában, hanem tíz év múltán is.

A személyiségmérés módszerei

Az előbbi példából már látszik is, mi a személyiségmérés fő nehézsége. Ahhoz, hogy megbízható eredményt kapjunk, sokszor és sokféle helyzetben kell lemérnünk a kutyát. Ez amellett, hogy drága és időigényes, nem is veszélytelen, hiszen közel sem mindegyik kutya barátságos. Márpedig e vonás tesztelését aligha hagyhatjuk el, hiszen a kutya-ember együttélés egyik legneuralgikusabb pontja az agresszivitás, tehát jó lenne, ha legalább ezt sikerülne mérhetővé tennünk.

Jóval egyszerűbb persze, ha megkérdezzük a gazdát arról, milyen a kutyája és hogyan viselkedik bizonyos helyzetekben, de mivel a gazdák többnyire nem szakemberek, és a kellemetlenebb helyzetekben szívesen torzítják a tényeket a kutyájuk javára, egyáltalán nem biztos, hogy a tőlük kapott adatokból érvényes képet alkothatunk.

A kutyaszemélyiség-kutató ezért kénytelen ügyesen egyensúlyozni a még kivitelezhető viselkedéstesztek, és a sok próbát kiállt kérdőívek között.

Történeti vonatkozások
A kutyák személyiségtesztelése és típusokba sorolása több tízezer éves történet, hiszen minden vadásznak és pásztornak elemi érdeke volt, hogy a feladatra legmegfelelőbb jószágokat válassza ki és szaporítsa tovább. A tudományos vizsgálat azonban csak a Nobel-díjas Pavlovval indult. Ő a feltételes reflex tanulmányozásakor figyelt fel rá, hogy kutyái eltérően reagálnak a tesztekben. Hippokratész görög orvos elnevezéseit használva, négy típusba sorolta a kutyákat. A pavlovi kategóriák szerint a „gyenge” idegrendszerű, melankolikus kutyák érzékenyek, idegesek, ugatósak, gyávák és gátlásosak, lefogásnál erősen küzdenek. Az „erős”, de „kiegyensúlyozatlan” idegrendszerű, kolerikus ebek aktívak, élénkek és hajlamosak az agresszióra. „Erős és kiegyensúlyozott”, de lassú a flegmatikus típus: visszafogott, állhatatos, kitartó. Szintén „erős és kiegyensúlyozott” idegrendszerű, de emellett gyors a szangvinikus alkat: aktív, új ingerekre reagál, a monotóniától elálmosodik. Ezeket a kategóriákat és elnevezéseket a kutyakiképzők is átvették, és mind a mai napig előbukkannak olykor.

Fél évszázaddal később a világ másik felén, a genetikai betegségek felderítésére dedikált Jackson Laboratoryban (ami eleddig 22 Nobel-díjast adott a világnak) John Paul Scott és John L. Fuller arra tett kísérletet, hogy megjósolja a felnőttkori viselkedést kölykök tesztelésével. Azóta nagyon sok teszt látott napvilágot, például rendőr-, szagazonosító-, vakvezető-kutyák tesztelésére, de a gyakorlati vonatkozások mellett a személyiségvonásokat/dimenziókat beazonosító, elméleti síkon mozgó kutatások száma is megszaporodott.

  

