Kétezer kilométer Európában

Hubert Potčnik felteszi a GPS nyakörvet
 Slavc-ra. Kép: Nina Ražen

Slavc, a farkas 2011 decemberében indult el Szlovéniából Olaszországba az osztrák Alpokon át. Néhány hónappal korábban egy biológus, Hubert Potočnik GPS-szel felszerelt nyakörvet helyezett rá, ami három óránként sms-t küldött a pozícióról, ezért nagyon pontosan ismerjük az útját. Az első nagy lépésként átkelt az A1-es autópálya felett. Ezután egy kis város, Vipava közepén lévő ház hátsó kertjéből érkezett a jel, így a kutatók arra gondoltak, hogy a farkast valaki lelőtte és hazavitte. Míg arról tanácskoztak a helyi erdésszel, hogy mikor értesítsék a rendőrséget, megérkezett a következő jel a H4-es autópálya túloldaláról.
Slavc a Dráván úszva jutott át, mégpedig egy olyan ponton, ahol a folyó 280 méter széles. De más extrém helyszínektől sem rettentették el: az Alpokban áthaladt egy 2600 méter magasan lévő völgyön, ahol a hó legalább hat méter mély volt. 2012 márciusában érkezett meg Veronától északra. Itt ölt meg első alkalommal háziállatokat, két birkát és egy kecskét. 12 napig egy állatpark közelében maradt, valószínűleg három, fogságban élő fajtársa, egy szuka és két kan miatt. Ezután még északabbra ment, ahol csatlakozott hozzá egy szuka, akit Júliának (Juliet) neveztek el a kutatók.

Slavc általában éjszaka vándorolt, de nem mindig. Például három napot töltött Ljubljana nemzetközi repülőtere mellett, ahonnan a reggeli órákon távozott, átszelve egy nagy nyitott területet.

A kutatók minden területet megvizsgáltak, ahol a farkas legalább három órát töltött, így tudni lehet, hogy Ljubljanában Slavc két rókát fogott. A pontos koordináták ellenére mindössze egyszer pillantotta meg valaki a farkast, Ausztriában. Félő volt, hogy a nyakörv miatt valaki kóbor kutyának nézi, ezért a kutatók a helyi médián keresztül kérték a lakosokat és a vadászokat, hogy ne lepődjenek meg, ha összefutnak vele és semmiképp ne bántsák.

A nyakörv előre meghatározott időpontban, 2012 augusztusban esett le Slavc-ról. Azóta egy kameracsapda felvételt készített a családjáról, így biztos, hogy tavaly legalább két kölyköt neveltek. Úgy hírlik, idén is születtek kisfarkasok Slavc falkájában.

Nicholls, 2014, New Scientist

a kutya, 2014/10

Mire emlékszik egy kutya?

Dr. Pongrácz Péter, az ELTE Etológia Tanszék adjunktusának vendégposztja

Kép forrása

Mikor e cikknek nekifogtam, rájöttem, hogy a kutyák memóriájáról nagyon nehéz mindössze pár oldalt írni. A memória ugyanis rendkívül összetett dolog, amely az ember és az állatok viselkedésében lépten-nyomon megnyilvánul, kezdve a leghétköznapibb teendőktől az egészen elképesztő emlékezőtehetséget igénylő feladatokig. A kérdést kicsit másként közelítve: ahol tanulásról beszélünk, ott a memória is jelen kell, hogy legyen valamilyen formában. A kutya memóriájára egészen hétköznapi példákat is mondhatunk: az, hogy az eb felismeri a gazdáját; vezényszavaknak engedelmeskedik; emlékszik, hogy a kert melyik oldalán szokott átjönni a szomszéd macskája – mind a memórián múlik. Azt hiszem, talán érdemesebb lenne ezeknél kissé izgalmasabb témával foglalkozni tehát, amely sok vitára ad alapot általában, és az etológusoknak is fejtörést okozott, vajon miként is tanulmányozhatnánk a jelenséget.

