A legnagyobb videomegosztó oldalon (youtube.com) a 'The
Secret life of the dog' címre rákeresve olyan filmet nézhetünk meg, amely a
legújabb tudományos tényeket mutatja be a kutyákról, közérthető és élvezetes
stílusban. A BBC adása azt járja körül, hogy mitől válhatott a kutya az ember
legjobb barátjává. Íme, az epizódok rövid tartalma:
Érzelmek felismerése
A kutyagazdák szerint kedvenceik könnyen ráhangolódnak
gazdájuk érzelmeire. Angliában, a Lincoln egyetemen a kutatók arra kíváncsiak,
vajon hogyan teszik ezt. Eredményeik szerint talán úgy, mint az emberek...
Idegrendszerünk felépítése miatt érzelmeink nem egyformán nyilvánulnak meg
arcunk jobb és a bal oldalán. Egyes teóriák szerint a jobb arcfél az, amely
érzelmeinket kifejezőbben tükrözi. Ezt alátámasztja az a megfigyelés is, hogy
egy velünk szemközti emberi arc szemlélésekor először balra, tehát az illető
jobb arcfelére pillantunk. Érdekes módon, a kutyákkal ugyanez a helyzet! Míg
egy tárgy vagy egy másik kutya fotójának szemlélésekor véletlenszerűen néznek
jobbra vagy balra, az emberi arcok megvizsgálását balra pillantással kezdik.
Úgy tűnik tehát, hogy a kutyák megtanulták: az emberi érzelmek az arc jobb
feléről olvashatók le megbízhatóbban. Ma még nem tudjuk, hogy más állatok is
képesek-e erre, és van-e veleszületett hajlam a háttérben. De bámulatos a
hasonlóság az ember és a kutya arcolvasási szokásai között, különösen, ha
figyelembe vesszük, hogy a legtöbb állat, beleértve a farkast is, nem
érdeklődik az emberi tekintet iránt, vagy kerüli azt.
Az ugatás szerepe
A kutyaugatást sokáig csak véletlenszerű hangsorozatnak
tekintették. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékén Miklósi Ádám
és Pongrácz Péter azonban más véleményen volt. Ugatásokat vettek fel többféle
helyzetben szereplő, például kikötött, játékot kérő és idegent támadó
kutyáktól. Az ugatásmintákat visszajátszva kiderült, hogy az emberek meglepő
pontossággal kitalálják, milyen érzelmeket fejez ki a hallott hang, és miféle
helyzetben adta ki azt a kutya. A kutyaugatás tehát érzelmeket közvetít a gazda
számára. Ne felejtsük el, a vadon élő kutyafélék igen ritkán ugatnak. A gyakori
hangadás a háziasítás során jelent meg, ami önmagában is azt igazolja, hogy a
kutyaugatásnak fontos funkciója van, segíti a kutya és ember kommunikációját,
egymásra hangolódását.
Két faj vonzalmának hormonális alapjai
A hormonok nagyon fontos szerepet játszanak viselkedésünk és
érzelmi állapotunk formálásában. Egy kisbaba születésekor az anyában és a
babában is rengeteg oxitocin nevű hormon szabadul fel, ami fontos szerepet
játszik a közöttük lévő kapcsolat kialakulásában. Annak ellenére, hogy az
újszülött valójában ismeretlen személy, az anya különlegesen mély vonzalmat
érez iránta. A szoptatás és a kisbaba érintése, simogatása ismételten
oxitocin-felszabadulással jár, ami tovább mélyíti a kapcsolatot. A stockholmi
Karolinska Intézet kutatói szerint a kutya és az ember vonzalma mögött hasonló
mechanizmus állhat. Kutya-gazda párosokat invitáltak laboratóriumukba, és arra
kérték a gazdákat, hogy hosszasan, gyöngéden simogassák a kutyáikat. A teszt
ideje alatt rendszeres időközönként vért vettek a kutyától és a gazdától is. A
vérminták elemzésekor kiderült, hogy a simogatás során mindkét szereplőben
jelentősen megemelkedett az oxitocinszint, hasonlóan a babájukat szoptató
kismamákhoz. Az oxitocin csökkenti a vérnyomást és a stresszt, ellazulást,
bizalom- és örömérzetet okoz. Ezek után már érthető, miért ritkább a
kutyatulajdonosok körében a szívinfarktus, illetve miért gyógyulnak meg hamarabb
infarktus után a kutyagazdák.