A személyiségvonások

Ma már többé-kevésbé elfogadott, hogy az emberi személyiséget öt dimenzióval jellemezhetjük: neuroticitás, extraverzió, nyitottság, együttműködés és lelkiismeretesség. Történt némi kísérlet arra, hogy az állatok személyisége is értelmezhető legyen e modell keretein belül, például mi is használtuk az ELTE Etológia Tanszékén. Világszerte számos laboratórium dolgozott ki személyiségmérő tesztet és/vagy kérdőívet, amelyek az alkalmazott módszertől, kérdésektől függően más-más eredményt adtak. Egyelőre nagyon messze vagyunk attól, hogy konszenzus alakuljon ki a tudományos közösségben a kutyaszemélyiség dimenzióinak számáról és jellegéről. A legelterjedtebb személyiségmérő kérdőív (C-BARQ, Hsu és Serpell, 2003) 11 dimenziót azonosít (agresszió idegennel szemben, agresszió gazdával szemben, félelem idegentől, félelem jelenségektől, félelem/agresszió kutyával, szeparációval kapcsolatos viselkedés, kötődés/figyelemfelhívó viselkedés, képezhetőség, üldözés, izgatottság, fájdalomtűrés). Sokféle mérés átfedéseinek kigyomlálgatása után amerikai kutatók 7 dimenziót neveztek meg: reaktivitás, félénkség, aktivitás, szocialitás, képezhetőség, szubmisszió és agresszió. E vonások jellegzetességeit az alábbi táblázatban foglaljuk össze:

Mit jelent a kutyák számára a mutatás?

A kisgyerekek igen hamar követik tekintetükkel egy felnőtt távoli tárgyakra mutató gesztusát, és beazonosítják, mi a céltárgy. Értik a mögöttes kommunikációs szándékot, tudják, hogy ismeretei és szándékai vannak a mutató embernek - más szóval képesek tudatállapot tulajdonítására Az állatok közül a kutyák kiemelkedően jól teljesítenek a mutatásos tesztekben. A Max-Planck Intézet kutatói szerint ennek nem az az oka, hogy a kutyák jeleskednének a tudatállapot-tulajdonításban, vagy a „kéz táplálékot ad”-elv alapján robotként mennének a kinyújtott kéz után, hanem az, hogy a kedvenceink a mutatást javaslatként értékelik. A javaslat nem parancs: csak kevés kutya követi a mutatást akkor, ha látja, hogy a jutalom nem abban az edényben van, amire a kísérletvezető mutat. Másrészt, ha nem tudják, hol a jutalom, szívesen követik még egy kisgyerek mutatásait is, holott szóbeli parancsaira – ül, fekszik –, fittyet hánynak. Ha a mutatást parancsnak vennék, akkor a kisgyerek mutatásait se követnék. 
A javaslat, ellentétben a paranccsal, felülbírálható. Amerikai kutatók eredményei alapján például szívesebben választják a kutyák azt az edényt, amelyre több kéz is mutat. Hasonlóan a 3-4 éves gyerekekhez, akik szintén megválogatják, kinek a javaslatára hallgatnak. 

Korábbi változata megjelent a Mindennapi Pszichológia 2013/1 számában.

Irodalom:
Kundey et al., 2012, Animal Cognition
Scheider et al., 2012, Animal Cognition

Megjelentek a 2012-es Canine Science Forum előadáskivonatai

A Journal of Veterinary Behavior 8/4-es száma örvendeztetett meg bennünket a konferencia absztraktjaival, de az újság honlapján előfizetés nélkül sajnos csak a címek olvashatók. Valami oknál fogva azonban a feed-olvasómba szöveg(részlet)ek is érkeztek, ezeket feltettem erre az oldalra.

A Canine Science Forumot 2008-tól kétévente rendezik meg. Az első Budapesten volt, az ELTE Etológia Tanszék Családi Kutya Programjának szervezésében, a második Bécsben, a tavalyi Barcelonában. A konferencia témája a kutyák és a Canis nem egyéb tagjainak viselkedése, kogníciója, evolúciója, emberrel való kapcsolata. Olvassátok el Julie Hecht lelkes beszámolóját a barcelonai találkozóról!

Az ivartalanított kutyák tovább élnek

Áttekintve 70 574 kutya halálozási korát és 41 045 halálozási okait, egyértelmű, hogy az ivartalanított kutyák hosszabb életűek. Az ivarosak átlagosan 7,9 évig éltek, az ivartalanítottak 9,4 évig*. A Plos One szerzői szerint ennek oka feltehetően az, hogy ritkábbak náluk a fertőző betegségek és traumák. Részben azért, mert a lecsökkent progeszteron és a tesztoszteron szint miatt immunrendszerük hatékonyabban védekezik a kórokozók ellen, másrészt az ivartalanított kutyák kevesebbet kóborolnak és verekednek, vagyis ritkábban kerülnek fertőzés- és sérülésveszélyes helyzetekbe. Emellett kevesebb érrendszeri és degeneratív betegségük van.

