A kutyabarátok ugyan eddig sem gondolták másképp, de napjainkra már számos tudományos kísérlet is igazolja, hogy a kutya viselkedését tekintve sok mindenben hasonlít az emberhez. Olykor azonban nem csak a viselkedés hasonló, hanem az azt részben meghatározó genetikai háttér is. Jelenleg mintegy negyven olyan genetikai eredetű betegséget ismerünk, amelyeknek a kialakulásáért ugyanaz a géntermék felelős a kutyákban és emberekben is. A kutyagenetika fejlődésének nagy lendületet adott 2003-ban egy uszkár teljes genetikai anyagának leírása, ami nagyban megkönnyíti az egyes gének azonosítását.
Az állati személyiség kutatása
A személyiség tulajdonképpen az egyediséget, egyéniséget jellemzi. Személyisége mindenkinek van, de hogy ezen belül ki milyen jellegzetességekkel rendelkezik, az egyszeri és megismételhetetlen. Ez az egyedi sajátosság egyrészt neveltetésünk és környezetünk függvénye, de kétségtelenül örökletes tényezők is szerepet játszanak benne. Ami az embereket illeti, a személyiségkutatás komoly előzményekre tekinthet vissza, az állati személyiség kutatása azonban gyakorlatilag csak az elmúlt években kezdődött. A kutatók sokáig kerülték a „személyiség” fogalom használatát az állatok esetében, lényegében azért, mert tagadták, hogy az állatoknak is lennének érzelmeik, és képesek lennének a gondolkodásra. A kognitív etológia és az idegrendszer vizsgálati eljárásai azonban gyorsan fejlődésnek indultak, ennek köszönhetően ma már tudjuk, hogy ez nincs így, és az utóbbi tíz évben ennek megfelelően a nemzetközi szakirodalomban elterjedt a „személyiség” (personality) koncepció használata az állatokkal kapcsolatban is. Egyre megkerülhetetlenebbé vált ugyanis az a megfigyelés, hogy az állatok nem képesek minden körülményhez rugalmasan alkalmazkodni, hanem viselkedésüknek korlátai vannak. Az pedig, hogy milyen helyzetben hogyan viselkednek, egyedileg jellemző. Az egyedekre jellemző viselkedésmintázat különböző személyiségprofilokat vagy -típusokat rajzol ki. Egy faj számára, különösen, ha változékony körülmények között él, kedvező, ha sokféle típusú egyed alkotja, hiszen így mindig lesz néhány, amely fennmarad, szaporodik és tovább örökíti a faj génkészletét.
Egyik kutya, másik eb
Ha a kutya személyiségét az embereknél általánosan elterjedt módon vizsgáljuk, akkor azt kapjuk, hogy az emberre jellemző öt faktor közül négy megvan (nyitottság: félős-merész; együttműködés: ingerlékeny-jó természetű; érzelmi reaktivitás: nyugodt-szorongó; extraverzió: visszahúzódó-szociábilis); a lelkiismeretesség (gondos-gondatlan) viszont hiányzik.
Vannak kutatók, akik szerint az eredményeket túlságosan befolyásolja, hogy milyen mérőrendszert alkalmazunk. Ha csak a viselkedés megfigyelésére hagyatkozunk, akkor a kutyák vonásai jellemzően két átfogó dimenzióban csoportosulnak: félénkség-merészség és agresszivitás. Vagyis egy merész kutya nagyon aktív, nem mutat félelmet, ha új tárgyakkal vagy helyzetekkel találkozik és jól képezhető. A bátortalan kutya nem szívesen játszik, visszahúzódó, óvatos, új szituációkban kitér.
