Népszerű posztok

2011. december 9.

Közel-Kelet vagy Kína?

Több mint tíz éve folyik a vita a genetikusok között arról, hogy hol és mikor történt a kutya háziasítása. Múlt év végén egy kutatócsoport a kínai Jangce folyó déli folyásánál vélte megtalálni a háziasítás helyszínét, idén tavasszal viszont egy rivális csoport a Közel-Kelet mellett tette le a voksot. Körülbelül 5-7000 kilométerre van a két helyszín egymástól, tehát nem csekély a különbség.

Az eltérő eredmények a kutatási módszerekre és a kutatási alanyok megválasztására vezethetők vissza. Mindeddig a mitokondrium (energiatermelő sejtszervecske) örökítőanyagát vizsgálták, annak is csak egy részét, legutóbb azonban a sejtmag teljes örökítőanyagát, nem kevesebb, mint 48 000 ponton. A mitokondriumos vizsgálat szerint az örökítőanyag a kínai kutyákban a legváltozatosabb, ami arra utal, hogy ők alakultak ki a legrégebben, vagyis Kínában lehetett a kutyák bölcsője. Az újabb kutatásban azonban nem azt vizsgálták, hogy melyik kutyacsoport mintája a legváltozatosabb, hanem azt, hogy melyik farkasminta hasonlít a kutyákéra. A hasonlóság rokonságot jelez, tehát a kutyák onnan eredhetnek, ahol a közeli rokon farkas él. A kutyák örökítőanyagát 225, ázsiai, közel-keleti, európai és amerikai farkaséval, valamint 60 prérifarkaséval vetették össze (a prérifarkas Észak- és Közép-Amerikában él).
A kutyák - 85 fajta 912 egyede – leginkább a közel-keleti (izraeli, szaúd-arábiai és iráni) farkasokkal mutattak rokonságot. Az európai és az ázsiai farkasok is hordoztak közös vonásokat bizonyos kutyafajtákkal, ami feltehetően későbbi kutya-farkas kereszteződések genetikai nyomai.


Érvek a közel-keleti háziasítás mellett és ellen
A közel-keleti háziasítás egyébként jól illeszkedik a régészek által felvázolt keretbe. Kínából nem ismeretesek ősi kutya-leletek, de a közel-keleti ásatások során 12-13 ezer éves kutyamaradványokra is bukkantak már. A kutyák és emberek közötti szoros kapcsolatra utal, hogy olyan kölyökkutya-csontvázat is találtak, amely összekuporodva egy ember karjai között feküdt. A kutya faj azonban valószínűleg ennél is jóval korábban alakult ki, hiszen egy belgiumi lelet 31 ezer éves, Nyugat-Oroszországban pedig 15 ezer éves maradványokat találtak. Közel-Kelet mellett szól az is, hogy itt háziasították második háziállatunkat, a macskát, és itt alakult ki a mezőgazdaság is, amelynek fenntartásához bizonyosan szükség volt a kutyára.
A kínai eredet ellen más érvet is igyekeznek felhozni a kutatók. Úgy tűnik, hogy az afrikai páriakutyák változatosabb géneket hordoznak, mint bármely más kutya – noha kizárt, hogy a kutyák Afrikában alakultak volna ki, hiszen ott nem él szürke farkas. A genetikai változatosság önmagában tehát semmit nem mond arról, honnan származnak a kutyák.
Peter Savolainen, a korábbi közlemény szerzője szerint azonban az új vizsgálat eredménye nem meggyőző. Részint a vizsgált farkasok közül egyik sem származott a Jangce déli vízgyűjtő területéről, másrészt a kínai leletek hiánya semmit sem bizonyít, csak azt, hogy a kínai régészek nem érdeklődnek a korai farkas- és kutyacsontok iránt.


A fajták eredete
Az eredet vitája tehát korántsem dőlt el, viszont a genetikai elemzés újabb ismeretekkel szolgált a kutyafajták közötti rokonsági viszonyokról. A 85 fajta közül csak kevés hordozott farkasra jellemző géneket. Ezek az "ősi" fajták a következők: basenji, afgán agár, szamojéd, saluki, kánaán kutya, új guineai éneklő kutya, dingó, csau csau, shar pei, akita, alaszakai malamut, szibériai husky és eszkimókutya. A farkaséhoz hasonló genetikai anyag ugyan nem biztos, hogy az ősi eredetre utal, mert származhat a farkasokkal való kereszteződésekből is, de ez valószínűleg csak az északi fajták esetében fordulhatott elő. A legalább 4000 éves dingó, valamint az új guineai éneklő kutya farkasmentes területről származik. A farkashoz közeli fajták közül egyébként feltehetően a basenji a legősibb, de a csau csau is legalább kétezer éves, és minden említett fajta minimum ötszáz éve létezik.
A többi (vizsgált) kutyafajta mind a viktoriánus időszakban (kb. 1830-1900) kialakult ebtenyésztői gyakorlat "terméke", és genetikailag meglepően távol áll az ősi farkastól, ami szigorú tenyésztési szabályok követésére utal. A kutatók valamennyi kutyaegyed genetikai mintájáról meg tudták határozni, hogy melyik fajtához tartozik (a bullterrier kivételével), ami arra utal, hogy a fajták általában viszonylag kevés alapító egyedre vezethetők vissza, erős a beltenyésztés, és a fajtákon belül viszonylag kevés egyedet tenyésztenek tovább.