Ilyen, az emlékezőtehetséget is érintő kérdéskör a bűntudat esetleges létezése kutyáknál. Több kérdőíves felmérés is igazolta, hogy a kutyatartók jelentős hányada úgy gondolja, kutyája viselkedhet „bűntudatosan”, mi több, sokan arról is meg vannak győződve, hogy a kutya képes a bűntudat átélésére. A kérdéses szituáció, amelyben ez a jelenség a beszámolók szerint leggyakrabban megfigyelhető, vázlatosan a következő: a gazda találkozik a kutyájával, miután egy darabig nem voltak együtt (pl. a gazda hazajön a munkából), és a kutya viselkedésén „látja”, hogy az valami „rosszat csinált”. A kutya ijedtnek/alázatosnak tűnhet, kerüli a gazda tekintetét, elmarad a szokásos viszontlátáskori hűhó, stb. És láss csodát, a beszámolók szerint ilyenkor a lakásban, kertben körülnézve a gazda meg is találja az okot, ami miatt a kutya ilyen „bűntudatosan” viselkedett. Mi köze mindennek a memóriához? Nagyon is sok. Ugyanis emberi példákat alapul véve csak az tudhat bűntudatos lenni, aki emlékszik arra, hogy csinált valamit, mégpedig olyasmit, amiről pedig arra emlékszik, hogy nem lett volna szabad olyat tennie. Mielőtt megvizsgálnánk, kutyáink tényleg képesek lehetnek-e ilyen bonyolult elmejátékokra, nézzük meg gyorsan, vajon mire jó a bűntudat egyáltalán? Biológiában a „mire jó” kérdést az „adaptivitás kérdésének” szokták hívni, vagyis azt kívánjuk eldönteni, hogy ha a kutya bűntudatosnak mutatná magát, ebből származna-e valamilyen előnye. Az Etológia Tanszéken nemrég készült tanulmányban egy kérdőívben a kutya bűntudatos viselkedését vizsgálták. A gazdák jó része úgy vélte, kutyája szokott bűntudatot jelezni, és ilyenkor a gazdák többsége hajlamosnak mutatkozik kevésbé büntetni az állatot a távollétében elkövetett rosszalkodásért. Íme tehát egy olyan előny, amelyért tulajdonképpen „megéri” bűntudatot mutatni. Most már „csak” azt kellene eldönteni, hogy a kutyák tényleg emlékeznek-e arra, hogy mondjuk néhány órával korábban kiásták a virágokat a kertben, vagy felfalták az asztalon hagyott bejglit – és ráadásul emlékeznek-e arra, hogy egy ilyen tettért a gazdájuk haragos és büntetni akaró kedvében lesz majd?

Fotó forrása

Egyes vélemények szerint a bűntudatos magatartást nem a kutya remek emlékezőtehetsége okozza, hanem egyszerűen a betoppanó gazda legelső reakcióját olvassa le a kutya igen érzékenyen – és ha a gazda idegesnek, ingerültnek tűnik, netalán gyanakszik valami rosszaságra, akkor a kutya egyszerű reakcióként a bűntudatnak tűnő szubmisszív magatartásformákat fogja mutatni. Viszonylag egyszerű kondicionálással aztán bármely kutya megtanulhatja, hogy ha „bűntudatos volt”, akkor nem kapott ki, ha pedig vidáman ugrándozott ilyenkor, akkor jól elfenekelték. Gácsi Márta etológus azonban tovább ment ennek a kérdéskörnek a vizsgálatában. Több tucat kutya-gazda párost teszteltek le abban a vizsgálatban, ahol a gazda ismételten otthagyta három percekre a kutyát egy szobában, egy alacsony asztalon „felejtett” kolbászdarabka társaságában. Ezt megelőzően a kutyának több alkalma is volt arra, hogy ha esetleg leette a kolbászt az asztalról, a gazda szidása és tiltása révén megtanulja, hogy ezt bizony nem szabadna. A kísérlet két döntő kérdést igyekezett megválaszolni: vajon amikor a gazda visszatér, a kutyára tekintve meg tudja-e állapítani, hogy az eb megette-e a kolbászt a távollétében; és vajon a kutya viselkedésében tényleg van-e különbség akkor, ha megette, illetve ha nem a kolbászt. Az első kérdésre a válasz igen is nem is. A gazdák összességében jól eltalálták, hogy a kutya áthágta-e a lefektetett szabályt. Azonban ez inkább csak akkor sikerült nekik, ha a több epizódból álló teszt során a kutya kiszámíthatóan viselkedett (pl. mindig elvette a tiltott csemegét, vagy legtöbbször illemtudóan viselkedett). Ha viszont a kutya előzőleg hol elvette, hol nem a kolbászt, a gazda nem tudta eltalálni végül, pusztán a kutya „bűntudatos” magatartásából, hogy mi is történt. A második kérdésre (tényleg különbözik-e a kutya magatartása a szabálytalankodást követően az illemtudó ebekétől?) a válasz tulajdonképpen az, hogy igen. Ha a kutya megette a tiltott csemegét, akkor közvetlenül ezután több szubmisszív viselkedést mutatott a gazda visszatértekor, mint kb. tíz perccel korábban, amikor még tolvajlási lehetőség nélkül lett szeparálva a gazdájától rövid időre. Vajon mi okozhatta ezt? Elképzelhető, hogy a kutya tényleg emlékezett arra, hogy a gazda pár perce határozottan megtiltotta a kolbász elvételét. A kolbász elfogyasztása, majd a gazda viszontlátása felidézheti a kutyában a tiltás körülményeit és a kellemetlen érzést, amit a tiltás maga jelent. 