Ugyanakkor gyakoribb náluk a neoplasia (jó- vagy rosszindulatú daganat). Itt is csak találgatni lehet az okokról, de feltehetően összefüggésben áll azzal, hogy az ivarérés előtt ivartalanított kutyák magasabbak. Emberekben ismert, hogy a nagy testmagasság növeli bizonyos rákbetegségek kockázatát, talán a kutyáknál is így van.

Érdekesség, hogy az eunuchok is tovább élnek, mint az ivaros férfiak.

Egy másik friss tanulmány kisebb és egy fajtán álló mintán is arra jutott, hogy az ivartalanítás növeli bizonyos betegségek kockázatát, de olyan betegségről itt nem számoltak be, ami az ivartalanítottaknál ritkább lett volna. 759 golden retriever adatai alapján az derült ki, hogy az egy éves kor előtt ivartalanított kanoknál kétszer gyakoribb a csípőízületi diszplázia és háromszor gyakoribb a limfoszarkóma, mint intakt kanoknál. Ivartalanított kanoknál, szukáknál 5-8%-os volt a keresztszalag-szakadás gyakorisága, az egy éves kor után ivartalanított szukák 6%-ának pedig hízósejtes daganata volt, ezek ivaros kutyáknál nem fordultak elő. Az egy éves kor után ivartalanított szukáknál négyszer gyakoribb volt a hemangioszarkóma, mint az intakt vagy egy éves kor előtt ivartalanított szukáknál.

Az ivartalanítás irodalma egyébként nagyon bőséges, angolul olvasóknak ajánlom a témáról a Wikipedia összefoglalóját, ahol sok egyéb betegség kockázata mellett a viselkedési változásokról is szó esik. (Annyit elárulok, hogy az eredmények ellentmondásosak, és előre nem lehet megjósolni, hogy a mi kutyánk melyik kategóriába esik majd. Például 382 szukából eredetileg 47-et tartottak gazdái agresszívnak, ebből 25 agresszivitása csökkent ivartalanítás után, 10-nél viszont csak a műtét után jelentkezett ez a viselkedési probléma).

Irodalom:
Heidenberger and Unshelm, 1990, Tierarztl Prax
Hoffman et al, 2013 Plos One
Torres de la Riva, 2013, Plos One

Kép forrása

* UPDATE: Sz.D felhívta a figyelmemet, hogy a hatás akár amiatt is lehet, mert két évtized alatt (a cikk adatai 1984 és 2004 közötti időszakból származnak) párhuzamosan javult az állatorvosi ellátás és növekedett az ivartalanított kutyák száma. Mivel az ivartalanított kutyák cikkbéli aránya (56%) jelentősen elmarad az USA jelenlegi átlagától (kb 80%), feltehetően tényleg a '80-as évek alacsony aránya húzza le az átlagot. Márpedig ha az ivaros kutyák jellemzően a '80-as évekből származnak, az ivartalanítottak pedig a '90-esek végéről, akkor lehet, hogy az orvosi ellátás javulása és nem az ivartalanítás miatt növekedett az élettartamuk.

Bodza és Rozi a kedvencek

A XVI. század elején a Szerencse és a Vénusz volt a leggyakoribb kutyanév Svájcban az Index cikke szerint. 500 évvel később, Németországban több mint tízezer fős felmérésünkben a legtöbbször előforduló nevek listája: Kira, Max, Luna, Sammy, Lucky, Emma, Rocky, Sam, Spike, Paula.
A magyar adatbázisunk népszerű nevei: Bodza, Rozi, Buksi, Csoki, Emma, Lola, Maja, Molly, Panka.
Ez nem reprezentatív felmérés, falusi kutyák például nem igazán szerepelnek a mintánkban. A kedvenc nevek fajtánként eltérnek, amit az is mutat, hogy német juhász, belga juhász, szibériai husky, labi, golden és beagle túlsúlyú DNS adatbázisunkban az Alex, Bella, Cora, Füles, Igor, Lili és Roy fordul elő legtöbbször.