Genetikai és funkcionális fajtacsoportok
Újabb fajták kialakítása során bevett gyakorlat, hogy már létező fajták egyedeit keresztezik egymás között. Emiatt könnyen előfordulhat, hogy a küllemre hasonló vagy azonos feladatra tenyésztett kutyák valójában nem rokonok. Legtöbbször mégsem ez a helyzet: a vizsgálatból kiderült, hogy a kutyafajták közötti genetikai rokonság nagyon hasonló az eredeti feladatkör alapján kialakított fajtacsoportokéhoz. A juhászkutyák, az agarak és a kopók esetében tökéletes egyezőséget találtak az Amerikai Kennel Klub osztályozási rendszere és a genetikai rokonság alapján felállított kategóriák között. Az újabb fajták tehát többnyire funkcionális és genetikai szempontból is hasonló egyedekből alakulnak ki. Van persze kivétel ez alól. Az ölebek és a munkakutyák többféle fajtacsoport sajátosságait is felvonultatják genetikai szinten. Ez azt jelenti, hogy ezekben a fajtacsoportokban a fajtaalapító ősöket nem a hasonló küllem és funkció, hanem más szempontok alapján választották ki. Az ölebek például jellemzően valamilyen nagytestű (vadászkutya vagy juhászkutya) és kistestű kutya keresztezésével alakultak ki, így nincs rájuk speciálisan jellemző genetikai összetétel. Így fordulhat elő, hogy a toy uszkár és a havanese a dobermannal és a schnauzerekkel alkot rokon csoportot, a francia bulldog és a boston terrier pedig a boxerrel.
Ezt a fajtaalapító gyakorlatot jelentősen elősegíti az, hogy a kutyákban számos tulajdonságért mindössze egyetlen gén megváltozása felel. Kutyákban a rövid láb kialakulását például egy növekedést szabályozó gén mutációja okozza. Ez meglepő, hiszen emberekben – de még növényekben is – a testméretet számos, önmagában igen csekély hatású gén szabályozza. Ha valamelyik egyedben véletlenül megjelenik a rövidlábúságot okozó genetikai eltérés, akkor a hordozó egyedet más fajtákba bekeresztezve könnyen elő lehet állítani egy új, rövid lábú fajtát. Ez az oka annak, hogy a kis termetű ölebek nem alkotnak egységes genetikai csoportot. A közelmúltban tárták fel a szőrtelenség és a szőrzet színjeit meghatározó géneket is. Kiderült például, hogy a fekete szín kutyákban alakult ki mutáció során, és visszakereszteződés révén került át a gén a szürke farkasba több ezer évvel ezelőtt. Mivel erdős területeken a fekete szín előnyös, a mutáció elterjedt a farkasok között. Egyre többet tudunk tehát arról, hogyan alakulhatott ki viszonylag rövid idő alatt a kutyákra jellemző küllembeli és viselkedési változatosság.


Magyar vonatkozás
A 85 vizsgált fajtából az egyik magyar, de nem csak ezért különleges. A kuvaszt az Amerikai Kennel Klub a Munkakutyák közé sorolja, genetikailag azonban, úgy tűnik, az ibizai kopóval együtt külön kategóriát alkot, amely legközelebbi rokonságban az agarakkal áll. A kuvasz azon néhány kivétel közé esik tehát, amelyek nem sorolódtak be a kutyakiállítók által használt funkcionális kategóriákba. Persze lehet, hogy csak a vizsgált kuvaszok hordoztak szokatlan géneket (a vizsgálatban legalább kilenc egyed reprezentált minden fajtát, de az eredetükről nincs adat).


A háziasítás genetikai következményei
A kutyák és farkasok génjeinek összehasonlítása azt is elárulhatja, hogy milyen változások történtek a kutya örökítőanyagában a háziasítás során. A háziasítás következtében az egyik erősen megváltozott génszakasz emberi párja az ún. Williams-szindrómával függ össze, ami szeretetreméltósággal, boldogságérzettel, barátságos viselkedéssel jár együtt. Ha ez kutyában is így van, akkor sikerült megtalálni a bizalom génjét... Más, a farkaséhoz képest kifejezetten erőteljesen megváltozott kutyagének az emlékezésben játszanak szerepet. Lehet, hogy a kutyák emiatt fogékonyak annyira az ember különböző kommunikációs jelei iránt.
Kutya Szövetség 2010/5