Összességében tehát elmondható, hogy a kutya „bűntudatos” viselkedése részben lehet csupán a gazda „beleérzése” és többé-kevésbé helyes következtetése a kutyával kapcsolatos tapasztalatai alapján; részben pedig lehet, hogy a kutya tényleg összekapcsol bizonyos konkrét tanult emlékeket korábbi büntetések, tiltások, illetve azok tárgya, körülményei között, majd a gazda megjelenésekor ezek egy adaptív, szubmissziós viselkedésformában jelentkeznek. Van-e mindennek akkor következménye arra nézve, hogy pl. a kutya nevelése során milyen emlékezőtehetséget várhatunk el az ebtől mondjuk nemkívánatos cselekvésekről való leszoktatás reményében? Alapvető szabály bármely memórianyom kialakításakor a kutya esetében, hogy ne számítsunk a magyarázat erejére, amely már gyermekek esetében is hatásos szokott lenni. A kutya számára a tanulás nagy hatású, pozitív illetve negatív ingerek összekapcsolását jelenti bizonyos helyzetekkel, tárgyakkal, helyszínekkel, személyekkel kapcsolatban. Egyszerűbben fogalmazva: a kutya igen könnyen tanul olyasmiről, ami nagyon jó, vagy ami nagyon rossz volt neki. Még egy lényeges dolgot nem szabad elfelednünk (már megint az a fránya memória!), hogy a tanulás során az összekapcsolandó cselekvésnek, tárgynak, személynek stb. időben közel kell lennie a megerősítéshez (jutalom, büntetés). Ha a kutya szétrágta a papucsunkat, mialatt nem voltunk otthon, hazaérkezve nagy valószínűséggel hiába rendezünk jelenetet, büntetjük és szidjuk a kutyát – igen apró a valószínűsége, hogy mégoly logikus érveinket és akár a testi fenyítést is összekapcsolja majd a papucs szétrágásának tilalmával. Másként fogalmazva: a tanítás visszamenőlegesen nem igazán hatékony módszer. (Természetesen ugyanígy hiába magyarázzuk a kutyának munkába indulás előtt is, hogy ne rágja szét a papucsunkat.)