Boldogabbak-e az állattartók?

"Megdöbbentő" állítás következik: a kutyatartás egyesekre jó hatással van, másokra nem. Nem hiszitek, ugye? Hetente megjelenik valamilyen híradás arról, hogy a legfrissebb kutatások szerint a kutyatartás segít felépülni betegségekből, nyugtató hatású stresszes életünkben, megtanítja gyerekeinket a felelősségvállalásra és így tovább. De ez csak féligazság. Talán jobban fogy a magazin, ha a kutyákról csak szépeket olvasunk, talán csak a kutyatámadásokat és a silány kutyatartási kultúrát szeretnék ellensúlyozni a médiamunkások, nem tudom. A valóság az, hogy legalább ugyanannyi kutatás számol be a pozitív hatások hiányáról. Ahogyan a a gyógyszereknél sem lehet előre tudni, kinél válnak be, és kinél jelentkeznek mellékhatások, úgy a kutya sem csodaszer. Ikervizsgálatokból tudjuk, hogy az állatszeretetnek genetikai alapja is van, lehet, hogy ez is szerepet játszik abban, ki érzi jól magát kutyával és ki nem. Magyarul: ellentmondásosak a kutatási eredmények. Pár példa, részben a fentebb már idézett cikkből. Húszezer fős finn vizsgálat szerint az kutyatartók kevesebbet isznak, viszont többet dohányoznak, betegebbek - kivéve az asztmát -, és kövérebbek azoknál, akiknek nincs állatuk. Negyvenezer svéd közül az állattartók általános egészsége jobb, de a mentális rosszabb. Egy amerikai kutatás szerint minél erősebben kötődnek a kedvencükhöz idős emberek, annál depressziósabbak. De ugyanez a helyzet a kamaszokkal is: az állattartók között több a pszichológiai és más egészségügyi probléma. Autista gyerekek szociális viselkedésén kicsit javíthat egy hobbiállat, de csak akkor, ha öt éves koruk után kerül az állat a házba, ha mindig is ott volt, nincs hatása. Kismamák közül kövérebbek azok, akiknek van kutyája. Elterjedt hiedelem az is, hogy az állattartás csökkenti a magányérzetet, de egy hosszútávú vizsgálat ezt is megcáfolta. A CAP legutóbbi cikke (szerda esténként jelennek meg új posztok kutatási eredményekről, érdemes követni), egy kanadai vizsgálatról szól. Az interpretálás ugyan itt is kicsit elfogult ("ellentmondásosak az eredmények, pedig az állatok köztudottan boldogabbá tesznek minket, úgyhogy még további kutatásokra van szükség...), de azért kiderül, mik a tények. Bonyolultak. Tehát: a házastárssal vagy mással együtt élő idősek közül azok, akik tartanak valamilyen állatot*, kevésbé elégedettek az életükkel, mint azok, akik nem. Az egyedül élőknél nem számít, van-e otthon állat, kivéve, ha elváltak, mert akkor bizony elégedettebbek. Vagyis emberi kapcsolataink függvénye, hogy egy hobbiállat milyen szerepet tölt be az életünkben. Érdemes elolvasni ezt a cikket is: ha a kutya központi szerepet tölt be a gazdája életében, helyettesíti a hiányzó emberi kapcsolatokat. Ezek persze statisztikai eredmények, az átlagot jellemzik - rengetegen számolnak be az átlagtól eltérő hatásoktól, tehát természetesen olyan emberek is vannak, akik az állataikért/kutyájukért és a családjukért, barátjaikért egyaránt rajonganak...

__

*Már megint 'pet'! Miért szeretnek az észak-amerikai kutatók petekről kérdezősködni? Miért gondolják azt, hogy ugyanolyan hatású tücsköt, aranyhalat, gekkót, lovat és kutyát tartani?

