Népszerű posztok

2011. január 1.

A kutyaelme rejtelmei

Nincs még vége, de máris nyugodtan állíthatjuk, hogy 2009 történelmi dátum a kutyaviselkedés kutatói számára. Kezdjük ott, hogy a világ egyik legjobb egyetemén, a Harvardon, selyemmajmocskák helyett ezentúl elsősorban kutyákkal dolgoznak. És, bármilyen hihetetlen, a kutatók legfőbb inspirációját egy magyar kutatócsoport adta. A nevezetes csoportot, amely nem más, mint az ELTE Etológia Tanszék Családi Kutya Programja, Csányi Vilmos alapította kerek tizenöt esztendeje. Az alapítás kétségkívül forradalmi tett volt, mert 1994-ben komoly kutató gyakorlatilag sehol a világon nem foglalkozott a kutyák mentális képességeinek kutatásával. Talán Csányi professzor úr is csak azért mert ilyen nagyot lépni, mert már volt ilyesmiben gyakorlata. Ő elismert vegyészből lett az evolúcióbiológia, a magatartásgenetika szakértője és a hazai etológia atyja. A "bátraké a szerencse" közmondás ezúttal bevált. De kétségkívül kellett hozzá szaktudás és gyakorlat is. A kutya azért számított tabunak a viselkedéskutatók körében, mert "mesterséges" fajnak tekintették, amelyet az ember hozott létre. Mivel a kutya így is, úgy is fennmarad az emberek hathatós támogatásának köszönhetően, egy biológus számára nem tűnt különösen csábító problémának az, hogy ugyan mit szeretnek az emberek a kutyában, mi a szerepe egy-egy magatartásformának a fajfenntartásban. A viselkedésbiológust sokkal inkább az érdekelte, hogy a maga természetes közegében mitől lesz sikeres egy egyed, mitől lesz több leszármazottja, mint másnak. Csányi professzor elévülhetetlen érdeme az, hogy felismerte: a kutyának is megvan a maga természetes környezete, ha mégoly speciális is. Ez pedig maga az emberi család. Az, amit korábban a kutya hátrányának véltek, a változatos emberi környezet, amiben él, valójában óriási előny, hiszen ennek köszönhetően a kutya vizsgálata olyan kérdésekre adhat választ, amiben az ember esetében nincs lehetőség. A titok tehát az volt, hogy olyan kutyákat kell bevonni a vizsgálatba, amelyek családi kutyaként élnek, nem pedig egy laboratóriumban, és a vizsgálat során legyen jelen a gazda is – kivéve persze, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogyan hat a vizsgálati alanyra a szeparáció.Az sem véletlen, hogy ez a módszertan éppen Magyarországon alakult ki. Feltűnően olcsó ugyanis. Nem kell hozzá állatház, gondozó, állatorvos, nagy laboratórium, speciális műszerek. Elegendő egy üres szoba, egy ritkán látogatott park, egy jegyzetfüzet vagy egy videókamera. De mindenekelőtt kutyagazdákra van szükség, akik érdeklődnek a kutatások iránt, és hajlandóak egy kis időt áldozni furcsa feladatokra. Szerencsére a kutyás ember többnyire olyan fajta, aki nagyon szívesen veszi, ha mások is értékelik kedvencük különlegességét…A kutyás kutatásoknak van persze sok buktatója is. Sokszor szinte semmit nem tudunk a kutyák előéletéről, pedig igen tanulékony fajról van szó, és a korábbi tapasztalatok mélyen beépülnek a viselkedésbe. A mintegy négyszáz fajta genetikai öröksége is óriási változatosságot visz az eredményekbe. Mind a kísérletek megtervezése, mind az egyedek kiválogatása nagy gondosságot kíván. Ehhez pedig kezdetben bizonyára jól jött a mintegy húszévnyi, paradicsomhalakon szerzett gyakorlata a Családi Kutya Program kutatóinak: Miklósi Ádámnak, Topál Józsefnek és Dóka Antalnak.