Vajon akkor reménytelen esetnek számítanak memória szempontjából a kutyák? Egyáltalán nem, csak számukra megfelelő helyzetben kell próbára tennünk az emlékezőtehetségüket, illetve meg kell találnunk, miként lehet a legmegfelelőbben összekapcsolni a megerősítést a tiltani, vagy elősegíteni kívánt folyamattal. Zárásként csak egy kis bíztatás, hogy van még remény a hosszú távú memória fényezésére a kutyák körében. Az Etológia Tanszék olasz doktorjelöltje jelenleg is kutatja, milyen hosszú ideig emlékeznek a kutyák a „Csináld utánam” technikával megtanított akciókra. A technika lényege, hogy a kutyát kiképzik arra, hogy mindig azt az akciót hajtsa végre, amit az ember mutatott neki előzőleg. A végrehajtásra mindig ugyanaz a parancs ad jelet: „Csináld!”. A kutya ilyenkor visszaemlékszik, mit is mutatott neki az ember a figyelemfelhívó szakaszban. Nos, jelenleg a módszer késleltetéses változatában szereplő ebek már 12 órás (!) szünetet követően is emlékeznek arra, hogy amikor elhangzik végül a „Csináld!” parancs, mit is mutatott nekik az ember fél nappal korábban… Ez pedig, pestiesen szólva, „nem semmi”.

a kutya, 2014/07-08

Miért szeretjük a kutyánkat?

Minél félénkebb a kutya társas helyzetekben, annál közelebb érzi őt magához érzelmileg a gazdája – derült ki 421, a Dán Kennel Klub személyiségtesztjében részt vett kutya vizsgálatából. Az összefüggésnek talán az az oka, hogy a félénk kutyák sok odafigyelést, támogatást igényelnek a gazdától. Más vonások (nem-szociális félelem, játékosság, barátságosság és üldözési hajlam) nem állnak kapcsolatban a gazda kutyához fűződő érzelmeivel.

Az talán nem túl meglepő eredmény, hogy a gyereket nevelő szülők kevesebbet foglalkoznak a kutyáikkal és kevésbé kötődnek hozzájuk. A közös tevékenység (agility, kiállítás, vadászat, terelés) viszont szorosabb kapcsolattal jár, mint ha valaki csak a társaság kedvéért tart kutyát (utóbbiak közé ebben a mintában a gazdák 10,5%-a tartozott).

Az viszont talán sokakat meglep, hogy a több kutyás gazdák érzelmileg közelebb állnak a kutyáikhoz, mint az egy kutyások. Lehet, hogy akik nem egészen elégedettek a kutyájukkal, nem szeretnének többel próbálkozni?

A vizsgálat fő tanulsága az, hogy sokkal inkább a gazda életkörülményei és tulajdonságai határozzák meg, mit érez a kutyája iránt, mint a kutya jellemvonásai.

Meyer & Forkman, 2014, J. Vet. Behav.

a kutya, 2014/09

Együttalvás

Az olvasók többsége feltehetően legalább időnként beengedi az ágyába kedvenceit. Egy felmérés szerint legalábbis az amerikai kutyák és macskák 70%-a biztosan osztozhat a kényelemben gazdájával (a kutyák körülbelül feleannyian, mint a macskák). Nem meglepő módon nagyobb esélye van azoknak, akik kistermetűek és nem férfi a gazdájuk. Ha ilyen sokan érintettek, érdemes feltenni a kérdést: milyen hatása van az együttalvásnak?

Egy 2011-ben megjelent állatorvosi tanulmány súlyos betegségek terjesztésével vádolja az ágyba engedett háziállatokat. Gyakoribb a pestis, az agyhártyagyulladás, élősködők terjesztette fertőzések, bőrbetegségek azoknál, akik együtt alszanak kutyával, macskával. De azt még a tanulmány szerzői is fontosnak tartjákhangsúlyozni, hogy egészséges, élősködőktől mentes állatok mellett gyakorlatilag nincs fertőzési kockázat. Amire ténylegesen számítani lehet, az az, hogy az alvás kevésbé pihentető. Egy alvászavarokkal foglalkozó klinika felmérése szerint a kedvenceikkel együtt alvó gazdák fele minden éjjel felébred, a kutyatulajdonosok ötödét pedig a kutya horkolása is zavarja. Egy matrackészítő cég adataiból pedig az derül ki, hogy nehezebben alszanak el és fáradtabban ébrednek az állattal alvók. Aggodalomra ennek ellenére sincs ok, mert este mindössze 4 perccel tovább forgolódnak az együttalvók, és napközben nem fáradtabbak. A beszámolók szerint gyerekkel aludni sokkal zavaróbb, mint állatokkal. Úgyhogy akinek ez örömet okoz, nyugodtan ossza meg ágyát háziállataival, valószínűleg se betegséggel, se kimerültséggel nem kell számolnia.