Irodalom:

Absztraktgyűjtemény legutóbbi cikkekkel

Kép forrása

31% beengedi az ágyába

Stanley Coren legutóbbi posztjában  találtam néhány érdekes adatot: a Public Policy Polling  állatokkal kapcsolatban kérdezett meg amerikaiakat (USA, letölthető 70 oldalas anyag itt), amiből - általuk kiemelve - az alábbiak derültek ki:

• 61% tart valamilyen állatkedvencet (vagyis 'pet'-et. Ha valaki tudja, hogy a pet pontosan mi - állandóan ezzel jönnek az amerikaiak, és nem értem, hogy az otthoni anakonda, botsáska és kardfarkú hal petnek számít-e, ha elnevezem Döncinek-, világosítson fel, legyen szíves, köszi :).
• 46% hetente 1-5 órát foglalkozik vele, 6% több mint 20 órát
• 20% jobban szereti az állattal tölteni az idejét, mint bármely emberi lénnyel (ez kicsit aggasztónak tűnik... 20%? sőt, vidékieknél 33%! Az introvertáltak 30%-a, az extrovertáltaknak 14%-a).
• 31% egy ágyban alszik az állattal (felteszem, nem krokodilt tartanak. Lehet, hogy a pdf-ben benne van, mi ez az állat, de nem néztem végig a 70 oldalas anyagot, és rövid kereséssel nem találtam...)
• a nők 64%-a tart állatok, a férfiak 58%-a (vajon milyet? Hozzánk és más kutyás kutatócsoportokhoz is főleg nők hoznak kutyát viselkedéstesztre)
• 52% inkább a kutyákat kedveli, 21% macskát. 81% kifejezetten szereti a kutyákat, és csak 3% fél tőlük. A macskákért kevesebben, 58% rajonganak. 
• 44% tart kutyát, ezek 21% problémás viselkedést mutat
• 31% tart macskát, ezek 23%-a barátságtalan a vendégekkel
• 21% a kígyóktól retteg leginkább, 18% cápáktól, 15% medvéktől.
• egzotikus állatként 26% tigrist tartana, 18% dinoszauruszt (??? a vegánok és vegetariánusoknak pedig 49%-a! Kíváncsi vagyok, boldogok lennének-e egy T. Rex-szel...)
• 37% szerint egy kutya megfelelőbb lenne amerikai elnöknek mint egy macska (Stanley Coren erre elmésen megjegyzi, hogy mivel 35 év alattiak nem lehetnek elnökök, erre egyelőre nincs esély :)
• 10% elfogadna karácsonyra egy vízilovat (kétségtelenül viccesek a kérdések összeállítói!)
• 56% szerint egy medve győzne, ha küzdelembe bonyolódna egy cápával...hát igen, ezt tényleg nehéz eldönteni
• Bambi a kedvenc filmhős (23%), utána Lassie, Garfield, Nemo és Willy következik
• 18% szerint létezik a Loch Ness-i szörny

Végül még egy poén (Coren erre hegyezi ki a cikkét, de elütött a négyből három számot - vagy én néztem félre valamit? utána lehet keresni, helyesen ld. a pdf kereszttábláiban): a liberálisok jobban szereik a macskákat, mint a konzervatívok (27 vs 14%). Mondjuk a kutyák náluk is favoritok, de nem annyira, mint a konzervatívoknál (46 vs 61%). Közismert, hogy a két szavazótábor személyisége más, és azt is tudjuk, hogy a kutyások, macskások személyisége is eltér minden vonásban (erről már itt esett szó), úgyhogy a kettőt összerakva az eredmény mintegy várható volt, de így is nagyon jól hangzik. 

Ma még ezek a posztok jelentek meg az olvasómban, de ezekről most nem írok, majd máskor:

A kutya olyan, mint egy gyerek (egy osztrák kutatás nyomán): Psychology Today (Science Daily-ben is pár napja), The Bark

Kis Anna pedig postázta az Etológia tanszék kutyás hírlevelét, a korábbi számok itt olvashatók, iratkozzatok fel, hogy a postaládátokba érkezzen havonta a legfrissebb szám! A tanszéki kutatásokról, aktuális tesztekről, sajtómegjelenésekről esik benne szó.

