Népszerű posztok

2011. december 9.

Dajkakutyák


"A csöppség utat tört magának a farkaskölykek közt, hogy közelebb kerülhessen a meleg testhez. - Nézd csak! Együtt szopik a többivel. Lám, lám. Hát ilyen az ember kölyke. Ugyan volt-e már olyan farkas a világon, aki azzal dicsekedhetett, hogy emberkölyök van a gyerekei közt?"
Kipling: A dzsungel könyve
(Benedek Marcell fordítása)

A mese gyönyörű, de szinte bizonyos, hogy Farkas anyó kérdésére a válasz "nem". Nem volt, és várhatóan sosem lesz embergyereket nevelő farkas, hiszen a farkasok zsákmányként tekintenek a csecsemőkre. Romulus és Remus mitikus történetétől eltekintve, a legtöbb farkas által nevelt gyermekről Indiában számoltak be, (Kamala és Amala, két kislány, közülük a leghíresebb), de ezekről többnyire kivétel nélkül bebizonyosodott, hogy a helybéliek túlszínezett, a tényektől távol álló kitalációja. Nem mítosz azonban az, hogy több olyan kisgyermekről tudunk, akik akár éveket töltöttek kizárólag kutyák társaságában. Talán az egyik legmegrázóbb közülük azé a román kisfiúé, akit, amennyire a vonatkozó híradásoknak hinni lehet, 2002-ben, hét éves korában talált meg egy pásztor. A fiú vélhetően három éven át élt emberektől távol. Családjától az állandó bántalmazás miatt, megszökött, és attól fogva az erdőben lakott. Hét évesen a súlya mindössze egy három éves gyerekének felelt meg, beszélni nem tudott, és egy kartondobozban élt, amit nylon fóliával borított be. Élősködők, fertőzések és fagyásnyomok borították a testét. Az orvosok szerint kizárólag annak köszönhette az életét, hogy a kóbor kutyák befogadták, melegítették. Sőt, a megtalálás körülményei arra utaltak, hogy olykor az elhullott kutyák teteméből táplálkozott. Hasonló a története egy orosz kisfiúnak, akit 1998-ban találtak meg, miután négy és hat éves kora között Moszkvában kizárólag kóbor kutyák között élt. Koldulással szerzett élelmet, amit megosztott a kutyacsapattal. Kapcsolatuk olyan szoros volt, hogy a rendőrségnek csak a harmadik próbálkozásra sikerült elválasztania a kisfiút a védelmére kelt ebektől.
A modern Mauglik története szívszorító. Sokat elárul viszont arról, alapvetően mennyire nyitott, elfogadó, barátságos és együttműködő faj a kutya. Nem véletlen, hogy az állatkerti szakemberek szívesen bízzák kutyamamákra az elárvult ragadozókölykök nevelését. Ha jól választanak anyát, többnyire egy rövidke rábeszélés elegendő, hogy a szuka saját kölykei mellé odaengedje a furcsa szagú, idegen csöppséget is.
Éppen ez történt a közelmúltban a debreceni Nagyerdei Kultúrpark Állatkertjében is. 2009. július 15-én az Állatkert észak-kínai leopárd családja egy várva-várt nőstény kölyökkel gyarapodott. Ez a leopárdalfaj kritikusan veszélyeztetett, vadon mindössze ezer példánya él, Európa állatkertjeiben pedig 46, de évek óta nőstény szaporulat nélkül.
A tapasztalt leopárdmama példásan nevelte kicsinyét, mígnem a harmadik héten nyugtalanná vált, vélhetően a nagyerdei rendezvények miatt, és kölykét egy legyintéssel megsebezte. A kicsi oldalán tenyérnyi helyen leszakadt a bőr, ami mindenképpen állatorvosi beavatkozást igényelt. A seb összevarrása után további megfigyelésre volt szükség, ezért a kölyök nem kerülhetett vissza anyjához. A cumisüveget azonban nem fogadta el, a kézbefogás ellen tiltakozott, fújt, morgott. Egyértelmű volt, hogy a megszokott, szőrös meleg test megnyugtatóbb hatással lenne rá. És talán a gyógyulást is jobban segíti, ha ragadozó állat tejét, és nem a rendelkezésre álló kecsketejet fogyasztja.
Fotó: Molnár Gabriella
Mivel ismerős kutyadajka éppen nem volt a közelben, a gondozók a debreceni menhelyre siettek. Két szoptatós kutya volt ott éppen, és rövid mérlegelés után a gondozók a Lujza névre keresztelt, közepes testű, fehér bundájú mamát vitték magukkal, 3 napos kölykeivel, a Csányi Vilmos professzor tiszteletére elnevezett Bukfenccel és Jeromossal együtt.
Az összeszoktatáshoz először a kiskutyákat elkülönítették az anyától, és a leopárdkölyköt melléjük tették, hogy a nagymacska-kölyök átvegye leendő tejtestvérei szagát. Ezután a teljes almot visszaadták az anyának. Lujza rövid szimatolgatás után tudomásul vette, hogy a családja kibővült, és lefeküdt szoptatni.
Fotó: Molnár Gabriella