a kutya, 2014/09 

A menhelyi kutyák befogadásának esélyei

Fogyasztói magatartás elemzésénél használatos módszerrel  vizsgálták meg a University of Kent kutatói, mi az összefüggés a menhelyi kutyák bizonyos jellegzetességei és a sikeres befogadás között. 2037 kutya sorsát követték nyomon.  A fekete szín, ami korábbi tanulmányok – bár nem mindegyik – szerint kevéssé vonzó a gazdák számára, itt nem befolyásolta a választást. Meglepő, de a pillanatnyi egészségi állapotnak sem volt hatása – feltehetően azért, mert a vizsgálatban együttműködő Dog Trust állatvédő szervezet anyagilag is támogatja, ha valaki beteg kutyát fogad örökbe.

Mi számított fontos tényezőnek? Elsősorban a méret: a kistermetű kutyák sokkal hamarabb gazdára találtak, mint a nagyok. Emellett a kor és a fajta hatása is jelentős (a kölykök és a fajtatiszta ebek népszerűbbek).

Ezeket a tényezőket a menhely személyzete nem képes befolyásolni, de van olyan, amit igen: a viselkedést. Ahogy várható, a gyerekek, kutyák, más háziállatok iránt mutatott barátságos viselkedés mind növelte a befogadás esélyét. A viselkedési problémák viszont jelentősen csökkentették, holott a Dog Trust kiképzési lehetőséget biztosít iskolákban és háznál is. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a lehetőségekhez mérten érdemes energiát befektetni a kutyák menhelyi képzésébe, másrészt a jellemzések során a befogadók által – most már számokkal is igazolhatóan - kedvelt tulajdonságokat érdemes kidomborítani.

Siettou és mtsai, 2014. Journal of Applied Animal Welfare Science

Megkülönböztetik-e a kutyák a férfiakat és a nőket a hangjuk alapján?

Kategorizálni az újonnan megismert tárgyakat, embereket, ingereket nagyon hasznos eljárása az elmének, mert lehetővé teszi, hogy hatékonyan tároljuk az információkat. Az állatok is képesek kategorizálására: a kutyák például megkülönböztetik a kutyahangokat más hangoktól, a kutyaképeket a tájképektől és más állatok képeitől.

Emberekkel kapcsolatban az egyik első kategória, amit használunk, a nemi hovatartozás azonosítása. Vajon a kutyáink is alkalmazzák ezt a kategorizálást? Brit kutatók 51 kutyát teszteltek le a következő módon: a kutya szemben ült egy hangszóróval, aminek az egyik oldalán egy nő, a másikon egy férfi állt. A hangszóróból női vagy férfihangok hallatszódtak. A kutatók azt vizsgálták, hogy melyik hangnál melyik szereplőre pillant a kutya. Ha elméjükben létezik a kapcsolat a férfiak és a férfias hang, illetve a nők és a nőies hang között, akkor várhatóan a férfire pillantanak a férfi hang lejátszásakor, és a nőre a női hang esetén.

Így is történt, de nem minden kutyánál. Jellemzően azok a kutyák pillantottak a nemi szempontból megfelelő személyre, akik három vagy még több felnőtt emberrel élnek együtt, köztük legalább egy férfivel és nővel. Ezek szerint jelentős a tapasztalat szerepe abban, hogy a kutyák összekapcsolják a férfiakra és a nőkre jellemző vizuális/olfaktorikus és akusztikus kulcsokat.

Ratcliffe és mtsai, 2014. Animal Behaviour

Kutyások és macskások: ki az intelligensebb?

A kutyaszerető emberek jobban kedvelik a társaságot, lendületesebbek és szabálykövetőbbek, mint a macskások, akik befelé fordulóbbak, nyitottabbak és érzékenyebbek. A kutyásokat leginkább az az összefüggés kavarhatja fel, hogy a macskások átlagos intelligenciaszintje magasabbnak bizonyult a kutyásokénál.