Kép forrása

Fordulat fordulat hátán a háziasítás kutatásában

Közismert és elfogadott, hogy a kutya a szürke farkastól (pontosabban az ősétől) származik, de az, hogy a háziasítás (domesztikáció) hol és mikor történt, parázs viták tárgya. Három igen komoly kutatócsoport szinte havonta jön ki egymásnak ellentmondó eredményekkel. Nem ám akárhol: a kutya domesztikációjáról szállított adatok minimum a Nature-ben, Science-ben jelentek meg. Én nem készültem fel rá, hogy ilyen erős szavakat használjak, úgyhogy idézek: "It's a sexy field." De legnagyobb megdöbbenésemre a legutóbbi, június elején publikált közlemény az arXive-ra került. Ez pedig nem "újság", vagyis a közlés előtt nincs szakmai referálás, számonkérés, ide bárki feltölthet olyan anyagot, ami kutatásnak látszik*. Persze a Wayne laborban született közlemény nem csak annak látszik, hanem az is. Hogy miért ide tették fel? Talán azért, mert felbosszantotta őket, hogy egy kínai labor májusban két olyan tanulmányt is megjelentetett (itt és itt), amik gyökeresen ellentmondtak Wayne-ék eredményeinek. A kínaiak - a svéd Peter Savolainen, valamint az amerikai Bridgett vonHoldt és Adam Boyko közreműködésével - azt állítják, hogy a kutya Dél-Kínában alakult ki, kb. 32 000 évvel ezelőtt, őse azóta kihalt, de a mai kínai falusi kutyák állnak hozzá a legközelebb. (Én is írtam már korábbi kutatásaikról itt, a frissről a Mindennapi Pszichológia 2013/3-as számában, szaladjatok, vegyétek meg, most kapható). Boyko - aki nagy páriakutya-DNS gyűjteménnyel rendelkezik -, Wayne-ékkel is együtt dolgozik. E csoport szerint viszont a kutya sokkal később, 11-16000 éve alakult ki, de nem lehet tudni hol, mert az ős azóta kihalt. Csak akkor tudjuk meg, hol élt az ős, ha régészeti leletekből nyerünk DNS-t.
A harmadik kutatócsoport vezetői, Kerstin Lindblad-Toh és Erik Axelsson (Uppsala Egyetem), szintén svédek, akár Peter Savolainen (KTH Royal Institute). Januári közleményük arról szólt, hogy a kutyák háziasításában jelentős szerepe volt a földművelés kialakulásának kb. 10000 évvel ezelőtt, ugyanis valószínűleg emiatt bontják hatékonyabban a kutyák a keményítőt mint a farkasok (az index szerzője szerint a nem a keményítőt, hanem a "vadságot" töri le a vonatkozó gén, de azóta javítottak).
Tehát, mindenki mást mond a háziasításról, nem tehetünk mást, mint megvárjuk, mit árulnak el a leletek. Egy eredmény már született ez ügyben, de nem lettünk sokkal okosabbak, mert a csontokból kinyert örökítőanyagot nem sikerült kapcsolatba hozni a rendelkezésre álló farkasokéval, vagyis nem derült ki, honnan származnak az ősi kutya ősei. E kutatásról az alábbiakat a Mindennapi Pszichológia 2013/2-es számába írtam:
Mikor és hol történt a háziasítás? "Nem csak azért lenne jó tudni, mert a kutya az első és kitüntetett szerepű háziállatunk, hanem azért is, mert az ősi emberi történelemről, kultúráról is sokat elárul az, hogyan viszonyultunk az állatokhoz. 