 Ettől kezdve Lujza megbízhatóan ellátta a leopárdkölyök nevelését. Egyetlen nehézségnek az bizonyult, hogy az időközben felbátorodott leopárdkölyök nem óhajtott a hozzá képest jócskán lemaradásban lévő kutyatestvérei között heverészni (hiszen két hét különbség volt köztük), hanem folytonosan elkószált, amit Lujza határozottan rossz szemmel nézett. Véleménye szerint senki nem renitenskedhet, ezért a kölyköt minduntalan visszaráncigálta a vacokra, mire az persze visított, és olyankor a fejét is beütötte a nagy ellenállásban.
Így végül a gondozók jobbnak látták, ha a szoptatási időn kívül a kölyköket elkülönítik az anyától. Ez a taktika bevált, nyugalom és béke honolt a bölcsődében.
Végre aztán a kiskutyák öthetes korában a mama engedélyezte a szabad játékot, és nem szólt bele abba, ki hová mászkál. Sőt, maga is beszállt a mókázásba, birkózásba, és ugyanolyan lelkesen játszott a kis leopárddal, mint Bukfenccel és Jeromossal.
Közel három hónapos korában a kis leopárd búcsút mondott dajkamamájának. Lujzának és a kiskutyáknak az Állatkert munkatársai szerető gazdát kerestek, a leopárdkölyök pedig saját kifutójában várja, hogy az alfaj megmentésének érdekében melyik állatkertbe kerül majd.
A történet viselkedési szempontból érdekes hozadéka az, hogy vajon egy kritikus időszakban az anyjától, családjától elkerült kölyök milyen viselkedésformákat sajátít el, ha fajától eltérő a dajkája? A kutyákkal együtt élő embergyerekek, a beszámolók szerint, rengeteg kutyaszerű viselkedést sajátítottak el, sokan négykézláb közlekedtek, morgásokkal, egyéb kutyahangokkal kommunikáltak. A kutya-és macskafélék viselkedésének kifejlődésében persze az emberénél jóval inkább meghatározó a genetikai elem, tehát alapvető változásokat nem tapasztalunk, de sok anekdota ismeretes arról, hogy a kutyák között nevelkedő macska kutyamódra csóválja a farkát, ha örül, és lihegve játszik... Az állatkerti megfigyelések szerint a leopárdkölyök testvéreiként fordult a kiskutyák felé, összebújva aludt velük, hívta őket, ha elszakadt tőlük, és játék közben betartotta a szabályokat.
A fajtársfelismerés érzékeny rendszer, és kölyökkorban könnyű megzavarni. Kutatási eredmények szerint az eltérő fajú dajkaszülők által nevelt állatok felnövekedve sokszor szívesebben választják a dajkaszülő vagy a mostohatestvérek társaságát, mint a saját fajtársaikét. Sőt, előfordul, hogy szaporodási partnerül is inkább a dajkafaj egyedei közül választanak. Megfigyelték azt is, hogy a normális zsákmányolási magatartás megszűnhet a nevelő faj felé, tehát elképzelhető, hogy a kutya által nevelt leopárd még felnőttként sem támadná meg anyját és egykori tejtestvéreit. Kutyáknál is ismert ez a jelenség, amit a pásztorok ki is használnak. Tudják, hogy a birkák közt felnőtt kutya nem támadja meg a nevelőcsaládjához hasonló jószágokat, és ezért felnőve kiválóan védelmezi azokat a támadókkal szemben.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az értékes leopárdkölyök felnövekedve ne gyarapítaná majd a leopárdnépességét, hiszen a nagymacskák dajkakutyás nevelése bevett gyakorlat, és nem okoz gondot a későbbi szaporodásban. Az azonban meglehetősen valószínű, hogy a debreceni születésű leopárd egész életében más szemmel néz majd a kutyákra, mint az anyjuk által nevelt fajtársai. Talán valami melegséget érez majd a szíve körül...

A "vad gyerekek" adatainak forrása: www.feralchildren.com

Megjelent a Kutya Szövetség 2010/1 számában. 

Végezetül álljon itt egy idézet a magyar irodalomból is (köszönet Csányi Vilmos professzornak, amiért felhívta rá a figyelmem):

Petőfi Sándor: Az apostol (részlet)

Egyetlen barátja volt,
Ki nyájasan nézett reá,
Kit szeretett, ki őt szerette,
S kivel megosztá
Sovány falatjait,
Amelyeket otthon kapott,
S amelyeket a városban talált...
Ez egy barátja a kutya,
Mely hálótársa volt.

Mint vágya hozzá, hogyha reggelenként
Elhagyta őt, s ha este hazament,
Minő örömmel volt vele!
A vén anyó már irígyelni kezdé
A barátságot, amelyet kötének,
Irígyelé, hogy a kutya
A gyermeket jobban szerette, mint őt,
És sokszor megveré, s midőn az állat
Fájdalmában keservesen vonított,
A gyermek sírt, zokogva sírt.
És a vénasszony elkergette végre
A háztul a jó állatot,
Több ízben elkergette, de
Az visszajött mindannyiszor,
S a kisfiúhoz mindig nyájasabb lett.