A különleges kapcsolat eredete
Hihetetlen, hogy a kutyák mind közös őstől erednek, hiszen
óriási a fajták közötti változatosság. Emiatt sokáig azt hitték, hogy bizonyos
fajták a sakáltól származnak, mások esetleg a prérifarkastól. A molekuláris
biológia fejlődésével azonban lehetővé vált a pontos leszármazás vizsgálata is,
és a genetikai eredmények alapján teljesen bizonyos, hogy minden kutya őse
kizárólag a szürke farkas, semmi más. Az azonban máig bizonytalan, hogy hol és
mikor történt a farkas háziasítása. A régészeti leletek kevés támpontot adnak,
mert a farkasszerű kutyák és a farkasok nem különböztethetők meg egymástól. Az
első csontvázak, amelyek már nem farkasszerűek, 14-15 ezer évesek. Ennél
régebben, amikor a háziasítás valójában megkezdődhetett, az emberek még
vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak. Valószínűleg az általuk hátrahagyott
hulladékokon alakult ki a farkasoknak egy olyan populációja, amely már nem
félte, hanem kereste az emberek közelségét. A kölcsönös szimpátia alapját az
jelenthette, hogy a farkasok az emberekhez hasonlóan együttműködő csapatban, és
nappal vadásznak. Az emberek sokkal hatékonyabb vadászok lettek a kutyák
segítségével, és így több utódot hagyhattak maguk után. Néhány kutató szerint a
mezőgazdaságra való áttérés is csak a kutyák segítségével volt lehetséges. Az
emberek korántsem lehettek olyan hatékonyak a termőföldek védelmezésében és a
jószágok terelésében, mint a kutyák. Talán az egész civilizációt a kutya
háziasításának köszönhetjük, és a kutya nélkül még ma is vadászó-gyűjtögető
törzsekből állna az emberiség...
Tanulékonyság, képezhetőség
Gyűlnek a bizonyítékok arról, hogy a kutya bizonyos
tekintetben emberszerűbben gondolkodik, mint legközelebbi rokonaink a
csimpánzok. A Max Planck Intézet kutatói a lipcsei állatkert csimpánzait és
gazdákkal együtt élő kutyákat összehasonlítva például úgy találta, hogy a
kutyák sokkal ügyesebbek, mint a csimpánzok, ha az emberek gesztusa alapján
találhatnak élelmet. A kutyák még a tekintet irányjelzései alapján is
jeleskednek a feladatban. Figyelemreméltó, hogy az emberek szivárványhártyája
körül nagy, fehér ínhártya található, ami állatokra nem jellemző. Egyes
elméletek szerint a fehér ínhártya és a sötét szivárványhártya kontrasztja az
emberek közötti kommunikációt segíti. A kutya szívesen nézi az emberi
tekintetet, a csimpánz viszont kerüli. Mivel a csimpánzok között sosem fordul
elő, hogy az egyik egyed a másiknak akár mutatással, akár tekintettel jelezné
egy táplálékdarab hollétét (az ilyesmit mindenki megtartja magának), a társak
efféle jeleinek figyelése semmiféle előnnyel nem járna. A kutyák élete azonban
egészen más: esetükben az életben maradást az biztosítja, ha hatékonyan
együttműködnek a gazdájukkal, és fogékonyak az emberszerű kommunikációs
jelekre. A kutyák olyannyira kitűnnek ezekben a készségekben, hogy némely
példányaik még a szókincs terén is felveszik a versenyt akár egy két éves
gyerekkel. Egy Bécsben élő border collie, Betsy több mint 340 (!) tárgyat ismer
fel a nevéről. Egy átlagos kutya jó, ha a labdát és a pórázt megkülönbözteti...
De ennél is elképesztőbb, hogy Betsy akkor is a megfelelő tárgyat apportírozza,
ha csak a tárgyról készült fotót, vagy a tárgy kicsinyített mását mutatják
neki. Egy ilyen jel (ikon), hasonlít a jelölt tárgyra, de nincs fizikai
kapcsolatban vele. Ez a kutya az jelek értése terén olyan intelligenciáról ad
számot, amit még csak nem is sejtettünk.
Veleszületett vagy tanult képességek?
Az emberszerű képességek származhatnak onnan is, hogy a
kutya emberek között nő fel, és például a csimpánzok nem. Ahhoz, hogy
kiderüljön, tanultak vagy öröklöttek-e a kutya különleges képességei, a kutya
ősét, a farkast ugyanolyan módon kell nevelni és tartani, mint a kutyákat.
Ebben az esetben bármilyen különbség a kutyák és a farkasok között csakis a
háziasítás miatt módosult örökítő anyag kifejeződése miatt lehetséges.