14 000 évesek azok a csontmaradványok, amelyek már egyértelműen kutyától származnak, és ez körülbelül a földművelés kialakulásának ideje is. Gondolhatnánk, hogy a kutya háziasítása azért indult meg, mert kellett, aki hatékonyan őrzi a veteményt és a termést, és a felesleg termelése tette lehetővé, hogy a kutyának is jusson élelem. A genetikai elemzések azonban azt sugallják, hogy a kutya nem a földműveléssel jelent meg, hanem jóval korábban, már a vadászó-gyűjtögető csapatokat kísérte. Ezek az állatok már kutyaként viselkedtek, de még farkaskülleműek voltak, ezért a régészeti azonosításuk bizonytalan. Ha viszont a genetikusoknak igaza van, akkor lehet, hogy épp a kutyáknak, a róluk szerzett ismereteknek és az általuk nyújtott védelemnek köszönheti az ember azt a tudati fordulatot, ami a letelepedéshez, a földműveléshez, az állattenyésztés kialakulásához vezetett. A jelenlegi kutyákon és farkasokon alapuló genetikai elemzések azonban olyan nagy hibahatárral dolgoznak, hogy a kérdés – 14 000 éves vagy jóval idősebb a kutya faj - sokáig nyitva maradt. Egészen mostanáig. A régészeti leletek között ugyanis akad egy 33 000 éves, dél-szibériai maradvány, amelyről egyesek azt állították, hogy nem farkastól, hanem grönlandi kutyához hasonló ebtől származik; mások szerint viszont csak egy kicsit furcsa küllemű farkasról van szó. A vitát lezárandó, orosz kutatók a maradványokból mintát vettek, és elküldték genetikai elemzésre Robert Wayne professzor amerikai laboratóriumába. Az eredmény pedig őket igazolta: a lelet genetikailag közelebb áll a jelenlegi kutyákhoz, mint a farkasokhoz. Mivel a lelőhely közelében talált farkasmintákkal sem rokon, máshonnan kerülhetett oda, valószínűleg a vándorló emberek vitték magukkal. A kutatók kiemelik, hogy a genetikai anyagnak egyelőre csak egy kis részét vizsgálták, és a háziasítás körülményeinek azonosításához még több leletre és átfogóbb genetikai vizsgálatra lesz szükség. De ha a további vizsgálatok is őket igazolják, akkor saját fajunkról is jelentős új ismeretet kaptunk: a kutya valószínűleg az eurázsiai vadászó-gyűjtögető őseink „terméke”, és megjelenése alapvetően változtatta meg az emberi történelmet."
A figyelmes olvasó észrevehette, hogy a cikk grönlandi kutyára emlékeztető főhőse 33000 éves a régészek szerint, a DNS-ét elemző Wayne labor pár hónappal később az arXive cikkben mégis azt állítja, hogy a háziasítás 11-16000 éves történet... Mi több, az arXive-ban nem is hivatkoznak saját korábbi cikkükre (tehát erre), noha mindössze néhány hete nézhették át a kefelenyomatot megjelenés előtt. Ehhez nehéz bármit hozzáfűznöm, mert nem értem...


______
* update: egy matematikus kolléga szólt, hogy az ő például minden majdnemkész cikkét feltexi az arXive-ra, mert így a beérkező kommentek alapján még javíthat rajta. Utánanéztem a Wikipédián, hogy is van ez akkor: "(arXiv.org) now encompasses the fields of physics, mathematics, computer science, quantitative biology, quantitative finance, statistics. Within the field of high-energy physics, the posting of preprints on arXiv is so common that many peer-reviewed journals allow submission of papers from arXiv directly, using the arXiv e-print number." Tehát van olyan terület/újság, ahol megengedik a preprintek közlését, másutt nem, meg kell nézni az adott újság policy-jét.


Irodalom:
Axelsson et al., 2013, Nature
Callaway 2013, Nature News

Druzhkova et al., 2013, PLoS One
Freedman et al., 2013, arXive.org
Li et al., 2013, Mol Biol and Evol
Wang et al., 2013, Nat Comm

A blog korábbi írásai háziasításról
Absztraktgyűjtemény a 2013-as kutatásokról

Kép forrása: NGM