Az eredmények, amiket egyelőre csak egy pszichológus konferencián mutattak be, 600 egyetemista megkérdezésén alapulnak, de hasonlóak korábbi, nagyobb mintán végzett elemzésekéhez.  Az egyetemisták 60%-a vallotta magát „kutyásnak”, míg csak 11%-uk „macskásnak” (a többiek mindkettőt vagy egyik állatot sem kedvelték). A kutyások a társaságot értékelték legnagyobbra kedvenceikben, a macskások a gyengédséget, ragaszkodást.   

A különbségek valószínűleg arra vezethetők vissza, hogy az otthonülő, szabadidejükben olvasgató emberek szívesebben választanak macskát háziállatként, akik viszont szeretnek másokkal együtt a szabadban lenni, beszélgetni, azok inkább kutyát tartanak.

livescience.com

kép

Kapcsolódó bejegyzés: Kutyás-macskás ellentét

Hírlevél, 2014 július - ELTE Etológia Tanszék, Családi Kutya Program

A tanszék friss publikációja a magyar sajtóban

Az Animal Cognition című folyóiratban július elején megjelent tanulmány szerint a kutyák megkülönböztetik gazdáik érzelmeit, és feladathelyzetben ezek alapján döntenek: ha például több tárgy közül kell egyet gazdájukhoz vinniük, azt választják, amely gazdájukból korábban pozitív reakciót váltott ki.

Origo
HVG
MedicalOnline

Eredeti cikk: Turcsán et al., 2014, Animal Cognition 

A szerzőkkel a Kossuth Rádió egy rövid riportot készített, mely adásban a jövő héten lesz hallható.
A tesztfelhívást a 2013. februári hírlevélben olvashatták.

Részvétel nemzetközi konferenciákon
The 7th European Conference on Behavioral Biology, Prága
Tanszékünk tagjai a kétévente megrendezésre kerülő viselkedésbiológiával foglalkozó európai kutatók konferenciáján jártak Prágában.

Az oxitocin nem csak a szülést segíti

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat genetikai hátterét vizsgáló magyar kutatók eredményei szerint az oxitocinrendszer jelentősen befolyásolja, mennyire barátságos, közelségkereső az emberekkel a kutya.

Az oxitocinról a legtöbb olvasónak bizonyára a szülés jut eszébe. Ha elakad a szülés, az orvos oxitocint ad az anyának. Ez újraindítja, felerősíti a méhösszehúzódásokat és így kiürülhet a méh. Az oxitocin a tejelválasztást és az anya–utód közötti kötődés kialakulását is segíti, sőt, némely rágcsálók nőstényeinél még a párkapcsolat kialakulásában is szerepet játszik. Mindezért az oxitocint elsősorban női nemi hormonnak tartják. Kevesebben tudják, hogy férfiakban is termelődik, az agy hipotalamusz nevű részében. Vajon miért?

Szerethormon vagy sem?
Ahhoz képest, hogy az orvostudomány milyen régóta ismeri az oxitocin szülésben betöltött szerepét, csak meglehetősen későn, az elmúlt évtizedben derült ki, hogy a hormon nem csak a szülő-utód kötődést, hanem a szociális viselkedés sok más területét is befolyásolja. Az agyban tehát másféle hatást fejt ki, mint a test többi részén. Ezeket a hatásokat persze nem lehet oxitocin-injekcióval kiváltani, mint a szülésindítást, mert a vérbe adott molekula nem jut át a vér-agy gáton. Orron át, sprayben belélegeztetve viszont bejut az agyba, és ilyenkor férfiakban is növeli a másokba vetett bizalmat, empátiát és kooperációt, enyhíti a stresszt. A média ezért szívesen nevezi „bizalomhormonnak” vagy „szerelemhormonnak”, sőt, a „világ legfantasztikusabb molekulájának”.
Úgy tűnik, az ember esetében az oxitocin a társas viselkedés szinte minden területén szerepet játszik. A kezdeti kutatások szinte csak szociálisan pozitív hatását emelték ki: az orron át belélegzett, vér-agy gáton átjutó oxitocin együttérzőbbé, nagylelkűbbé, bizakodóbbá tette a kísérleti alanyokat. Később kiderült, hogy a hormon szerepe korántsem ilyen egyértelmű. Helyzettől és egyéni jellemzőktől függően ugyanis szociálisan negatív hatása is lehet bizonyos emberekben, és vannak olyan helyzetek, ahol nem együttműködést és nagylelkűséget vált ki, hanem irigységet, hazudozást vagy éppen kárörömöt.
A friss kutatások fényében tehát úgy tűnik, az oxitocin sem alkalmas arra, hogy megoldja a világ minden problémáját. Szerepe elsősorban az, hogy figyelmünket saját magunkról inkább a társainkra irányítsuk.