A stafétabotot idővel Csányi professzor Miklósi Ádámnak adta át. Az egyre szaporodó tudományos publikációk hamarosan nemzetközi érdeklődést váltottak ki, és így, miként Hauser, világszerte – nem csak Európában, de Japánban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Dél-Amerikában - mind többen fordultak a kutyák felé. Olyannyira, hogy ez a közelmúltban végül a Science című, rendkívül rangos tudományos folyóirat újságírójának is feltűnt. Virginia Morell körbeutazta az egész világot, és számtalan kutatót interjúvolt meg arról, miért lett a kutya a kognícióval, vagyis a gondolkodási folyamatokkal foglalkozó tudományág új sztárja. Az általánosan levonható következtetés az, hogy a kutya jelentősége az emberközpontúságában rejlik. E tulajdonságára vélhetően az emberrel való tizenötezer éves történelme során tett szert, és ennek köszönheti, hogy olyan remekül, szinte észrevétlenül képes beilleszkedni az emberek világába. Hasonló életkörülményeink okán a kutya viselkedésének vizsgálatával az emberi magatartásformákról is bővül a tudásunk. A különböző kutyafajták öröklött genetikai rendellenességei pedig emberi betegségek okainak feltárásához vihet közelebb. A kutya és a farkas genetikai, viselkedési különbségeinek leírása pedig az emberi evolúció nyelv előtti szakaszának feltárásában is segíthet.
A Science cikke augusztus végén jelent meg. Aktualitását két, a Családi Kutya Program és együttműködő intézetek (MTA Pszichológiai Intézet, CEU, Wolf Science Center) munkatársai által jegyzett közlemény adta. Az egyikben Gácsi Márta és munkatársai azt emelték ki, hogy a kutya figyelmének középpontjában kölyökkorától fogva az ember áll, míg a farkasnak hosszú tanulási folyamatra van szüksége ahhoz, hogy feladathelyzetekben hajlandó legyen együttműködni az emberrel, és kontrollálja egyébként harcias viselkedését. Egy héttel később jelent meg Topál József és munkatársainak publikációja, szintén a Science-ben. A cikkben kutyák, farkasok és kisgyerekek viselkedését hasonlították össze. Az eredmények ismét azt igazolták, hogy a kutyák, a kisgyerekekhez hasonlóan, de a farkasokkal ellentétben, készséggel elfogadják az ember iránymutatását, még akkor is, ha emiatt esetleg közvetlenül hátrány éri őket, vagyis a feladathelyzetben elesnek a jutalomtól. A vizsgálat különös szépsége, hogy ugyanakkor rámutat a kutyák és a gyerekek közötti különbségekre is: míg a kutyák csak annak a személynek a jelenléte esetén mondtak le a jutalomról, akivel már a kísérlet kezdetétől fogva kapcsolatot létesíthettek, a gyerekek általánosították tapasztalataikat az emberek között.
Az, hogy a Science két, egymást követő héten is magyar kutatók kutyás kutatásaival foglalkozott, igazi tudományos szenzáció. Meghaladta a hazai sajtó ingerküszöbét is: számos orgánum foglalkozott ezzel a sikerrel. Morell tudósításában elismerte, hogy a kutya újra-felfedezését a világ Magyarországnak köszönheti, a képszerkesztő pedig Miklósi Ádám, egy magyar vizsla és egy mudi féloldalnyi, közös portréjával támasztotta alá ezt az állítást. Az Etológia Tanszék jelenlegi vezetője valószínűleg nem csak az általa irányított kutyás csoport érdemei miatt kapott különleges figyelmet. Ő a szerzője ugyanis az eddigi legátfogóbb, a kutyák evolúcióját, viselkedését és kognícióját tárgyaló tudományos műnek, amit a brit Oxford University Press adott ki két évvel ezelőtt.
Persze a világ nem olyan, hogy bármi is egyértelmű lehetne. Akad, aki azt tartja küldetésének, hogy megszabadítsa a kutyakutatást az "antropomorfizálástól", vagyis attól, hogy a kutatók az emberi vonásokat keressék a kutyákban. A behavioristák, az etológusokkal ellentétben az állatokat mindig is laboratóriumban, tökéletesen kontrollált környezetben vizsgálták, és abban hittek, hogy kifinomult technikákkal az állatok bármire megtaníthatók. Szerintük a kutya különlegesnek mondott viselkedése kizárólag kondicionálásnak, vagyis tanulási folyamatoknak a terméke. A kutya tehát nem is más, mint szelíd, jól szocializált farkas. Természetesen óriási vita indult meg a két tábor között, és kölcsönösen igyekeznek megtalálni egymás gyenge pontjait. A behavioristák szószólója egyébként történetesen egy szakmai folyóirat szerkesztője, és ő is a 2009-es évet látta megfelelőnek ahhoz, hogy különszámot szenteljen a kutyakutatásoknak.

Kutya Szöve
tség 2009/11