Budapesten, az Etológia Tanszéken, ahol az ugatásos kísérletek is zajlanak, sor
került egy efféle összehasonlításra. Mivel a farkasok csak akkor válnak igazán
szelíddé, ha szemkinyílás előtt kerülnek emberhez, és a testvéreiktől
elkülönítve nevelik őket, az összehasonlításhoz használt keverék kiskutyákat is
ugyanúgy nevelték fel a kutatók. Kiderült, hogy az ily módon szelídített
farkasok az állatkerti példányokhoz képest jóval kevésbé féltek az idegen
emberektől és tárgyaktól (sőt, vonzódtak hozzájuk), de az agressziójukat
korántsem kontrollálták annyira, mint az ugyanúgy nevelt kutyák, és az ember
kommunikációs jeleinek követésében sem voltak hatékonyak, mert nem érdeklődtek
az emberi tekintet és gesztusok iránt. A kutya tehát nem
"enkulturált", emberszerűvé nevelt farkas, hanem más, az emberrel
való együttműködésre hajlamosító géneket hordozó faj.
A háziasítás egy lehetséges története
Szibériában, ötven évvel ezelőtt szovjet prémróka-tenyésztők
arra kértek egy genetikust, segítsen nekik egy kezelhetőbb állomány
kialakításában, mert a rókák szinte összetörik magukat a ketrecben, annyira
félnek a gondozóktól. Beljajev azt javasolta, hogy csak azokat az egyedeket
tenyésszék tovább – egy évben az állomány 5-10%-át – amelyek a legkevésbé
húzódnak el a ketrecük mellett álló emberektől. Nem telt bele 30 év, és szinte
a teljes állomány viselkedése gyökeresen megváltozott. A gondozókat
farkcsóválva, nyüszítve üdvözölték az állatok, és alig várták, hogy kézen,
arcon nyalhassák őket. De, érdekes módon nem csak az állatok viselkedése, hanem
a külleme is megváltozott: némelyiknek lógó füle lett, bundájukban fehér foltok
jelentek meg, a farkuk felkunkorodott, a lábak rövidültek, évi egy helyett már
kétszer tüzeltek. Vagyis, kutyaszerűek lettek. Könnyen lehet, hogy a kutyák is
így alakultak ki a farkasokból, és a küllem változatossága pusztán a
szelídségre történő kiválogatódás mellékterméke. A vad és a szelíd típusú rókák
genetikai állományának összehasonlításával a szelídség génjei is feltárhatók.
Valószínűleg nem új gének megjelenéséről van szó, hanem olyan módosulásáról,
amelyek az egyedfejlődést szabályozzák. Úgy tűnik, hogy a kutyák és a szelíd
típusú ezüstrókák viselkedése megőrzi kölyökszerű vonásait ivarérett korban is.
A "cukiság" nyomában
Miért tartjuk ellenállhatatlanul dédelgetnivalónak a kutyákat?
Az Oxfordi Egyetem kutatója szerint azért, mert a kutyák nagyon sok kölyökszerű
vonást hordanak magukon – különösen az ölebek. Nagy szemeik és nagy, lelógó
füleik vannak, amelyek saját utódainkra emlékeztetnek bennünket. Modern
képalkotó eljárásokkal kimutatható, hogy kisbabák arcának szemlélésekor az agy
elülső lebenyén, az orrnyereg feletti részen agyi aktivitás zajlik.
Feltételezhető, hogy ugyanez a terület lép működésbe kutyaképek láttán is, de a
pontos eredményekre egyelőre várnunk kell. A kutatók arra is felhívják a
figyelmet, hogy a kutya valójában a gyerekeink helyére pályázik. Saját utódait
is velünk nevelteti fel, mint a kakukk, amikor más madárfaj fészkébe rejti
tojását.
A kutyafajták genetikai betegségének haszna
A fajták kialakulásához vezető beltenyésztés azzal is együtt
jár, hogy bizonyos öröklött betegségek felhalmozódnak egy-egy fajtában. Mivel
ma már a kutyák teljes örökítő anyagát ismerjük, a beteg és az egészséges
kutyák összehasonlításával kiszűrhető, hogy melyik kromoszóma mely szakaszához
köthető a betegség. A kutya genetikailag sokban hasonlít az emberhez, ezért
számos kutyabetegség az emberben is ugyanúgy működik, mint a kutyában. A
kutyafajták által hordozott genetikai betegségek tehát végső soron az emberek
gyógyítását is segíthetik. A kutyák jót tesznek az egészségünknek.
Világszerte hétszáz milliónyi kutyatartó egyéni tapasztalata
is alátámasztja, hogy kutyát tartani jó. Szeretet adhatunk, és feltétel nélküli
szeretetet kapunk viszonzásul. A kutya veleszületett készségei már
kölyökkorától kezdve az emberéhez hangolják viselkedését. A kutya kutatása az
emberi elme, civilizáció és betegségek mélységeibe enged bepillantást. Sokféle
állattal keveredhetünk jó viszonyba, de semelyikkel sem alakulhat ki olyan
különleges, bensőséges kapcsolatunk, mint legelső háziállatunkkal.
Kutya Szövetség, 2010/04