A kenneltartás hatásai

Még a kiképzett és rendszeresen foglalkoztatott rendőrkutyák is kényszeres viselkedést mutatnak kennelbe zárva, ami arra utal, hogy tartósan negatív stresszállapotban, frusztráltan élnek – derült ki brit kutatók felméréséből. A levegőbe vagy a falra ugrálnak, pörögnek, faltól-falig rohannak fel és alá, köröket futnak. Bizonyos helyzetekben a vizsgált harminc német juhászkutya közül mindössze kettő nem mutatott ismétlődő, mentális zavarra utaló viselkedést.

Embereknél is hasonló viselkedészavarok alakulnak ki, ha magányos zárkára ítélik őket.  Esetükben azt feltételezik, hogy a fájdalmat okozó ingereket zárják ki az figyelmi állapotot beszűkítő viselkedéssel. Lehet, hogy a kutyáknál is hasonló szerepe lehet, hiszen a legtöbbet ugráló, szaladgáló kutyák stresszhormon (kortizol) szintje állatorvosi vizsgálat után lecsökkent, nem pedig nőtt, ahogy az egészségesen reagáló állatoknál várható.

A hosszú időn át menhelyen élő kutyák állapota a rendőrkutyákénál is súlyosabbá válhat. Kergetik a farkukat, folyton rágnak valamit, a kennelből kivéve pedig rángatják, húzzák a pórázt. Van, aki „kennelőrült”-nek nevezi ezeket a kutyákat, a mentális zavart pedig „kennelitis”-nek. Szerencsés esetben, ha a személyzet önkéntelen megerősítése miatt rögzült a viselkedés – például mindig sztereotip felugrálás, körözés után adtak enni a kutyának – lehet javítani a helyzeten, de ha a krónikus stressz miatt hormonális zavarok alakultak ki, kevés az esély a viselkedés rendeződésére.

Denham et al 2014. Physiol Behav

a kutya, 2014/05

Tényleg segít, ha beengedik a kutyákat a gyerekkórházakba?

A tanulmány első szerzője egy terápiás kutyával

Bár ösztönösen, és a média által felkapott híreknek köszönhetően sokan úgy érzik, igen, valójában nincs olyan megbízható tudományos adat, ami alátámasztaná, hogy a kutyák jó hatással lennének a kórházban fekvő gyerekekre. Noha az 1960-as évek óta sok feltételezés született arról, hogy a kutyák jó hatásúak a betegekre, máig nincs jól alátámasztott kutatási eredmény arról, milyen előnye van a kórházi kutyalátogatásnak, mi álla e hatás hátterében, és vajon feszültséget vagy ellenkezőleg, örömet okoz-e a feladat a kutyákban. Ez nem jelenti azt, hogy a kutyás programok ne lennének hatékonyak, csak azt, hogy több és jobb kutatásra lenne szükség ezen a területen. Fontos lenne megvizsgálni, mi a jobb a betegnek: az, ha a saját kedvence jön be a kórházba vagy inkább másé? Milyen egészségügyi kockázattal jár a kutyák jelenléte? Kik azok az emberek vagy melyek azok a kultúrák, akik, amelyek számára zavaró a kutya a közelsége?   

Az eddig megjelent tudományos publikációkat áttekintő ausztrál szerzők azt remélik, hogy az eddigi hiányosságok kiemelésével célzottabb kutatások készülnek majd a témában, és végül elkészülhet egy olyan útmutató, ami egyaránt hasznára válhat az állatasszisztált aktivitást és terápiát végzőknek és az egészségügyi szakembereknek is.

Chur-Hansen et al. 2014. Anthrozoös

a kutya 2014/05