Gének a háttérben
A személyiségvonások genetikai hátterének vizsgálatát megnehezíti, hogy rengeteg gén játszik szerepet kifejeződésükben. Minden gén két példányban van jelen az örökítőanyagban (kivéve hímneműekben azokat, amelyek a nemi kromoszómákhoz kötöttek). Egy egyedben két ugyanolyan, vagy két eltérő változata (allélje) lehet egy génnek, a populációban azonban a gén sokkal több változatban is létezhet. Szinte lehetetlen felderíteni, hogy például a barátságos személyiség hátterében milyen génváltozatok hogyan hatnak egymás kifejeződésére. Vannak azonban olyan speciális gének, amelyek bizonyos alléljeinek jelenléte a rendkívül összetett hálózat egy-egy jól meghatározható kimenetére utal – egy genetikailag egyébként homogén populáción belül. Vagyis, ha egy x gén összesen ötféle, eltérő hosszúságú változatban fordulhat elő a populációnkban, és azt találjuk, hogy a leghosszabb változatot hordozó egyedek barátságosabbak, mint a többiek, akkor – akár függetlenül attól, hogy x génnek van-e ténylegesen hatása a barátságosságra – már egy újszülött esetében is tudni fogjuk, hogy hajlamos-e a barátságos viselkedésre, ha megvizsgáljuk, hogy milyen génváltozatot hordoz. Ezeket a speciális géneket „kandidáns”, vagyis jelölő géneknek nevezzük: azt jelölik, hogy az adott változattal rendelkező egyed bizonyos valószínűséggel mutat egy adott viselkedési fenotípust (például a barátságosságot).
Mivel esetünkben viselkedésről van szó, amit az idegrendszer irányít, nem meglepő, hogy a személyiséget érintő kandidáns gének általában az idegrendszer ingerületátvivő anyagainak vérbeli koncentrációját, szintézisét, illetve kölcsönhatását befolyásoló gének. Emberek esetében évtizedek óta kutatják a kandidáns gének és a viselkedés kapcsolatát, és számos összefüggésre derítettek fényt. A gyerekek édesanyjuk iránt mutatott kötődési viselkedése, és az egyik ingerületátvivő anyag, a dopamin jelfelfogó készülékének (receptorának) génje között például először éppen Magyarországon sikerült kapcsolatot találni. Állatoknál azonban ezek a vizsgálatok még gyerekcipőben járnak.
Az emberi személyiség modellje
Kutatásaink célja az volt, hogy az embereknél jól bevált genetikai vizsgálati módszereket kutyára alkalmazzuk, ami több előnnyel is járhat. A kutya személyiségének vizsgálatával olyan eljárások is elérhetővé válnak, amelyek emberek esetében nem alkalmazhatók: például keresztezéses vizsgálatok vagy a kölyökállatok más szülők általi adoptációja. Társas viselkedése sokkal alkalmasabbá teszi a kutyát arra a modell-szerepre, amit általában a rágcsálók töltenek be a genetikai vizsgálatokban. Másrészt ne feledjük, hogy a háztartások 40%-ában él kutya, így viselkedésének vizsgálata sok haszonnal járhat. Személyiségük szakszerű leírása lehetővé teszi, hogy mindenki a saját adottságainak megfelelően választhasson kedvencet, elkerülve így a csalódást, problémás viselkedésformák kialakulását, harapásokat. Nem beszélve arról, hogy sok munkakutya-kiképző telepen rengeteg energiát és pénzt lehet megspórolni azáltal, hogyha bizonyos munkafeladatokra a legjobb adottságú kiskutyákat választhatják ki (például segítő kutyának a leginkább képezhető, nyugodt, barátságos egyedeket, rendőrkutyának pedig az aktív, bátor példányokat).
Kutatásainkkal a kutyák ingerületátvivő anyagokkal kapcsolatos génváltozatai és személyiségvonásai között igyekszünk kapcsolatot találni. Három kérdőívet és egy viselkedésteszt-sorozatot dolgoztunk ki, amellyel viszonylag rövid idő alatt fel lehet mérni egy kutya jellemző viselkedését, anélkül, hogy a gazda véleményére kellene hagyatkoznunk. Mivel egy kutya mintegy húszezer génnel rendelkezik, mi pedig ezek közül csak néhányat, és azoknak is csak egy-egy szakaszát vizsgáltuk, fontos számunkra, hogy más szempontból a kutyák a lehető legkevésbé különbözzenek egymástól. Ha nem így lenne, a rengeteg egyéb génhatásból eredő különbség elmosná azt a kis hatást, amit keresünk. Ennek érdekében vizsgálatunk alanyául csak fajtatiszta kutyákat választottunk. Jelenleg német juhászkutyákon, belga juhászkutyákon és szibériai huskykon folytatunk vizsgálatokat. A genetikai vizsgálathoz a kutyák pofájának belső oldalához gyengéden fültisztító pálcikát dörzsölünk, ez egyáltalán nem okoz fájdalmat. Az így vett mintából a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani Intézetében, Dr. Sasvári-Székely Mária vezetésével határozzák meg a kutya genotípusát (vagyis azt, milyen génváltozatokat tartalmaz a genetikai mintája).
Aktivitás és kutya-ember kapcsolat
Eredményeink igazolták azt a várakozásunkat, hogy a dopaminnal kapcsolatos gének, akárcsak az embernél, a kutya esetében is kapcsolatban vannak az aktivitással és az impulzivitással. Sőt, arra is utalnak adatok, hogy az aktivitás hatása más vonásokra, például a kutya szociális viselkedésére is hatást gyakorol, hiszen az aktívabb kutya általánosságban intenzívebben mozog, és így például gyakrabban léphet kapcsolatba partnereivel.
A dopamin D4-es típusú receptorgénjének egyik szakaszát, amelyről géntermék is készül, különösen sokat vizsgáltuk. Ez az úgynevezett DRD4 exon 3 szakasz hétféle, hosszúságban eltérő változatban fordulhat elő a kutyákban. A belga juhászkutyában ezekből az allélekből mindössze kétfélét találtunk meg. Ez arra vezethető vissza, hogy a fajta alapító egyedei csak ezekkel a változatokkal rendelkeztek, és a folyamatos beltenyésztés fenntartotta a leszűkült genetikai változatosságot. Német juhászkutyákban ugyanazok a változatok voltak jelen, mint a belga juhászkutyákban, de elvétve egy hosszabb változatot is találtunk, ami szibériai huskykban és farkasokban gyakori volt. Elképzelhető, hogy a hosszabb változat olyan viselkedésformákkal jár együtt, amit a modernebb juhászkutyákból kiszelektáltak, de a farkasőshöz genetikailag közelebb álló fajtákban, mint amilyen a husky, megmaradt. A viszonylag változatos küllemű és viselkedésű német juhászkutyákba esetleg a farkassal való visszakeresztezéssel vagy egyéb fajtákkal történő keveredéssel is kerülhetett a hosszú változat.
Bár önmagában a fajták, illetve a fajtaváltozatok közötti genotípus különbségek is érdekesek, sokkal fontosabb célunk volt összefüggést találni az említett génváltozatok és a viselkedés között. Az ORFK Dunakeszi Kutyavezető-képző Központja által kiképzett szolgálati német juhászkutyák közül azok az egyedek, amelyek a vizsgált gén kétféle gyakori allélja közül a hosszabbat is hordozták, aktívabbak és impulzívabbak voltak a gazdájuk által kitöltött kérdőív szerint, mint azok, amelyek csak a rövidebb változattal rendelkeztek. Szánhúzó szibériai huskyknál is hasonló eredménnyel találkoztunk. Családi kutyáknál ez a hatás nem jelentkezett, feltehetően azért, mert a munkakutyákénál változatosabb környezeti hatások felülírták a kandidáns gén hatását.
Viselkedéstesztünk azonban néhány szempontból érzékenyebbnek bizonyult, mint a kérdőíves módszer. Használatával a családi német juhászkutyáknál is többféle kapcsolatot találtunk egyrészt az aktivitás, másrészt az emberek iránt mutatott érdeklődés és többféle kandidáns gén között. Például a megvizsgált 96 német juhászkutya közül azok, amelyek a DRD4 hosszabb változatát hordozták két szakaszon is, hajlamosabbak voltak arra, hogy egy feléjük közeledő barátságos idegen elé szaladjanak, és tovább tartózkodtak mellette, mint a rövidebb változattal rendelkező egyedek.
A viselkedéstesztek további részletes elemzése feltehetően még sok meglepetést tartogat. A kutyák egyedi jellegzetességeinek hasonló elemzésével egyszer eljutunk oda, hogy a megvásárolni kívánt kiskutyáról nem csak kiállítási és egészségügyi információink lesznek, hanem egy rövid genetikai teszt elvégzésével megismerhetjük viselkedési hajlamaikat is.
Élet és Tudomány, 2009
